Viszlát 2011 – Boldog Új Évet mindenkinek!
Azt hiszem itt lenne az ideje egy új postnak, hiszen az előző után már így is temérdek offtopic komment van és azért illik gondolni a mobilos olvasókra is. Január elsején mi másról lehetne postolni, mint az előző évről. Bár a blog már lassan egy éve passzív módban pörög, de azért az olvasók nagy része csak itt ragadt. Sőt. Meglepő módon a december közepén debütált ‘free2play’ hír óta a blog látogatottsága szinte megduplázódott. Lehet, hogy az Aion tényleg a reneszánszát fogja élni a közeljövőben? Nyilván a pakliban azért ott van a még nagyobb bukta is. Persze ki vagyok én, hogy jósolgassak. Majd elválik mit hoz a jövő az Aionnak. Pont a héten italoztam együtt néhány régi/új ismerősömmel, akikkel alig egy évvel korábban még vérre menő küzdelmeket vívtunk a Spataloson egymás ellen. Ilyen is csak egy MMOban történhet… Na de lássuk mit termelt a blog 2011-ben:
- A blog idén 78 új posttal gyarapodott, így mára összesen 820 post olvasható a blogon.
- Közel három ezer komment született a blogon, így immáron a blog megnyitása óta 13,500 comment született.
- Az oldal kicsit több mint 300ezer látogatást regisztrált, ami bár lényeges visszaesés a 2010-es 1,3 millióhoz képest, de ha belevesszük, hogy lényegében zéró aktivitású az oldal, akkor ez még bőven szép. (Csak összehasonlításképpen, a felfutóban lévő TERA blog hasonló eredményt ért el.)
- Az oldalmegtekintések igen szép számban más oldalakon található hivatkozásokból születtek, ezek közül természetesen a Variance Network oldalai emelkednek ki igazán, de szintén szép eredményt ért el ezen a téren az sg.hu Aion fóruma, az aionsource.com valamint a hivatalos aiononline oldalak.
- Leszámítva a gyorstalpaló, hasznos holmik, szintezési guide és hasonló közhasznú lapokat a blog legolvasottabb postjai a következők voltak az idei évben:
- A legaktívabb kommentelők: Finyak, Kouta, Szergely, x3rb, meowie, mzperx, Agrel
Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!


Legaktívabb kommentelők Trololoooo….
SWTOR karim 22-es
Trololooo
Hétvégén megpróbáltam alkotni valamit a Gladi főző tudományával, de annyira nem érdekelt, hogy hagytama fenébe.
SWTOR nagyon jó sztori kidolgozással rendelkezik, csak ne pofáznának annyit minden npc beszélgetés alatt. Igaz a “humpa pumpa” és egyéb beszólásokon mindenki sírva röhög még mindíg. Valamint a disznók .ingva röfögő beszéde se elhanyagloandó móka
Malachit said this on január 2, 2012 at 7:35 de.
Nézegettem én is ezt az SW-t OWNED.tv-n, érdekes kis game csak ne lenne annyira csúnya, de tényleg és ehhez kell vas állítólag? Mondjuk úgy derülne ki ha megnézném gépemen. Most zárt beta van vagy mi?
Traktor said this on január 2, 2012 at 1:54 du.
dec 20 körül óta élesben megy és nem kell túl nagy vas alá
meowie said this on január 2, 2012 at 2:49 du.
VAN EU szerver a ping miatt? meg mennyibe fáj?
Traktor said this on január 2, 2012 at 3:26 du.
EU szerverek vannak tán valami 50-80-as pingem szokott lenni full poppos szerveren (néha azért belaggol, de nem zavaró nekem).
Előfizetés ára kb. mint a WOW. Maga a game meg 13-15k. Graffal nincs bajom, igaz karakterek arcai kicsit lehetnének még kidolgozattab néha, vagy csak nekem tűnt néhány egyén haja olyan műanyagnak. (nekem kopasz karim van
)
A game élesben megy. Maxos karik egyre többen (szintben, geart nem tudom). A kaland és a beszélgetések továbbra is élvezetesek (néha már sok is a sok bla, bla, ami persze elnyomható). Beszélgetések közben 3 választási lehetőség van a kritikus pontokon, választás szerint kaphatsz light, vagy dark side pontot, vagy semmi se történik (némely válaszra meg a kompánionod is reagál /komálja, nem tetszik neki/)
Malachit said this on január 3, 2012 at 1:16 du.
Malachittal csak egyet tudok érteni. Tényleg csak a karakterek kidolgozása az, ami kicsit elnagyolt. A grafika, a környezet, a zene az nagyon jó szerintem. Persze ez szubjektív, sokaknak nem tetszett a grafika, de szerintem megállja a helyét. Laggal én nem találkoztam, jól működnek a szerverek.
Egy idő után talán a beszélgetés már kicsit sok.
Ja, és smuggler FTW!!!
Máté / Renjiro said this on január 4, 2012 at 1:46 du.
3.0ban van az az uj stat a magical cancelation az mi a bubanatos pélora jo?
Finyak said this on január 4, 2012 at 4:45 du.
“A legaktívabb kommentelők: Finyak, Kouta, Szergely, x3rb, meowie, mzperx, Agrel”
Na a troll Szergely …
Mynameis said this on január 4, 2012 at 7:54 du.
Negatívumok eddig:
- LFG rendszer a kőkorszakot idézi (konkrétan, írogatsz generalra hogy keresel erre arra csapatot és ennyi, de general is csak területenként működik, nem global szerver szinten)
-AH: keresés full körülményes volt nekem. Vagy 4 keresési paramétert be kell állítanom ahhoz, hogy nyomhassak 1 általános keresést, melyből csinálhattam egy célirányos keresést adott itemre. Persze item név AH-ba gyors belinkelés kereséshez nem működött nekem, vagy rosszul csináltam valamit.
-Űrharci rész kidolgozatlan még. Jelenleg csak szimpla küldetések vannak szabott időtartamban, melynek során fix útvonalat repülsz be. Max kerülgetheted a tárgyakat amik felbukkannak (aszteroidák, járművek, stb… és lősz mint a gép)
Malachit said this on január 5, 2012 at 8:18 de.
Nem biztos h rosszul csináltál bármit is, irták h szegény game vmi iszonyatosan bugos állapotban van még, majd 1-2 év mulva..:D
Finyak said this on január 5, 2012 at 9:37 de.
B.Ú.É.K.! Nesze neked Finyak!
…a legaktívabb kommentelő. Asszem ha megnéznénk a kommentjeid össz terjedelmét, és összehasonlítanánk az összes post terjedelmével karakter számban, akkor nem kizárt, hogy kiderülne, többet írtál a blogra, mint Menorelék a postokba
ZeNDeR said this on január 5, 2012 at 3:47 du.
Tudnátok ajánlani egy olyan szervert ahol viszonylag sokan játszanak?
Aryk said this on január 5, 2012 at 8:37 du.
A grafikáról csak annyit, hogy ha a aionnak ilyen jó lenne… hát, akkor sose fikáztam volna az aion grafikáját.
Sztem szép a grafika, de ugyanakkor – hasonlóan a SW1-2-3-hoz – nem hozza át azt a feledhetetlen hangulatot, amikor anno 84-ben először láttam a csillagok háborúját (az MTV1(!) adta le valamikor karácsony tájékán), és nem mellékesen nekünk anno még csak fekete-fehér TV-nk volt akkor.
meridian said this on január 5, 2012 at 11:03 du.
Konklúzió: kávéfőző fekete-fehérben: epic retro Star Wars élmény
(sosem szerettem…)
Szergely said this on január 6, 2012 at 9:55 de.
Üdv,
Letöltöttem a 10 napos free trialt, hogy februárban egyáltalán megnézzem-e a játékot.
melyik szerverre érdemes most menni, játszik még valahol nagyobb magyar társaság? Egyelőre spatalos asmo oldalon kezdtem egyet.
Előre is köszi,
Exp said this on január 8, 2012 at 12:57 de.
asmoi oldalon legrosszab választás szerintem:D ha asmo,akkor perento vagy telemachus
Finyak said this on január 8, 2012 at 1:36 du.
meridian:a grafját még nem láttam “élöben”, de emlékszem voltak olyan vakok itt ezen a forumon, akik a AoCra is azt mondták, h ha Aionnak olyan grafja lenne semmi probléma nem lenne vele..XD Pedig AoCnak kb olyan grafja van aionhoz képest, mintha visszamennénk az öskorba XD De majd meglesem ezt az swt is ennek lehet jobb:) Bár videok alapján vannak még egyenlöre kétejek
Finyak said this on január 8, 2012 at 2:29 du.
Ja ami a lényeg!!: hallottátok, h stohl buci elsirta magát a börtönben???? Szerintem ettöl szenzáciosabb hir nem is lehetett volna a mai napra, sajnáljuk együtt szegény bucikát!!
Finyak said this on január 8, 2012 at 2:31 du.
FINCSIKE! EZ : <<<>>>
tudtam én h hiányzott valami a mai napomból!
meowie said this on január 8, 2012 at 3:35 du.
hoppá eltűnt a mondókám a kacsacsőr között D:
meowie said this on január 8, 2012 at 3:42 du.
De hagyd má magad fehér, van ettöl nagyobb hir is:Megszakitjuk adásunkat, világszenzáció! 2 mangalica coca vérremenö csatát vivtak egy fél vödör moslékért! Tragikus végkimenetele lett az események, az egyik coca eltávozott az élök sorábol, a másikat 3 napi koplalásra itélték. A desznyonak igy elfogyott a zsirja, és mangalicábol visszaminösitették mezei disznóvá.
Finyak said this on január 8, 2012 at 5:13 du.
micsoda poénok…
AoCnak meg tényleg sokkal szebb grafikája van mint Aionnak (jobban is van optimalizálva már) és akkor még DirectX 10 ről nem is beszélünk…
bár tény, hogy nem egy müfaj igy nem fogsz ott látni csillogo villogo kardokat, de ha szemed is lenne, nem csak üveggolyó a helyén, te is belátnád. az hogy neked olyan géped volt ahol a min grafon is szaggatott (ahol valóban csunya) az már nem a játék hibája.
Kouta said this on január 8, 2012 at 5:50 du.
Én már nem is vagyok aktív^^
mzperx said this on január 8, 2012 at 8:32 du.
csak úgy összehasonlításként fincsinek:
(Egy AoC grafika fullon)
(Egy Aion 2.5 grafika fullon)
Ha ezután sem látod a különbséget, akkor a szemészetre kérj egy beutalót.
Kouta said this on január 8, 2012 at 8:57 du.
full grafon tolok mindig mindent cence,és még idig te vagy vak,hanyagold már magadat
Finyak said this on január 8, 2012 at 9:09 du.
Meg amugy is szar videokat tettél fel,mert “élöben” nem ilyen az AoC,illetve Aion sem. Aion még csak nem is hasonlit arra amit belinkeltél ide az én monitoromon:) Idiota…
Finyak said this on január 8, 2012 at 9:11 du.
ofc én vagyok az idióta, hisz a te géped mikor aocoztál a medium grafot sem volt képes vinni, minimumon meg trágya, ahogyna aion is. full grafkon de már mediumon is bezuzza minőség ügyileg. de persze számodra nem mérvadó semmi mert ugysem igy néz ki SZERINTED. és ami nem ugy van ahogy SZERINTED az már hülyeség, illetve kamu és nem is ugy van… (a videokat csak azért linkeltem, mert aki innen van kb mindenki tudja aionnak milyen grafkoja van, mert játszott vele valamilyen formában, mig aoccal nem biztos, viszont az tuti, hogy ha rákeresel youtubeon az aoc dx10 re, megannyi bámulatos videot fogsz találni (normális felbontás, normális ingame beállítással hisz ott kicsit komolyabb a beállítás és szélesebb körü mint pl aion, ami olyan, hogy az ember szája tátva marad,) viszont nem biztos hogy mindenki tudja aocnak milyen van, a videó által ha érdekel is valakit viszont megnézheti és leszürheti a tanulságot (miután megint felhoztad a saját hülyeséged a kommentedben)
Kouta said this on január 8, 2012 at 9:30 du.
Szeretem amikor tudod, h én milyen grafon tolok vmit:) Aionnal amikor toltam az elején, akkoriban volt szar gépem, és siegre pl nemnagyon tudtam menni, de aoct full grafon nyomtam. És igen, ha faszságokat irkálsz, akkor te leszel a hülye, ez egyértelmü
Meg lehet, h aocban a környezet részletgazdagabb,de itt ki is fujt a “nagy elöny”. Ami a lényeg, ha aoct betolom a gépbe, és utánna váltok aionra(nem mostanában probáltam de attol még nem változot semmi),akkor az egy nagy fellélegzés, h végre vmi graf, ha pedig aion után betolom aoct, akkor meg az az érzés fog el,h ur isten ez mi a fasz. Azt az egyet elismerem, h a graf szintje bizonyos szintekig szubjektiv vélemény,h mi a jobb, de itt erröl szo sincsen. Érdekes, nálad mindig minden máshogyan müködik mint nálunk….
Finyak said this on január 8, 2012 at 10:53 du.
Kiváncsi vagyok,amikor ezt a sok faszságot összeirkálod, ilyenkor be vagy tépve?:D Vagy kajakra nem vágom, tényleg el is hiszed amit irsz? Mert néha kétlem..:D
Finyak said this on január 8, 2012 at 10:54 du.
hallod fincsi, legalább járj utána valaminek aztán beszélgessünk oké?
“de aoct full grafon nyomtam” – hogy nyomtad volna full grafkon mikor még Aion elött probáltad ki, tehát full grafkon eleve nem nyomhattad, hisz aionnál JÓVAL nagyobb gépigénye van.
“nem mostanában probáltam de attol még nem változot semmi” – megintcsak hülyeség, azóta lett normális dx10, átesett aoc is egy hasonló grafikai tuningon mint aion, csak ott optimalizáltak is , nem csak a szöveg ment.
“Meg lehet, h aocban a környezet részletgazdagabb” – valóban, a környezet SOKKAL részlet gazdagabb mint aionban, de a karakterek is ott vannak, illetve beolvadnak a részlet gazdag környezetbe, (lásd video) egy stilus, minden részlet gazad szépen kivan dolgozva, a karaktereknek mimikája van…stb, ellenben aionban egy részletszegény környezet, amibe berakunk egy hq karaktert ami tökre nem illik bele de tökjó, (igen a karakterek valóban részlet gazdagok aionban ÉS AoCban is.)
“Ami a lényeg, ha aoct betolom a gépbe, és utánna váltok aionra(nem mostanában probáltam de attol még nem változot semmi),akkor az egy nagy fellélegzés, h végre vmi graf, ha pedig aion után betolom aoct, akkor meg az az érzés fog el,h ur isten ez mi a fasz.” – Dobd ki a géped, vagy állítsd be a grafikát, végső esetben a szemészetet tudom ajánlani. A fentebbi videó is rádcáfol, felsleges is tovább ragoznom.
(én a véleményem ugy formálom, hogy probáltam is, mig te fellépsz valahova 5 percre, 1000 éve, 0 grafikán véleményt formálsz, és azt hiszed igazad van.)
Kouta said this on január 8, 2012 at 11:11 du.
és emellé még probálsz személyeskedni is, miután érzed, hogy nincs igazad, de gondolod, hogy engem sértegetsz vele, pedig csak magadat égeted.
Kouta said this on január 8, 2012 at 11:13 du.
Azért személyeskedek, mert agyilag kicsit nehéz birni,amikor 100adszor is elugatom, h ne akard már tölem jobban tudni, h én mikor milyen beállitáson tolok milyen játékot,de te idejössz, és megmondod nekem! Nem azert személyeskedem, mert nincsen igazam, hanem azert,mert akkora nyomorék vagy,h ugy probálsz meg egy saját faszságot megformálni,h te jobban tudod h én mikor mit csinálok mint én magam! AoCt full grafon toltam,mert akkoriban jobb gépem volt,mint mikor elkezdtem aiont,utánna egyszer késöbb (2 gépcsere után meg 1év aion után) megint kiprobáltam aoct,de mivel pont a graf volt az,ami miatt majdnem büfiztem egyet aion után, ezért azonnal ment is az uninstallba…Szal ezt a dumát,h “hallod fincsi, legalább járj utána valaminek aztán beszélgessünk oké?” Ettöl jobban, h kiprobálok vmit,hogyan is tudnék utánna járni??Pl megkérdezném töled??:DD Komolyan mondom,tényleg idiota vagy,ezt mint tényt közlöm,hidd el,nem csak akkor tud személyeskedni vki,ha rájön h nincsen igaza….De persze ebben is neked van tuti igazad,mert persze h igy van.És még én dobjam ki a gépemet és koccoljak szemészetre..XDDD
Finyak said this on január 9, 2012 at 7:16 de.
így van fincsi! te biztosan full grafikán toltad, és hát az egy kaki AIONHOZ KÉPEST! teljes mértékben igazad van…
Attól, hogy elmondasz minden fogyatékosnak még mindig nem engem minősítesz, de majd ha felnősz talán rájössz te is, addig meg beérem azzal, hogy a cimbik megpaskolgatják a vállad, hogy hú de menő vagy, merthogy letudtál nyomorékozni valakit!
Még egyszer gratula!
Biztosan ilyen grafikával toltad, és megkell, hogy mondjam, ez tényleg szarabb mint aion….
Kouta said this on január 9, 2012 at 8:01 de.
Nem azért mondok ilyeneket h menö vagy akármi, te egy kicsit zavaros elméjü vki vagy, hanem azért, mert itt vissza kell fognom magamat, és csak ennyi jön ki belölem, élöben hidd el, ha vki ekkora nyomorék retard lenne, már kapott volna olyat h megcsuklik, de itt ez nem igy megy a neten. És ne gyere azzal h szájkarate meg stb….,egyszerüen csak elmondom mi van, mi lenne…Pl ha vkinek 10edszer is elugatok vmit, és akkor sem érti meg, (esetünkben ugye azt nemtudod felfogni, h max grafon toltam aoct),akkor annak bizony jár a tasli, ennyire egyszerü, mert azt kicsit utálom, amikor más jobban tudja helyettem h mikor mit mivel és miért csinálok, mert az a más “ugy gondolja mert…”, ez gyenge elmére vall, és az ilyeneket ütni kellene. Bár tudom te rozsa bimbo lelkü kiscserkész vagy, és ha megmondják neked h mikor mit mivel csináltál, és még vissza is ugatnak, akkor te simán az asztal alá söpörnéd a témát, hát nem vagyunk egyformák
Finyak said this on január 9, 2012 at 8:10 de.
=)
haladunk!
Kouta said this on január 9, 2012 at 8:13 de.
és szép védés! ;D
Kouta said this on január 9, 2012 at 8:14 de.
Amugy meg nem kell linkelgetned, mint mondtam játszottam aocval,aki meg nem,az meg még “félrevezetödik”,ugyanis “élöben” sokkal szarabb a hatás, habár az utoljára belinkelt videod az kb realis, ott pl konkréttan látszik mekkora egy fos:D Erre még rájön az iszonyatosan bénára sikeredett mozgás, és ez a kettö együtt egy olyan összhatást kelt, amit bizony egy jobbhoz szokott szem nemnagyon tud sokáig elviselni. Legalább is egyetlen jelenetet sem találtam, ahol pl jobban kilenne dolgozva egyetlen karakter is, egyetlen tájbéli momentum vagy akármi, annyi, h aocban van pár helyszin, ami kicsit részletgazdagabb, de ugy álltalánosságban maga az aocs tájak is iszonyatosan kopárak és sivárak, ebben a pontban megegyezik aionéval, viszont a karik kidolgozottságát nem is lehet egy napon emliteni,pedig aion sem mai csibe már
Finyak said this on január 9, 2012 at 8:17 de.
“és szép védés! ;D”
Tényleg nemtudom megérteni, h neked miért számit minden egyes tény közlése védésnek meg háritásnak…Bár lehet te nem szoktál közölni, csak háritani meg megmagyarázni ezért lehet:DD
Finyak said this on január 9, 2012 at 8:19 de.
nem esett le mire irtam, mindegy is
az egy lapon és nem egy napon szokott lenni, és legyen ugy fincsi, a videot még mindig nem neked linkeltem, hanem annak, hogyha netán valaki unatkozik ebben a nagy pangásban, és még nem hallott róla, vagy nem probálta, most free, és kiprobálhatja, a grafikában nem fog csalodni, sem minőség, sem optimalizálatlanság terén (khm khm Aion ugye?) és ha Aion nem mai csibe, akkor AoC ot meg se említsd oké?
A mozgásra annyit tudok mondani, hogy tudom, hogy neked a homár kocogás (2.5 után asmok is elyként futnak ne felejtsd el.) jobban bejön mint mondjuk egy ember 80kg os felszereléssel való futása, ez is ízlések és pofonok.
Kouta said this on január 9, 2012 at 8:33 de.
Ez volt utolsó AoC al való kommentem is, mint ahogyan a TERA-sokat is befejeztem, hiszen ez egy Aion fanpage, veled meg a kommunikáció próbálkozása is felesleges hisz nincs egy önálló véleményed és ezt személyeskedéssel próbálod takarni, mert azt hiszed ez inzultál engem.
Kouta said this on január 9, 2012 at 8:44 de.
Ezzaz hölgyeim, végre egy kis catfight!
Szergely said this on január 9, 2012 at 12:10 du.
Rendezhetnétek ilyen késő esti, lefekvés előtti párnacsatát is, az olyan cuki… :3 Aztán egy forró éjszaka egy takaró alatt… szép pár lennétek
Szergely said this on január 9, 2012 at 12:11 du.
te naív, tudod, hogy a szívem csak a tiéd, suhsié, a nutelláé, és a komodoré… XD
Kouta said this on január 9, 2012 at 1:39 du.
Shhhhh… ;D
Szergely said this on január 9, 2012 at 1:49 du.
kb a 2. ilyen az Aion és az AOC grafja után lepörgettem Szergi kommentjéig
Tlololoo
Malachit said this on január 9, 2012 at 2:37 du.
Én sem tudnám elolvasni az tuti:D
Finyak said this on január 9, 2012 at 2:39 du.
Mit olvastam? Balablabla (Finyak) aztán Bölblöblö (Kouta) és ez ment felváltva. Aion meg olyan amilyen karakterek szépek ,de igen textúrákat meg úgy ahogy a cseszett motort újra kéne írni és cryenginek van ilyen generációs lagg hibája meg minden örökletes betegsége. ArcheAge is hasonlókat produkált ahogy olvastam ,pedig az már átváltott CryEngine 3!-ra. Akármilyen szép meg minden a CryEngine 3! és nem a 2 ,mert az már hulladék ,TERA motorja jobban van megírva és itt most nem a TERA-t ajnározom ,hanem Unreal Engine 3-ból mit hoztak ki. Aionnál a gamecode is nyerk ,hogy BlackVelvet CM hölgyet idézzem. Amúgy már 3.0-ban CryEngine 3-at igértek aztán szarnak is rá a developerek. Amúgy AoC meg hiába néz ki jól ,bebukott anno és amúgy sem hinném az a menő játék manapság. Ráadásul Kouta a TERA fan szájából. Legalább a TERA-val hasonlítanád ,hogy Fincsi fölött biztos nyerj ,bár Fincsi még a TERA-t is megpróbálná leverni az érvelésével.
Mikortól van ftp? Azt olvastam febrúár 12.től csak ,ez igaz? Lehet visszanézek az utolsó paytplay hónapra akkor.
Nem igaz megtörtétek a csendemet.
DE EZT a catfightot kommentálni KELLETT!
Agrel said this on január 9, 2012 at 3:01 du.
wait what? Így van, AoC bebukott startnál viszont azóta csak jobb (hisz mély pontról csak felfele lehet menni kb) Elég sok játékosa van per pill (ő is f2p modelre váltott kicsit más modellel mint Aion) menőnek nem menő, mert nem minden karakter tab 1-2-3 (meleek) és sok egyébb miatt sem, nem is az a kategoria, TERA fan? csak azért mert számomra tökéletes a játék, még azután is hogy probáltam ha ez fanság, akkor igen fan vagyok.
TERA-t nem keverem ide, régóta nem említettem ezen a forumon, arról már volt egy “fight” de ez maradjon meg Aion résznek, ha akar valamit ott a TERA blog.
Azért meghogy megprobáljam meggyözni mégcsak bele sem kezdek!
én ugy tudom február 1. től lesz ingyenes.
Kouta said this on január 9, 2012 at 5:41 du.
Vmi majom aionsourceon azt írta feb 12 ezért se értettem ,hogy mi van.
Agrel said this on január 9, 2012 at 6:48 du.
lehet szergely trollkodik csak
Kouta said this on január 9, 2012 at 6:50 du.
akinek van banned accja nézzen rá mert a f2p el kapnak 2nd chance-t (http://www.aionsource.com/topic/129828-2nd-chance/)
Kouta said this on január 9, 2012 at 9:01 du.
finyak powa hányszoros túlerővel tér vajon vissza? :Đ
meowie said this on január 9, 2012 at 10:59 du.
Hát ugy látom mindent elkövetnek h benépesitsék a szervereket ujra,amire szerintem van is esely mert már most kezdek sok régi ismeröst ujra látni játszani akik már ezer éve abbahagyták(és hát nyilván nem pár emberröl van szo),ha ez a forge nem bassza el akkor még sokan fognak maradni is,reméljük a legjobbakat mert most visszamentem offra:) csak a szervereket ne basszak szet,mert ugy hallom ujakat akarnak majd beuzemelni,ami lehet egy kicsit igy korai,mert elsobb a regieket kellene teletenni aztan ujakat nyitni,na de már én is kezdem a hulyeseget h elore ugatok:)
Finyak said this on január 10, 2012 at 12:26 du.
fincsi, a régi szerverek nem maradnak meg sztem (legalábbis ahogy nekem lejött) hanem átraknak egy újra, amin gondolom vmi balance dolgot megporálnak hisz állítolag nem lesz szerver transfer. az uj szerokat meg az uj játékosoknak csinálják akik majd most kezdenek (kérdés ki hova megy majd.)
A gameforgeról ahogy olvastam aionsourcon akinek tapasztalata volt velük, az nem örül nekik, majd meglátjátok mi lesz, mindenesetre hajrá hajrá
Kouta said this on január 10, 2012 at 1:42 du.
Az ugy megint érdekes lesz,mert ha pl kicsit többen akarnak ujrakezdeni,mint pl amennyit elbir egy szero,akkor az cumivá válhat,mert azert ha azt nezzuk h a playerek kb90% mar abbahagyta aiont,de lehet most sokan visszaneznek,akkor lehet ez.Meg most azt sem vágom,h aki most akar elkezdeni aionozni,az nem mehet akármilyen szerverre,ahol esetleg vannak haverjai?Hát most már engem is izgatnak a részletek,mert infiröl is jönne egy csomo cimbi akik velünk tolnák szal ne baszakodjon itt a forge mert akkor bekaphatjak
Finyak said this on január 10, 2012 at 3:39 du.
Szevasz Cence! Lécci dobj valami forrást is, hogy honnan meríted a tudást. Amúgy meg meglepő módon ismét Finyaknak volt igaza, az AoC egy fos. nem néz ki rosszul, de az kevés. A grafikája semmivel sem jobb, mint az Aioné, max több poligont használ, viszont ami fontosabb, h a világ stílusa sztem messze elmarad az Aiontól. Amúgy meg a nyomi Finyak Aion elején is azon dünnyögött, h full grafon csak 50 fps-el megy neki városban, gépet kellene bővítenie, szóval had tudja már mivel milyen grafon játszott!
ZeNDeR said this on január 10, 2012 at 3:54 du.
Baszakodni fog , hidd el
Leszarja hogy te éppen mit akarsz
x3rb said this on január 10, 2012 at 3:54 du.
gondlom nem a mostani játékos számra fogják bedobni a szervereket, de legrosszabb esetben vissza jön a sorban állás a szeróra (a kezdetekből még biztos emlékeztek rá
)
Ha új kezdő (nem volt köze offhoz ezelött) akkor is biztos mehet a szerverre ahova pl a te karakteredet költöztetik majd, kétlem, hogy ilyen megkötés lenne. de majd meglátjuk, nem sok már és mindenre fényderül
Kouta said this on január 10, 2012 at 3:56 du.
Ettől félek én is ,hogy a régi szerverek nem lesznek olyan népesek csak majd legjobb esetbe egy pici növekedés ,de az is a visszatérőkből és 0% friss vér vagy egy ici-pici. Én viszont újra tuti nem kezdem a nulláról és gondolom ti se ,főleg ilyen ramaty ftp cd-vel. Oké esetleg fizetgetem néha-néha ,de nem lesz ,hogy láncba fizetem csak azért ,hogy szintezzek egy új karit vagy 2-t. Nem beszélve minden munkám 3 szerverre korlátozódik és újra megcsinálni ,hát nem sok kedvem volna,konkrétan semmi.
Finyak annak örülnék ha sok asmo elárasztaná a telét lol,de sztem ha jön is vki régi szeróra asmonak perento ,telére elynek és spatára pve elynek.
Ja új szerverek lesznek technikailag, remélem kicsit jobban összedobják őket,viszont a 8 szeró úgy ahogy marad mármint karik,meg minden állapot ami volt és igen a balanceal mit tesznek eleve 8 szétcseszett szervernél.
Agrel said this on január 10, 2012 at 4:02 du.
Ballansz nem lesz soha. Akkor lenne, ha elosztanák a playereket, az inaktívokat, meg a low-otak nem számolva. (már ha a létszám engedné, de nem engedi…) aztán megmondanák, h senki ne hagyja abba a játékot és menjen pvp-zni meg siere, vagy agon lesznek rúgva. Egyébként mi lenne? A összes tejbetök elyos gyökér, aki hozzá van szokva a létszámfölényhez, visítva fogja cancelezni az accountját, mert kb 0 sikerélménye lesz. Szóval a ballansz az olyan pillanatnyi élmény, ami talán sosem lesz.
ZeNDeR said this on január 10, 2012 at 4:19 du.
Pár betű kimaradt. g, y, %…
ZeNDeR said this on január 10, 2012 at 4:21 du.
ha megtartják a szerver populációt az gáz lesz hisz 1iken sem volt balance anno (nem tudom mennyire változott a helyzet de olvasgatva kb semennyire.) valami drasztikus megoldást kéne alkalmazniuk, hogy valamilyen uton modon balance legyen, bár ez nehéz kérdés. Amennyiben akarják folytatni ezt a fizess h mehess dolgot (transfer) annyiban a fentiek tök feleslegesek.
Kouta said this on január 10, 2012 at 4:22 du.
A létszámmal meg az a baj, h ha kevés az ember, akkor pang a piac, üres az AH, órákig szaladgál az ember a napi questért, ami miatt zerg van a hazai pályán. Ha sokan vannak, akkor meg folyamasan zerg van. Amúgy szerintem javítana a pvp-n, ha az ellenséges területeken is kialakítanának guardpostokat, ahová kiskelni lehet. Mondjuk a Silentera kijárattól windstreammel megközelíthető lenne.
ZeNDeR said this on január 10, 2012 at 4:42 du.
nem rossz ötlet, bár szerintem a falakat elvéve is sokkal jobb lenne, (tehát nincs az mint gelk meg ingissonba h zonákra van bontva a hely és igy kis helyet hagyva a pvp nek.
Mindenesetre Aionnak most van még esélye ha csipkedik magukat, és a gameforge “hallgat” a pozitiv feedbackre, bár eddig amit a válaszaikbol láttam, az NC West. csak más néven, reméljük nem igy lesz.
Kouta said this on január 10, 2012 at 4:53 du.
Igazábol jah,balance az sosem lesz,kár is eröltetni,ami a lényeg, h sokan legyenek mindket frakciobol,lehessen kit olni,meg legyen kivel ptzni is.kiváncsiféncsi vagyok mi a faszt hoznak ki belöle
Finyak said this on január 10, 2012 at 5:25 du.
Nincs transfer ,legalábbis határozatlan ideig (fél év sztem) . Senki sehova,marad mindenki a seggén,hacsak nem kezded újra 0-ról ,új helyen ofc. Ezt mondta Blackvelvet.
Agrel said this on január 10, 2012 at 7:06 du.
Jaja, sajnos a területek túlságosan tagoltak. Kis létszámnál amúgy nem gáz, meg kicsit követhetőbb is az enemy, viszont a zerg elől így nincs egérút. Jó érzés amikor mögötted a zerg, előtteg meg Ragnarok
Pont azon gondolkodtam, h L2-nél jóval nagyobb volt a pvp-re alkalmas terület, ezért több lehetőség volt szóló pvp-re. Mondjuk én Inggisonban meg Gelkmarosban a pvp területen levenném a mobok agróját. Teljesen felesleges, csak zavaró tényező. A questet meg nem agró mobokon is meg lehet csinálni. Az elite zónákat is beszüntetném, teljesen felesleges, kutya nem megy oda, csak a pvp-től veszi el a területet. A spy/daily questet pedig külön adnám is fixen. Sőt, lehet, h jobb lenne mondjuk ismételhetőre tenni, 20 kill/quest és a napi questet (helyi v. all region) pedig szóló questre tenni. (partyban nem adja)
ZeNDeR said this on január 11, 2012 at 9:32 de.
Ezen az agrozik a kiba mob miközben pvp-zek hülyeségen gondolkodtam már én is. Simán kéne 1 kapcsoló, hogy amikor pvp-t nyomok magamra, vagy ellen játékos akár csak a közelembe is kerül automata agronélkülivé váljak a moboknak. Persze közvetlen beleütök, sebzek akkor rámagrózzon, de amúgy meg ne foglalkozzon velem. Vagy szimplán az adott területen minden mob legyen alapból neutral, vagy ne is legyenek. Ez megoldható lenne úgy, hogy lenne 2 layer. Egyiken no mobok full pvp. Másikon, meg lenen mob ilyen wow-os pve szerver beütéssel mobokal, ha akarom bekapcsolom a pvp-t, ha meg nem akkor nem.
Malachit said this on január 11, 2012 at 12:54 du.
malachit, zender, ezzel a hozzáállással sosem lesztek ncsoftos kollegák!
kevesebb ötletelés! több itemshop!
na tessék szépen újrapróbálni D:::
meowie said this on január 11, 2012 at 1:31 du.
A gladimmal igazából majdnem mind1 volt az agro a mobokon, mert az első területivel összeszedtem párat, amik ha elitek voltak vagy vmi balaur, még agyon is vertek. Nem beszélve arról a pöcs mobról, ami mellett ha elmész, beagrózod, és miközben az ellenséget üldözöd, vagy a zerg elől futsz, 60 m-ről visszaránt, és mexívtad. Amikor meg a rangerrel megyek, aminek a pdef mint olyan csak álom, 5-6 fine recovery mire eljutok egy pontból a másikba. (nem hosszútávon) Azonkívül egy scout vagy mage mobról el tudom dönteni, h látja-e a hide I-et, vagy sem, de egy ilyen amorf gyökér mobról, meg a másik meghatározhatatlan létformáról hogy a vérbe állapítsam meg besorolás alapján, h észrevesz-e vagy sem?! Törölnék minden agrot pvp területen. …kezdeném Ragnarokkal!!!
ZeNDeR said this on január 11, 2012 at 2:39 du.
ragnaroknak egyáltalán semmi értelme nincs ebben a játékban. egyik legnehezebb boss, a dropja kb SEMMI, és 500m-ről beagróz és letépi a tökeidet úgy hogy nálad meg sem jelenik. :/
kíváncsi vagyok mikor lesz benne az upcoming patchnotesben a fixed ragnarok sor >.<
meowie said this on január 11, 2012 at 2:43 du.
meowie, igazából te sem van ncsoftos kollega, ha az lennél már lehuztad volna az ötletüket (amit pl malachit irt) és berakadtad volna item shopba
zender, inggi második zona a legjobb ilyen téren, ott még fingani sem tudsz mob aggro nélkül (és tudom, hogy te is tapasztaltad)
Kouta said this on január 11, 2012 at 2:44 du.
meowie, 4.5 ben fixálják biztos!
Kouta said this on január 11, 2012 at 2:44 du.
Jaja, szoptam ott eleget a mobokkal. A kiskem felét általában a guardok meg a mobok amortizálták. Egyébként Gelk még úgy ahogy elmegy, legalább is az úton lehet közlekedni, de Inggison az katasztrófa.
Amúgy azon gondolkodtam, hogy a pvpvel kapcsolatban mi lenne a jó megoldás, de elég nehéz. A struktúrált pvp sem igazán fair a gear különbségek miatt, cserébe egy idő után unalmas. Ez a zerg vs 1 se jó meg az se, hogy zerg keresi az egy szem elyost gelkmarosban. Valami gyűjtögetős q kellene az ellenség, amiből jön a lóvé, mert akkor a pvps kariknak is lenne némi anyagi forrása, meg ösztönözné az embereket az ellenséges területre. Meg nem lenne az, hogy mobolás közben támadnak meg. Pl a heti pve q nem rossz sztem, hogy be kell járni a map egy részét. Lehetne az is ismétlősben és mondjuk 15-20 pont érintésével money rewardal.
ZeNDeR said this on január 11, 2012 at 4:00 du.
Gondolkodtam a guard postokon is. Meg lehetne csinálni sokkal inteligensebbre. Pl vegyünk egy elyos guard postot, nézzük a körülötte lévő 3-500 m zónát, +az elyosok és asmok számát. A guardokat kicsit értelmesebbre kellene csinálni, ne csak 10000000 Hp és 100000 attack, hanem őlhető legyen azért, cc-zzenek, a plates húzzon, legyen healer stb. Így ha 5 asmo támadja megy a guard postot, ahol bent figyel egy elyos, akkor +4-5 guard támadjon. Viszont ha egy grp támad meg egy bent ficergő grp-ot, akkor a guardok ne szóljanak bele a harcba.
…és még csak 4 óra van, mi a faxt csináljak 5ig?!
ZeNDeR said this on január 11, 2012 at 4:05 du.
Még azt mondja meg nekem valaki, hogy talált-e bármi infót azzal kapcsolatban, h ha a f2p-re jön egy új player, starter accounttal, és befizet egy hónap goldot. Amint lejár, akkor a starterbe kerül vissza, vagy már a veteránba?
ZeNDeR said this on január 11, 2012 at 4:40 du.
na ez jó kérdés,
Kouta said this on január 11, 2012 at 4:52 du.
ha fizettél már érte legalább egy honapot akkor utanna veteran maradsz
Finyak said this on január 11, 2012 at 5:15 du.
Finyak.. Nem ,visszaugrik a starter starterre ,a veterán veteránra. Te azt hiszed ilyen könnyen osztják a veteránt? Akkor rossz üzletember vagy ,ha nem látod a lehetőséget a lehúzásra. Akkor leszel veterán ha veszel most egy Aiont és tolod egy hónapot ptp-be,sőt csak venni kell 1 hónapnyi időt meg game ,pl a collectorsba ugye volt 30 nap ingyé szóval az már 30 nap play ,meg ha az voltál már (hónapokig fizetted =Finyak). Arról amiről te beszélsz ,hogy starterből lehet veterán még semmi konkrét infó nincs,de tuti nem 10 euró azt csá ,az nem üzlet nekik és itt jön be még te ingyenélőztél… Akkor mindenki aki új ingyenélőzne és 0 bevétel,max shop ,de sokan azt se fogják pengetni ,ha nem fizetnek. Vannak ilyen ftp sportemberek akik soha semmiért pénz és ez nagy %. Persze ott a függő faktor is aki fizet,de akkor is túl easy lenne.
Agrel said this on január 11, 2012 at 7:55 du.
agrel, baromságokat mesélsz.
a veteranhoz már jár a 8 karakter slot, a starterben 2 van.
szóval ha veteranozol mondjuk 10 hónapig, és véletlenül épp úgy adódik, hogy nem tudsz játszani 1-2 hónapot akkor majd visszaredukálják 2-re, és hat karid megy a levesbe? @__@”
meowie said this on január 11, 2012 at 8:07 du.
ráadásul oda is van írva hogy:
Veteran
(former subscriber)
Requirement: former subscriber
Duration: permanent
meowie said this on január 11, 2012 at 8:09 du.
Te felrántassz 2+ karakter 1 hónap alatt? Hogyan is? Tuti nem 1 hónap premium , ilyenek csak a mesében vannak. Nem azért jó lenne pl. tesómnak megúszná 10 euróból és még meg se kéne vennie ,mert ha most venné 20 Dolcsi a steamen pl a Balaurea. Azt még el is szállt a jó kis huf-unk.
Csak valahogy hihetetlen én meg fizettem 1,5 évig és ugyanazt a lófaszt kapom mint xy infinite Aionról átjőve. Akkor viszont Szergelyt idézve “CASH SHOOOP”.
Amúgy meg az nem veterán hanem premium amit mondassz. 10 hónap premium ,de szarterként jöttél és visszabasszák a 8 slotodat 2-re úgy érted, nem ,de én azt mondom 1 -szeri premium után minden kis majom veterán lesz-e. Nem azt ,hogy 8-10 hónap után lesz-e ,mert egyértelmű ,hogy az lesz. Veterán voltál alapból akkor meg nem basszák vissza ha lejár a prémium, csak veteránra.
“Can I be promoted from a Starter to a Veteran?
Yes. We will explain the criteria for doing this as soon as the changeover is complete.(Nincs még info ,majd a changeover után az meg még nem ma van) Existing accounts automatically receive Veteran status.”
“What does Veteran mean?
If you took out an Aion subscription before (!!!) the changeover, you receive “Veteran” status. It does not matter whether your subscription is still active or expired some time ago.
As a Veteran all game options are open to you, just as with a subscription. In addition, there is no time limit to this status. Once you are a Veteran, you remain one!”
Az is elképesztő sg-n egyesek milyen baromságokat hordanak össze pl ,hogy törölnek minket ,mert csak Fro,UK meg Németbe lesz ftp. Úristen.
Agrel said this on január 11, 2012 at 8:25 du.
És majd nézik az ip-t és mi meg fizethetünk tovább! ^^ Fincsi ha olvasod annak a csillámf@szláma Beato gyereknek üzenem ( ezért nem regelek sg-re) ,hogy se összevonás ,se transfer nem lesz pláne nem ingyébe. Nem tudom és ilyenek fognak jönni törtről? Így simán sikerül túl szárnyalni majd még a görög spata playereket is. .. meg illuminati tardáltakat. Logikáról meg ne beszéljen ,mert az köszönő viszonyban nincs ővele.
Volt egy másik aki meg magyarázta oroszba nem lesz ftp csak… de ott már RÉG http://FTP.,azért is jött át sok orosz Spatára pl Garry is orosz meg a Blue Wolves klán ha jól tudom. Rage átjövés volt a ptp hívei ugye elmenekültek ide.
Agrel said this on január 11, 2012 at 8:39 du.
agrel, nézd el nekik, ez lesz a színvonal, én csak azért nem írtam oda, mert jó volt látni, hogy egy fogyi, akinek angol tudása 0, emellé még a szövegértése is, elkezd baromságokat nyomatni, és a sok hülye meg még be is kajálja…
Kouta said this on január 11, 2012 at 10:35 du.
Köszönöm Agrel ez volt a helyes válasz:
‘Can I be promoted from a Starter to a Veteran?
Yes. We will explain the criteria for doing this as soon as the changeover is complete.(Nincs még info ,majd a changeover után az meg még nem ma van) Existing accounts automatically receive Veteran status.’
Tehát premiumról starterbe dob vissza. Különben nem lenne ilyen opció és csak símán azt írták volna, h vegyél premiumot, és majd utána veterán leszel…
ZeNDeR said this on január 12, 2012 at 9:28 de.
Ja, Finyak, ha tényleg lesz ez a 2nd chance, akkor neked lesz pár accountod!
ZeNDeR said this on január 12, 2012 at 9:29 de.
egyet banoltak,de nemhinnem h sokra mennek egy zold geares 40es sorcival..meg amugy sem emlekszem mar a jelszora sem szal tokmindegy
Finyak said this on január 12, 2012 at 9:39 de.
találkoztam lobotomizerrel,szerencsére hideban voltam éppen..:D faszom szivesen nekimentem volna fanbol legalább,de olyan gearje van h meg sem karcoltam volna.remélem 3.0ban ezek az uj statok kicsit visszab veszik majd a sorcit,ma eddig 3szor fordult elö,h le egyhiteltek,ez azert is erdekes,mert ennyiszer az elmult 2 ev alatt osszesen nem volt:D vki tudja milyen stat lesz a magic cancelation? mert ugye a magic def az egyertelmu,de most ezt azert nemertem,mert ha vkinek fent van buffban +200magic cancellation,akkor azt nehezebben tudjak le cancelezni vagy nemvagom,mert akkor ez ugye egyedul smek ellen lenne jo,mivel egyedul nekik van canceljuk,de csak miattuk egy uj stat bevezetni…meg mondjuk esetleg a mobok ellen..bár a skill nem azt mondja,h magic cancellation RESIST,hanem csak h magic cancellation
Finyak said this on január 12, 2012 at 9:45 de.
ergo sorcinak lesz egy olyan buffja,h +200 varázslat törlés-leszedés…ehez én hülye vagyok belecsavarodtam a dologba vki magyarazza mar el ezt a statot faszom:) amugy ma reggel coreban olyan kibaszott fasza pvp volt h beszaras,kar h egyedul voltam es azt is keves ideig,de olyan jo volt megint ujra bunyozni offon:) kár h minden 2odik kari faszrazo op sorci es amikor eppen az 5star officer gladinak maradt olyan 2 lovenyi hpja nekem meg majdnem fullon volt meg es hatulrol az egyik le 1hitelt majdnem lekapartam a monitorrol az uveget,foleg h ezt 3szor is eljatszottak velem de sebaj alig buktam apt es egesszen jokat bunyoztam:D fel ora alatt volt izgalom boven:)
Finyak said this on január 12, 2012 at 9:50 de.
ZeNDeR said this on január 12, 2012 at 10:06 de.
csak ugy mondom,h emlékeztetöhöz kéri a két biztonsági kérdést is, szerinted honnan a pücsümböl tudjam h 2.5 évvel ezelööt mit adtam meg?a másiknak persze tudom de a reginek nem,eleve meg a felhasznalonevet sem tudom semmit,ennyi ido alatt elfelejtettem,meg azt sem tudom mi volt a karim neve:)
Finyak said this on január 12, 2012 at 10:46 de.
A kari neved meg tom mondani, amúgy meg akkor még asszem nem volt biztonsági kérdés. De nem is kell, mert ha a supportnak elküldöd a serialt meg írsz egy szívhezszóló levelet, kiresetelik a passwordot és elküldik a mail címedre, amit annó regeltél.
ZeNDeR said this on január 12, 2012 at 12:00 du.
Magic Cancel az az magic boost-ját csökkenti az ellennek. Ledegradálja az esélyt ,hogy beléd basz jó nagyot. Aka clerickeknek szopás van. Sorcinak nincs szopás ,mert nekik lesz eleve a legnagyobb magic cancel haha szóval cleric ezután még meg se fogja karcolni őket. Van passzív meg aktív is passzívot kapod ,mint pl a hp,block meg ilyenek ameg van még ruhákon. Ja nincs magic boost cap 3.0-ba lol. az képen 3610 mvje van a pidgeon-nak. Nem is tudom Akssi magyarázta aion source fórumba mi ez. Áá meg is van. Használd egézséggel. Nobody foglalta össze.
http://www.aionsource.com/topic/129420-the-new-magic-block-stat/
http://www.aionsource.com/topic/129487-magic-cancel-chart/ Itt is qq-znak.
Agrel said this on január 12, 2012 at 1:08 du.
http://www.aionsource.com/topic/129787-aion-f2p-feb-2012/page__st__580 Topik teteje Ectoo is február 12-őt mond ,ezek tudnak vmi amit mi nem? Vagy a hülyeség terjed az is lehet.
When will Aion GF start? 12th february
How exactly will the change happen? Servers go down, we’re told wait 4 hours, we wait 8, servers go back up.
What items in store? Snap
Agrel said this on január 12, 2012 at 1:12 du.
Csak megint ugye azt basztak el,h nem a megfelelo classnak adnak ilyen statokat passivba:/ mert ugye ezek a scoutoknak kellenenek,mert azok a mage ellenes classok,erre kap a sorci meg az sm meg a chanter…komolyan mondom a pofam leszakad,sorcik egymasra igy is alig sebeznek mar,mert ott van a fasztudja mekkora resistjuk mindenre,fasz buffban asszem 300 van vagy 400…plussz meg nekik lesz az h mdef….de ki a faszom kivancsi arra h 2 sorci hogyan viaskodik egymassal,az lenne a cel h vegre lenne olyan class ami rendesen megtudja olni a sorcikat mert jelenleg nincsen.fogadni merek h a ruhakba beepitett magical defens stat is a clotokon lesz a legtobb
Finyak said this on január 12, 2012 at 2:26 du.
Hát így jártunk…kár is ezen idegbetegeskedni.
Agrel said this on január 12, 2012 at 3:58 du.
Amugy kivancsi lennek h koreaban hogyan nez ki egy olyan forum,ami pl a balancerol,pvprol meg classokrol szol,h meg is ki mit mond,min kellene valtoztani,h ott milyen lehet a felfogas,h nem veszik eszre magukat.persze ez meg jo iranyba is elsulhet,majd meglatjuk az uj rucik milyenek lesznek,miket lehet kihozni veluk
Finyak said this on január 12, 2012 at 4:39 du.
a koreaiak nem nagyon pvp fanok, inkább a pvet szeretik (tehát a pvp ritka mégha van is, és ugylátszik nekik megfelel) de a pve eröltetést lehet látni is a játékon.
Kouta said this on január 12, 2012 at 4:59 du.
Szolganépek azok! Csicskáim mind!
ZeNDeR said this on január 13, 2012 at 1:12 du.
Na gyerekek felraktam pachelés minden faxom már ezredjére és akkor elindítom csak teszt kép és csak utánna aktiválom a gamet majd ha jó (de xar) ,de ahol a news-nak kéne lenni semmi sincs. Tippem szerint nem találja a szerót.. Találkozott már vki vmi hasonlóval? Volt vmi log in file amit anno is át kellett írni,hogy kimenjen és csatlakozzon ,de már nem emlékszek ,hogy volt.
Agrel said this on január 14, 2012 at 12:42 du.
Akkor mág beis fagyott és újra kelett raknom az megoldotta ,de most vmi más van. Vmi log file gond ami még hónapokkal ezelőtt volt nekem. Felrobbanok mindjárt!
Agrel said this on január 14, 2012 at 12:48 du.
Vagy nincsenek is announcement-ek ?Már mindent próbáltam. Host kipucolása stb.. Vagy ez nem is problem? Ez normális?
Agrel said this on január 14, 2012 at 1:30 du.
Megoldódott nem voltak hírek alapból király komolyan. Most geci ideges lettem.
Agrel said this on január 14, 2012 at 3:01 du.
^_^
épp ma beszéltem egy haverommal, mondja játszott játékot a gameforgetól, óvva intett mint kiadótól lol.
Kouta said this on január 15, 2012 at 3:31 de.
megvettem a gamet.
asmo lettem.
perento illetve telemachus seron is csinaltam karikat.
meiket toljam inkabb? meik lessz inkabb a Magyar lakta szero?
sztetek?
vadasz said this on január 18, 2012 at 10:16 du.
Perenton van magyar légió most is Aquirs néven.
Berin said this on január 19, 2012 at 10:24 de.
Igen abban vagyok én is benne. Estefele olyan 10 fő környékén vagyunk. Felhozatal teljesen vegyes. Nem csak 55-ös karakterek vannak . Természetesen Asmo oldalon vagyunk.
Malachit said this on január 19, 2012 at 10:31 de.