header image
 

Az érem másik oldala…

Nos csak eljött a Január hónap vége is. Ezzel bedingelte a “4 hónapja talpon az EU-ban” achievementet. Sajnos a szerverek populációjáról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, ezzel ellentétben viszont a játék egy nagyon jó eszköz nyújt arra, hogy megállapítsuk mennyi a játék utánpótlás készlete. A beépített player kereső panellel elég jól lehet követni azt, hogy lvl50 alatt mennyi online player van. Persze ezen playereknek talán ha a fele lehet “friss hús”, de ebből a szempontból az alt karakter ugyanúgy utánpótlás, hiszen az is részt fog venni ugyanúgy a játék körforgásában. A múlt hét folyamán szétnéztem néhány szerveren, ahol már amúgy is volt karakterem és azt kell mondjam, hogy napi átlagban 700-800 körüli “utánpótlás” nevelkedik (ez ugye csak az egyik frakció adata, hiszen nem tudok mindkét oldalon létrehozni karaktert), ez a hétvégi csúcsszezonban felment közel 1400 főre is. Felesleges ebből persze nagy általánosításokat levonni, de mindenesetre pozitív, hogy van utánpótlás. (Ugyanezt támasztja egyébként alá a “Constance” menedéklégiónk is,  ahol még mindig heti 3-4 fő jelenik akik, teljesen zöldmezősen ugrottak bele a játékba.)

Tovább után némi “emo”-s kitekintést adok arról, hogy én hogy látom az érem másik oldalát. Fogyasztás csak saját felelősségre…

Hűségcsoki

... about Korean

Nos, ha már negyedik hónap és ráadásul 25. van, ne feledkezzünk meg ugye a hűségcsokiról sem, tessék szépen kiváltani – akinek kell még – a Lodas Amuletet és persze a Reviwal Stoneokat. Ahogy az szokott lenni, így a hónap vége felé beindul a kommunikációs gépezet is és kapunk mindenféle hasznos és érdekes információkat a mi NCWest üzemeltetőnktől. Nopersze az olyan mondatszerkezetek, mely szerint “a nagyon közeljövőben (egy talán két hónap) beszámolunk arról, hogy milyen terveink lesznek a content bővítésével kapcsolatban” kevésbé értékelhetők pozitív iránymutatásnak. Ezek inkább csak ilyen placeholder/bullshit kategóriás dolgok. A legutóbbi Januári közösségnek címzett irományában, a magát meg nem nevezni kívánó CM (aki egyébként valószínűleg Tamat volt), leírta többek között, hogy havonta egy-két dupla XP hétvége várható és persze arról is megnyugtatott bennünket, hogy nagyon sok és színes eventet terveznek még nekünk. Ezek után Ayase úgy döntött, hogy neki igenis reagálnia kell ezen event témára, mellyel Tamat jó témát szolgáltatott a heti Eye of Community-nek.

5x Lodas? Ok?

Természetesen leírja, hogy ezek az ingame eventek, mennyire fontosak, hiszen mennyire közel hozzák egymáshoz a playereket és milyen sokat megtudhatunk ezekből Atreia Lorejáról, blabla. Majd egyből le is csapja a labdát, hogy “bár még az ötletelés is NAGYON korai fázisban van”, de azért csak elárul nekünk néhány infót erről:  “Egy esős napon teljesen spontán jutott eszükbe, hogy mennyire jó lenne, ha telepakolnák a játékot jópár spontán eseménnyel. Spontán a szó azon értelmében, hogy nem igazán előzi meg az eventet komolyabb és hosszabb beharangozás. Itt nem konkrétan arra gondolnak, hogy csak úgy lespawnoltatnak egy-egy Guardian Deity-t bizonyos szervereken, hanem sokkal inkább arra, hogy elindítanak egy esemény láncolatot, anélkül, hogy erről előzőleg tájékoztatnának bennünket.” Nos, kedves Ayase egy egész bekezdést szentelt annak, hogy elmagyarázza nekünk, hogy mit jelent a “spontán” kifejezés. Miután rájött, hogy ebből a mondatból már sehogy nem tud jól kijönni, ellőtte az adu ászt: “Természetesen mi nyitottak vagyunk mindenre, ha van valakinek valami jó ingame event ötlete az ossza meg, még az is lehet, hogy egyezni fog az a mi elképzeléseinkkel“. Ezzel a bravúros fordulattal vége is lett az Eye of Community fő témája.

Ayase, amikor reggel beérkezve az NCWesthez találkozik egy spontán spawnoltatott Guardian Deity-vel.

Hűségcsoki helyett Focus Group és kérdőív

Nos érezhették már a hónap elején, hogy ez a “Honored Daeva” és a semmitmondó kommunikációk kicsit kevesek lesznek a lelkesedés fenntartásához. Éppen ezért, 2-3 héttel ezelőtt nagyban elkezdtek szervezni egy “Focus Group” dolgot az NCWestnél. Sajnos nagyon keveset tudok erről a dologról, de az aionsourcera kikerülő infók és Variance blogon megejtett kommentek kapcsán (amiért külön köszönet Corinak és trakitori-nak) sikerült megtudni, hogy:

  • A Focus groupba 10 HC és 10 casual player került besorsolásra. A dolog, minden bizonnyal meghívásos alapú volt.
  • A két csapat, két “kerekasztal megbeszélést” tartott, ahol felsorolásra kerültek a játék fő problémái, amiken sürgősen változtatni kellene.
  • A témák között elhangzott a fél órás ostrom, mint probléma és a dreadgion carrier timer gond is.
  • Ennek eredményként múlthét pénzeken bekerült a játékba egy kérdőív, amely arra kérdezett rá, hogy mennyi is legyen az ostrom.
  • Ayase jelezte, hogy nagyon örülnek az eddig érkező válaszoknak és a Focus Groupon összehozott információkat szintén meg fogják köröztetni ilyen ingame kérdőívekben, hogy ezzel igazolják a felmerült problémák valódiságát.
  • Ezen kérdőívekből kapott feedbackek alapján fogják a játékot/játékszabályokat átalakítani, továbbfejleszteni.

Nos, lássuk be, péntek óta ma van az első “munkanap”, meglátjuk, ma este kapunk-e valamilyen kérdőívet és ha igen, akkor vajon mi lesz benne? Pl:Szerinted mikor jöjjön a dreadgion carrier? 1) Ostrom előtt 2) Ostrom után 3) Néha ostrom előtt, néha ostrom után 4) Mi az a dreadgion carrier?

Az érem másik oldala, azaz a “Variance” helyzet…

Nézzük az érem másik oldalát. A játék indulása óta eltelt valóban 4 hónap. Nem tudom a több magyar légió hogy van ezzel, de ezen 4 hónap alatt a Variance csapatának közel a 80%-a kicserélődött. Sokan sokféle indokból hagyták abba a játékot, a legtöbben még a szintezés alatt az unalmas játékmenet, sok grindelés vagy éppen az instanceok/kihívások hiánya miatt. A dupla XP hétvége során nagyon sokan dingelték be nálunk is a max lvl-t, vagy jutottak annak nagyon közelébe. Ám a Január hónap sok játékosnak a “felébredés”-ről szólt. Igazodva a “nemzetközi átlaghoz” nálunk is kb a lvl50-et elérők fele döntött úgy, hogy vagy végleg abbahagyja az Aion-t és visszatér a korábbi kedvencéhez, vagy tart egy pár hetes, hónapos pihenőt, ami után eldönti, hogy hogyan tovább. Nézzük mik is voltak a főbb okok, amik arra ösztökélték az embereket, hogy hagyják abba az Aion-t:

  • Kevés és unalmas endgame content. Ez teszi ki talán a lelépések okának 40%-át. Nagyon sokan nem tudják adaptálni érdemben azt, hogy mi is lenne az Aion endgamejének a célja. Sokan – még nálunk sem – tudták megérteni a szintezés során, hogy miről is szól az Aion endgame. Persze a többség pontosan megértette, de a szintet elérve rájött, hogy ez neki kevés. Többet, mást várt.
  • A “Miragent” effektus. Soha nem gondoltam volna a játék megkezdésénél, hogy a exitelők közül a második legnagyobb tömeg egy nyavalyás questhez fog kapcsolódni. A Miragent set egy relatív gyors end-game gear-t ígér a játékosoknak, azonban ez nagyon nincs ingyen, rengeteget kell hozzá szívni, amivel még nem is lenne gond, de a legtöbb embernél elszakad a cérna a craftolós stepnél. Rossz üzenetet közvetít az, hogy relatíve sok embernek elsőre összejön a craft. Sokan elhiszik, hogy nekik is össze fog jönni és rááldoznak mindent a questre. Majd jön a kiábrándító valóság és nem jön össze a crit-craft. És jön a “szar ez a játék” effektus. Mint azt talán tudjátok, a Miragent/Fenris eredetileg pontosan úgy működött, mint a lvl30-as devanion set. Egyfajta csúcs endgame itemről van szó. A full sethez 5 db lvl50-es karaktert kellett felhúznod, aminek eredményeként megkaptad a full miragent setet és a lvl50-es fegyvert is. Az 1.5-ös verzióban, azonban a Koreai fejlesztők újabb lendületet akartad adni a Koreai playereknek azzal, hogy a Miragentet átalakították egy quest-chainné, amit elvileg bárki tud teljesíteni. Azt viszont valószínűleg nem gondolták végig, hogy ennek mi lesz a hatása az EU/USA playereknek, akik jóval később kezdték el a játékot és értelemszerűen számukra elsők közötti cél lesz a Miragent…
  • “Túl sok idő”. Nos igen, érdekes ellentmondás az első indokkal szemben. Az Aion tényleg egy olyan játék, amit csak úgy lehet jól játszani, hogyha sokat játszol vele. Ha a légiód érintett a fortress ostromokban/védésekben, akkor szinte tutira heti 3-4 estéd fixen elmegy erre, 8-kor ostrom, 8:35-kor rohanni be dreadgionba, hogy kiért a 10-es ostromra. Majd utána gyors party szervezés, hogy még az éjféli dreadgion előtt behúzzatok gyorsan egy inner-circle-ös fortress instát is. Az éjféli dreadgion kicsit megcsúszik, ha szerencséd van, akkor fél2 körül be is fejezed. Akkor még egy kicsi táska rendezés, Broker, Bank, stb. És ott vagy kb fél3-kor hogy, hello nekem fel kéne kelnem reggel 7-kor. És persze még jó lenne hetei 2-3 DP-t is menni, ami szintén darabonként 2,5-3 óra. Most ha tényleg pörög a játék, akkor a heti 7 nap kb pont arra elég, hogy beleszoríts mindent. Az eredmény: gyors lootok, pörög az AP, pörögnek a medálok,  pörög befelé a gear. Majd néhány hét után felnézel és látod, ahogy a kisfiad/unokaöccs/akárki melletted unott képpel bökdösi az egyik GI.JoE-t a másikkal és bánatosan rád néz. Nos igen, az Aion-t tényleg piszok nehéz casualul játszani, pláne, hogy a közel 2-3 hónapos szintezés  után eleve szinte lehetetlen alább adni a pörgésből és ez tényleg sok embernél betette a kaput.

Azt hiszem, hogy sikerült kivesézni a tipikus problémákat, amik miatt az emberek elhagyják az Aion-t, legalábbis egyrészt a saját Variance-os tapasztalatunk is erre enged következtetni és ez erősen egybecseng az Aionsource-os topicokkal is. Szerencsére azonban – ahogy azt a bevezetőben is írtam-, folyamatos az utánpótlás. Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az újonnan érkezők is ugyanazt a játékot kapják. Bár tény, hogy ez a 2-3 hetente dupla XP hétvége jelentősen átalakított a játékot. Elcsendesedtek a grindelés miatti sírások. A dupla XP-s hétvégéken fantasztikusan felértékelődnek az olyan dolgok mint pl. a craftolásból szintezés, vagy KHQ, Indratu grind. Azért, amikor egy indratus elitet 2-3 szintbeli öli és fejenként kapnak közel 3-400k XP-t és még “Boiling Balaur Blood Stain” is esik neki. Na az tényleg át tudja értékelni a “grind” fogalmát. Jókérdés, hogy a most felnövő második/harmadik generációs nemzedék vajon mennyire fog kiégni a lvl50 elérésekor. Egy dolog viszont biztos, a játék endgame-ével sok játékos meg van elégedve, függetlenül az éppen aktuális abyss állapotoktól és attól, hogy mit is nyújt valójában az endgame. Több légió leaderrel is beszéltem, szinte mindenhol a hirtelen maxlvl-es csapat egy pillanat alatt hullott szét, majd utána lassan kezdték el újjá építeni az egészet a “romokból”. Nemtudom, ki hogy van ezzel, de mi a magunk részéről köszönjük jól vagyunk és látjuk a fényt az alagút végén.

~ by Menorel on .

Aion

5 Responses to “Az érem másik oldala…”

  1. “hirtelen maxlvl-es csapat egy pillanat alatt hullott szét” tipikusan a wow hc raider réteg aki heti 4-5x 19-23 ig nyomta a wow ot.

  2. Egy részük igen, de nem lehet ennyire általánosítani. Meglepő módon pl, hozzánk a Variance relative kevés WoW-os jött. A kezdő csapatnak cirka 30%-a volt ex-WoW-os HC raider, a többiek L2 és War-t,valamnt egyéb onlne MMOkat toltak korábban. A mostani Varianceban kb 40% ex wow-os van, kb 30% L2 és/vagy WAR játékos, a többiak viszont tényleg összevissza jöttek mindenhonnan. Van jópár olyan játékos is, akiknek az Aion az első MMO.

  3. Jobb lett volna ha DP t 24 fös raid re csinálják meg egyre nehezedö bossokkal. A wow ban is összedobtak 6 hónap alatt egy pajta raid rendszer és máris több embert kötne le.

  4. Ez egy baromira jó írás Menorel:) Tényleg tetszett és így korán reggel még jókat nevetgéltem is a Hűségcsokis részen:D
    Az okok meg mind igazak, miket alant felsoroltál. S bízok benne nagyon, h azért mindig leszünk jópáran, akik folytatják ezt a remek kis játékot.

  5. “összedobtak 6 hónap alatt egy pajta raid rendszer”

    A hangsuly az osszedobta-n van. Nagyon izgalmas raidcontent volt, szinte mindenki lelkesedve rohant oda :)

Comments are closed.