header image
 

TransFail-o-meter, Dráma percről-percre!

Ebben a postban folyamatosan fogom frissíteni a character transfer körül kialakult dráma részleteit. A tovább után időrendileg fogod tudni olvasni a részeleteket, tehát mindíg a post végére rakom be az újabb infókat.

2010.07.21: Az eredetileg szerdára tervezett transfer elhalasztásra kerül, nincs megjelölve újabb dátum. Indoklás: technikai okok miatt nem kezdhetnek bele a transferbe.

2010.07.22: Napközben bejelentik, hogy megoldódott a transfer probléma és pénteken reggel leállás lesz, aminek során megcsinálják a transfert. Nem kell újra jelentkezni, mindenki megy automatikusan, aki a szerdai queue-ban már benne volt. Ugyanezen a napon jelenti be Ayase, hogy elugrik az IKEA őshazájába, ahol minden bizonnyal részegre-szaunázza magát az izzard férfi testek között, akik olyan dolgokat fognak vele ott művelni, amiről jobb is ha nem tudunk. Biztos,ami biztos Tamat is nagy happeninget szervez, most folyik a San Francisco-ig ComicCon rendezvény, ahol ott vigyorog egész hétvégén Tamat és Liv is. Ezzel mindkét CM “kimenőt” kap a hét hátralévő részére. Végülis az ő részülről ők mindent megtettek, különben is, úgysem fog semmi olyasmi történni, amiről be kéne számolni.

2010.07.23 05:00: A szerverek annak rendje és módja szerint leállnak. Megkezdődik a transfer és az account manager oldal is – ahogy azt előre jelezték – elérhetetlenné válik.

2010.07.23 08:00: Nyolc óra kürül már mennek a szerverek. Benéztem én is, mindenhol mindent találtam, “sikeres” volt a transfer.

2010.07.23 08:05: Úgy néz ki, hiába toltak még két napot a character transferen “technikai okok miatt”, csak nem sikerült rózsásan ez a dolog. Néhányan kaptak maguk mellé kis pajtásokat (Pocak és Szilvy is jelezte, de aiononlineon is többen írják, hogymindenféle lowlvl karikat kaptak a transfer után). Többeknek ez miatt több mint 8 karaktere lett egy-egy szerveren, ezért be sem tudnak lépni, mivel a játék közli, hogy előbb törölni kéne egy karaktert. Olyan is van, akinél sikeres volt a transfer, megérkezett a karaktere de a lvl50-es karakterből lett lvl6-os. És persze olyanok is vannak, akiknél a karakter transfer sikerült, de a karakter mind a forrásszerverről, mind a célszerverről eltűnt. Szerintem egyelőre senki ne kezdjen el nagyon QQzni, remélhetőleg csak egy-két apró technikai probléma lépett fel, amit a napközben helyrehoznak. Ha mégsem, akkor sincs semmi, max wipeolják az összes szervert. Már amúgy is ráférne :)

2010.07.23 10:36: Az egyik német srác a transfer határára “örökbe fogadott” egy lvl25-ös karaktert 600k kinahval. (de persze az is lehet, hogy neki volt egy ilyen karija és azt vesztette el, fene se érti ezt a németet…) A pénzt gyorsan el is költötte biztos ami biztos… Lassan már ébredeznek USA-ban is a népek, alig várom, hogy náluk milyen eredményekkel zárult a TransferFail event.

2010.07.23 11:00: Még tegnap kérdezte meg az egyik német srác a fórumon, hogy mivel a transfer megcsúszott, ezért vajon a végős free-transfer dátum is fog-e csúszni ez miatt? Erre német CC (Lisertan), szó szerint a következő választ adta ma reggel: “Mivel a merge “rendben” lezajlott tegnap, ezért semmi okunk, hogy kitoljuk a végdátumot” A “rendben”/”normally”/”in der Regel” szót ő rakta már eleve zárójelben. Ezt a megjegyzést leszámítva, eddig konkrétan sehol egyetlen hivatalos sor sem született a transfer fail ügyében, holott a probléma már közel 5 órája fennáll.

2010.07.23 11:20: Ha valaki azt hiszi, hogy csak azok vannak “veszélyben” akik egyébként tegnap transfereltek, akkor téved. Friss helyzetjelentés a Last Stand légióból:

– Klei: transferelni akart egy lvl25-ös SM-et thorról, kapott cserébe egy lvl6-os warrior-t, akinek teljesen más ugye a neve, de cserébe a Thorról eltűnt neki az SM-je.
– ******: nem akart semmit sehova transferelni, fel sem mert benne. Az NCWest azzal hálálta meg a hűségét, hogy kapott egy lvl50-es asmo assát full abyss gearben, fegyverekkel mindennel, ja és nem mellesleg 67 millió kinah-val.

Egyrészt javaslom, hogy mindenki alaposan névve végig, hogy milyen szervereket milyen meglepetések várják, másrészt meg a hétvégén ne nagyon csináljon lehetőleg semmit, merthogy ebből – lassan mondom,hogy mindenki megértse -: szerintem rollback lesz… Ezt a nagy szarkupacot innen máshogy nem tudják kimanagelni. A rollback után meg minden bizonnyal elfelejthetjük a transfert egy jó darabig. Lesznek ám drámák ebből a rollbackből… Klei most szólt, hogy hosszú hónapok szívása után Tangmannek ma lett meg a spearjén a +15-ös enchant. Tangman kevés dolgot tud jobban csinálni mint: sírni…

2010.07.23 14:10: Továbbra sincs semmi infó. A játékosok dühöngenek, van akinek az összes karaktere eltűnt ingame és kapott cserébe 2-3 lvl3-as random karaktert. Végig zongoráztam az összes releváns oldalt (twitterek, fórum, bejelentések commentjei, qqsource) sehol egyetlen hivatalos reakció sincs még a transfer körül kialakult káoszra.

2010.07.23 14:25: Kb egy órája indultak el a szerverek az USA-ban. Eddig csak annyi visszajelzést láttam, hogy panaszkodnak az emberek, hogy nem történt meg a transfer. Lehetséges, hogy az EU baki után elhalasztották az USA transfert? Tök jó lesz, ha mi voltunk a “teszt szerver” a transferhez…

2010.07.23 14:40: Már teljesen “bedepiztem”, hogy a nagy transfail osztogatás/fosztogatás során én nem kaptam semmit, mire egyszercsak erre lettel figyelmes:

És én még azon gondolkoztam, hogy felhúzok egy karaktert Perento Asmo oldalon, mire ölembe hullik egy lvl47-es cleric.

2010.07.23 17:00: Az USA szerverek immáron kb 14 órája vannak offlineban, néhány percre engedték csak őket onlineba. Továbbra is hatalmas a kuss. Valószínűleg az USA szervereket mégjobban összekavarta a transfer, mint az EU szervereket. Továbbra sem találok semmilyen hivatalos reakciót a történtekre. Ha jól sejtem, akkor nehezükre esik megfogalmazni a postot, ami kb ennyit fog tartalmazni: “Sorry for the inconvenince, but some technical problem has appeared on the transfer process. We need to roll back every server to the early morning (CEST 3 hour) state“, addig is amíg feldolgozzák a post megírása okozta stresszt az NCWest HQ-ban, mindenki kezdje el megszokni a gondolatot.

2010.07.23 17:51: Természetesen továbbra sincs semmi hír. Annyi kiderült, hogy a maintenance során mozgatták az account szervereket is, ami DNS információ módosítást is okozott, akik nem érik el a My Account oldalt, azoknál még nem frissült a DNS record. (Bár még ez is délelőtti hír a nagy “hírzárlat” előttről). Akinek kellene, az ezen a címen eléri direktben a support oldalt, lehet bombázni őket a problémákkal: http://uk.aiononline.com/help/

2010.07.23 20:42: Úgy néz ki, hogy az NCWest felvette az “ignorance” álcáját. Faelan annyit nyilatkozott, hogy “olyan nem lehet, hogy valaki megkapta más játékos karaktereit”, szerinte mindösszesen csak annyi történhetett, hogy néhány régebbi törölt karaktert kaptak vissza a játékosok. Sajnos a tények ennek ellenkezőjét bizonyítják, de az NCWest eddig nem ismert el semmit. Közben a háttérben a support vadul dolgozik, egyenként állítják helyre a bejelentett hibákat. A “My Account” továbbra sem megy az állítólagos DNS hiba miatt. Közben az USA szerverek is elindultak és onnan is csorognak be az első bejelentések: “Fruitylicious [Israphel] 2010-07-23 17:57 I got two confirmation emails saying my characters were transferred completely.. but they weren’t. I can’t even find em. Plus it says i have another character i’ve never heard of before.” . Érdekességképpen az EU oldalon már törölték a “Lasts News”-ok közül a transfer bejelentést, csak közvetlenül a hírek között lehet megtalálni. “Ignorance is bliss”

2010.07.24 00:49: Az USA fórumon végre elkezdtek érdemben foglalkozni a problémákkal. Eddig két probélmát ismertek el/két problémával foglalkoztak: “login screenen hibaüzenet mely szerint túl sok karaktered van”, valamint a “My Aion web oldalon tapasztalható inkonzisztenciák”. Mindkettőre Trine írt egy közös összefoglaló postot. Az előbbi esetben ki lehet kényszeríteni, hogy a szerver felfogja, nincs is több karaktered, az utóbbi problémánál viszont türelmünket kérik, előbb-utóbb össze fognak szinkronizálódni a szerverek. A “valódi” problémákat viszont továbbra is ignorálják. Aki a transfer során elveszített karaktert, vagy bármilyen módon kár érte, az vegy fel a kapcsolatot a supportal, ezeddig tudomásom szerint minden problémát megoldottak “kézzel”. Aki viszont a transfer hatására jogosulatlan előnyben részesült, az inkább maradjon csendben. A dolgok jelenlegi állása szerint az NCWest hivatalosan nem akar tudomást venni a transfer körüli problémákról. Ennek köszönhetően, rollback vagy bármilyen egyéb drasztikus megoldás szóba sem került ezeddig és valószínűleg már nem is fog.

2010.07.24 09:41: A free-transfer körül kialakult anomáliák egy része továbbra is fenn áll, az NCWest Support folyamatosan javítgatja a hibákat, amik bejelentésre kerültek. Már az új My Account dns propagálás is megtörtént, ezért el kéne, hogy érjétek (nekem már sikerült). A tegnapi nappal kapcsolatban előkerült fiaskók kapcsán (majd 20 órás maintenance, myaccount elérhetetlensége, hibás transferek, eltűnt karakterek, “ajándék” karakterek) semmilyen hivatalos kommunikáció nem történt. Azt tudjuk,hogy a két fő-fő kommunikációs arc (Ayase és Tamat) jól megérdemelt szabadságukat töltik. Mára a fórumokon a whine más irányt vett. A Perentós Elyos és a Spataloson maradt Asmo egy-egy önjelölt tagja az NCWest vérét kívánja a limitless-transfer miatt. Tegnap este végig néztem, ahogy az új Perentós asmo tömeg konkrétan kettő perc alatt foglalja el Asteriát, ahogy az újjonnan alakult Chronic elfoglalja Sulfur-t a “helyiek” legnagyobb elégedetlenségére. Ezek után még egy Krotan védésre is futotta, ahol a Balaur és az Elyos egyszerre jött…

Global AD Tags: Aion, Spatalos, Variance Blog, NCSoft, NCSoft West, Tera, AionOnline

Google AdSense hírdetések. Ugrás a commentekhez…

~ by Menorel on .

Aion

54 Responses to “TransFail-o-meter, Dráma percről-percre!”

  1. Az összes elment nyaralni…lezajlott a transfer, péntek van…és leléptek a tengerpartra -.-

  2. Valóban kilenc kari látható az uk.aiononline.com oldalon, ha belépek. Tickettet nem tudok küldeni, mivel a “My Account” oldalt nem jeleniíti meg a böngészőm. Vagyis most vároki, hogy mi lesz. :O

  3. lol baszki, tesztszerver… Az lett volna a minimum, hogy fellőnek még egy pts-t, és átpréselik oda az összes PTS-es karaktert mindenestül, ha ennyire nem voltak biztosak benne, hogy mi lesz. Nem mintha örültem volna, ha ott barmolnak szét valamit, de lényegesen kisebb visszhangja lett volna, egy teszt bakinak. De legalább nem wipe-olják a cuccot, tovább tudok rajta failolni a weapon experttel. =)

  4. Ez úgy volt, hogy fellőttek két P3-as teszt servert, létrehoztak egy Béla nevű karaktert az egyiken, aztán megnyomták a TRANSFER gombot, erre Béla bannolva lett, mivel elfelejtették átállítani az egyébként defaultként BAN-ként funkcionáló gombot. Második próbálkozásra már sikerült, igaz, a lvl1-es, ádámkosztümös béla lvl50-esként, full 50-es AP szettben érkezett meg. Ekkor jött a nagy ötlet, hogy micsoda event ez, egyrészt meghirdethetik egyfajta vigaszdíjként az első fail miatt, amit már nyugodt szívvel beismerhetnek, másrészt egyfajta balansz kerül a játékba, mivel elsősorban a szopóágon lévő asmok transferelnek egy szebb jövő reményében.
    Ezen fellelkesülve rá is applizták a nagyszerű transfer algoritmust a szerverekre, azonban egy valamiről megfeledkeztek: Aionban minden RNG-re alapszik! Így történt hát, hogy több embernek random karakterek jelentek meg az accountján. 😛

  5. Tessék, lehet még agyalni mi történhet éppen NCFailéknál 😀

  6. én Maeba nevü lvl 50-es clericet kaptam telemachusrol – egész jó gearben 😀

  7. lol elöbb még lvl 40-es abyss set volt rajta :O

  8. Elmondom mi van NCFailnál most: Kb most érkeznek meg a nagy tárgyalóba az illetékesek, leülnek és mindenki zavarodottan tekintget. Ekkor feláll a tech és a community csapat vezetőke és elkezdenek egymással üvölteni:
    Tech: – Ugye megmondtam, hogy NE legyen transfer, mert még vannak hibák.
    CM: – Oké legyünk konstruktívak, ne a múlt hibáit firtassuk.
    Tech – Mi-mi-mi!!! Megmondtam, hogy kérjetek még egy hetet és addig megcsináljuk a transfer scriptet.
    CM: – De hogy a rákba kérjünk még egy hetet, amikor elcsesztétek a merge-t is és akkor is kellett kérni egy hetet.
    Tech: – És akkor mi van? Ezek csak nyomorék whineoló senkik, mit számít nekik az az egy hét?
    CM: – Nem az az egy hét számít, hanem az az egy év, ami alatt semmit nem voltatok képesek megcsinálni rendesen.
    Tech: – Meg a jó édes anyádat!
    Cm: – Nem,a tiédet
    Tech: – De nem, a tiédet!

    Majd innentől kezdve beragadt a lemez és ezt tolják várhatóan még egy-két napig…

  9. Csak dobnának valami infót hogy mi lesz ..
    Belekezdhetek e valamibe vagy Rollback lesz. 😐

  10. Hát igen ez lenne a minimum, mert ha most 2 nap kuss és utána egy 3 napos rollback, akkor le is húzhatják a rolót szvsz.

  11. Meno a te verziód már simán hihető is…
    A másik: ha jól értem folyamatosan próbálják javítani a bakikat? Úgy, hogy a loginserver él és arra számítanak mindenki csak a saját karijára loggol és nem ver a seggére a “bónusz” kariknál lévő pénznek? Fail a köbön.

  12. A “bónusz” karit nem is láttam ingame egy pillanatra sem. Csak a weboldalon. Viszont most törölném a régi Spatás 30-as chanterem, mert már itt a 41-eas TL-es, mire azt íja, hogy még hét nap a törlésig. Régen nem hat perc volt?

  13. lvl20+-os kariknál 7 nap a törlés.

  14. De annyi volt, azonban változtatták, lvl20 fölött 1 hét a várakozási idő biztonsági okokból.

  15. Egyébként már be is tudtam lépni a nyolc karim és a “bónusz” kari megléte ellenére. Úgy tűnik, hogy csak levelekkel kellett bombázni őket.

  16. Oki. Még nem töröltem 20+ kkarit. :)
    Akkor szegény TL chanterem egy darabig TL marad.

  17. amerikában megint állnak a szerverek… de hír semmi

  18. Hihetetlen hogy semmi hír :/

  19. Szerintem nem is lesz, kap majd mindenki egy fergusson bácsi eventet hogy megnyugodjon 😀

  20. A fenti post frissült: -link-
    “2010.07.23 17:00: Az USA szerverek immáron kb 14 órája vannak offlineban, néhány percre engedték csak őket onlineba. Továbbra is hatalmas a kuss. Valószínűleg az USA szervereket mégjobban összekavarta a transfer, mint az EU szervereket. Továbbra sem találok semmilyen hivatalos reakciót a történtekre. Ha jól sejtem, akkor nehezükre esik megfogalmazni a postot, ami kb ennyit fog tartalmazni: “Sorry for the inconvenince, but some technical problem has appeared on the transfer process. We need to roll back every server to the early morning (CEST 3 hour) state“, addig is amíg feldolgozzák a post megírása okozta stresszt az NCWest HQ-ban, mindenki kezdje el megszokni a gondolatot.”

  21. A neve elhallgatását kérő titkos beépített NCWest ügynök ismerősöm küldött egy képet, éppen ez van most a NCWest HQ nagytárgyalójának a falára kivetítve és lázasan agyalnak a megoldáson:

    • A fenti post frissült: -link-

      2010.07.23 17:51: Természetesen továbbra sincs semmi hír. Annyi kiderült, hogy a maintenance során mozgatták az account szervereket is, ami DNS információ módosítást is okozott, akik nem érik el a My Account oldalt, azoknál még nem frissült a DNS record. (Bár még ez is délelőtti hír a nagy “hírzárlat” előttről). Akinek kellene, az ezen a címen eléri direktben a support oldalt, lehet bombázni őket a problémákkal: http://uk.aiononline.com/help/

      • A fenti post frissült: -link-

        2010.07.23 20:42: Úgy néz ki, hogy az NCWest felvette az “ignorance” álcáját. Faelan annyit nyilatkozott, hogy “olyan nem lehet, hogy valaki megkapta más játékos karaktereit”, szerinte mindösszesen csak annyi történhetett, hogy néhány régebbi törölt karaktert kaptak vissza a játékosok. Sajnos a tények ennek ellenkezőjét bizonyítják, de az NCWest eddig nem ismert el semmit. Közben a háttérben a support vadul dolgozik, egyenként állítják helyre a bejelentett hibákat. A “My Account” továbbra sem megy az állítólagos DNS hiba miatt. Közben az USA szerverek is elindultak és onnan is csorognak be az első bejelentések: “Fruitylicious [Israphel] 2010-07-23 17:57 I got two confirmation emails saying my characters were transferred completely.. but they weren’t. I can’t even find em. Plus it says i have another character i’ve never heard of before.” . Érdekességképpen az EU oldalon már törölték a “Lasts News”-ok közül a transfer bejelentést, csak közvetlenül a hírek között lehet megtalálni. “Ignorance is bliss”

      • A fenti post frissült: -link-

        2010.07.24 00:49: Az USA fórumon végre elkezdtek érdemben foglalkozni a problémákkal. Eddig két probélmát ismertek el/két problémával foglalkoztak: “login screenen hibaüzenet mely szerint túl sok karaktered van”, valamint a “My Aion web oldalon tapasztalható inkonzisztenciák”. Mindkettőre Trine írt egy közös összefoglaló postot. Az előbbi esetben ki lehet kényszeríteni, hogy a szerver felfogja, nincs is több karaktered, az utóbbi problémánál viszont türelmünket kérik, előbb-utóbb össze fognak szinkronizálódni a szerverek. A “valódi” problémákat viszont továbbra is ignorálják. Aki a transfer során elveszített karaktert, vagy bármilyen módon kár érte, az vegy fel a kapcsolatot a supportal, ezeddig tudomásom szerint minden problémát megoldottak “kézzel”. Aki viszont a transfer hatására jogosulatlan előnyben részesült, az inkább maradjon csendben. A dolgok jelenlegi állása szerint az NCWest hivatalosan nem akar tudomást venni a transfer körüli problémákról. Ennek köszönhetően, rollback vagy bármilyen egyéb drasztikus megoldás szóba sem került ezeddig és valószínűleg már nem is fog.

      • A fenti post frissült: -link-

        2010.07.24 09:41: A free-transfer körül kialakult anomáliák egy része továbbra is fenn áll, az NCWest Support folyamatosan javítgatja a hibákat, amik bejelentésre kerültek. Már az új My Account dns propagálás is megtörtént, ezért el kéne, hogy érjétek (nekem már sikerült). A tegnapi nappal kapcsolatban előkerült fiaskók kapcsán (majd 20 órás maintenance, myaccount elérhetetlensége, hibás transferek, eltűnt karakterek, “ajándék” karakterek) semmilyen hivatalos kommunikáció nem történt. Azt tudjuk,hogy a két fő-fő kommunikációs arc (Ayase és Tamat) jól megérdemelt szabadságukat töltik. Mára a fórumokon a whine más irányt vett. A Perentós Elyos és a Spataloson maradt Asmo egy-egy önjelölt tagja az NCWest vérét kívánja a limitless-transfer miatt. Tegnap este végig néztem, ahogy az új Perentós asmo tömeg konkrétan kettő perc alatt foglalja el Asteriát, ahogy az újjonnan alakult Chronic elfoglalja Sulfur-t a “helyiek” legnagyobb elégedetlenségére. Ezek után még egy Krotan védésre is futotta, ahol a Balaur és az Elyos egyszerre jött…


        .
        Mivel a TransFail “hivatalosan” nem létezik (A nyilvánvaló bizonyítékok ellenére) ezért ezt a postot lezárom. (csak a postot, a commentek továbbra is welcome)

  22. De jó hogy hétvége van :(

  23. Ha marad a kuss és az áldatlan állapot hétfőig és aztán rollback, ezek olyat fognak kapni a nyakukba, hogy NcKoreáig száll a viszhangja. :)
    Szerint ami most történhet odabent (pesszimista verzió).

    -Te, ez nem működik.
    -Mmmm jah, látom.
    -De, basszus, nagyon nem!
    -Jólvan és most mit csináljak, látom?!
    -Nem kéne mondani valamit?
    -Kéne, de az a Pisti dolga, nyár van, ő meg most szabin van.
    -Akkor?
    -Áh, tudja a halál, ehhez most nincs türelmem. Nyár van, meleg van, péntek van. Húzzunk a csudába, ehhez most nincs hangulatom.
    -Jah, rólam is szakad a víz, ha nem mondunk semmit max azt hiszik senki nincs bent.
    -Így is van, majd hétfőn tiszta fejjel.
    -Aionban leszel fent hétvégén?
    -Haha! Jó volt! Max Gw-zek, ha hazajöttünk a strandról, úgyis rollback lesz, nem maradok le semmiről.
    -Oké, akkor jó hétvégét!
    -Neked is!

  24. Menorel, adnál egy linket fórumra/akárhova, ahonnan ezek az infok vannak? Nem kétségbe szeretném vonni őket, de nem hisznek nekem az emberek 😀

  25. Úgyis át van irányítva a trashbin-be mint mindig XD

  26. Egyébként én valami ilyesmit tudok elképzelni az eseményekről.
    http://href.hu/x/ctny

  27. lacer: Egészen pontosan milyen jellegű linkekre/bizonyítékokra gondolsz, amik meggyőznék az “embereket”?

    Pl. Pocal screenshotjára a karakter listájáról: http://web.t-online.hu/attys/temp/my8_plus1.jpg
    Amin látszik, hogy 9 karaktere van a Spataloson, holott ugyebár 8-nál több nem is lehetne neki? Ráadásul az a bizonyos 9. egy Elyosos karakter, amit ha nem tud eltüntetni (márpedig most nem látja mivel az a kilencedik, ami nem jelenik meg), akkor le fog csúszni a “Fight on your Right Side” jutalmakról?

    Vagy esetleg a merge hivatalos közleménye elég bizonyíték lehet: http://uk.aiononline.com/board/notices/view?articleID=783&page=
    Ahol a commentek között ilyeneket találtok:
    “They transfer my 4 chars to Perento but my main still in spatalos.”, “Bartz (3) Serraphina (16) Shang (5) I reccently transfered to Spatalos, i never created any elyos char, but when i want to take a charname for forum they appear in my aion char”.

    És ha lapozgatsz, akkor még dögivel találsz ilyen bejelentéseket.

    Vagy esetleg arra gondolsz, hogy az USA szerverek csak alig egy órája indultak el: http://na.aiononline.com/board/notices/view?articleID=337&page= (szén nézd a top commenteket)

    Egyébként nem kell elhinni, lehet hogy ez csak egy nagy átverés, végülis az is benne lehet a pakliban. Viszont ebben az esetben bizony én vagyok az átverés legnagyobb áldozasa :)

  28. [18:37] Faelan its just an error with data on the website, no one has gained characters from other accounts
    [18:38] Faelan they may have gained old characters that they deleted in the past mind
    [18:38] Faelan if so just delete them again

    Persze hogy mivan azzal, ha valaki kapott egy 50es karit, azt nemtudom.. 😀

  29. Szép-szép amit Faelan ir, csak ugye hülyeség, néhány érdekesség:
    – Nem hiszem hogy Natsue lvl50-es assákat törölgetett volna a Kromede szerveren.
    – Nem hiszem, hogy Pocaknak valaha is létrehozott volna egy lvl3-as warrit Elyos oldalon.
    – Ha csak ez a gond, akkor hogy legyen hogy Klei lvl25-ös SM-je nem érkezett át a Spatalosra a Thorról ?

    És még sorolhatnám a gyanús anomáliákat…

  30. Találtam jobbat! Ez megy most az Ncwest irodában!

  31. Remélem azért a data-ákból vissza tudják nézni, hogy volt vkinek vmi lvl50 topja ami eltűntörlődöttsemmisültmegtransferelődöttátmáshovaserveraccount és vissza is lehet hozni… El tudom képzelni, hogy valakinek elkavaradott a full mira/fenrir/pvp setes charija (aki rosszabb esetben mondjuk 4-8x próbált rá a bbbs craftra) és azt a választ kapja, hogy neki nem is volt ilyene vagy biztos törölte.

  32. Lehet, hogy az informatika részlegen az megy, de community managmentnél (a hozzáállás és válaszok alapján) inkább ezt tudom elképzelni.

    eközben Koreába is eljut a hír…
    NcSoft székház…
    illetékes manager…

    😀

    Hogy is van? Sírva vígad a magyar, vagy vígadva sír…? :)

  33. Természetesen volt Ely karakterem ,de az nem Spataloson volt, hiszen egyszerveren, egy accountal csak egy rasszhoz tartozó kaerikat lehet létrehozni.

  34. Teljesen eltűnt a lvl46-os Sorcimrol a full Miragent szett, a fegyverből meg Xeno fegyó lett..

  35. Érdekes hozzáállás. Eddig azt hittem csak in-game lutri a játék. Kiesik a loot vagy sem, crittel a bbbs vagy sem. Remélem a nem létező probléma megoldásáig nem tűnik el karakterem és kapok 1-2 full felszerelt karit, olyan 2-500kk cashhel. Lehetne bontani mindent, törölni az ingyen toonokat és zsebrevágni a moneyt. Roppant kíváncsi vagyok hogyan lesz megoldva a dolog.

    UI.: 1 koczka jöjjön rá a probléma mechanizmusára és exploitolja ki, az tuti úgy hazavágja az ingame piacot, mint a szél… ledupeolni egy rakat bbbs-t, aranyat bontani, fehéret vendornak, fluxokat, stb, stb. és természetesen mivel a probléma hivatalosan nem létezik, nincs jogalap a felelősségrevonásra.

  36. Nah srácok, ne csak az NCSoft-ot qq-zátok, hanem engem is lehet.
    Gyorsan és tökéletesen történt a merge, határidőre kiirva betudtam lépni, grat az NC-nek.
    Transzfer kora hajnalban történt, mire végeztem meloban, már mehettem is Krotan/Roah kört, mert minden ugy tortént ahogy a nagy konyvben irva vagyon.
    Meno által irt 1.9 petch letoltéssel se volt gondom, hisz a direkt link (v torrent, nem emlékszem) kiváloan ment.

    Gondoltam a sok kritika mellett (ami sokaknak biztos indokolt), megosztom beletek egy jelenleg elégedett ember véleményét is (vagy csak szerencsés ember?).

  37. “természetesen mivel a probléma hivatalosan nem létezik, nincs jogalap a felelősségrevonásra.”
    Jól hangzik de emlékezz hogyan kaptak ban-t azok akik a csodálatos láthatatlan hídon vándoroltak 😀

  38. A “My Account” oldalon belépve érdekes módon (ahogy ingame sem) nem látom a “bónusz” lvl3-as elyos warioir karit. Akkor most mi van? Mert a sima uk.aiononline.com oldalon még mindíg ott van az enyéim közt.

  39. Pocak: Mivel a probléma hivatalosan nem létezik és maximum csak az lehetséges, hogy korábban törölt karaktereid jöttek vissza, amiket újra törölnöd kell, ezért nem tudhatok válaszolni a kérdésedre. A tegnapi fórum post alapján a weblapon lévő adatok inkonzisztenciából fakadnak, amelyek majd el fognak hárulni. Minden esetre, még a Fight on your Right Side reward előtt rakja/rakassa rendbe mindenhol a dolgait, nehogy ez miatt csússzon le a jutalomról. (supporttal, ha máshogy nem megy)

  40. Hát igen, Spatalosrol megkaptuk az Asmo csapatot Perentora…mindenki boldog -.-, Hiányoztak a nagyképű Spatalososak.

  41. az most normális ha a My Account-ra rámegyek a Firefox nem megbízható kapcsolatnak hiszi?

    http://a.imageshack.us/img685/5714/ncsecure.jpg

  42. Köszönjük a folyamatos tájékoztatást menorel :)

  43. Kasya csak, hogy kötekedjek. :)

    Ha “a direkt link (v torrent, nem emlékszem) kiváloan ment.” kapcsán a Variance blogon megjelent/felkerült linkre és a mögött lévő 1.9-re gondolsz, sajnos azt kell mondanom, hogy a megoldás és a hozzá tartozó How to + Faq + support nem az NcSoft ® -nek köszönhető, hanem Menorel és Társai ® -nak. :)

    Amúgy öröm, hogy valaki/k -nek probléma nélkül mennek a dolgok, kicsit bbbs feeling, van akinek elsőre crittel, van aki meg mint a torkos borz. :)

  44. Meno: Irtam a supportnak három levelet is, hogy nem enyém a nyomoronc warrior.

  45. Pocak: Valószinüleg igy tett még néhány száz ember, lassan őrölnek ama kerekek. Ha nem oldódik meg pár napon belül, akkor majd megkérenjük Corit hogy járjon közben.

  46. Lehetséges, hogy innen szedtem le valóban. Azt tudom, hogy nem klienssel, mert mobile net szamlam kiadakdt volna a 100k-s kuszobon (és nem kinahban ^^). Ezesetben Menoéké az elsimeres.

  47. Tök mindegy hogy honnan lett letöltve vagy, hogy kié az elismerés. Lényeg, hogy az NCWest a játék indulása óta bármit is tett a játékkal azt vagy húzta mint a rétestésztát, vagy elcseszte, vagy delayelte. Van, akinek ez belefér, van akinek ráér egy hét múlva is a merge, van akit nem érdekel, hogy másoknak nem sikerült a transfer, ha neki sikerült, van akit nem érdekel, hogy McFerguson napon az asmok elyos coinokat kaptak, amiket a customer supporttal kellett visszacserélni, vannak olyan is, akiket nem érdekel, hogy a mergekor mindenkit átneveztek ha kellett ha nem, és persze olyanok is vannak, akiket nem izgat az, hogy néhány félbolond azzal szórakozott, hogy megpróbálja behúzni mások nevét, amit csak azért tudtunk visszaszerezni, mert van egy kis handicappünk az NCwest felé (Corin keresztül.) De persze az is biztos keveseket érdekel, hogy több száz ember értelmetlenül költött el több százezer AP-t csak azért, mert az lett kihirdetve, hogy csak 214k AP alatt lehet transferelni, majd a transfert megelőző napon (amikor már a legtöbben régen a queue-ban áltak) benyögték, hogy: “ja oké, akkor jövőhéttől legyen inkább 5 milla”

    így utólagosan persze minden probléma megoldódott, vagy ami nem oldódott meg azt vagy megszoktuk, vagy elfelejtettük.

    Egy dolog viszont biztos és ezt kéretik elfogadni mindenki részéről: Az eddig “elkönyvelt” hibák nagy részét MEG LEHETETT volna előzni azzal, hogy egy picit odafigyelnek, bevonnak megfelelő szakértőket és legalább letesztelik tisztességesen a dolgokat. Csak ez az apróság kellene ahhoz, hogy az egyébként fantasztikus játék egy magas szintű üzemeltetéssel párosuljon.

    Én teljesen elfogadom, hogy vannak emberek, akiknek ezek a dolgok beleférnek, nekem nem, ezért leírom. Mellesleg én voltam az első, aki szerintem elsők között gratulált itt a blogon az ncwestnek, amiért zökkenőmentesen levezényelték a merge-t:
    http://aion.variance.hu/2010/07/18/breaking-the-silence2/

    “A merge téma felfuttatása kapcsán az NCWest eléggé kihúzta a gyufát a közösségnél, ezzel szemben viszont maga a merge eléggé korrektül zajlott el és az összevonásokhoz kapcsolódó eventekkel is bőven túllőtt az NCWest az elvárásokon.”


    Szóval én teljesen elfogadom, hogy vannak emberek, akik számára az elmúlt időszak zökkenőmentesen zajlott le és örülnek ezeknek a változásoknak, de ettől még én úgy érzem, hogy kutya kötelességem megosztani a pozitívumok mellett a negatív dolgokat is, még akkor is, ha néha én is túllövök ezekkel. Ez is csak internet, ezt is a megfelelő hozzáállással/szkepticizmussal kell fogadni. Mindenki eldöntheti, hogy mit adaptál belőle és mit nem.

  48. Ne aggódj, mert akik itt vannak a Blogon és olvassák/kommentelik azok Menorel Serege! :)

  49. Jahh, nem aggódom én, meg ez most nem is Kasya ellen szólt. Én teljesen tiszteletben tartom amit ő írt és elhiszem, hogy ő ezt így gondolja és emiatt most nem fogok rá rossz szemmel nézni. Azt sem gondolom, hogy Kasya commentje feltétlenül kritika akart volna lenni. Mindösszesen csak gondoltam én is leírom, hogy engem mi motivál.

  50. Éjfél után sikerült egy puggal bemenni és összefutni a LS-el ben DG-ben. Élmény volt, főleg, hogy Viper nevű templarunk egy idióta. 😛 Nincs esély, nem baj, terv sincs a tarsojában. :O

Comments are closed.