header image
 

Spatalos + Gorgos – élet a merge után?

Nem tudhatom, hogy mennyire volt tudatos a szerverek kiválasztása, de abban biztos vagyok, hogy a Spatalos és a Gorgos esetében két nagyon összeillő szerver került összevonásra. Persze a puding próbája az evés lesz, de szigorúan a számokat nézve a Spatalos keresve sem találhatott volna magának jobb partnert. Az AbyssRank.com szerver statisztikája szerint a dobogós szerverek ezüst és bronz érmese kerül összevonásra, ami már magában is brutális, hiszen az összevonás hatására majd 4,4 milliárd contrib pont kerül összevonásra a két szerveren. Ehhez képest a dobogó élén álló Telemachus és a Castor összevonása majd 300 millió “hátványt” produkál. Persze a “valaha volt contrib point” nem feltétlenül tekinthető relevánsnak egy ilyen kérdésben, de a szerverek napi átlag contrib termelésében is hasonló eltérés látható.

Ennél lényegesen beszédesebb azonban az, hogy a merge milyen szinten fogja megborítani a légiók top listáját:

Elyos top legions on the "New Spatalos" after the merge

Asmodians top legions on the "New Spatalos" after the merge

Jól látható, hogy míg Elyos oldalon nagyon vegyesen és arányosan fog eloszlani a két szerver “top” közössége, addig Asmo oldalon brutálisan lecserélődik az élmezőny. A top10-ben egyedül a meglévő Spatalos Asmo közösségének két top légiója fér bele, az összes többi helyre új légiók jönnek be a Gorgosról.

Global AD Tags: Aion, Spatalos, Variance Blog, NCSoft, NCSoft West, Tera, AionOnline

Google AdSense hírdetések. Ugrás a commentekhez…

~ by Menorel on .

Aion

104 Responses to “Spatalos + Gorgos – élet a merge után?”

  1. Jó kis táblázat, csak ahogy te is írtad ez elég irreleváns, ha esetleg ráérsz, akkor egy “napi cont pont”-osat is összedobnál mondjuk 2-3 hetes összesítésben? 🙂 Tudom hogy sokkal több meló, de az a táblázat többet mondana.

  2. Hát például sokkal többet mutatna egy helyezésenkénti napi contrib bevétel/légió az aktivitás miatt. Mert hiába van egy légiónak csilli milli contribja, ha lehalt mondjuk 2 hónapja és ebből kifolyólag teljesen fals képet ad rang alapján a szervert és az összevonást is nézegetve.

  3. Azért érdekes, hogy a CI utáni űrt mennyire kitöltik az új légiók. Kíváncsi leszek mit fog hozni ez a merge.

  4. Gorgoson vajon van magyar légió? egyáltalán milyen számban lehetnek magyarok?

  5. Gorgos elyos oldalán kb. 7-8 magyar van, aki 40 felett van ebből 2 játszik aktívan, asmo oldalon magyarról eddig még nem tudok.
    A fent említett asmo légiókat nem kell félteni, keményen oda tudják tenni magukat, ha egyszer elhatározzák magukat 🙂
    Ezt bizonyítja az is, hogy nem régiben egyetlen egy fortressünk sem volt, illetve asmokhoz fűződik az első Divine foglalási kísérlet is, ami csak azért lett sikertelen, mert az elyos társadalom nagyban besegített.

  6. Szerintem két dolog fog változni.
    A. Ezentúl Heironban és Eltnenben alliance-ok fognak gankelni az eddig megszokott group-ok helyett.
    B. nem megyek siege-re mert a jelenlegi player szám mellett is van hogy összeomlik a kliens.

  7. Arra én is kiváncsi leszek, hogy siege-n mi lesz, mert már tegnap is 1-2 fps volt és képregény nézegetéshez nem kell számítógép, inkább veszek Marvell füzeteket. :/

  8. Áh, nem kell aggódni az fps miatt, úgy vettem észre Aionban 1-en van a hard cap, nem lesz különbség 😀

  9. Nem tudom, hogy a játékosok számáva milyen arányban van az FPS romlása, de azt tudom, hogy amikor még a Spatalos indulásakor 400vs400-as ostromok voltak, akkor kb pontosan ugyanúgy 10 FPS-em volt mint most amikor 100vs100-an vagyunk. Ennek persze az is lehet az oka, hogy mostmár a gearek sokkal változatosabbak és sokkal többet kell töltenie a kliensnek, de egy dolog biztos, még a múlthéten kipróbáltam a Grafikai Enginebe becsempászett két új opciót (Character Details meg ami alatta van), midkettő minimumra vettem, aminek a hatására mindenkiről eltünt a ruha és csak az alap fehérnemű látszott. Cserébe viszont “majdnem” sikeres Krotan foglalásunkat múlt héten úgy néztem végig, hogy fullra van húzva minden a grafikán, nem volt Shift+F12 és stabilan volt 20-30 FPS-em. (pedig nem i7-em van)

    Szóval érdemes azokkal az opciókkal kicsit játszani.

  10. Az 1.9 ota nekem sincs kulonosebb gondom a siege fps-el. Aminek meg kell hagyni, nagyon orulok. Eddig ugyanis emiatt kerultem abysst…

  11. Garcia: Ha a merge után vágytok egy kis magyar társaságra, akkor a “New Spatalos” Elyos oldalán két légió van, ami tudomásom szerint aktív: Last Stand és a Heroes.

  12. Mynameis, Malacithe: Ezt sajnos a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel szinte lehetetlen megcsinálni. Sajnos a hivatalos siteon a weekly légió top lista soha nem működött:
    http://uk.aiononline.com/livestatus/ranking/legionlist?serverID=31&race=&option=week

    Az Abyssrank.com-ról meg ugyen össze tudnám szedni a top20-nak az 5 napos AP incoming listáját, de semmi sem garantálja, hogy pl. mondjuk a 20. helyen nincs egy friss légió, aki naponta több AP-t szed össze mint mondjuk a top10-esek együttvéve. 50-50 légiót két szerveren, mindkét frakciónál meg nem nagyon van kedvem végig bogarászni. Ez 200 lekérés lenne, minden esetben átlagolni kéne és besorolni.

    Ha valaki nagyon időmiliomos, akkor csinálja meg és küldje el az adatokat, igérem kirakom.

    Egyébként tippre nem sokat változna az ábra.

    Csak érdekességképpen a Spatalos asmo oldal top5 légiójának a napi AP incomingja:
    (1)Prets: 920.018
    (2)Chronic Insanity: 1.100.170
    (3)Dark Propecy: 352.732
    (4)Valkyrie: 316.093
    (5)Chaos: 0 17.210

    Ezzel szemben a Gorgos szintén top5 légiója:
    (1)Royal Legion: 786.697
    (2)Brujah: 739.078
    (3)Immortalis Noctis: 593.465
    (4)Ad Mortem: 419.613
    (5)Twilight Guardians: 744.356

    Csak így a top5 alapján is látszik, hogy mennyire beteg nagy különbségek vannak. Míg a spataloson a top5-ben van két aktív légió, további két szinte nullát felmutató “maszatoló” és egy konkrétan HALOTT haldokló légió, addig a Gorgos top5-ben három nagyon aktív (700k+) és két közepesen aktív légió van.

    De mint azt mondtam ez mind semmit nem jelent, hiszen simán lehet, hogy akár a gorgoson, akár a spataloson 10+ helyezettek között vannak további 1 milla+-os légiók.

  13. A New Spataloson lesz magyar asmo légió? Mert nincs kedvem Castorra menni.

  14. Jó lenne egy nem emo asmo oldal, baromi unalmas hallgatnimár a sírást a fórumon olyan arcoktól akik szerint a cheat ok, mert az elyosnak jobb felszerelése van.

    Nemhiába lett ez a kép a spatalos asmokról:

  15. Insignia: Az asmo oldalon továbbra is ott van a “Halál Angyalai” és az “Galamb Off” légiók. Előbbi tudomásom szerint inkább csak endgame tagok számára ajánlott, utóbbi pedig főleg a szintezőknek.

  16. Az az FPS inkább vidkari és memória függő.
    Nekem személy szerint pont i7 van a gépemben egy 4890-es szépséggel az oldalán de a memória csak 2 giga ddr3 (hogy miért az lényegtelen)win 7, így nekem sosem volt 30 fps-em siege-en.. Sőt, a régi gépem core2 e6420
    8500gt 2 gb ddr 2 ram XP oprendszer szebben muzsikált…

    Ez a kép az asmo populációról nagyon találó!
    Ahhoz is group kell nekik hogy megmutassák kinek hosszabb o.O
    Nagyon elegem van már az ilyen “0.5 sec alatt 6 skill-t nyomok az ellenbe (gladiátor non atk speed polearm-al) mert én egy kemény **** vagyok” típusú asmo retardáltakból. Én meg csak kammillázok hova lett a hp-m és úgy jönne le mintha one shot lett volna ha nem nézném a combat logot.

  17. Én személy szerint nagyon sértve érezném magam, ha valaki a blogon “elyos retardáltak”-kal dobálózna, még akkor is, ha csak általánosságban teszi. Az egymás kóstolgatása szerintem még bőven belefér, de ne lépjük át a kulturáltság határait.

    A haxok használata nem asmodian specialitás. Ugyanúgy az elyos oldal egyes tagjai is használják az ilyen gusztustalan dolgokat. Megértem a frusztrációdat, reméljük, hogy a Gorgosról jövő népek hoznak magukkal egy jó adag kultúrát és fairplayt, ami felhigítva a Spatalos mocskát egy élhetőbb játékteret alkot.

  18. Ely/Asmo oldalon is játszok, és egyik sem különb a másiknál, és nincs fair play -.-

  19. Retardált, emos, cheatelős asmok, egytől-egyig. Pfuj!

  20. Az asmók inkább fogják be, mert nekik viszont sokkal erősebb skilljeik vannak, például gladinak a Zikel’s Threat, Piercing Rupture, Piercing Wave kb kétszer erősebb mint az elyos párjaik.

    Amúgy is ki vagyok akadva milyen pofátlanok, átjön a kis emo asmo sorc eltnenbe a lowbikat farmolni, aztán amikor betelt a hócipőm és átlogoltam az 50-es clericemmel rendet rakni, akkor még neki állt feljebb hogy miért gankelik őt a high level karik. ELTNENBEN bazzeg, húzzál haza morheimbe ha nem tetszik.

  21. Nahát mik vannak… Viszont azt te is belátod Prana, hogy olyan erős forum-warrior serege egyetlen szervernek sincs, mint a spatalos elyosnak 😛 Btw mi az ingame neved? 😀

  22. szergely ezen a fórumon nem meglepő, hiszen a last stand (ex variance) is spat/ely az oldalon van. 🙂 btw IGN-t akkor illik kérdezni, ha te is megmondod, amúgy az enyém könnyen kitalálható az aláírásból 🙂

  23. Biztosra venném, hogy Szergely az QQSource forum-warriorokra gondolt és semmilyen szinten nem keverte össze a dolgot a Variance Blogon megjelent dolgokkal. Gondolom ezt azért, mert hiszem, hogy Szergely a saját véleményére ad és nem arra, amit a légió leadere/vezetősége megpróbál elhitetni vele.

    Mellegleg ennek a blognak pont annyi köze van a Last Standhez (és az ex Variancehoz), hogy én tagja vagyok a kérdéses légiónak és ennél fogva néhány post “last stand” szemszögből születik, lévénhogy ott játszom. De azért köszönjük az “elismerő” szavakat.

  24. Arra gondoltam Meno 🙂 Asmo oldalon is van pár egyén aki enyhén szólva irritál, de most nagyon elfajzott a fórum ely részről. De kétségtelen, hogy az általánosítva említett 3 szó (retardált, emo, “haxor”) váltotta ki belőlem a hsz-t 🙂
    – Retardált: hülyék vannak, mindenhol. Ez sajnos nem fog változni.
    – Emo: asmók igen erősen a sz*pó ágra kerültek több okból is, nincs ami összefogja őket, TC széthullóban, nincs egy kiemelkedő vezér sem. Plusz aktív játékosok terén szűkölködünk. Ergo fortot megtartani sem tudunk, nemhogy foglalni, ami frusztráló. Vannak akik emiatt szüneteltenik/abbahagyják a játékot/rerollolnak elyosra. Persze mindez a fórumokon jön elő, asmo=emo, mégjobban odavág a morálnak, gz. (már akinek, inkább választom az emo oldalt, mint a homo-t hahaha :P) Mindenesetre reméljük gorgosról tényleg egy “tökös” társaság jön át és felpezsdül az élet.
    – Hax: vannak akik használnak valamilyen meg-nem-engedett progit, sőt van olyan is, aki ezt beismeri és büszke is rá, ha bannolják vesz másik accot… De ez mindkét oldalra érvényes! Mellesleg annyira a köztudatban van ez a hax dolog, hogy ha valakit leölnek pvp-ben, akkor az rögtön elkezdi cheaterezni, mindennek lehordani a másikat, pedig csak szimplán nem tud játszani (hogy a csába teleportált 2x a sorci…), alulgearelt, vagy tényleg ügyes ellenfele volt.

    @Prana: közben megtaláltalak, az enyém dettó az mint itt, de mindegy is, 50-en már nem tudok utánad menni Eltenbe sajna 🙁

  25. Prana,arra ha megölsz egy low lvlt,nincsen megfelelö indok,mondjuk ki a mostanában itt sokat használt szot,retardélt vagy!Persze lehet magyarázni hogy te vagy hazai pályán mit keres ott stb stb…,de a lényeg,hogy akkor öld meg hasonlo szintü karival,hogy legyen benne kihivás,mert az neked rohadt nagy rendrakás hogy egy kiskarit ledarálsz omg milyen emberek vannak!Hihetetlen,de eszembe jutott egy megfelelö indok a low lvl killre itt a mondandom közben:SIEGE!Na ott tényleg akinek nem fehér a neve az mehet a levesbe:)Én asmo vagyok,szoktam átmenni heironba,és ha látom h nem szintem környéki az enemy akkor hide aztán arébb állok,ha nálunk látok elyost riftelni aki szintén low lvl,akkor inkább kipotizom magamat ha megtámad és elfutok mint h megöljem,ugyanis ez a low lvl killerség a top 3 ban benne van a leggusztustalanabb dolgok közt minden mmoban!

  26. Ja meg a csalásokrol is mondanék annyit,hogy sokan azért mondják ,hogy a másik frakciban több a csiter köcsög mint a saját oldalukon,mert a saját oldalán az ember fajtársaitol nem kapja a killt,igy csak amit tapasztal arrol tud véleményt alkotni,duelezni meg nyilván senki sem fog haxal…Szoval Szergely a saját oldaladon legalább ugyanannyian csalnak ezt hidd el,mert ez 100%!

  27. csocsi: Szerintem kicsit erős volt a hangnem, de Te dolgod. Viszont azt ismerjük be, hogy ha egy 35-40es twink öli a 25-35 közötti expelő zöld geares karikat, igenis készüljön fel a nagyobbak jövetelére, akár 50esre is. Én is megvédeném a kiskarimat, ha kisajátítaná egy twink enemy a terepet. És amikor én rifteltem daeva setben, később expert cuccban, én is tudtam, hogy jönni fog a felmentő sereg, és teljesen jogos volt. Oda-vissza, tudod, erről szól a world pvp.

    Amiről Te beszéltél, az inkább az ilyen lower fortokat gankelő 50es tetvekre vonatkozik, akik tényleg direktbe a szivatásra gyúrnak. De Prana nem ezt mondta. 🙂

  28. Csenky,tudom ,hogy izlések és pofonok,de mint mondtam nélam az egyetlen elfogadhato érv a kiskari ölésére az a siege:) Lehet kapom a sarat ezért,de nemérdekel,olyan nincsen hogy “csak a saját kiskarimat védem be a hozzá képest sokkal nagyobbaktol” meg az ehez hasonloktol,én nemalacsonyodom le azért mert más megteszi,de PEACH,ez csak egy game,csak kicsit elragadtattam magamat a low lvl kill olvasásakor:)

  29. Köszi meno, igazából nem kell bemutatni az elyos oldalt sem hisz azon játszom. Láttam tőlük egy két dolgot ami nem tetszett. Ettől függetlenül és ezt kihangsúlyoznám a retardált jelző itt egy csoportra vonatkozott. Persze ha ennyire ragaszkodsz a kulturáltsághoz akkor fogalmazhatok úgyis hogy a sötét oldal azon csoportja akik nem elég hogy csak a mezőgazdaságban járatosak de ráadásul még csalnak is. Egyébként is érezze csak sértve magát a java. Hogy ezen kijelentésemnek súlyt is adjak elég csak visszaemlékezni mikor western shard-on össze futottunk néhány kisebb szintű halál angyalai-s rendkívül művelt egyénnel.
    Az a szituáció semminél sem jellemzi jobban az adott oldal játékosait. Természetesen megértem hogy ez egy blog és ennek nem itt a helye, ettől függetlenül ez ki kívánkozott így elnézést kérek az összes mezőgazdasági dolgozótól aki ezt a szívére vette.
    Legközelebb jobban megválogatom a szavaim. Akinek pedig nem inge nem veszi magára.

  30. Te csocsi, nem zavar, hogy pont néhány commentel a tiéd felett kértem, hogy retardálással még általánosítás esetén se dobálózzunk?
    Azért gondold már végig, hogy mit írsz. Parna ennyit irt: “emo asmo sorc eltnenbe a lowbikat farmolni,”

    Az asmoknak lvl40-ig van riftjük eltnenre, eltnen északi része lvl20+-os terület. Megannyiszor láttam, hogy az unatkozó lvl38+ assa azzal szórakozik eltnen fortressben, hogy a lvl20-as elyosokat öldökli, akik Eltnen Fortress körül csinálják a kezdő questeket.
    Gondold már végig, hogy ebben a szituációban mégis ki a retardált:
    – az aki majd lvl40-esként azzal szórakozik, hogy a közel 20 szinttel kisebbeket öli és nem csak egyszer-egyszer odaüt egyet, hanem folyamatosan gankeli őket 1 AP-ért és a “győzelem mámoráért”.
    – vagy az a lvl50-es main kari aki megelégeli, hogy a fent jelölt assa már 10+X-szer ölte meg és inkább átloggol, hogy az “alig 10 szint különbségével” elhajtsa onnan a fent jelölt assát.

    Ha te az elsőt nem tartod retardáltnak, akkor nem értem, hogy a másodikat miért nevezed nyíltan mindenki előtt retardnak…

  31. Vahaa az elso alkalom, hogy szapulast latok 😀 Sajnos inkabb sirok rajta mint nevetek, mert azt latom, hogy sokan nem latjak a sajat hazatajukat se. Az autoklikkertol a botozason keresztul a 0 atkspeed hackig mindent lattam mar elyostol, asomtol egyarant. A mi klanunk olyannyira eliteli ezeket, hogy volt olyan kozos ismerosunk, akit a legminimalisabb (sokak altal oly elfogadott) csalast hasznalt. Azert ezt keves legional latom.

    100 szonak is egy mondat a vege: engem nagyon irrital a kepi es egyeg frakcio szidas, mikor a masik fel se jobb semmivel…

    UI: A kiskari meg oruljon ha leolik, mert a nagyobb utan kap AP-t 🙂

  32. Szergely said this on június 24, 2010 at 6:06 pm
    Még ezen hozzászólás utolsó előtti sorához hozzátenném hogy amennyiben ez reagálás arra amit írtam, szeretném ugyanezt olvasni miután egy elyos aki természetesen csak és kizárólag “ÜGYES” beléd engedi az egész skill bar-t nagyjából 0.5 másodperc alatt egy nem atk speedes fegyverrel mindenféle buff vagy scroll nélkül 🙂
    Egyébiránt tudom mire gondolsz hisz CS:S-el is játszom. Ott is mindenki cheater aki jobb a másiknál na de könyörgöm.

  33. Meno:Prana ezt irta:”Amúgy is ki vagyok akadva milyen pofátlanok, átjön a kis emo asmo sorc eltnenbe a lowbikat farmolni, aztán amikor betelt a hócipőm és átlogoltam az 50-es clericemmel rendet rakni, akkor még neki állt feljebb hogy miért gankelik őt a high level karik. ELTNENBEN bazzeg, húzzál haza morheimbe ha nem tetszik.” Most te is egyfajta magyarázatot adtál a dologra ami nem helytállo,de magyarázat az biztos:D És igen,mindkettöt retard stylnak tartom:)Bocsesz kimondta azt a szot amit már soha nemmondunk ki,de ez most ide kellett azt érzed:)

  34. Meno, és arra nem gondoltok hogy ugyanezt csinálja az ely??
    Énis mikor mentem pl FT-be, és útközben láttam a 10fős elyos csordát, amely folyamatosan kaszálta lefele a 25ös emberkéket, és spawnolta a mobolós területeket, és még engem is volt hogy megfingattak, mert mindegyik fullexpert cuccban rohangál.

  35. Masako: tapasztalatból mondtam.
    Cscsi: nem azt írtam, hogy mindkét oldalon vannak csalók? geez
    Gankelés: ez miért téma egy pvp játékban? 🙂

  36. Szergely:ezt te irtad:”Retardált, emos, cheatelős asmok, egytől-egyig. Pfuj!”

  37. /sarcasm lemaradt, bocsi 😛

  38. amit utána írtam az meg nem én voltam? 😛

  39. Oksa,nem ér annyit az egész hogy hajbakapjunk,csak egy game:)Szeretet és béke XD

  40. Insignia: Én senki mellett és senki ellen nem beszéltem 🙂 Csak kikértem magamnak, hogy lehetőleg ne retartoljunk és feállítottam egy képletet, amellyel ledöntöttem csocsi kártyavárát. Persze ettől még az enyém is csak egy kártyavár marad 🙂 De lényeg a lényeg, maradjunk a kölcsönös tisztelet ingoványos talajának pozitív oldalán (persze nagyon közel a határhoz…)

  41. Természetesen mostantól csak és kizárólag “mezőgazdasági dolgozó” jelzővel fogom illetni az arra érdemeseket. Egyébként én nekifutásból rühellem az összes asmo-t hisz Elyos vagyok és hát ugyan had engedjem magamnak hogy legalább egy kicsit bele éljem magam a “játékba” 🙂 a low lvl gyilkoláshoz pedig annyit hogy eltnenben szívfájdalom nélkül vagdosom le az összes “mezőgazdasági dolgozó” asmo-t aki lvl 20-30 területen keménykedik. abyss-ban nem bántom őket. Egyrészt drága a mana poti másrészt meg úgysem tud ártani nekem harmadrészt had szórakozzon histz az direkte pvp terület.

  42. Masako: most egy világ dőlt össze bennem, azt hittem az összes rifttel ellátott zóna is pvp terület. 🙁

  43. Nem gondoltam hogy lesz aki majd nem érti…. :/
    Vagy csak elvből játszod a földművelőt?

  44. Masako:
    “Hogy ezen kijelentésemnek súlyt is adjak elég csak visszaemlékezni mikor western shard-on össze futottunk néhány kisebb szintű halál angyalai-s rendkívül művelt egyénnel.”

    Mesélj mi volt pls.

  45. Ott voltál te is nem tudom mit mesélhetnék.
    Vagy esetleg érdekel mi történt valójában? Hogy a kis földművelő barátaid annak ellenére kezdtek el velünk úgy beszélni ahogy hogy hozzájuk sem értünk? Vagy hogy a fiúcska tökösnek érzete magát lvl 30 +-5 templarjával és megpróbálta az őrök közé rántani Spartiant?
    Majd mikor kicsit helyre tettük a fogsorukat jött az egész Halál Angyalai hogy omg wtf Mynameis is here, we pown em all grrr.
    Tudod igazából nem érdekel, remekül alátámasztotta amit sokan az asmokról gondolnak. Ah tudod mit hagyjuk is, minden bizonnyal velem van a baj mikor inkább meg sem szólalok magyarul egy mmo-ban mert olyanok a magyarok amilyenek. Aion-ban elkövettem ezt a hibát :/

  46. Masako, inkább ne szólaltál volna meg most se 🙂 Ez kuszább volt mint az Ármány és szerelem 150. része 😀

  47. Az ármány és szerelemnek eddig “csak” 139 része volt és nagyon nem szeretném megirni a 140-et.

    Egyébként meg:

  48. Ehh 140. akartam írni, nem akartam ennyire előreszaladni… Kénytelen leszek bevállalni 10 részt 😀

  49. Szergely: ejj, szerkesztőségi e-mail címre jöhet a “Cool Story” 🙂

Comments are closed.