header image
 

Légiók EU-n és NA szervereken

Gyakran néz szembe az ember azzal a problémával, hogy hova menjen játszani 18 szerver közül hol lehet a legtöbb magyar és véletlenül se válasszon bele abba a közösségbe ahol pont nem segítőkészek vagy olyasmit erőltetnek az emberre amit nem szeretne vagy pont azt nem nyújtja neki a légió amiért ő szívesen játszana. Nagyon sokszor láttam, hogy nem a játékkal volt a baj, de nem is az emberekkel hanem az emberek játékhoz való hozzáállásával. Vannak PvP orientált Légiók vannak PvE orientáltak és Siege orientáltak is előfordulnak most már elég nagy számban akik elég komolyan veszik a dolgokat és vannak a vegyes légiók akik azt vallják, hogy PvPvEvS ( legyen a siege S betűvel jelőlve így egyszerűbb az értelmezése mintha ki kéne írogatnom mindig ). Tehát szeretném az oldal látogatóit arra sarkalni, hogy egy kommentbe legyenek szívesek egy rövidke kis leírást adni a légiójukról még ha annak nem is vezetőik, hogy tudjuk hol milyen közösségekre lehet találni. A légió toborzós menüpontot szeretném átírni, hogy mindenki könnyedén tudjon választani a szerverek között és ne féljenek attól, hogy hibáznak.

A felépítést a következő kép gondoltam:

Régió: NA
Szerver: Kahrun
Frakció: Asmodian
Légió típus: International ( fele magyar )
Légió neve: | Killer Instinct |
BG vagy Deputy: Nancyyy, Hupnosz
Orientáltság: PvPvEvS
Rövid leírás róluk: Egy baráti közösség, kedves és segítőkész emberekkel akik mindenből kiveszik a részüket. Javaslom az olyan játékosoknak akik nem akarnak egy Siege miatt hajnalban felkelni és HC-be élvezni a játékot, hanem kellemes társaságra vágynak, hogy így élvezzék a játék apró örömeit.

Majdnem elfelejtettem mondani, hogy a mai nap folyamán megkapjuk a részletes NA patch notes-ot amit még a héten lefordítok és PDF formájában feltöltök az oldalra. Tudom, hogy már van egy elég nagy adag infó a 4.5 -ről, de szeretném, ha a hivatalos nyugati verzió lenne a mérvadó és nem egy koreai tesztszerveres patch notes.

Gyakran ismételt kérdések a Glory pontról ( Honor pont )

A hét folyamán a GM-ek különböző segédleteket és magyarázatokat adtak ki a fórumon érdeklődőknek ezért szeretném ezt lefordítva ide is kitenni. A Glory elnevezést nem én találtam ki, ez lett a hivatalos neve.
Mi ez az útmutató és mi az a Glory pont?

A Glory pontok egy új vásárlási forma amellyel felváltjuk az Abyss pont valuta rendszerét Army 1-Star Officertől felfele. A játékban egy pirog G betű fogja jelölni hasonlóan mint az Abyss pont esetében az A betű. A GP számos ponton különbözik az AP -tól aminek megszerzési módja is teljesen más.


Mi a fő különbség az Abyss pont és  Glory pontok között?

A fő különbség a rank meghatározásában található. Rank 1 és Rank 9 között az Abyss pont szerint rangsorolódik a játékos így az alsóbb rangoknál ez továbbra is számítani fog.

Ezen felül a GPlesz meghatározó Army 1-Star Officer -től felfele. A GP -t nem lehet elkölteni semmire, halál után nem csökken viszont minden nap veszítünk belőle bizonyos mennyiséget aminek mennyisége a rangon alapul. Ezért a játékosokat készteti arra, hogy aktívak maradjanak és mindenhol minden eseményben amivel ponthoz jutnak részt vegyenek.

A karakterek továbbra is AP -ból tudnak itemeket vásárolni és ugyan úgy veszíteni nyerni mint azelőtt, de Amry 1- es szinttől nem befolyásolja a rangot az AP mennyisége. Melyek akkor a legfontosabb változások?

Az alábbiak szerint lehetne összefoglalni:

  • A játékosoknak aktívnak kell maradniuk annak érdekében, hogy tartani tudják a rankjukat.
  • A GP -re csak bizonyos módokon lehet szert tenni.
  • A jelenlegi játékosoknak akik megfelelnek a rendszernek a bevezetés napján az AP-t arányosan váltják át GP -re

Hogyan juthatok Glory ponthoz?

Glory pontokat tudsz szerezni a következő módszerekkel és helyekkel:

  • Siege foglalások/védések Katalamban és Danáriában
  • Siege foglalások/védések Inner Upper Abyss területén
    (Krotan, Kysis, Miren)
  • Iron Wall Warfront
  • Kamar Battlefield
  • Engulfed Ophidan Bridge
  • Arena of Glory (61+)
  • GP küldetések
  • PvP Blood Mark küldetések
  • Öld meg Hyperion -t

 

Mikor lesz több lehetőség Glory pont megszerzésére?

A felsorolt módszerek az összes jelenleg elérhető lehetőségek. Amint több módszer a rendelkezésre áll frissíteni fogunk.


Az AP itemek is beszámításra kerülnek?

Nem, az AP itemeket be kell váltani a bevezetés előtti napon, hogy beleszámítsanak az átváltásba.
Hogyan hat ez a szerver transzfer szolgáltatásra?

Nem lesz tovább AP pont korlát azonban létrejön a Glory pont korlát. Mivel azonban a Gp -t nem lehet elkölteni továbbra is lehetséges a transzfer ha a játékos beleegyezik, hogy a pontok egy részét elveszíti.
Hogyan lehet az AP -t GP -re alakítani?

Egyenlőre nem lehet átváltani AP -t GP -re csak a patch behozatalának napján.
Kaphatok GP -t ha a siege támadása/védése sikertelen?

Igen. A Gp továbbra is jutalmazni fogja szintnek megfelelően.

Frissítések a KR teszt szerveren

Régen jelentkeztem új hírekkel. Sajnos a játék nem is adja meg azt a lehetőséget, hogy minden nap vagy héten valami újdonságot lehessen róla írni ami érdekli is az embereket. Mivel a mai nap folyamán NA szerveren élesítik a 4.5 kiegészítőt aktuálisnak tartom írni a következő patchekről és érdekességekről amiket a napokban hoztak nyilvánosságra.

Az új koreai pacth-ben végre kicsit észbe kaptak a koreai munkások és enyhítő változásokat hoznak a játékba. Kezdjük akkor sorrendben mire is számíthatunk ( ez nem a 4.5-s kiegészítőhöz tartozik. Nyugati megjelenése még ismeretlen ).

Sauro Supply Base változtatások:

Egyes mobok helyét az instában vagy megváltoztatták vagy pedig törölték őket, ami nem is rossz mert így is rohadt hosszú az insta annak ellenére, hogy könnyítve lett. Minden elitet és bosst nerfeltek ami megint csak egy külön jó pont. Aminek viszont a legjobban lehet örülni, hogy végre a a szörnyen alacsony droprate-et emelték.

Megváltoztak a szükséges kulcsmennyiségek is:

1. Boss   –   Nincs szükség kulcsra
2. Boss   –   Nincs szükség kulcsra
3. Boss   –   Nincs szükség kulcsra
4. Boss   –   1 kulcs szükséges a belépéshez
5. Boss   –   2 kulcs szükséges a belépéshez

Változtatások a Steel Rose instákban:

Mindegyik instáját megváltoztatták. Állítólag könnyebben meglehet csinálni őket. A belépési szintet csökkentették 61 -ről 60 -ra. Itt is lesznek elitek/mobok melyeknek helyüket megváltoztatták vagy törölték őket teljesen. A bossokat nerfelték és a drop -ot emelték. Az új quest ami jár hozzá Ancient Coin -t fog adni.

Változtatások az Ancient Coin -nál:

Csökkentésre kerültek az Ancient Coin -ból vásárolható itemek ára továbbá Katalamba és Danariaba is lesznek questek amik coint adhatnak.

Típus                                      Változtatás előtt                        Változtatás után

Fegyverek                                3,779                                                2,834
Shield                                         2,519                                                1,889

Sisak                                           2,519                                                 1,889
Felső                                           2,519                                                 1,889
Nadrág                                       1,889                                                 1,417
Vállas                                          1,260                                                   945
Kesztyű                                      1,260                                                   945
Cipő                                             1,260                                                   945

Mint említettem napi questek lesznek Katalam és Danária területén továbbá Steel Rose instához is elérhetőek lesznek amik rewardként coint fognak adni. Ami még inkább tetszetős, hogy lesz értelme Blood Mark -ot gyűjteni ugyanis betudjuk majd váltani Ancient Coin ládákra vagy zsákokra őket őket. Danuar Mysticarium instában is dobni fogják a mobok a coint.

 

Kis apróságok…

Régóta nem jelentkeztem új hírekkel. Megmondom őszintén nem is nagyon van miről beszélni, talán két új dolog van amit meg kell említenem.

Kezdjük akkor egy kis könnyítéssel.
Végre lesz automatikus manastone rendszer ami annyiból fog állni, hogy beállítjuk mennyi követ szeretnénk rápróbálni és a beállított mennyiséget automatikusan elkezdi a kiválasztott itembe helyezni míg a kövek elfogynak vagy az item teljesen bekövezve nem lesz.

 

e417d24cc27db4019b9e4977

 

A másik érdekesség amit nem tudom, hogy hova tegyek ( jó vagy rossz-e ) az az, hogy hozzányúltak az ékszer rendszerhez. Mostantól az ékszereken lévő statokat is lehet enchivel erősíteni ami abból a szempontból szerintem kicsit genyóság, hogy instában esik az item amivel ezt elérhetjük ráadásul nem úgy működik mint a sima plusszozás, hanem itt egyből 0-ra töri vissza az itemünket ha be failel. Elméletileg maximum csak +5-re tudjuk enchantolni az ékszereinket. Ja és majdnem megfeledkeztem megemlíteni ez az enchi a pvp attack statot hivatott növelni az ékszereken.

Stat
Első szint
Második szint
Harmadik szint
Negyedik szint
Ötödik szint
PvP attack 
0.2%
0.7%
1.2%
1.7%
2.5%
PvP defense 
0.3%
0.9%
1.5%
2.1%
3.1%

Na a végére hagytam a divatbemutatót. Létre jöttek November 7.-én új helységek Kaisinel Academy -nél ahol ruhákat tudunk kivenni Kinah+AP combóval amiknek eléggé combos áruk van.

Daevas Dignity (top): 120m Kinah + 250,000 AP

 

Daevas Dignity (top): 120m Kinah + 250,000 AP

 

Daevas Stylish Dress(top): 200m Kinah + 200,000 AP

Daevas Stylish Dress(top): 200m Kinah + 200,000 AP

Daeva Headdress(hat): 120m Kinah + 250,000 AP

Daeva Headdress(hat): 120m Kinah + 250,000 AP

Gold Wings: 50m Kinah + 350,000 AP

Daeva Cat(hat, top, pants, shoulders, gloves, shoes): 60m Kinah + 180,000 AP (darab ár)

Daeva Cat(hat, top, pants, shoulders, gloves, shoes): 60m Kinah + 180,000 AP (darab ár)

Daeva Cute Cat(hat, top, pants, shoulders, gloves, shoes): 60m Kinah + 180,000AP (darab ár)

Daeva Cute Cat(hat, top, pants, shoulders, gloves, shoes): 60m Kinah + 180,000AP (darab ár)

 

 

 

 

 

 

 

 

Az új Greater Stigma rendszer

 

Az új frissítésben új út lesz, hogy Geater Stigmákat szerezzetek. Lehetőségetek lesz emelni a régi stigmáid szintjét. A kisebb szintű Stigmákat lehetőségetek lesz Abyss pont ellenébe nagyobbra cserélni.

Hogyan tudod emelni a Greater Stigmáidat

Abyss pont ellenébe a következő szintre tudod emelnii a Greater Stigmáidat. Példaként használjuk a Gladiator Sharp Strike stigmáját.

  • Sharp Strike II = Sharp Strike I + 6,375 Abyss Pont

Emelni tudod a Stigma szintjét Lvl 65-re úgy, hogy beváltod a régi stigmádat.

Válaszd ki a régi stigmádat és Abyss pontból megtudod venni a következő szintjét

A Stigmát így feltudod emelni Lvl 65-re

A Greater Stigma emelési költségei

Abyss pont szükséges, hogy emeld stigmáid szintjét. A mennyiség ami szükséges a Stigma emeléséhez annyi lesz amennyi különbség a két stigma között. Vegyük például a Sharp Strike stigma skill-t:

  •  Sharp Strike I ára 6,875 Abyss Pont
  •  Sharp Strike II ára 13,250 Abyss Pont
  • Így az emeléshez szükséges Abyss pont 6,375.
Az eltérés a két stigma között

A stigma Lvl 61-es változata

Hol van lehetőségünk a stigma szintek emelésére?

Az NPC-k Sanctumban és Pandemoniumban találhatóak. Külön található meg a Melee és a Magic kasztok stigmás vendora.

Elyos npc

Asmodian npc

Az info a www.heavensreapers.com -ról származik. A fordításban segítségemre volt: Manna/Manda

Az új Abyss Honor pontrendszer

20130809160550_1153

A 4.5 több újdonsága közül az egyik a Honor pont rendszer ami az Abyss pontozási rendszerét fogja felváltani és így fog kinézni.
Ebben a táblázatban meglátjátok, hogyan lehet pontokat szerezni és mit kell azért tennetek, hogy növelni tudjátok pontjaitok számát.

Hogyan szerezhetünk pontokat?

Típus Hely Pont mennyisége
Siege Katalam és Danaria
  • Nyerő siege esetén a nyerhető pontszám 100 és 300 pont között van
  • Vesztes siege esetén 50 és 150 pont között
Upper Abyss
  • Nyerő siege esetén a nyerhető pontszám 100 és 200 pont között van
  • Vesztes seige esetén 50 és 100 pont között
Instances Infinity Shard
  • Győzd le Hyperiont és nyerj 600 pontot, ami szétoszlik a tagok között (50 fejenként)
Arena of Glory
  • Nyerj és szerezz  300 pontot
Eternal Battlefield (24 vs 24) ( nem elérhető)
  • Nyerés esetén 150 pont, és questekkel további 50 és 20 pontot
Kamar Battlefield (12 vs 12)
  • Nyerj és ezzel szerezz 50 pontot
Ophidian Bridge (6 vs 6)
  • Nyerj és szerezz 50 points
Quests Blood Mark PvP Dailies
  • Questenként 3 pontot szerezhetsz
Blood Mark weeklies*
  • Szerezhetsz akár 100 pontot is

Hogyan veszíted a pontokat?

A játékosok nem veszítenek a pontokból ha megöli őket egy mob vagy másik játékos. A fejlesztők ezt úgy oldották meg, hogy minden nap fix mennyiségű pontot veszítesz.

Rank Az veszített pont naponta
Army Governor 498
Army Commander 358
Army Great General 344
Army General 335
Army 5-Star Officer 300
Army 4-Star Officer 102
Army 3-Star Officer 62
Army 2-Star Officer 32
Army 1-Star Officer 17

A játékosok Rank 1-től Rank 9-ig nem veszítenek pontot

 

Az info a www.heavensreapers.com -ról származik. A fordításba segítségemre volt: Manna/Manda

4.5 amit eddig tudni lehet róla

Nem nem írtam félre a verziószámot, valóban jön a 4.5. Egyenlőre ugyan csak Koreaába és ha nem tévedek akkor ott is még csak a teszt szervereken megy, de lassan élesben is játszható lesz ami azt jelenti, hogy ősz közepére végére az amcsi oldalon is élvezni lehet az újdonságokat ( Eu-ról nemtudok mit mondani mindig késnek 7-8 hónapot a patchekkel, míg tavaly a 3.5 az amerikaiaknak már ősz végén játszható volt addig Eu-ba ez csak tavasszal következett be, de a 3.0-nál még nagyobb volt a csúszás. Következő cikkben majd pont a két kiadót hasonlítom össze hol miért érdemes játszani.). Akkor kezdjünk is bele:

Első körben ami az egyik legnagyobb újdonság, hogy itt debütál az új kaszt az Aethertech.

 

Változások lesznek az AP terén is:

-változtatnak a nyereségen és veszteségen az ap elosztásnál
-változtatnak a rankhoz viszonyított ap nyereségen és veszteségen (angolul class-ra jött ki a koreai szó de rankra tippel mindenki)
-a leölt mobokból nyert ap-t is rankhoz igazítják

További változások amiket nem soroltak máshova:

-fixálták a bal kezes animációs problémát
-fixálták a gunner grafikus skilljét
-változtattak a repülési útvonalakon
-javítva a fast tracken történő halál esetén a normál szerveren ébredtünk.

Új insták (a neveket ne vegyétek készpénznek):

8 új insta lesz a játékban amik helyileg Upper Abyss-ra és Idian Depths-re tehetők.

Protective Tower Rune:
-6 fős insta
-min level: 65
-insta reset minden szerdán reggel 9-kor

New Battlefield:
-24 vs 24 fős insta
-40 percig tart
-min level: 61-65
-elérhetőségét nemírom mert kitudja még nyugaton milyen idő szerint lesz.
-típus: ap insta ( dredgion 24 fős megfelelője )

Amit még tudni lehet, hogy azok az insták amik Upper Abyss-ba kerülnek 61-es szinttől lesznek elérhetők. 6 fős instákról van szó és külön lesz normál és légió insta. Az instákon napi reset lesz reggel 9kor minden nap ahova 1 alkalommal lehet belépni.

(Egyenlőre insták terén ennyi infóm van amint megtudtam még valamit frissítem a cikket!)

Új skillek is lesznek:

Gladiator
Sword Wave Taunt: sebzést okoz és tauntolja a targeted

Templar:
Aerial Lure: Doom Lure a levegőben ( csak repülő skill )

Assassin:
Dagger Dance: repülő skill ami stunra bónusz sebzést okoz a targeten, második chain skill a Throw Dagger-ből, ( csak repülő skill )
Evasive boost II: megemeli az evasion-t

Ranger:
Arrow of Hebetation: csökkenti az ellenfélen a parry-t, evasion-t és a blockot

Sorcerer:
Deterioration: fire damage-et okoz egy targeten. harmadik chain skillje a Flamebolt-Blaze-nek
Refracting Shard II: a skill damage felének megfelelő manát tölt vissza

Spiritmaster:
Rage of Barren: stackelős skill kárt okoz earth damage-el

Chanter:
Fierce Strike: 4. chain skill a Crashing Strike után jön be

Cleric:
Hammer of hebetation: fizikai sérülést okoz és egy ideig növeli a cast time-ot

Gunslinger:
Flight Shot: wind damage-et oszt és lassítja a repülési sebességet a targeten

Songweaver:
Cheerful Melody: Növeli az attack speed-et ( mert eddig nem volt elég op a kaszt most öljön le minket fele annyi idő alatt)

Az eddig meglévő skilleken végrehajtott változtatások:

Gladiator:
Magical Defense I: megemelik a magic suppression-t 300-ról 500-ra

Templar:
Punishing Thrust: növelik az okozott kárt

Ranger:
Poison Shot: növelik a sebzését és 3. chain skill lett

Chanter:
Leaping Flash: a 3 stacknél növekszik a dmg-e és a hatótávolsága 6m lesz

Cleric:
Holy Servant: növelik a sebzését

Songweaver:
Bright Stroke: csökkentik a mana költségét
Resonant Counterpoint: nem fogyaszt manát mikor kasztolja a skill-t

 

További változtatások:

-változtatnak az Xform-hoz szükséges itemek számán
-az őrök upper abyss-ban 50-56-os szintre emelkednek
-Upper Abyss-ban ostromidő alatt ágyúk jelennek meg amiket csak légióval lehet elfoglalni és csak a légió tagjai használhatnak
-artifactoknál is emelkedik az őrök szintje 60-65-re emelkedik

Siege rewardok változása:

1. szint: Top 10 player: 3 Ceramium medal
2. szint: 40 player: 2 cCeramium medal
3. szint: 40 player 1 Ceramium medal
4. szint: 100 player 2 Mithril medal

Bekövetkeznek a változások a rank rendszerben is aminek már éppen ideje iszen elég sok ap kell már ahhoz, hogy rankot léphessünk és van aki úgy Grovenor, hogy szinte semmit nem játszik csak farmolta az ap instákat. Na ennek végre vége!

Az új rendszer most elterjedő neve a Honor rendszer ( nevezik még Prestige pontnak vagy Fame pontnak )
Az egész lényege az, hogy rank 1-ig abyss pont kell, de onnantól jön közbe a Honor rendszer ugyanis nem az ap-t fogja nézni, hogy rankot léphessünk hanem ezt a pontot. Minden nap 12 órakor fogja újraszámolni a pontokat és frissíteni a listát. Honor pontot a napi aktivitással lehet szerezni. különböző mennyiség jár azért ha lemegyünk dredgion-be elmegyünk fort foglalásra és a PvP-ért is nyilvánvalóan. Ugyanakkor ha PvP-ben meghalunk akkor ebből a pontból nem veszítünk. A dolog lényege pedig az, hogy minél magasabb a rankunk annál többet kell tennünk azért, hogy tartani tudjuk. Teljesen mindegy, hogy 40 millió ap-nk van ha nem csinálunk semmit nem járunk fort foglalásokra és nem pvp-ünk a pontok elég szépen elkezdenek lefelé folyni ezzel átalakítva a rank listát. Az AP itemeket ezután is ugyanúgy ap-ból tudjuk majd kivenni, de ha csökken az AP nem igazán fogja befolyásolni a rankunkat. Viszont ölésnél és minden egyéb tevékenységünknél az ap ugyanúgy jönni és menni fog mint eddig ezért volt szükség az ap díjakat megváltoztatni hiszen így eléggé rossz lenne, ha valaki fél millió ap-val commander de 4-5 halálnál lehalná az összes ap-ját mer mindenki ráugrik pedig nem biztos, hogy neki van a legtöbb, ez a későbbiekben még érdekes lesz, hogyan oldják meg.
Új abyss itemek is lesznek az Officer ranggal rendelkezőknek.

A játékba kerül egy új pet is ami egy kaját és ital valamit 3 scroll-t tud a tulajdonsára rakni ami valjuk be nagyon is jó dolog :D. Bekerülnek még új receptek is a játékba.

A potikat a patch után késepes leszünk egyesíteni ezáltal egy erősebbet létrehozni. Például 3 db Lesser Healing Potion-ből létrejön egy nagyobb Greater Healing Potion. Azt sajnos nem írják, hogy ehhez kell-e valami item.

Alacsonyabb instákba a droprate emelve lesz. Az insták név szerint a következők: Dark Poeta, Steel Rake, Upper és Lower Udas, BT, Theo Lab és Fire Temple ( FT )

UI Frissítések:
-tudsz majd kommentet írni a barátlistádon az ismerőseidhez
-a party tagok számát 6-ról 8-ra emelték
-átláthatóbb térképet ígérnek
-kapunk egy gombot amivel ki-be kapcsolhatjuk a térkép átlátszóságát
-karakter készítőbe az Aether tech ruhái hozzáadva az előnézethez
– új hajakat adnak hozzá. 2 női és két férfi hajról van szó:

image_1375691166393

image_1375691175316

-hozzá adják az új armorokat az új kaszthoz:
image_1375691247162

 

Egyenlőre ennyi információval tudok szolgálni, ha lesz hivatalos koreai patch notes és lefordítják angolra akkor igyekszem pótolni a hiányosságokat. Ha bármi észrevételetek van a cikkel kapcsolatban vagy valami téves infó kérlek jelezzétek kommentbe 🙂

Az új zónák 4.0-ban

Először szeretnék tőletek elnézést kérni amiért ilyen késve jön a cikk főleg, hogy közben már EU-ba is megjelent. Folytassuk akkor ott ahol ígértem a múlthéten. Az Aion 4.0-ás kiegészítőjében 3 teljesen új zónával találkozhatunk amik név szerint a következők: Katalam, Danaria és Idian Depths.
Aion0006

Az új zónákban létrejött változások a 3.0-hoz képest elég nagyoknak mondható. Mivel a történet szerint az elyosok és az asmodianok egymásnak ugrottak ezért mind a három zóna full PvP Terület lett. Katalamban és Danáriában megjelentek az elfoglalható campek amiket a lenti képen sárgával bekarikázva láthattok. Ezek a kis campek, hogy a kisebb szintűek fejlődés során megismerkedhessenek velük található egy-egy a fejlődő zónákban is ahol például olcsóbban tudnak kivenni coinos itemeket mintha a városi vendortól vennék azt. A nagyobb zónákban természetesen nem úgy van, hogy majdott akkor fillérekért vesztek Abyss cuccot esetleg potikat. Itt jön képbe a Blood Mark ami egy újfajta “valuta”. Minden ilyen kis camp tartogat számunkra 2 db heti questet amiért cserébe ha készen vagyunk Blood Markot kaphatunk. A questekhez tartozó mobok elég közel helyezkednek el a campekhez viszont a spawn time igen nagy ( NA 5-10 perc is lehet vagy több nem számolom 😀 ). A lehető legjobban akkor jár az ember, ha partyba verődve csinálja mert annak nincs értelme ha egymás elől ölögetitek. A csavar az egészben ott kezdődik, hogy bár igaz, hogy elfoglalhatók ezek a kis falvak, de viszont a mob amit lekell ütni ahhoz, hogy éppen elyos vagy asmodian kézen legyen a camp nem azonnal éled újra bizonyos időnek el kell telnie ami változó. A questek csak akkor felvehetők értelemszerűen ha az a ti frakciótok kezében van. Minden camp-ben található általában 2 db heti quest de legrosszabb esetben is 1 amit érdemes megcsinálni

.Aion5385

Danaria szinte ugyanígy működik attól eltekintve, hogy ott két Fort van. Amit még esetleg tudni kell a campekről, hogy minden campben más-más itemeket lehet megvenni. Van amelyikbe Balic receptek találhatóak, de van olyan is ahol craft alapanyagok. Gondolom, eléggé megijeszt 1-2 embert az, hogy mégis hogyan fog eljutni ezekbe a campekbe anélkül, hogy leölnék őket.  Ezért segítség képpen felrakok ide travel mapokat amin eltudtok igazodni a könnyebb utazás érdekében.d1b9

snfv
Sötétkék nyilak: Flight NPC-vel megtehető útvonal
Világoskék: Windstreamek
Citromsárga nyilak: Teleporttal megtehető útvonalak
Narancsos sárga: Fortból induló és Fortokba tartó útvonalak teleporttal

Az utolsó zóna amiről eddig nem beszéltünk az Idian Depths lenne. A hely külön érdekessége, hogy egy teljesen instance zóna hasonlóan Silentra Canyon-hoz ahol az insták bejáratát találjuk. Nem ilyen egyszerű a dolog. Az egész map szín tiszta PvP-ből áll míg eljutsz a kiválasztott instához. Továbbá itt található még az Ancient Coin-os set (PvE set) vendora és a hozzá tartozó questek amikről majd a későbbiekben lesz szó. A területen megtalálhatunk még több külön féle elnevezésű World Boss-t amiket alliance közreműködésével tudunk leölni értékes droppért cserébe. Itt található még egy kicsike Shugo akik válotozó időközönként jelenik meg változó helyeken, de cserébe az ap itemeinket 150%-on váltja ami azért eléggé kecsegtető főleg, hogy Core-ba nem tudjuk beváltani az új típusú Ap itemeket. Amit még fontos tudni, hogy Idian Depths-be a belépés csak LvL 65-nél megengedett. Katalamba a campekbe található a teleport amivel átlehet jutni Danariaba pedig van 1-2 hely ahol camp nélkül is átjuthatunk, de ezt inkább csak csapatban próbáljuk meg. Egyébként még érdekességnek azt hozzátenném, hogy Idian-ba beregisztrálni az Obeliszkhez 4 millió kinah amit ha egyszer lerak az ember elég nagy pech feledékenységből máshová áttenni 😀

A 4.0 rövid bemutatója

A következő postokba a hét folyamán azokat a dolgokat fogom taglalni a 4.0 kapcsán amire érdemes oda figyelni az EU és NA játékosok részéről is.

A 4.0 -val bejött 3 új zóna, ezek név szerint a következők: Katalam, Danaria és Idian Depths. Mindhárom új zónába open world PvP zajlik tehát mindenki mindenhol üthető és ölhető. Sarpan és Tiamaranta is érdekes területté vált hiszen itt a napokat váltogatva egyszer szó szerint az egész zónába zajlik a pvp egyszer pedig csak a 3.0 -hoz hasonlóan. Ennek oka az, hogy a 3.0-ás történet szerint sikerült legyőznünk a .alaurokat viszont ez nekik nem nagyon tetszett ezért igyekeztek egymásnak ugrasztani újra az elyosokat és az asmokat most pedig az új területen külön külön próbálnak minket legyőzni a gonosz NPC-k által vezetett balaurok. A játék rendszere elég sok változtatást tartogat, első sorba a két új kaszt a Gunner és a Bard ( eredeti angol fordításban Songwaver és Gunslinger ). A szintek felemelkedtek 65-re amivel alapjaiban véve nincs is baj mert arányosan nő az xp követelés de 64-ről 65-re kapsz egy burtális 200 milliós ugrást ( hozzátenném, hogy a questekért kapott xp semmit nem változott egy quest az új zónákba 4-5 millió xp-t ad és még fullos Kahrun set-be is eléggé magas a mobok def-je ). További érdekesség még így röviden, hogy megszűnt az arénából kiszedhető pvp felszerelés kiszedésének lehetősége max szintre ugyanis a legnagyobb az a 60-as 2x condis set maradt. Helyette viszont kaptunk BloodMark-ot és ahhoz tartozó felszereléseket amiről később írok, hogy érdemes csinálni mit kell és szerint miért érdemes úgy. Akit esetleg az Abyss cuccok érdekelnek annak kicsit rossz hír, hogy Army 1-től lehet ezentúl hordani és új AP insta sem került a játékba viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ap-t szerezni könnyedén. PvE set-nek padig megjelent az Ancient Coin aminek érdekessége, hogy átadható ( NA-n az én szerveremen 150k körül mozog darabja ). Ne örüljön senki nem 3.000 db kell a komplett setthez ugyanis csak a fegyver kerül 3.000 coinba ami átszámítva kb 600-700 millió kinah egy cuccér és csak LvL 5-ös enchi szinttel rendelkezik ami azért nem túl sok. sok újfajta instát kaptunk amik nagyrészében már esélyünk lehet HC klán nélkül is mythical cuccokba rohangálni. A héten jönni fog egy rövid ismertető a fejlődésről és a Blood Mark-os set-ről valamit a térképek felépítéséről és az ahhoz tartozó jelmagyarázat is.

Aion újratöltve!

Kedves Daevak!

A nevem Corzi és a továbbiakban én fogom tovább vinni az oldalt. Úgy gondoltam annyit azért megérdemel a játék, hogy valaki magyar nyelven lehozza a fontos híreket és lefordítgassa a patch notes -t hiszen a magyar Aion oldalak eléggé kihaltak lettek és semmi infót nem közölnek a játékosokkal. Fontos megjegyeznem, hogy nem szeretnék különösen a Gameforge által vezetett Aion EU-ra koncentrálni természetesen lehozom majd a fontosabb híreket az EU-s Aionhoz is, de legfőképp az amerikai verzió lesz a mérvadó. Igyekszem minden fontos infót összegyűjteni a 4.0 -ról, hogy hogyan tudtok a legoptimálisabban fejlődni 60-tól 65-re és mire kell oda figyelni. Lesznek rövid időn belül postok a settekről magyarul és a 4.5-ös patchről is a szivárgott híreket fordítom és próbálom érthetően elmagyarázni. Hosszú terveimbe szerepel az is, hogy a kasztok skilljeit lefordítanám, de ez egyenlőre távoli cél mert eléggé idő igényes. Bemutatom, hogyan csökkentsétek a pingeteket radikálisan, ha mégis folytatnátok a játékot amerikai szerveren és segítséget nyújtok a szerver választáshoz is. Egyenlőre ennyit szerettem volna mondani, pár napon belül pedig jön az első átfogóbb cikk a 4.0-ról és utána azonnal folytatom a 4.5-el is. Ha bármi javaslatotok van vagy szeretnétek, hogy valami hasznos megjelenjen az ötleteket várom kommentbe és a vállalkozóbb szelleműektől szívesen fogadom a kasztok skilljeinek fordítását is.