header image
 

Aberált Eszkimók támadása

Este eljött a nagy rendrakás ideje a Spataloson. Az “Operation Eskimo” international Eylos légió (akiket az Asmodian playereknél egyébként, csak az Elysosok utálnak jobban) este kilenc körül elfoglalta az összes alsó abyssi artifactot és 21:20-kor mindhárom alsó abyssi Fortressnek nekiment. Nagyjából a szerver teljes Elyosos közössége is ott termett és közös erővel az összes Fortress el is lett foglalva. A Varianceból egy 14 fős osztag támogatta az ostromokat (rendszerint azzal, hogy tökéletes céltáblául szolgált az ostromokat megakadályozni próbáló Asmodian tömegeknek. A harmadik Fortressre sikerült felismerni, hogy hogy is kéne kivennünk a részünket rendesen a csatából és akkor már komoly XP-t, AP-t is sikerült összehozni. Cata-nal mindemellett annyira jó helyezést sikerült elérnie, hogy a postaládájában 3 Silver Contrib Medal is várt.Szegény Asmodianokat eléggé hirtelen érhette ez a dolog, megpróbáltak beleavatkozni a Fortress ostromokba, de elég kevés sikerrel. 8-12 óra múlva mindhárom Fortress újra foglalható lesz. Kíváncsi leszek, holnap reggel felkerekednek-e az Zuzmóink.

Néhány fontos tanács azoknak akik Ostromra vágynak:

  1. A resurection stoneok a főboss termében nem működnek. Nem jöttük rá, hogy miért, de nem.
  2. Alsó abysson a főboss a Fortressekben 2500 AoEzik kb fél percenként és odaránt magához mindenkit. (Legalábbis Sulfur Fortress-ben ez biztos igy volt), akinek nincs ennél több HP-ja, az inkább ne is jöjjön be a terembe.
  3. Érdemes a Game Optionsben kikapcsolni a Friendly Playerek nevét, mert különben a képernyő egy összefüggő nagy fehér paca lesz. A grafikai opciókat érdemes szinte a nullára húzni. A több ezres tömeget ílyen beállítások mellett egy jobb gép 13-18 FPS-sel el tudja kezelni. Alap hogy csata közben legyen benyomva a Shift+F12, semmi szükség látni az ellenfelet, elég csak a piros feliratokat tabolni és gyilkolni.
  4. A magas grafikai beállítások okozzák az Aion crasheket is. Ha kell vedd le a felbontást is. Én átkapcsoltam Windowed módba és semmi gondom nem volt, egy crash sem volt a Fortress ostromok alatt

~ by Menorel on .

Aion