header image
 

Napi Paradox – 2010.01.14.

Bár tegnap történt néhány érdekes dolog a Variance terén is, de lássuk be, hogy a nap fénypontját egyértelműen a paradoxos “[HOWTO] Abyss Point gyűjtés” postom commentjei adták. Itt hívnám fel mindazok figyelmét, akik a szar-kombájn vezetőfülkéjében ültek tegnap, azok saját érdekükbe inkább ne olvassák el ezt a postot. Én szóltam előre.

Naszóval az egész ugye azzal kezdődött, hogy ugye pofátlan módon elkezdtem ide a variancera postolni a beszámolóimat. Tettem ezt ugye azért, mert a tököm tele lett már azzal, hogy igazából tök mind1, hogy mit mondok, abból a sikertenségük miatt frusztrált Spatalos/Asmo társadalom egy perc alatt azt vonja le, hogy én rajtuk fölényeskedem és a saját kisebbségi komplexusaimat élem ki rajtuk. A helyzet persze koránt sem ez….

Azt, hogy én miért írom le amit leírok és miért olyan stílusban, az Ozirisz fogalmazta meg nagyon frappánsan a #45-ös hozzászólásban:

#45 Ozirisz: Menorel olyan mint egy bárd aki zenében mondja el a történeteit kicsit kiszinezve és felemelve magát illetve a saját népét. A csaták és izgalmas történetek közben a számok nem fontosak, ami fontos az hogy jól érezze magát, aki ezt hallgatja.
Középkori világ mágiával színezve, hangulatos fogadó, kupa sör az asztalon és zene, csaták, ostromok és szép lányok története. Ez így jól hangzik mikor a saját népedről mesélnek. De mikor egy ellenséges falu fogadójában adja ugyanazt akkor ott nem fogadják túl jól.

A megállapítás teljesen fedi a valóságot. A hírnöknek/bloggernek valahol olyannak kell lennie valóban mint egy bárnak. Ha saját élményeidet meséled el, akkor teljesen jogos hogy kiszinezed és felnagyítod a történetet, hogy ezzel mélységet adj annak. Persze a kiszinezésnek is vannak határai és ezek a határok eléggé rugalmasak és legfőképpen szubjektívebb. Számomra azt állítani, hogy: “Áldozzunk-e be két-három légió komplett csapatait, csak azért, hogy még az ostrom előtt megtizedeljük az asmok által összerakott és a hegyek között rejtőző több száz fős teamet.” bőven beletartozik a történetbe, hiszen tényleg ott voltak, tényleg ott voltunk és tényleg ledarálták az odaküldött közel 4 alliancenyi csapatunkat. Nopersze a mondat – mint vitaindító – jó alapot adott a “közösségnek” , hogy kiélje rajtam a közel két hetes sikertelenségeik által generált frusztrációt.  Pillanatok alatt a jótét “hogyan csináljuk AP-t” postból egy vitafórum lett, ahol a PARADOX-on a mélyen tisztelt oldal kibeszélgette, hogy én miket irok már a VARIANCE blogon. Azért lássuk be, ha csak ennyiről lett volna szó, már az is szánalmas. Pont azért nem bloggolok az “orruk alá”, mert sokszor bebizonyosodott, hogy nem szeretik, ha a bárd “megénekli” a veszteségeiket. Az, hogy ezek után a saját portájukon kérnek számon a máshol elkövetett dolgaimért, az kész vicc. De elemezzük csak ki egy picit:

Kezdjük mindjárt a létszám kérdéssel…

…ami a téma fő mozgató rugója volt :

#9 Aleph: Továbbra is erőfölényből foglalsz erődöt, a többit szerintem álmodtad. Az összes foglalás ami volt felső abyssban az asmo elalvása miatt volt, amikor ment a rendes megszokott csapat senki nem foglalt semmit.

Ez egyfajta “in-medias-res” indítás volt, pláne, hogy aleph hozzászólását kiváltó commentem ennyi volt:

#7 Menorel:  […] De majd meglátjuk, ez a 30 perces timer tényleg őrülté tette az egész fortress rendszert. Felértékelődtek az olyan stretégiai szempontok, mint pl. ostrom közben vajon visszafoglaljuk vagy sem FH-t, avagy azonnal eltoljuk Devanion Effluxot. Mi menjünkoda előbb a fortresshez, vagy várjuk meg, amíg az asmo már beverte az ajtót. Vag pl. ami tegnapi is volt. Áldozzuk-e be két-három légió komplett csapatait, csak azért, hogy még az ostrom előtt megtizedeljük az asmok által összerakott és a hegyek között rejtőző több száz fős teamet. Mindezt csak azért, hogy időt nyerjünk a többieknek, stb.stb. Ugyan ez persze vice-versa FH-val és az asszault csapatok szétválasztásával a fortress kapukban. Ha még mindíg 2 órás lenne az ostrom, akkor mindez érelmetlené válna és az lenne ami régebben volt, a nagyobb csapat felemészti a kisebbet, és végül beveri a fortress-t. Nekem a fél órás timer epix win.

Saját – önös meglátásom szerint – a “vitaindító” commentem semmi bántót nem tartalmazott, mindösszesen csak leírtam, hogy az én tapasztaltaim alapján a karácsonyi patchben behozott változások mennyire felértékelték az ostromokat és mennyivel tették azokat izgalmasabbá. Persze később (#28-as commentben) kiderült, hogy mi is a helyzet, valójában nem is a fenti commentemről volt szó, hanem ama temérdek “fröcsögésről”, amit a variance blogon tettem az elmúlt kőkemény 1,5 hétben. Na igen, ez tényleg elegáns, a “közösségi” blogon hátbatámadni valakit azért, amit nem is ott ír. Bámulatos.

De ne szaladjunk ennyire előre. Lássuk csak ezt a létszám témát. Nézzük, hogy a commentek során hogy is alakult ama alulnéptelenedett, alulmotivált Spatalos asmodian hadsereg létszam, amivel szemben – ahogy azt fentebb Aleph írta – csak és kizárólagosan létszámfölényből tud az Elyos fortresst foglalni: (Ez mondjuk a comment tenger egyik legviccesebb hozzászólása. Kőkemény megállapítás az, hogy egy mass-pvp rendszerben a létszám az egyik legfontosabb indikátora a győzelemnek. Ebben most komolyan, mi az újdonság? Egyébként ezt ki és hol cáfolta? Ki a tököm írt olyat bárhol is, hogy a bámutos Elyos oldal kisebbségből foglalt fortress-t a Battlestar Asmodea ellen. Ébresztő…) … De ne kavarodjunk el, lássuk a számokat:

  • #9 Menorel ([email protected][Elyos]):  “asmok által összerakott és a hegyek között rejtőző több száz fős teamet.
  • #8 Hynamori ([email protected][Asmo]): “Csak kár hogy kevesen vagyunk asmo oldalon:(
  • #10 Menorel ([email protected][Elyos]): “Én a magam szempontjából tegnap sokkal több asmot láttam 8kor.
  • #11 bs (unknown[Asmo]): “annyian vagyunk mint az oroszok a pretsel az élen akikbol a multkor 60at is lattal egyszerre
  • #12 Aleph ([email protected][Asmo]): “Én meg tudom a konkrét számokat, ami köszönő viszonyban sincs a szemmértéken alapuló becsléseiddel.
  • #15 Beast ([email protected][Asmo]): “Sajnos ugy nez ki asmo oldalon vagy kevesebben vagyunk 50 korul, vagy ami valoszinubb, kevesebb embert erdekli a foglalosdi.
  • #17 Beast ([email protected][Asmo]): “Eddig annyit tudok ahol te tobb szaz fos asmo sereget veltel latni, ott valojaban kb 3 alliance gyulekezett, es akkor lehet sokat mondtam.
  • #18 Aleph ([email protected][Asmo]): “Az asmo számokról meg folyamatosan 2-3Xos túlbecslésekbe bocsátkozol, nem értem miért van erre az önbizalom boostra szükséged, de lelked rajta.
  • #19 Hynamori ([email protected][Asmo]): “csak hogy érzékeltessem ugy cirka 5-6 alliance el mentunk.
  • #27 Westy ([email protected][Asmo]): “körül-belül 8-10 _group_ volt az ostromnál, plusz gondolom a megszokott + 1-2 csapatnyi pug aki épp arra járt.
  • #33 Hynamori ([email protected][Asmo]): “Hynamori nem beszél mellé Hanem Helica tól kérdezte meg akinek minden leader jelentette a csapataik létszámát.

Naszóval mi is a helyzet? A legtöbb vélemény szerint nagyon kevés asmo érintett az ostromokon, hiszen alig vannak 50-en, de legjobb esetben is csak 3 alliance-szal. Persze ugyanezen oldal más tagjai szerint ennyire azért nem veszélyes a helyzet, hiszen van aki szerint az asmok annyian vannak mint az oroszok, hiszen a Pretz is 60 fővel jár ostromolni, és ugye az csak egy légió a sok közül. Később jönnek a konkrét számok is, ugye 5-6 alliance. Amihez ugye hozzájönnek a +1-2 pug akik éppen arra járnak, vagy éppen mikor több, mikor kevesebb. Igazából a közölt hozzászólások köszönőviszonyban sincsennek egymással. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a letöbb hozzászólás egy konkrét ostromról szólt, pontosabban az azt megelőző outdoor összecsapásról, amivel kapcsolatban meg mertem tenni a “több száz” fős becslésemet. A legjobban az tetszett, hogy Hynamori leírja 5-6 party volt jelen az ostromon (ala natur), mire Westy közli, hogy Hynamori nincs képbe, mivel nem látja a channelt ahol a leaderek egyeztetik a létszámot, és jelzi, hogy ő azt hallotta, hogy egyébként csak 8-10 group +1-2 pug olt ott. Ezek után Hynamori jelzi, hogy már bocs, de ő bizony ott van azon a channelen és pontosan tudja, hogy mennyien voltak ott.

Szóval mennyi főből is áll a BattleStar Asmodea? Ez mégis ki a tökömet érdekel? Ha ÉN 200-300 embert jelenlétét vélem látni egy ostromon ,vagy az ostrom előtti összecsapáson, akkor mégis miért kell ebbe belekötni? Pláne ha a mélyen tisztelt asmo oldal képviselői között mégcsak két azonos tipp sincs, PEDIG ők bizony tisztában vannak a pontos számokkal. A dolog slusszpoénját persze ez adta:

#37 Menorel: “#35: No akkor számoljunk egy picit. Hynamori irta, hogy a konkrét történetnél (tegnap este 8-ról van szó) 6 szervezett alliancenyi asmo volt ott később (#33-ban) fel is hivja a figyelmet, hogy ez a szám nem légből kapott, hanem a közös leader által adott infó. Ez ugye a szervezett és közös irányítású mag, amihez feltételezem, hogy azért 1,5-2 alliancenyi pug csatlakozik, legalábbis mindíg látok az ostromokon Doom, Valkyrie, Shades és egyéb “kisebb” légiókból is embereket. Ha ezt egyszerű matekkal felszorzom, akkor 200 tagnál állunk. Ez bőven fedi a “több száz” kifejezést… Vagy nem?”

Persze pillanatok alatt jött is a helyreigazítás, természetesen ezt is félértettem és valójában nem is arról volt szó, nem is úgy és nem igy akkor:

#38 Beast: “Azt azert mellekesen hozzatennem, hogy te a siege elott megtamadott “hegyek kozott bujdoso” seregrol irtal. Hynamori valoszinuleg pedig az osszes asmorol irt akik vegul az ostromra mentek, bar szerintem az meg mindig nem volt olyan sok. Ettol fuggetlenul lehet, hogy a vegere ennyien lettunk.”

Nos a legkevésbé sem erről volt szó. Kedves Beast, te magad irtad a #17-es postban, hogy ahol én több száz főt vízionálok, ott valójában jó ha van 3 alliancenyi csapat. Nos ha lehet hinni a leader channelről származó összesített adatokkal, azért csak összejött szerdán 8-kor közel 200 asmo, melyek közül a “Main csapattal” összecsaptunk a hegyek között, akik ezek szerint nem voltak “több százan”, de azért valami fura hihetetlen módon csak oda keveredett még annyi ember az ostrom során, hogy összejött egy elég szép csapat a részetekről.

Magam részéről azzal tudom lezárni ezt a fejezetet, hogy elnézést kérek (ahogy ezt már meg is tettem) az összes Spatalos/Asmodian játékostól a rendszeres létszámbeli és erőfölény beli becsléseimért. Mentségemre szolgáljon – az amit már tegnap is leírtam – a “red river of death” mindíg sokkal nagyobbnak néz ki, mint amennyi, nagyon nehéz a csata hevében pontosan megállapítani.

Broken system, epix win

A falhozállítás másik oka ugye az volt, hogy a 30 perces ostromot epix winnek tituláltam, mivel ez felértékelte a stratégiai eszközök (pl. artifact) szerepét. Bár ez a felvetés a commentek során többször is előkerült, de sajnos nem igazán került megmagyarázni, hogy vajon miért is broken ama rendszer. Sajnos ez a kérdés nyitott fog maradna mostmár mindörökre, egy dolog viszont biztos. Amikor az Asmok elfoglalták komplett felső abyss-t, akkor ugye az volt a propaganda, hogy stratégiával foglaltak el mindent és természetesen létszámhátrányból. Amikor az Elyos foglal el valamit, akkor az mindíg “asmo alvó” időpontban van és mindíg zerggel/létszámfölényből nyer az Elyos oldal. Most komolyan, ezt bárki is elhiszi? Január eleje óta az Elyos elfoglalta Roah-t, Miren-t és Kysis-t, valamint megvédte Asteriát. Mindhárom foglalás hivatalos Siege dayen történt és mindhárom este 10 órakor (sorban: péntek, szombat, majd következő hét szerda). Tény, hogy este 10-kor valami fura módon az asmo oldal rendszeint 0-40 fő közötti létszámmal jelenik meg a foglaláson, ebből is persze le lehetne érdekes dolgokat levonni… De az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Roah-t elég komoly asmo push mellett foglaltuk el, bár persze erről is kiderült, hogy:

#28 Aleph: “Pénteki roah foglaláson nem volt semmilyen asmo megmozdulás, random megmozdulás volt. Volt is belőle balhé.”

Aha, képzelem mekkora balhé lehetett belőle… Sajnálatos módon a threadből nem derült ki, hogy mégis miért is broken a fortress rendszer, mindösszesen csak annyit tudtunk meg, hogy az Asmo oldal néhány képviselője szerint a rendszer miatt lehetséges létszámfölényből fortress-t foglalni. Lássuk be, ez bámutalos felfedezés. Jómagam továbbra is tartom, hogy a 30 perc-es despawn és a stratégiai eszközök felértékelődése epix win volt a korábbi monoton “hidegháborús” ostromokhoz képest. Na ezt is sikerült talán leárni.

Néhány epix-fail még a theadből:

#29 Kabal: “igazából szerintem is fölényben van sajnos az elyos oldal a másfél két hónapos ad,prets szünetnek köszönhetően..kemény gearektől estünk el a fortress insták miatt,az embereknek elment a kedve a seagtől mivel mindig rommá lettünk verve a két top légió hiánya miatt…”

Ez egy csudaszép magyarázat ám. Csak az a baj, hogy köszönőviszonyban sincs a valósággal. December elején valóban elment “szabadságra” a Pretz és az AD, ez elég látványos volt, viszont ezzel egyetemben nullára redukálódott az asmo aktiviás. Egész december hónapban (ami jelent kb 35-45 ostrom lehetőséget) talán ha 2 alkalommal történt olyan, hogy egy-egy véletlenül oda repülő asmonál nagyobb kísérlettel találkoztunk. Szerintem elég nagy fail ezt a dolgot a Pretzre és az AD-re kenni. Szinte nulla volt az Asmok oldal többi légiójának az aktivitása a fortress foglalásokon. És ezt nem én mondom, megtette helyettem az AD és a Pretz, akik pont ezért függesztetté fel az ostromot. Megunták, hogy mások élvezik az ő munkájuk gyümölcsét, de amikor dolgozni kéne érte, akkor: “bocs, mi megyünk alsó abyssra foglalni, de azért sok sikert…”

#55 billxt: “menórel néni/bácsi, figyelj (neharagudj tegezlek)
asmó oldal maintarget negatív figurája vagy, X-edszerre is felhagyhatsz az ide való postolással, a mi szemünkben Te ‘csak’ a szerencse vérpistája maradsz :S ez a tudat alatt minden asmóban benn lesz :S mi ráfogjuk a rendszerre és szint+létszámbeli fölényetekre. Ti ajnározzátok magatok (létezik ez a szó?) és a felső sort másképp látjátok.”

Kb ennél a postnál szabadulhattak el igazán az indulatok. Valahogy nehezen vette be az asmo öntudat, hogy kötöm az ebet a karóhoz és az addigi tárgyilagos stílusból átcsapott anyázásba (bár már eddig a pontig is elcsattant egy-két “hazudozol” kijelentés.) Nos valljuk be, billxt commentje a tipikus “nemtudok hozzászólni értelmesen, úgyhogy irok valami húdefrappánst” gondolatmenetet tükrözi. Gondoltam lesűlyedek a szintjére, és a következő 3 üzenetváltás történt vice versa:

#57 Menorel:  “billxt: Ki a tökömnek képzeled te magad, hogy felszólíts engem, hogy ne postoljak ide?”

#58 billxt: “látom koncentrálsz, ezért megjutalmazlak:
miről beszélsz?
Ezt melyik mondatból szagoltad ki?
De arra akarok kilyukadni, hogy általad félig kigondolt körmondatokkal is annyira sérted az asmók becsületét, hogy vasvillát dugnánk a popsidba.
Én imádom amit írsz, ventrin minden kommented kibeszélésre kerül, ami született feleségek stílusban fél órás pletyka rovatokat indít.”

#59 Menorel: “billxt: Örülök, hogyha témát tudok számotokra szolgálni. Bár ezt az időt arra is fordithattátok volna, hogy odajöttök 22:00-kor Kysishez és elfoglaljátok. Kb 35-40-en voltunk ott, mi is csak azért, mert vártuk, hogy az ostrom végén bemehessünk az instanceba. De persze a született-feleségezés biztos jobb elfoglaltság.”

Csak halkan jegyzem meg, hogy az utolsó 3 commentet valamelyik admin konkrétan kitörölte, de biztos ami biztos az első (#55) otthagyta. Megértem én, hogy kellemetlen a következtetés, ami kijön az egészből, de ha én nem moderálom ki a nekem nem tetsző beszólásokat, akkor más miért is teszi? Költői kérdés volt.  Amikor nyiltan számon kértem, hogy mégis miért moderáltak ki, akkor máris jött az újabb Vigiles ellencsapás:

#64 Kabal: “talán mert olyan dolgokra reagálsz ami szintén kivan moderálva sherlock”

Lássuk be ez annyiban mindenféleképpen sántít, hogy amire reagáltam, az mégsincs kimoderálva… De persze nem gondolok én itt semmi rosszat, az indulat hevében valaki minden bizonnyal csak jót akart, valaki más meg mellényúlt.

Volt még néhány érdekes csavar a történetben, amikor pl. a Contrib Pointokkal akarták alátámasztani, hogy az Battlestar Asmodea mekkora nagy bajban is van; holott néhány héttel korábban kb ugyanezen emberek helyeseltek az mellett, hogy valójában a a contrib point nem számít semmit, hiszen az csak egy e-peen, a contrib point nem mutatja sem a PvP aktivitást, sem a fortress aktivitást. Ahogy azt később Westy is leírja, a contrib point csak arra jó, hogy annak változásából megállapísd, hogy az adott légió aktív vagy halott.

Talán a legtalálóbb a következő comment volt (a commentelő Spatalos,Asmo,Halál Angyalai légióban jászik:

#77 Giniras: “[…]érdekes volt olvasni ezt a sok kommentet még a feszült hangulattal együtt is, megerősítette eddigi elképzeléseimet a frakciómról”

Na igen, örülök ha saját önvédelmi show-m keretei között mélyebb betekintést kaptál a frakciód belügyeibe.

Záróra

Na itt az ideje, hogy valahogy lezárjam ezt a postot is. Azt gondolom, hogy a tegnapi nap méltón prezentálta a “közösségi blog” epix-failjét. Ozirisz rövid helyzetértékelése brilliánsan tükrözte, hogy hogyan máshogy lehetne/kellene ezt az egészet csinálni: “Próbáljunk ne személyeskedni és baráti hangulatban beszélgetni egymással. Hiszen valamikor egy nép voltunk …” Nem gondolom, hogy erkölcsi győztesként vonulnék ki ebből az egészből, de egy dolog biztos, a tegnapi postom commentjei egy dologról szóltak: napok óta elfolytott indulatok kitombolása. Értem én srácok, hogy szarul esik nektek, hogy kevesen vagytok és ez miatt egyrészt sok a sikertelenség, másrészt meg beszűkül a játéktér is. De _lehet_, hogy az ebből generálódó frusztrációtokat nem kéne egyből a nyakába baszni az első jött-ment embernek, aki az ellenkező frakciót képviseli. Tisztában vagyok azzal, hogy azon néhány Spatalos/asmo emberke, aki vette a bátorságot és végig olvasta ezt a postot, annak most vörösen izzik a feje és legszivesebben lebaszná a monitort, ha az lenne ráírva, hogy Menorel, DE tisztázásképpen néhány általatok generált tévhitet had oszlassak már el:

  • Soha sehol nem írtam, hogy az Spatalos Asmo oldalán noskill emberek játszanak, akik nem képesek semmire.
  • Soha sehol nem irtam olyasmit, amiből arra lehetne következtetni, hogy szerintem face-to-face azonos létszámú spatalos elyos-asmo felállásnak mi lenne az eredménye.
  • Soha semmilyen formában nem céloztam arra, hogy a magyar asmo közösség a spataloson alkalmatlan lenne bármire is.

Én nagyon örülök, hogy a Spataloson játszhatok és annak is nagyon örülök, hogy velem szemben az asmo azok az emberek játszanak akik.

Végezetül had idézzem mégegyszer Ozirisz #45-ös commentjének egyik mondatát: “De mikor egy ellenséges falu fogadójában adja ugyanazt akkor ott nem fogadják túl jól. ” Ezidáig megpróbáltam elhitetni magammal, hogy a paradox nem az “ellenséges falu fogadója”, de sajnos ami tény az tény. Nem véletlen, hogy az Elyos oldal egyetlen tagja sem szólt hozzá a témához és én is csak védekeztem végig… pedig el lehet hinni, lett volna mit mondaniuk és lett volna mivel támadnom nekem is. Ahogy tegnap az egyik légiós társam mondta: “A Vigil blogja”.

“So Say We All”…

ui.: Aki úgy érzi, hogy az fentebbi idézeteivel, vagy azokra adott reakcióimmal akár itt, akár az eredeti shit-brixben megbántottam volna, azoktól elnézést kérek. A paradoxon csak annyit próbáltam megtenni, hogy védem magam és az általatok közölt – számos esetben – egymásnak is ellentmondó állításokból összerakni valami értelmeset, itt a blogon pedig azért született ez a post, mert ha már tegnap végig én voltam a “célkeresztben”, akkor gondoltam nekem is kijár megfordítani a fegyvert…

ui.2: Ha ezt tényleg elolvastad idáig, akkor minden bizonnyal nagyon unatkohatsz, vagy Spatalos Asmo oldalon játszol.

~ by Menorel on .

Aion

One Response to “Napi Paradox – 2010.01.14.”

  1. Még jó, hogy te vagy a célkeresztben az Elyos oldal meghatározó vezetője vagy.
    A fortress jelentéseidet meg bírom, ha valaki nem tudott ott lenni kb. annak is lejön mi volt.
    Az asmok meg, nem tudom innen úgy tűnik hogy most jön le nekik hogy egyedül nehéz foglalni/védeni.

Comments are closed.