header image
 

Egy Ronda Törpe Ranger Miragent Naplója

Korábban már tettem rá utalást, hogy nálunk a Varianceban többen is csinálják a Miragent setet (azóta már többeknek meg is van a komplett set a fegyverrel együtt). Jómagam ugyan még mindig nem tudtam rászánni magam erre az őrületre, de az egyik tagunk a belső fórumon vezet egy naplót a Miragent set összerakásával kapcsolatos fáradalmairól. A szerzői jogok teljes lábbal tiprásának terhe mellett és a plagizálás mindennemű vádjának alátámasztásaként most mindenféle különösebb után szerkesztés nélkül, egy az egyben osztom meg veletek Dvine beszámolóját a armor set első négy darabjának megszerezhetőségéről. Ahogy összekaparja a teljes setet – a fegyverrel együtt – fog következni a sajátos stílusú beszámoló második része. Addig is sok szerencsét azoknak akik már elkezdték és azoknak is, akik –  ezen elírás ellenére is – bele akarnak vágni.

Következzék Dvine azonos címmel megjelent leírása a Variance légió belső fórumáról:

Dvine és a Miragent

Nnnya

Mivel szeretem a fájdalmat és önszivatást, úgy döntöttem kiszedem a full Miragent szettet. Az alábbiakban a tapasztalataim és tanácsaim az utánam próbálkozóknak.

A kezdéshez lvl 50-nek kell lenned és minden kampányquestnek (beleértve a 3db LVL50-est) késznek kell lennie. Jumentis-nél sanctumban indul a mandula és a panadolkészletek rohamos csökkenése.

No1:

Az első és bíztatóan könnyű quest a cipőért megy, pár NPC-vel kell beszélni és venni egy 3,5-4Mill-ba kerülő Oathstone-t és leadni Jumentisnél és kapásból beljebb vagy egy arany cipivel.

Eddig az EZmode…

No2. avagy Tour De Elysea

A Kesztyű Quest szintén Jumentisnél kezdődik és “pár” (8db) NPC meglátogatása + Oath Stone leadása után teljesül. Nedekérem ez nem ilyen egyszerű! Az összes NPC összevissza van a világban és mászkálni kell értük ami ugye még elviselhető lenne. A baki csak az, hogy ESÉLY van arra, hogy spawnoljanak egy bizonyos időben gametime szerint.

Itt a lista: http://www.aionarmory.com/quest.aspx?id=3934

Aze első NPC mindíg a helyén van rögtön Sanctumban, de a többi már más tészta. A második 2 óránként spawnol ahogy a többi is de ez még nem minden, a harmadiktól kezdve van esély, hogy az épp esedékes NPC elfelejt megjelenni és várni kell 1 ingame napot hátha megint megjelenik. A quest közepétől nem ritka a 3 ingame nap spawn nélkül, ami ugye 6 óra valós idő szerint.

Szintén említést érdemel, hogy az NPC-k úgy spawnolnak, hogy még véletlenül sem lehet az egyiktől egyből a másikhoz menni. Ezt a csodálatos vívmányt ferdeszemű barátaink úgy érték el, hogy az egymás után következő NPC-k mindíg a legutóbbi előtt spawnolnak 1 órával csak hogy érezzük a törődést és a fájdalomcsillapítógyárosok is jó évet zárjanak.

Emellett megemlítendő, hogy a legendák ellenére ha egy régióban több channel van az NPC csak 1-en jelenik meg a többin nem. Ergo ha nincs ott érdemes szétnézni a másik channeleken is a siker érdekében.

No 3.Vállas Quest avagy cseppet sem veszélyeztetett fajok módszeres kiirtása!

A vállas viszonylag egyszerűbb feladat! Vagy non stop Theo Lab-ot kell tolni (csak fakíroknak) vagy Dark Poeta-t medálokért (1 run 1db és 30db köll ugye) aminek a leadása után voila már meg is van a vállas. Kevésbé nagyratörő kollégáknak ajánlom a másik alternatív questet, ami a már megszokott, ölj 4 féle mobot és gyüjtsd a (15%-os) droppot 1 azaz UNO medálért amit sanctumban kell leadni.

Én az utóbbit választottam, mert Theo Labba csak Megan Fox személyes “rábeszélésével” vagyok hajlandó betenni a lában, és Dark Poeta pedig 12órás CD-n van. A questet lehet nyomni groupban ami full partyval szélsebesen megvan.

Potit és Odella powdert vigyetek dögivel, mert kelleni fog, a Hornskullok kemények mint az Orosz Tél!

u.i: Jótanácsként javaslom a quest által befolyt összeg elkülönítését a következő sokkra.

No 4. Félelem és Reszketés Craft Vegasban

Nnna ez lesz a legjobban emlegetett és legjobban rühellt quest… ever.

A célja az adott bátor delikvens craftolási és mázlifaktorának tesztelése… Ergo fájni fog de nagyon!

A feladat egy Hot Heart of Magic lekraftolása.

A hozzávalók 1 személyre:

1db Expert Premium Weapon Flux (kb 600k/db)
1db Expert Premium Armor Flux (kb 600k/db
1db Expert Premium Accessory Flux (kb 100-200k/db)
12db Hot balaur Heart ami 45+ Balaur Mobokból beszerezhető
2db Pure Aether

És a végére a csak lazán 125db (igen százhuszonöt) Boiling Balaur Blood Stain

Ééééés itt jön a dolog első érdekes kérdése: Honnan a pokolból szerzek én 125db Boiling Balaur Bloodstaint?

Először is némi info ki és hol dobja: http://www.aiondatabase.com/item/152014 … lood-stain

Amint látható viszonylag kevés mob dobja, de legalább igen rossz droprate-vel, hogy ne unatkozzunk ugye.

Namost ez vagy Instában vagy Indratu/Bakarma elitektől beszerezhető dolog. Alternatívaként Abyss felső részén balaur fortress guardoktól, vagy a Core Balaur Guardoktól beszerezhető. A probléma ott kezdődik, hogy ezt mindenki tudja és ezért vannak tömegek ezeken a helyeken tökéletes célpontot nyújtva a ganker partyknak. Kevés mob sok farmoló és gankster, de félnormális droprate.

Én a Brokert választottam és 200k/db-ért beszereztem 125-öt a Theobomosi Írtás alatt összejött lóvéból amit félreraktam ecélra.

Most, hogy mindenőnk megvan mehet a kraft ugye?

Öööööö neeeem nem ilyen egyszerű a dolog! Kell egy lvl 449 profession, mert csak akkor tudod legyártani a cuccost, én a cookingot húztam fel az megvan 3-4misiből és nincs tipródás az expert questtel pikkpakk megvan.

Ha megvan minden irány a KraftVegas és kezdődhet a Félelem és Reszketés! Hogy miért?

Hááát azért mert ugye ez egy lvl 449 craft ami simán fail tud lenni és ha nem is az még krittelnie is kell… Különböző fórumokon hiperhorrorsztorikat mesélnek 4-30 befuccsolt próbálkozásról ami az összes alapanyag elvesztását jelenti. (mehet a farm előről) Ez már sok embernél eredményezte a ragequitot a játék letörlését és DélKorea szőnyegbombázására tervek szövögetését.

Nekem elsőre meglett..

Ha te esetleg nem vagy ekkora makker mint Én (és Frostitute és Morghena és Huntrosz) akkor 5 befucssolt craft után a sima “Heart of Magic”-et leadhatod egy NPC-nek aki cserébe ad 100db Boiling Balaur Bloodstaint, így csak 25db-ba kerül a következő próba. Koruchinerk’s Offer Az átlag 2-3 fail és baromi sok farm ha nem sikerült elsőre.

Laza levezetésként rekreációs jelleggel csak, hogy jól essen jöhet a kötelező oathstone + Jumentis ceremónia. DEEEE nem ám a sima, mert ugye az olyan stílustalan smafu lenne egy gatyához, ide Glossy Oathstone Kő ami 6 misi csak a miheztartás végett.

A fentiek tükrében mindenkinek javaslom a különböző istenekehez és szerencsehozókhoz való fohászt és áldozatot a kraftolás előtt. Nekünk az jött be, hogy valaki fejen állt mikozben a másik kraftolt, mig a karakterek a “forbidden Dance” emote-t nyomták Benny Hill zenére.

Sok szerencsét!

–Folyt Köv–

~ by Menorel on .

Aion

6 Responses to “Egy Ronda Törpe Ranger Miragent Naplója”

  1. Nadekérem ez botrány! Írtam Jeszenszky Zsoltinak és nemsokára nyakadon az egész szerzői jogvédelmi hivatal. Kiperelem az utolsó szuszt is a plagizáló Cleric mindenedet! 😀

    Viszlát a bíróságon! 😛

  2. Ezt most így elképzeltem. 🙂

  3. Legközelebb a Dvineról készült képeket a [tovább] után rakd be, előre is köszi.

  4. Fontosnak éreztem előre felhívni mindenkinek a figyelmét arra hogy mire számítson.

  5. Dedededededede akármikor megnyitom az oldalt kapásból őt látom.
    1 napig bírtam szó nélkül…

  6. De így mindenkinek feldobom a napját nem Z? Ezt nem kéne elvenni a plénumtól!

Comments are closed.