header image
 

Fél millió AP egy nap alatt…

Már maga a cím is komoly megrökönyödést válthat ki, akik olvasták az azonos című postot az aionsource spatalos topicjában azok tudhatják, hogy kb miről lesz szó, de ebben a postban közel sem a konkrét töréténéssel akarok foglalkozni, hanem az elvi megvalósíthatósággal.

Közismert tény, hogy a Spatalos egy nagyon érdekes szerver. Elvileg az Elyos oldal van többségben, legalábbis a felső abyssi fortressek állapota erre enged következtetni. Ha napközben körbe kerülöd az inner-circle és core fortresseket, akkor azt fogod látni, hogy szinte kivétel nélkül Elyos playerek farmolják körbe-körbe a fortress guardokat, rendszerint soloban. A szemfülesebb Asmo playerek meg, 5-6 fős ideális groupokban őket farmolják reggeltől estig. Ha megnézzük a legaktívabb world-pvp Asmo playerek adatlapjait (Ivvhitevvizardl, gravedigger, pryda) akkor azt láthatjuk, hogy egy átlagos napon 20-40k AP-t szednek össze ebből az elfoglaltságból, mely jobb napokon akár 70-100k-ra is felugrik. Ebből persze le kell vonni a napi 2-3 dredgion-t. A Spatalos jelenlegi állapota teljesen a steril valóságot mutatja, hiszen a lvl50-es asmo playerek már több mint egy hónapja nem láttak felső abyssi instance-t, tehát az onnan jövő AP boost nem érinti őket. Nos látható, hogy csak world-pvp-ből a napi fél millió AP nem fog összejönni sehogy.

Szigorúan teocraft szintjén hozzuk be a képletbe a felső abyssi instanceokat. Vegyünk alapul egy átlagos napot és használjuk a számoláshoz a korábban készített “[HOWTO] Abyss Point gyűjtés” táblázatomat. Tételezzük fel, hogy a jelenlegi Spatalosos állapot az alap eset, tehát egy frakció birtokolja az összes felső abyssi fortress-t egy adott napon. Ha abból indulunk ki, hogy mind az 5 instance-t teljesen kitakarítjuk, akkor összesen jön 4000 AP a mobokból. Ehhez hozzájön a napi questek miatt 4600 AP, ha mondjuk sikerül egy nagyon zúzós napot magad mögött hagyni, akkor össze tudsz hozni 3×6000 AP-t dreadgionból. (Mindennek a kulcsa a jó pillanatban történő jelentés). Nos jól játszik, hogy a “safe-way”-en haladva is simán össze lehet hozni napi ~27k AP-t úgy, hogy ki sem teszed a lábad Abyssra.

Viszont ezekből az instanceokból esnek ugye bizonyos ancient relicek is. Ez elmúlt 4 napban bőszen jegyzeteltem, hogy milyen relicek is estek és megpróbáltam ebből egyfajta tendenciát felvázolni. Szándékosan a legrosszabb esettel számolva az jött ki, hogy az inner-circle instanceokból 36300 AP-nyi relic jön ki, míg a két külső körösből darabonként 15600 AP. Ez ugye azt jelenti, hogy teljes takarítás esetén (beleértve a bugos Kysis-t is, amit ugye lehet workaroundolni), napi ~140k AP jön össze csak az ancient relicekből. A gond ezzel ugye csak az, hogy az instanceok adottsága miatt, ezek aránytalanul osztódnak el, és a random roll miatt sokan akár üres kézzel is távoznak, míg mások – meglovagolva szerencséjüket – akár 30-40k AP-val is távozhatnak egy-egy belső körös instanceból.

Nos itt már sejthető, hogy a címben szereplő “fél millió AP egy nap alatt” mondat minden bizonnyal sántít, hiszen mégha valaki napi 40k-t AP összehoz world-pvp-vel, hozzá 27k-t instanceokkal és dreadgiononal és még elhozza fenne nap szerencsével a 140k AP egy-harmadát, akkor is valahol 120k/nap AP-t tud összehozni. Csak halkan jegyzem meg, hogy anno, amikor még mindenki Abysson szintezett (még lvl30 és lvl40 között), akkor Jozy naponta szedett össze ennyi AP-t. A srácnak anno hamarabb volt meg a full Elit lvl30-as abyss setje, minthogy bedingelte volna a lvl40-et.

Nos, akkor hogy is van ez a 500k AP egy nap alatt? A konkrét dolgot Desty hajtotta végre, aki sok-sok hónapos Russian Maffia tagsága után egyszercsak átlépett Sleeping Forest elitista légióba és rá 3-4 napra mit ad isten összehozott fél millió AP-t és ezzel (az akkori 1-Star Officer rangjáról) felugrott a Elyos Army Governon (azaz legmagasabb) rangra. Ehhez előbb most vasárnap beváltott egyben félmillió AP-t érő Ancient Relicet, amit másnap megtoldott még 120k-nyival, majd kedden, megvásárolta a lvl50-es Elite Guardian Tribunus’s Tome-ot belőle. Ezzel persze bámulatos rangja oda lett,  viszont kellően tudja talán ellensúlyozni fájdalmát a +10% PC dmg-es Abyss fegyver.

Nos, hogy is sikerült Destynek leadnia egy nap alatt ennyi Ancient Relicet? Józan paraszti ésszel az ember azt gondolhatná, hogy 1-2 hónap alatt összehozta a fortress instanceokból, szerencsés volt, mindig a magas gradeű itemeket vitte és minden bizonnyal okosan erre gyűjtögetett. Nos ennek az alternatívának több dolog is ellent mond, egyrészt az elmúlt két hónapban alig 2-3 hétig volt az Elyos oldal kezében inner-circle fortress, a többi esetben végig a Balaurnál volt. Egyedül asteria volt végig az Elyos kezében, de lássuk be, hogy az ehhez édeskevés. Nos a helyzet ennél sokkal prózaibb. Gyakorlatilag ezt a medál mennyiséget Desty konkrétan egy hét alatt szedte össze, méghozzá úgy, hogy – valószínűleg saját testével és hűségével fizetve érte – ki “buy-run”-oltatta azt magának a Sleeping Fortest légió tagjaival. Azt látni kell, hogy a Sleeping Forest egy eléggé elitista légió, amit anno Simca alapított, akiről nem kisebb pletykák keringenek, minthogy meglovasított egy-két légió bankot a top légiók közül, majd létrehozta a Sleeping Forestet, amivel befoglalt “egyedül” Roah-t és a szerencse úgy hozta, hogy közel egy hónapig nála is maradt. Azóta aki belép abba a légióba (és itt beszélünk 7 emberről) az tényleg néhány napon belül full Abyss gearben feszít. Elég csak megnézni Desty-t, már a belépése előtt nagyon jó gearben volt; most ott van rajta az összes lvl50-es elite kiegészítő, a full lvl40-es abyss elit set és immáron a lvl50-es tome is. Mondhatni ő készen lett. Kvázi a légiója felöltöztette azzal, hogy egy hétig folyamatosan passzolták neki a medálokat a felső abyssi instanceból.

Oké, ez mind szép és jó, de mégis mivel lehet motiválni öt ember arra, hogy egy héten keresztül elpasszoljon minden medált egy társuknak? A választ többrétű:

  • Egyrészt ezzel ki lehet egyensúlyozni a random által generált faktort-t a lootolásnál. Ha valakinek passzolsz egy héten vagy akár csak egy napon keresztül, akkor a játékszabály értelmében a következő héten/napon majd ő fog neked passzolni, így egyenletesebb a relic beáramlás és szinte azonnal tudsz is vásárolni belőle gear-t, nem kell annak elvesztését kockáztatnod outdoor abysson. Ehhez persze egy fix csapat kell és fixen leszervezett játékszabályok
  • Másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy kikkel is csinálta ezt meg Desty. Ha megnézzük pl. a clericet (Larana), akkor komplett részben már enchantolt lvl40-es Elite guardian abyss set, Noble Fu-Ri-Ka-Zan shield, és persze a legjobb pve kiegészítők. De vehetjük alapul Mabt-ot is, aki ugyebár Miragent Holy Templar, megvan neki az összes lvl50-es elite abyss kiegészítő. De persze érdemes egy pillantást vetni a légió “tankjára” is MrMoon-ra. 10k HP-s assassin full miragentben, amihez hozzá tartozik természetesen az összes lvl50-es abyss elite kiegészítő is. Nos a profilok megtekintése után le lehet vonni a következtetést, valószínűleg nem fájt nekik lemondani a relicekől, hiszen nincs is nagyon rá szükségük.

Nos ennyit a konkrét történetről, gézé Desty-nek a full abyss sethez. Mindenki másnak meg csak ajánlani tudom ezt a módszert. Ha éppen neked áll a zászló abyssban és az összes vagy közel összes felső abyssi fortress a frakciód kezében van, akkor lehet csinálni premade csapatot, akikkel egyhuzamban 5 napon keresztül (vagy szétszórva a héten), de fixen végig csináljátok az összes abyss instát és legalább napi 2-2 dreadgion-t. Mivel ezzel a módszerrel egy fix napon biztos hogy viszed egyben a “kasszát”, ezért a hét végére a következőképpen fogtok állni:

  • 5x 8.000 AP (átlag 4k/alkalom Dreadgion, amibe belefér 2-3 veszett meccs is) = 40k AP
  • 5x 8.600 AP (összes felső abyssi instance + questek) =43k AP
  • 1x 140.000 AP (a te napodra jutó összes Ancient relic beváltott értéke)

Ha tudjátok tartani a heti ütemtervet (amihez persze némi rákockulás sem árt, hiszen hat estéd biztos hogy fullra ki van használva és akkor még nem mentél fotress ostromra/védésre sem), akkor a hét végén a hat fős csapat minden tagja fejenként 223.000 AP-val tudja befejezni a hetet, ami ugye a teljes csapatra vetítve 1,338 millió AP és egyben contrib pont a légiónak. Ha egy héten keresztül egy embernek passzoljátok a medálokat. (Lásd a Sleeping Forestes taktika, akkor ezzel a módszerrel a hét végéig megszerzett 83k AP mellé vasárnap egyben be tud az illető váltani még 840.000 AP-nyi Ancient Relic-et. De ha azzal számolunk, hogy egész héten nagyon peches az illető és mondjuk csak 60%-át tudja csak behúzni, esetleg szemfüles asmoknak feltűnik, hogy Coreon a beváltó helynél nagy a forgalom és valaki már fél órája tömi a Shugokba a medálokat és mondjuk bebuk még 20k AP-t, mire mindent bevált akkor is ~567.000 AP-val fejezi be a hetet…

~ by Menorel on .

Aion

11 Responses to “Fél millió AP egy nap alatt…”

  1. Mi is csinálnánk ha lenne fortressunk 😀
    És itt jön az az érdekes dolog amit mi asmok ventrin feszegetunk, hogy ezt nem csak egy ember tudja meg csinalni, ha napi rotacioban is passzoljak az itemeket, akkor is 1 hét egy L50es kiegeszito a csapat minden tagjanak.
    Szoval az en problemam az hogy jelen helyzetben nem tudom azt mondani hogy elobb utobb elmulik a gear foleny pl, hanem ez a szakadék egyre csak szélesedik.

  2. Pontosan erre céloztam a múltkori hozzászólásomban, hogy ez egy olyan előny amit nem tudunk behozni, illetve csak akkor tudnánk közelíteni, ha varázsütésre fordított erőfölény állna fel, de legalábbis kiegyenlítődne és legalább a fortressek fele asmos lenne felső abyssban. A jelenlegi állás szerint sajnos csak még jobban meg fog nőni a gearkülönbség a 2 frakció között, amely magában hordozza annak az esélyét, hogy az asmosok többsége feladja 1-2 hónapon belül és teljesen visszavonul mindenféle aktivitástól (illetve amint lehetőség lesz másik szerverre transzferelni úgy húzunk el kiegyenlítettebb szerverre, hogy öröm lesz nézni), akkor pedig mihez fog kezdeni az elyos oldal? Biztos jó lesz egy PvP játékban olyan szerver, mint WoW-ban a Magtheridon volt (95% horda vs 5% ally).

    • Egyrészt szerintem nem érdemes minden esetben “leragadni” a Spatalosos helyzeten. Másrészt viszont szerintem amikor szakadékokról és hatalmas gear beli elhúzásokról beszélünk, akkor azért érdemes számba venni azt is, ami a valódi helyzet. Az elyos oldal még október elején elfoglalt roaht és asteriát. Ám ekkor mégannyira kicsi volt az átlag szint, hogy a playerek nagy része az instanceok közelébe sem tudott menni. Október végén meglett Krotan, majd Miren is. (lehet forditva volt, már nem emlékszem) November 9-én fordult a kocka és az asmo elfoglalta az összes felső abyssi fortress-t, melyeket 3 héten keresztül meg is védett.

      asmo pwnd
      December 3-án még javában dúlt az asmo egyeduralom, amikoris éppen az egész szerver a “GreenXY-t búcsúztatta
      December 15-én megintcsak fordult a kocka, de ekkor Elyos irányba.
      elyos pwnd
      Ezt követő héten jött a dupla XP hétvégi szezon, amikor az AD és a Pretz tüntetőleg elment “bütetni”, míg az Elyos ezzel szemben közölte, hogy who cares fortress on double XP weekends? Ennek köszönhetően már az első héten elvitte a balaur Krotan-t és Kysis-t, majd egy hétre rá Miren-t is.
      December 27-én jött a végzet korbácsa, ami elvitte Roah-t is. Majd múlthéten az Elyos alattomos módon, – kihasználva az Asmok aluszékonyságát és motiválatlanságát – visszafoglalt mindent fortress napokon este 10 órakor.

      Tehát még mielőtt itt hatalmas szakadékokról beszélnénk azt lássuk be, hogy aseris és Roah volt kvázi végig elyos kézen, míg az inner-circle fortressek pont ugyanaddig voltak Elyos kézen, mint Asmo képzen. A fentmaradó időben a Balaur katonék gearelődtek onnan… Nem mondom, hogy az időrendiség és Asteria,Roah miatt nincs lépéselőny az Elyos oldalon, de szerintem szakadékkról, meg látványos gear lemaradásról beszélni még nagyon nem időszerű. Ha jelenlegi állapot valóban nem változna (ami kész hihetetlen lenne az egyébkénti történések fényében), akkor valóban 1-2 hónap múlva ez a felvetés időszerű lenne, de előre azért ne igyunk a medve bőrére.

  3. Lehet ez a gearbeli lemaradas erzet a Desty és Azalie szeru jelensegek miatt van, arrol sokkal kevesebb tudok hogy a mi oldalunkon kik a rettegettek.
    Es remelem fordul ez a kocka, de ne egyszer, inkabb csak forogjon megallas nelkul, az lenne a jo 🙂

  4. Lyonell: Ha megnézed a cikkben is szereplő asmo pvp isteneket: Pryda, Ivvhitevvizardl, greavedigger, akkor azt fogod látni, hogy ott van rajtuk a full fenrin set + összes lvl50-es kiegészítő és persze a fegyverek is. Az más kérdés persze, hogy Azaliehez hasonlóan ők sem instákból ütötték ki az ezekhez szükséges AP-t, hanem world pvp-ből. Én legalábbis biztos hogy nagyon sok AP-t adtam nekik 🙂

  5. “Tehát még mielőtt itt hatalmas szakadékokról beszélnénk azt lássuk be, hogy aseris és Roah volt kvázi végig elyos kézen, míg az inner-circle fortressek pont ugyanaddig voltak Elyos kézen, mint Asmo képzen.”

    Szerinted ugyanaz a kategoria egy november vegetol december kozepeig tarto idoszak, mint a kb december kozepetol tarto, es egyaltalan nem lezart (mivel mind az 5 fortress zold) idoszak? szerinted ez alatt az ido alatt hany 100 ember erte el azt a szintet, hogy mehessen felso abyss instaba? nem a topX jatekost kell megnezni mindket oldalon, de meg csak nem is a top klanokat, hanem az atlagusert. es hidd el, eleg sok olyan ember van, akik jol toljak, csak eppen lassabban ertek fel munka, csalad, stb miatt. Ezeknek az embereknek a szama az, ami meghatarozza majd a mass pvp-t. Es mivel asmo oldalon jelenleg gyakorlatilag nincs top klan, elyos oldalon meg elnek es virulnak, ehhez hozzajon meg a “kozepreteg” gearbeli kulonbsege. es maris kb ott tartunk, hogy ha az elyos oldal fele abbahagyja egyszerre, akkor lesz eselye az asmonak.

    • Biztos, hogy mi ugyanazon a szerveren játszunk? fentebb leirtam az időzítést, decemberben kb másfél hétig volt elyos kézen felső abyss,plusz most január 8óta. Nem azt irtam, hogy ezen időszakok egyenrangúak, csak azt hogy szerintem még ne beszéljünk szakadékokról.

  6. ha ennyire hivatkozol folyamatosan a datumokra, nezz utana, mikor volt asmonak utoljara felsoben fortress. segitek kicsit, nem januar 8 ota nincs…
    A masik meg, anno ugye 2 ora volt a foglalas ideje, es valahogy ugy maradt a balaurok idozitese is, tehat most annak is minimalis az eselye, hogy a balaurok elvesznek fortot, mint anno. egyebkent en sem azt mondtam, hogy mar most hatalmas szakadek van, de a te szamaid alapjan minden het minden embernek +1 50es kiegeszito +ban elyos oldalon

  7. November 9 és december 12 között volt felső abyss az asmoké. Sehol senki még csak nem is utalt rá, hogy ezen túl is az asmoké lett volna bármi is felső abysson. Ennek ellenére az ezt következő időszak igen komoly részében az Elyosé SEM volt felső abyss, hiszen még karácsony előtt szinte mindent (belső körös fortressek) visszafoglalt a balaur, mivel a karácsony az elyos oldalon is a dupla XP hétvégéről és a kummolásról szólt.
    A balaur carrier timere valóban rossz, többször is olyan időpontban indult el, amikor már nem is volt foglalható az adott fortess. Viszont azt megjegyezném, hogy nem egy alkalommal, amikor időben indult el, akkor sem tudta elfoglalni a célpont fortress-t, mivel a legutóbbi patch-csel bekerült a játékba egy új item (insignia of light a neve ha jól emlékszem), amivel 10 perces shieldwall-t lehet rakni a deity generalra (50%-os dmgreduction; aminek a fenntartása esetén 25-35 healer már simán ki tudja healelni a bosson a Season Guard wrathful strikejait is.)
    Szóval igazából mostmár a balaur sem fogja tudni papirforma szerint elfoglalni a fortresseket, ahhoz minimum az kéne, hogy amikor megjön a dreadgion, és éppen időben jön, akkor oda fáradjon mondjuk egy 80-100 fős asmo team és kivégezze a deity healereit. Ebben az esetben fordulhat az elő, hogy a balaur elviszi a fortress-t, majd utána szabad préda lesz mindkét frakció számára.
    Egyébként igen, mint ahogy fentebb is írtam, most még nincs nagy szakadék, de ahogy írtam is, egy-két hónap múlva biztos lesz, ha semmi sem változik. Viszont azt látni kell, hogy nekünk sem nagy öröm az olyan ostrom mint pl ami tegnap este is volt. Odamentünk 2x fél-fél órára a fortressekhez és lestünk mint a luki nyúl. Nemtudom, hogy a légió leaderek mivel tudják motiválni a tagokat, hogy kvázi majd minden nap azért csesszék el az embereik az estéjüket (pont ugye 8-kor és 10-kor), hogy kapjanak 1-2 silver vagy gold medált.
    Érdekes, hogy az asmo oldal összekapta magát két hétre és olyan bámulatos ostromokat hozott össze amit eddig ez a szerver nem látott, majd amikor az elyos oldalon kijön a greedy faktor és egymás ellen fordulnak a légió, akkor egyszer csak az asmo oldal is elkezd összeomlani. Mindennek ellenére én bízok abban, hogy mindkét frakciónak lesz még bőven lehetősége oda-vissza ostromolni és védeni.

  8. Hát 2 hétig (vagy meddig) tartott a lelkesedés (vagy a Félelem és reszketés Lasvegasban 🙂 ) Aztán 2 hét után a HFSZA se ment ostromolni már, mert zéró nyereségért elunta, a napi 2 alkalomnyi bebukást.
    Legalább a sikertelen ostromért is adhatna a rendszerer valami minimális alamizsnát motivációnak, teljesítménytől függően. Mert a semmi, senkit se motivál egy idő után semennyire se. (gold medált én pl még csak AH-ban láttam, lehet béna vagyok de ez van). Amikor meg Asmo volt Felső Abyss, semmire se mentem vele, mivel átlagnak gondolva magamat nem voltam lvl40, vagy mire épp elértem és 1x benéztem nagy lelkesen úgy üsszehajtogattak a bennlévő elitek mintha papírmasséból készültem volna… (az agro tartásról meg inkább ne is meszéljünk, mert a healer/dps tankolt helyettem inkább emlékem szerint, nyomi gear -> nyomi agro és hp)

  9. Miert kene 1-2 honap? 1 honap alatt majdnem a teljes 50es kiegeszitot megszerezheti MINDENKI elyos oldalon, aki veszi a faradtsagot, es letolja az instakat. igy mar most is jelentos, ujabb par het (nem honap) mar milliossa teheti siman a szakadekot 2 ugyanolyan aktiv elyos es asmo kari kozott. 1 milla AP meg eleg sok mindenre jo…
    Egyebirant lehet felvallrol venni a dolgot, de azon erdemes neked is elgondolkozni, hogy mire megy az ember egy pvp jatekban, ha nincs ellenfel…

Comments are closed.