header image
 

Karbantartás és 1.5.1.10-es patch

Szokásos időpontban, szokásos körülmények között, ma délben karbantartás lesz. Várhatóan három órát vesz igénybe, bár olyan még nem volt, hogy addig tartott volna, mint amit előre becsültek. A legtöbb esetben lényegesen hamarabb befejezték. A mai karbantartás során a szerverekre felkerül az 1.5.1.10-es patch, mely egyben kliens update-t is jelent. Ahogy Tamat írta, a patch számos hibát orvosol, ezek:

  • Divine Fortress (Core) foglalhatóságának timerét levettél 120 percről 110 percre, ezzel orvosolva, hogy az utolsó pillanatban bevitt foglalások esetén ne postázódjon duplán a medál. Korábban volt erről nagy örömködés, hogy duplán kapták meg a medálokat. Na ezt javították ezzel a bámulatos csavarral.
  • Javítva lett valami bug a Advanced Greater Stigma Slot növelése kapcsán.
  • Fixálva lett a Mail Systemben egy hiba, ami miatt bizonyos régiókban (nyelv) nem sikerült a levelek kézbesítése.

... about money

Naszóval ez mind szép és jó. Jól látszik, hogy ha Koreában előkerül egy hiba, akkor napok alatt fixálják azt és 1-2 hét múlva hozzánk is elér. De mi a WTF van már a Dreadgion timerrel? Ezt nem gondolhatják komolyan. Ha tudnám, hogy bármi értelme is lenne, akkor írnék egy levelet ezeknek a drága community manágereinknek, de mivel ezek még azt sem tudják, hogy mi a különbség a dreadgion carrier és a dreadgion instance között, ezért ennek vajmi kevés értelme lenne. Már lassan egy hónap eltelt ama híres-neves Focus group téma kapcsán…

update.1: Tamat már előre mosakodik a twitteren:  “Folyamatosan nézzük át a múlt heti – fortress timerrel kapcsolatos – kérdőív eredményeit. Nem szeretnék egyenlőre spekulációkba bocsájtkozni a kapott adatok alapján, de annyit el tudok mondani, hogy hamarosan több infót fogunk tudni megosztani veletek.

Komolyan mondom ez már vicc. Csináltak egy kérdőívet, ami egy kérdés volt, lezárult a kérdőív és kaptak egy eredményt, mondjuk: 20% fél óra, 25% egy óra, 45% más-fél óra és 10% két óra. Ezen az eredményen mi a tökömet kell értékelni meg vizsgálni? Legalább annyi eszük lehetne, hogy nem néznek hülyének bennünket. “hamarosan”. Ezek a drága emberkék kicsit sokat használják a “soon” szót… Vajon ha egy picit visszatekerném a postokat, mennyi olyan témát találnék, amit “hamarosan” megoldanak és még mindig nincs sehol a megoldás. Kezdem feladni…

~ by Menorel on .

Aion

4 Responses to “Karbantartás és 1.5.1.10-es patch”

  1. Ezt a hozzáállást viszont már nem veszi be a gyomrom.
    Mégha 2-3 hónap távlatába van is egy nagyobb patch, ami tartalmaz pl egy új dredgiont, 6 fős instát akármit, már akkor is el kellene ejteni róla infókat, képeket, akármit.

    Ez azt sugározza, h semmit sem tervezünk első félévre és semmit se csinálunk és különben is kapjátok be….

  2. Egy pár hírrel lentebb ott a megoldás, még év vége előtt, azaz karácsonyra lehet számítani valami komolyabb update-re, ami jó esetben elcsúszhat jövő év elejére is.

  3. Hát ez meg kb azt fogja jelenteni, hogy nyárra legkésőbb mindenki felmondja az accját, aztán majd ha kijön az új content arra visszaszállingózik egy része. Bár ilyen gm-ekkel szerintem nem éri meg a játék sajna.

  4. Tamat holnapi postja? :
    “Folyamatosan csinálunk valamit, amiról még nem tudjuk, hogy mi, de majd ha megsejtjük, hogy mihez van egyáltalán halovány köze, akkor megkérdezünk valakit, és akkor hamarosan majd jelzünk felétek arról, hogy mit nem fogunk csinálni a következő fél évben. De legalábbis a twittert nézzétek feltétlenül, mert abból mindig kiderül valami. Ha valamelyikőtök kitalálja hogy mi, várom a pm-et.”
    Siralom. 🙂

Comments are closed.