header image
 

Napi apróságok – 2010.02.09

Nézzük miket tartogat nekünk az Internet a mai napra:

  • Kiadta a negyedik negyedéves pénzügyi elemzését az NCSoft. Ez alapján 2009-ben összesen 252,060 millió Koreai Won folyt be az Aion eladásokból, a havidíjakból és a kapcsolódó szolgáltatásokból. Ebből 89,846 millió Koreai Won-t kaszáltak a negyedik negyedévben, ez az az időszak, amikor ugye már az USA/EU is beszállt a havidíj perkálásába. Az összes 2009-ben értékesített és üzemben tartott játékból befolyó pénznek ezen eredményekkel együtt is “csak” a 43%-át adja ki az Aion. Jól látszik, hogy az NCSoft nem tett fel mindent egy lapra az Aionnal, bőven termel neki pénzt a többi játéka is. Érzékeltetésképpen: csak az Aionból 2009-ben 217 millió USD bevétele volt az NCSoftnak. (Csakhogy ne legyen félreértés: ez csak a bevétel, tehát messze nem a profit. Elvileg a summa adózás utáni profit 172 millió Koreai Won, ami átszámítva ~150ezer USD, mely átszámítva 30 millió HUF, de persze ez a kozmetikázások utáni hivatalos profit…)
  • Néhány órával ezelőtt Koreában – Söultól nem messze – egy kisebb földrengés volt, elvileg 3-as erősségű. Beleremegett az NCSoft székháza is, de nincs infó arról, hogy bármi gubanc lenne náluk.
  • A negyedéves tájékoztatóhoz mellékelt teleconferencia felvétel tartalmaz néhány érdekes részt. Egyrészt beszélnek egy nagyobb content patchről (valószínűleg az 3.0-ról), amivel gondban vannak, mert nem tudják, hogy simán game updateként adják ki, vagy inkább egyfajta kiegészítőként külön dobozolva, amiért külön kéne fizetni. Első körben a külön expansion-t javasolják, de még vizsgálják, hogy pontosan mi legyen. Magam részéről hatalmas epix failnek gondolnám, ha expansion lenne belőle. Egy 3.0 simán játékosok ezreit tudná visszahozni az Aionba, ha viszont ezért elvárják, hogy kicsengessünk még 10-12 ezer HUF-ot, akkor azt bizony az sem fogja megvenni, aki még játszana.
  • Szintén a teleconfban elhangzik, hogy 2010 első félévére két update-et terveznek, melyek közül az egyik a 2.0 lesz. A teleconf néhány napja történt, tehát elég konkrét, ráadásul a pénzügyi meeting volt, tehát csak nem beszélnek mellé. Ezt kvázi vehetjük hivatalos megerősítésnek, hogy lesz 2.0 live release még első félévben.
  • A teleconfon szó esett több már NCSoft játékról is, többek között elhangzik, hogy a Guild Wars 2-őt még 2010-ben ki fogják adni.

~ by Menorel on .

Aion

4 Responses to “Napi apróságok – 2010.02.09”

  1. Gw 2 nek örülnék rendesen:D
    A 3.0 nál ha ez külön fizetősként akarják kiadni, akkor az Aion lehúzhatja a rolót…
    Tényleg mennyi lehet most a játékosok száma, tele vannak a szerverek vagy panganak? (csak mert én is gondolkozom a játékon)

  2. Mikor még indult azt mondták, hogy minden kieg ingyé’ lesz.

  3. Minden szerver recomeded állásban volt tegnap előtt mikor néztem…

  4. Minden kieg ingyen lesz.

Comments are closed.