header image
 

A következetesség mint olyan luxus

Tegnap AionSourceon az egyik tag elsírta bánatát, hogy kibanolták. Indoklás: Megsértette a játék végfelhasználói szerződését azzal, hogy 2010 feb. 23-án bug kihasználásával ment be Primum Landingre. 72 órás bant kapott “csak”, de a kedves GM (GM Barney) kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem hagy fel az ilyen tevékenységgel, akkor végleges eltiltás is lehet a dologból.

Mi is ez a hiba kihasználás? Annyi, hogy verbuválsz egy kisebb/nagyobb csapatot, berepülsz az ellenség alap táborába (Primum, Teminon) és a térkapun átrepülve szépen meghalsz. Ugyan pve halálsz szenvedsz, de lvl50-en kit érdekel már az. Majd a csapatból a cleric vagy felkel rebirth-tel, vagy valamelyik tag itemresurecttel felkel és feléleszti a többieket. Ennek eredményeként a csapat bent van az ellenség alaptáborán belül és szabadon tudják terrorizálni az ellenfelet. Ez a tevékenység egyébként “mindennapos”, mi is többször voltunk bent Primumon kisebb/nagyobb csapatokkal.

Igazából szerintem minden PvP érdekelt lvl50-es játék kipróbálta már ezt néhányszor. Szóval nem kicsit zúdult fel a nép azon, hogy ezért ban-t is lehet kapni.

A dolog pikantériája, hogy még január közepén GM Gromwell a következőt nyilatkozta: “Jelenleg ez a dolog (átrepülni az erőtéren) teljesen életszerű opció. Jelenleg nincs Abysson védett zóna, csak olyan, ami nagyon erősen védve. Ha bármilyen más kérdéses van…

Természetesen a sértett nem hagyta ennyiben és felvette a kapcsolatot a supporttal, ahonnan – “GM Elvis” – a következő választ kapta: “Ismerjük ezt a problémát (át lehet repülni a pajzson), keressük a legjobb megoldást az elhárítására. A fejleszti csapat már ártesítve lett és reméljük, hogy hamarosan érkezik olyan megoldás ami jobban véd az inváziók ellen. Jelen pillanatban, természetesen az ilyen fajta tevékenység nem sérti a szabályokat…

Ennyit a következetességről…

~ by Menorel on .

Aion

9 Responses to “A következetesség mint olyan luxus”

  1. Na most olvastam én is. 🙂 Régebben bannoltak is érte. Csak aztán nem foglalkoztak vele. Teljesen jogos a ban, mivel eredeti szerepe a pajzsnak az lenne, hogy ne lehessen átmenni rajta. Az, hogy ez egy hiba, amit javítani kéne, más kérdés. De mivel ügyeskedéssel elért csalás tulképp, ezért egy temp ban-t megérdemel. Aki tisztában van az exploit fogalmával tisztában van ezzel is 🙂 A hibát ott követték el, hogy a gm-ek ellent mondtak egymásnak. Mindenesetre az eset talán valami fix kiadására ösztönzi a fejlesztőket 🙂

  2. Nem minősítettem a hibát/bugot, nem is akarom. A Shield nem most lett bugos. Senki sehol nem mondta, hogy az a shield MEG KELL hogy akadályozza az átjutást. Ugyanennyi erővel ki kéne azokat is banolni, akik véletlenül belerepülnek egy fortress aetheric fieldjébe, pontosan ugyanaz az eset. Tavaly nyáron még a Kínai szerveren,ahol játszottam ki sem tudtam jönni nagyon teminon főépületből meg 2-3 asmo sorcerer repkedett bent folyamatosan és lövödözött le mindenkit. Szóval ez azért nem újkeletű…
    De mindezektől függetlenül is, a post annyiról szól, hogy a GM-ek pontosan olyanok mint a CM-ek, folyamatosan egymásnak és saját maguknak mondanak ellent, talán csak annyi különbség van köztük, hogyha egy CM mond hülyeséget, akkor azzal csak összezavar bennünket, esetleg csalódást okoz. Ha viszont egy GMnek gurul el a gyógyszere, akkor az viszont bant osztogat.

  3. A hivatalos álláspont az hogy nem ütközik a szabályokba az hogy átmenj a pajzson, gondolom Barneyt most vették fel vagy őt gankelték le Primiumon vagy megint seggrészegre itta magát Moe kocsmájában és jó ötletnek tűnt ezért bannolni. Teljesen jogosan van felháborodva a tag.

  4. Hát igen és pont a gm-ek miatt erősen fail a dolog. Fortresseknél ugyan ez a helyzet gondolom. A shield szerepe… hát az van, hogy az ellenség megperzselődik rajta, biztonságot nyújt a bentlévőknek, akik kereskednek, beszélgatnek, afkolnak stb. Namost magát átbugzó ellenséges csapat végigcsapkodja a zsírosabb falatokat a biztonságot jelentő bázison… azért lehet érezni, hogy nem túl fair dolog. Ahogy a fortress teleporterek leölése sem. Persze mindenki ezt csinálja már, mondhatni elévült a téma, csak akkor vagy jelentsék ki határozottan, hogy oké így marad no bann, vagy mondják azt, hogy ezt nem szabad, dolgozunk a javításon. Vagy azt, hogy ez van srácok, át lehet menni, de nem így terveztük, fix is on the way és talán ez lenne a leg fairebb megoldás ha már ennyire megkutyulták.

  5. Szergely: akkor tisztázzuk. Fortresseket aztheric field csak olyankor van amikor foglalható. Namost egy foglalható fortressbe le legyen már afkoló meg kereskedő, pláne, hogy ostrom ideje alatt még az instanceba sem lehet bemenni. Az Aertheric field egyébként 8000-9000-et sebez, tehát szándékosan úgy van beállítva a sebzése, hogy egy max geares karakter éppen hogy át tudjon rajta jutni, pont azért, hogy a kapu beütése nélkül is be lehessen rusholni és kinyirni az aetheric field generator NPC-t, ez egy taktika, amik többféleképpen is ki lehet vitelezni (pl. a fortressek backholeján keresztül is).

    Teminonon és Primumon a pajzs úgy van tervezve, hogy tök mind1 mennyi HPd van, fixen belehalsz az átrepülés miatt. Viszont a kliens és a szerver közötti latency miatt ha átrepülsz rajta, akkor csak a shielden belül fogsz csak meghalni. A GM-ek többször is jelezték, hogy tudnak róla és ez nem bug, nem exploit, de egyébként agyalnak rajta, hogy hogyan akadályozzák meg ennek a kihasználhatóságát.
    Ezek után jön Barney, aki fogja magát és kibanol 30 embert azért. Csöppet sem bűzlik, hogy a ban azért reppent, mert a gonosz elyososok meg mert ölni az altját, barátját, kutyáját primumon.

  6. Őőő valóban a fortressnél így működik, tudd be pillanatnyi elmezavarnak 😀 Viszont arra tisztán emlékszek, hogy kb 2 hónapja arról beszélgetett 2 játékos, hogy betörtek primumba egy bugnak köszönhetően, talán 2 assa és leöltek vmi nagyrankú játékost, aztán bannolták őket érte. Szóval nem egyedi az eset.

  7. Szerintem is borzalmas hülyeség bannolni ezért valakit.Úgy érzem az alaperődők olyanok mint a fővárosok WoW-ban. A pajzs egy leküzdendő akadály, mivel ez egy fantasy játék engedettessék meg, hogy akár a halállal is lehessen taktikázni.

    És mivel az őrök repop time-ja elég rövid ezért nem lehet hosszú távon becampelni a helyet, ezért is kár a sirámokért.

  8. Amúgy a kommenteket olvasva és összevetve amit mondtál a shield fix sebzéséről valóban igaz lehet, hogy az illetőt nem azért bannolták, mert bejutott primumba, hanem azért ahogy bejutott. Nevezetesen rezelés pajzson belül. Így már világos lenne az egész.

  9. Bázis pajzsán belül mókázás: nem tűnik tiltottnak (Meno is írta, hogy Távol-Keleten évek óta ez működik, és nincs tömeges ban érte)
    Éppen a bázis pajzsán belül éledés: előző megállapítással azonos

    Az egész probléma azért jött elő, és azért lett ban a vége, mert sok oldala a játéknak nehezen játszható az összesen 2-300 játékossal esténként.
    PvE: kínlódás, mert egy pug csapathoz a tank/cleric egyidejűleg nehezen van meg, és még nem is templart írtam, csak tankot, ráadásul sorcerer is kell, és chanter egy biztosan haladó csapatba, ami együtt szinte nullázza csapat összeszedésének az esélyét.
    PvP: csapathoz kell fixen cleric szintén, amiből van 30 mondjuk fönt, tehát egyidejűleg az egész szerveren mehet mindösszesen 30 PvE+PvP csapat, ha minden cleric csapatban is van (ez kizárt). Ostrom pedig alig van, mert szinte minden szerveren kialakult/kialakulóban van egy erőviszony, amit a balaur nem képes felborítani (nincs mit visszafoglalni a balaurtól, amivel versenyfutás lehetne a két oldal között).

    GM azért nem bolond, hogy csip-csup nézeteltérés miatti dühét banolással vezesse le, hogy aztán kirúgják, mert indokolatlanul enrage-elt.

    Szerintem egyszerűen az NCSoft elejét akarja venni annak, hogy az esténként unatkozó tömegek bekempeljék az ellenfél bázisát, mint időtöltés. Kempelés előkészítéséhez nem kell cleric sem, csak healer, a terep kitisztítása után pedig a repoppoló őrökhöz már akár healer sem kell, mert megjelenéskor halnak, ahogy a teleporter/questhub farmolásánál is, így a csapat nélküli 50-es dps-ek összeállva simán terrorizálhatnák a bázisokat, ami a “rúd rossz oldalán állók” játékélmányét tovább rontaná, így még többen hagynák abba a játékot. Ezzel a lépéssel azt üzeni az NCSoft, hogy keressük másfelé a szórakozást.

Comments are closed.