header image
 

[1.9] Könnyített szintezés, fejlődés

Az Aion 1.9-es update egyik – nem titkolt – célja a szintezés nehézségek miatt lelépő játékosok visszacsábítása. Bár a most még aktívan játszó játékosok nagyrésze már minimum túl van a második lvl50-es karakter felhúzásán is, ennek ellenére be kell ismerni, hogy az Aionban a szintezés erősen monoton és lassú. Ezen a téren az 1.9-es patch nagyon sok változást eszközöl. A változások egy része egyértelműen azt célozza meg, hogy gyorsabban tudj szintezni, egy másik része pedig már arra készíti fel a játékot, hogy a fejlődési játékmenet igazodjon az alacsonyabb számú fejlődni akaró és új belépő játékosok igényéhez. Ennek megfelelően sok olyan campaign quest is átalakításra került, aminek előfeltétele, hogy nagy számú csapattal vesd bele magad a küldetésbe, mely értelemszerűen egyre inkább nehezen elérhető.

Nézzük a konkrétumokat, amelyek a szintezést könnyítik meg az 1.9-es patch várható megjelenése után:

(A következő 1.9 összefoglaló fejezet Abyssról és Dreadgionról fog szólni, NAGYON durva változások lesznek itt is…)

Energy of Salvation

Az “Energy of Salvation” egy nagyon érdekes koncepció, ezeddig nem nagyon találkotam ilyennel más MMOban. Ez a rendszer azt jutalmazza, ha sokat játszol és a játékidődet aktívan költöd el. A lvl15 elérése után lép életbe ez a rendszer, ha hosszú ideig vagy online és aktívan töltöd az időd, akkor folyamatosan gyarapodni fog az “Energy of Salvation” állapotod. Ahogy eléred az “Energy of Salvation” állapotot, bizonyos időközönként folyamatosan fogsz kapni pontot. Ezek a pontok automatikusan elhasználódnak, ha vadászol, gyűjtögesz, craftolsz, questeket hajtasz végre vagy éppen PVPzel. Energy of Salvation állapotban 30%-kal több XP-t kapsz mindezen tevékenységekért. Amennyiben úgy loggolsz ki, hogy van még el nem használt Energy of Salvation pontod, akkor 10 perc után az automatikusan elvész.

Okosan használva ezt a funkciót (dupla XP hétvége, lodas, charm, Energy of Repose) akár 350%-os XP boostot is el lehet érni. De ha ezek nem adottak, akkor is megéri okoasan használni az Energy of Salvation-t, hiszen ez nincs időhöz kötve mint pl. a Lodas Amulet.

Energy of Repose

Az Energy of Salvation ellentéte, azt jutalmazza, ha nem játszasz. Tehát a casual faktort erősíti. Ez már eddig is benne volt a játékban, annyi változás történt csak, hogy az eddigi lvl20 helyett a patchtől már lvl15-től életbe lép ez a funkció, valamint a lvl30 ás lvl45 közötti részre jutó bonuszt tovább boosolják.

Instances, Dungeons

Több instancenál is csökkentették a belépési szinthatárt és vele együtt a mobok erősségén is csökkentettek. Érdekesség, hogy mint Aetherogenetics Labba, mind Azoturan Fortressbe már lvl35-től be lehet menni,  így könnyebben lehet átvészelni a lvl35-39 közötti szintezési szakadékot.

Fire Temple két opcionális főbossa (Kromede the Corrupt és Vile Judge Cromede) a meglévő epix fegyversetje mellé kapott egy kék fegyversetet is, amiket jelentősen nagyobb droprate-tel dobálnak.

Draupnir Cave bossainak drop ratejét növelték és át is variálták a lootokat:

  • ‘Commander Nimbarka’ dobja innentől a class armorok közül a nadrágot és a cipőt.
  • ‘Kind Saraswati’ dobja a vállasokat
  • ‘Lucky Golden Saam’ dobja a class setek tetszőleges darabját.

Dark Poeta drop rate változások:

  • Az összes köztes boss drop ratejét növelték.
  • A főboss drop rateje annak megfelelően növekszik, hogy mennyire magas grade-t dobtál. (Logikusan itt Auhartról kéne hogy szó legyen, viszont a patchnotes szerint “szörnyek” szerepel, szóval lehet hogy inkább a Grade bossokról van szó)

Az összes boss droprateje növekedett az alábbi instanceokban: Theobomos Lab, Adma Stronghold, Aetherogenetics Lab, Alquimia Research Center, Indratu Fortress, and Azoturan Fortress. Természetesen Nochsana Training Camp főbossának a dropratejét is növelték.

Theobomos Lab instancet lerövidítették, egyszerűsítették, nerfelték az alábbi változtatásokkal:

  • Az ajtót ami elzárta Ice Corridor bejáratát törölték. Ezzel együtt Queen Arache már nem dobja hozzá a kulcsot.
  • Dob viszont cserébe egy “Research Center Key”-t, amivel kincsesládát lehet nyitni.
  • A kincsesláda valahol az instance mélyén van elrejtve.  Van rá esély, hogy a láda “Genlewoman’s Dress”-t tartalmazzon.
  • Néhány mob statjait benerfelték és át is helyezték őket.

A Draupnir Cavehez és Indratu Fortresshez való jutáshoz szükséges előquesteket leegyszerűsítették. (Tehát arról van szó, amikor Elyosos akar menni Draupnirba…) Ezzel együtt a Draupnirhoz vezető Abyss Gate/Rift sokkal sűrűbben nyílik meg és hosszabb ideig is van nyitva.

Több, kampány questekhez kapcsolódó mini-instanceit is kinyitnak teljesen, melyekbe ezeddig csak akkor tudtál bemenni, ha még nincs teljesítve az adott campaign quest. (Igen, a Balaur Conspiracy és a Sealing the Abyss Gate-ről van szó)

Indratu Fortess instance lockout timerét levették 12 óráról 6 órára.

Napi és ismételhető questek

Elég kevés információ áll még erről rendelkezésre, de lényege, hogy lvl30-on és lvl40-en hozzá fogsz tudni férni egy-egy ilyen quest-grouphoz. A lényege, hogy beszélve a megfelelő NPC-kkel, azok minden napra más és más feladattal bítznak meg. A feladatok teljesítéséért tokeneket kapsz, amiket fegyverekre és egyéb tárgyakra lehet beváltani. A napi questek fordulópontja minden reggel 9 óra, eddig kell teljesíteni az előző napit.

Az ismételhető questeknél, minden egyes ismétlésnél fogsz kapni egy zsákot. A zsákra kattintva fogod megkapni az adott rewardot, ami akár manastone vagy enchant stone is lehet.

Quest változások

Néhány kampány quest nehézsége csökkentve lett:

  • Néhány ellenfél statjai csökkentésre kerültek.
  • A questitemek egy része innentől az egész groupnak esik, nem csak egy-egy embernek.
  • Fogod látni mostmár, hogy a party tagjaid hogy állnak az egyenként megölendő mobok számával.
  • Bekerül a játékba egy quest, ami azt a questitemet fogja rewardként adni, ami a “Secret of the Temple” campaign questhez kell.

A végtelenszer ismételhető questek kapnak ismétlési limitet, azonban ezeket minden questnél emelik. A jutalmul kapható itemek statjait növelik. A lvl20-as szint után felvehető questekért kapható jutalmak statjait növelik.

A “Sealing the Abyss Gate” és a “Crushing the Conspiracy” kampány questeknél lehetőség lesz egyből az instance elé teleportálni.

A “Secret of Adma Stronghold” Asmo kampály questnél már be lehet menni az instanceba a főbejáraton is.

Nagyon sok quest hiba került javításra.

Egyéb fontos változások

  • A Soul Bind, a Soul Heal és a Flight Transportation/kötöttpályás repülés árát csökkentették.
  • Számos további Flight Point és Obelisk került be a játékba, hogy szintezés alatt könnyebben lehessen közlekedni. Ezek itt találod meg:
  • Új karakter kezdésénél automatikusan kikerül az action barra a “rest” akció.
  • Jópár questet adtak hozzá a következő zónákhoz: Eltnen, Theobomos, Heiron, Morheim, Brusthnin, Beluslan, Reshanta
  • Eltnenben, Heironban és ezek Asmo párjaiban, erősítették a Guardok statjait és újabb guardokat helyeztek el.
  • Mindkét fővárosban a teleport szobroknál további egy helyre lehet teleportálni. Igen, Sanctumban ez az Outer Docks. Ehh pedig milyen szép emlékek kötnek ahhoz a rohadt lassú szemétláda hajóhoz!!! 🙂

~ by Menorel on .

Aion

9 Responses to “[1.9] Könnyített szintezés, fejlődés”

  1. Jó ez a sok javitás csak 3 hónapot késtek. A kezdeti elöfizetők 80% át elbukták már.

  2. Ez vicc komolyan,instant lvl 55 lesz,kellett sírni…XD

  3. Ha tréfa, ha nem tréfa, akkor is tény, hogy nem 3 hónappal ezelőtt, hanem EU/NA startkor kellett volna ezeket eszközölni 🙂

  4. Energy of Salvation:
    “Ezek a pontok automatikusan elhasználódnak, ha vadászol, gyűjtögesz, craftolsz, questeket hajtasz végre vagy éppen PVPzel.”

    Most lehet, hogy én vagyok alulinformált, de mégis, mit nevezünk aktív tevékenységnek (amiért ugye ezeket a pontokat lehet kapni), ha nem épp azt, amivel elköltjük a pontokat?? Chat? Duel? Brokerezés?

  5. Ez mind annyira szép és jó..visszamennék, de már elkezdtem egy másik MMO-t fizetni.

  6. Csenky: annyit tudunk, amennyi benne van a patch notesben, mely szándékosan tartalmaz olyan dolgokat mint: “period of time”, “continuous in-game activity”, “some of…”, stb.
    Ezeket azért írják így, mert a valódi mechanizmust nem akarják leleplezni.
    Ha tippelnek kéne, akkor a “continuous in-game activity”, kb azt jelenti, hogy nem AFK-olsz, tehát mozogsz, harcolsz, craftolsz, stb. De majd a valószínűleg okosabbak leszünk a tesztelők feedbackjei alapján.

  7. NG: mit tolsz egyébként?

  8. “…instant lvl 55 lesz…” hol láttál erre utaló infót?
    a fentiek egyértelműen a kiskarik felhúzását célozzák, ezt nem is rejtik véka alá.
    350% xp csak teoretikus, ha jól tudom nem írták le az xp boostok egymásra hatását még. fölösleges ezen addig filózni.

    mindenesetre, szerintem fentiek élesítésével teljesen értelmetlenné válik a doubleXp hétvége intézménye.

  9. Hanky: az instant lvl55 egyértelműen butaság. Ezzel nem is kell foglalkozni.
    A 350%-os becslésem szintén hibás, tévesen összeadtam az Energy of Repose és Energy of Salvation buffokat, amik logikusan egymás ellentétjei, így egyszerre nem lehetnek a karakteren.
    Megjegyzem, az XP boostok stackelődése tény. Eddig is így volt. Tehát bizonyos szint határok között (pl. lvl35-40 között) simán el lehet érni dupla XP hétvégén akár 300%-os XP boostot is. Ellenben ez nem igaz minden szintre, hiszen egyrészt nincs végtelen lodasod, a charmot is csak bizonyos szinteken lehet kiváltani, satöbbi.

Comments are closed.