header image
 

Új szelek szárnyán

Tegnap volt a napja, hogy fél éve a játék hivatalosan elindult az EU-ban és az USA-ban. Mindenki másféleképpen ünnepelte ezt a napot. Az NCSoft kiadta minden idők legfrenetikusabb “Ne vegyél kinah-t, mert meg leszel…” videóját, a Spatalos Asmo közössége végképp eltörölte a föld színéről az Elyos bagázst (többé kevésbé…). Az Elyos bagázs nagy része végre megláthatta magán a buffot, amit ezeddig csak hírből hallottak: “Ariel’s Blessing – 15% PVP dmg bonus”. Még tovább szűkítve a kört a Variance háza tályán is komoly változások történtek/történnek. De nem kell aggódni, bár előtt engedjetek meg egy kis anekdotát.

Azok háta mögött akik már a EU Head-Start óta nyomják a játékot kemény fél év van. Ki többet, ki kevesebbet játszott. Sokan később csatlakoztak, de a legtöbb megmaradt játékos már pontosan tudja, hogy miért is játszik ezzel a játékkal. Persze – mindannyiunk szerencséjére – a szekér nem áll meg. Jó látni, hogy az aionhun.hu hivatalos funsiteot nap mint nap 2-3 új ember találja meg, akik foggal körömmel küzdenek, hogy valahogy felerőszakolják a gépükre az Aion-t és csatlakozzanak valamelyik szerver magyar közösségéhez. Utánpótlás van bőven, nem kell aggódni. Jó látni, hogy nálunk is jelennek meg az új arcok, akik hatalmas vehemenciával vetik bele magukat a játékba és kezdenek bele azokba a questekbe, amikről mi “öreg rókák” már inkább megfeledkeznénk. Néha magam is meglepődöm, hogy az elmúlt fél évben mennyit változott az Aion. Bár naponta panaszkodunk, hogy az NCSoft, NCWest nem csinál semmit és még, pont az elkövetkező nemzedék “szintezése” közben mutatkozik meg a valódi különbség. Pont a héten történt meg, hogy “öreg rókaként” meséltem a légió chaten, hogy bizony-bizony az elején még Steel Rakeben a Madame megölése után nem csak simán át kellett menni az ajtón, hanem bizony SuperMario-t kellett játszani a karzaton, hogy elérd az átjárót. Gondoltam majd egy-két ember odaszól, hogy “jaja, az volt a kemény idő”, de valahogy úgy alakult, hogy a megnyilvánuló online tagok egyhangúan ilyesmiket mondtak: “na ne mond, tényleg?”. Na igen.

Na de térjünk vissza arra, hogy mi is történt Variance témában. Az elmúlt két hónapban elég sok szerveződésen ment át a légió. Vicces volt, hogy egyes fázisokban ilyesmikkel kerestek meg ingame és itt a blogon is: “halljuk, hogy meg fog szűnni a légió/abba fogod hagyni a játékot, nagyon sajnáljuk“, persze minden alkalommal csak ennyit válaszoltam: “nem kell aggódni“.  Egy fél évet megért MMOban már talán az is nagy dolognak számít, ha egy légió képes megérli ennyi időt. Mi nem csak megéltük, de folyamatosan a top10-ben tartottuk a légiót. Volt, hogy 6. helyen voltunk. Ha elnézem a Spatalos/Elyos mai top listát, akkor nagyon kevés olyan légió van ott, akik a kezdetek óta léteznek és még mindíg aktívak. Aeresis, Sanctuary, GreenZerg, már mind halott légió. Sok már nagy légióhoz hasonlóan a Variance jövője is a “merge”. A héten lezárult nagyon bonyolult és több hónapos részlet egyeztetetés után (“Figyi kéne szerintem mergelni, szerinted?” “Aha, okés, hétfő jó lesz nektek?”) a Lunarion és a Variance légiók vezetői – a tagok támogatásával – úgy döntöttek, hogy közösen, egy új légióban folytatják közös működésüket. Ésszerű technikai okokból (contrib point) az új légió a Variance lesz, de mivel itt valódi összeolvadásról van szó, nem pedig recruit/beolvasztás, ezért a légió új nevet kap.

A név még nincs véglegesítve, de nem kell aggódni, mindenféleképpen egy frappáns és jópofa név lesz, amit minden tag büszkén fog viselni. Az új légió – örökölve a korábbi légiók hozományát – továbbra is egy casual légió lesz, aminek a fő szerepe a magyar közösség megteremtése lesz a Spatalos szerver Elyos oldalán. A tagokkal szemben talán csak annyi az elvárás, hogy legyenek aktívak. Remélhetőleg a fúzió kellő lendületet fog adni ahhoz, hogy esetleg további kisebb/nagyobb magyar légiók vagy egyedül tengődő játékosok is megkeressenek bennünket és közös erővel létrehozzuk a valaha látott legnagyobb és legerősebb magyar kolóniát a Spatalos/Elyos oldalán. Természetesen várjuk vissza a régi tagjainkat is, ha új döntenének, hogy újra szeretnék magukat belevetni az Aionba. Hétfőn este fogjuk lefolytatni a fúziót, melyet követő napon aktív recruitolásba fogunk kezdeni, melynek célja a létszám maximalizálása mellett az utánpótlás nevelés is lesz. De ezekről majd később.

A lényeg röviden: nem kell aggódni, nem oszlunk fel, nem hagyjuk abba a játékot és legfőképpen nem széledünk szét a nagyvilágba. Ja és hogy mi lesz a “Variance blog”-gal? Semmi, minden marad úgy, ahogy van. Továbbra is beszámolok az ingame élményekről és egyéb érdekességekről az Aion kapcsán.

~ by Menorel on .

Aion

15 Responses to “Új szelek szárnyán”

  1. Sok sikert a Variance+Lunarion légiónak (avagy Lunarion+Variance)!

  2. Lunariance!

  3. VALUe 🙂

  4. Tudomásom szerint ment volna a Heroes légió is, velük aztán mi lett?

  5. Minap láttam recruitolgattak.

  6. Valóban megkeresésre került a Heroes légió is. Egyeztettünk is a vezetővel. Ha lesz ezzel kapcsolatban miről beszámolnunk, akkor majd megtesszük.

  7. #Géza
    Heroes még vacillál. Gondolom kivárják, hogy mennyire sikeres a merge, várhatóan megjelenő kisebb súrlódásokat hogyan kezeljük.

  8. Bakker, tegnap óta nem voltam on, és most nézem aiononline-on, hogy megint elyosnál van abyss java. Ez valami bug a weben, vagy így odabasztunk tegnap este? O.O Valamit lökjetek már erről, mert marha unalmas a meló… xD

  9. Tegnap este nagyon odavertek az elyosok 😀 8-9ig roah meg asteria esett el, 10-11ig meg majdnem kysis meg krotan…de krotant hősiesen megvédtük :p

  10. Amugy az elyosokon már volt egyszer ilyen pvp buff nem? egyszer nagyon régen

  11. És Sulfur meg Siel eastern? (én azoknak örülök nagyon az insta miatt)
    Yusukee: Volt tavaly ilyen buffunk, így van. De hát ki emlékszik már arra… 🙂

  12. Hát igen én is meglepődtem hogy 24 óra alatt mennyit változott a helyzet.

  13. Hol kell találkozin este a beinveléshez és hánykor? Ha lehet ne túl korán, én időeltolódva vagyok és különben se rakjartok már ki..

  14. Shay: nem kell ez miatt belépned. Nem hajt a tatár. Valamikor késő délután kirúgok mindenkit és, ahogy Kleinek is jó, együtt elkezdjük beinvelni a népeket. Ha csak holnap érsz rá, akkor majd holnap dobsz egy whispert. Nem hajt a tatár.

  15. Kösz!

Comments are closed.