header image
 

Amikor már a kínaiak is kibuknak…

Még amikor 2009 nyár elején nekifogtam A kínai kettes tartomány (east-north) Aspel szerverén játszani a C-Aionnal, akkor picit meglepett, hogy a szerverre belépéskor folyamatosan pörgött a general chat a “vegyél kinah-t” spammer botoktól. A kezdőhelyen egész nap 4-5 private-shopos árulta a lvl20-as kék felenchantolt, felgemezett cuccokat olyan mennyiségű kinahért amit ép ésszel fel sem tudtam fogni. Legnagyobb szerencsénkre, jóval az első szintező hullám után csatlakoztunk csak a C-Aionhoz, így a szintezés körben nem volt zavaró a rengeteg bot. Amikor azt mondom, hogy “rengeteg”, akkor próbáljatok elképzelni egy olyan tömeget, amit az EU/NA szervereken soha nem láthattatok, még a nagybecsű csúcsidőszakokban sem.

Az NCWest szerencsétlenkedése és a játékos populáció rohamos romlása kivégezte az EU/NA szervereken a bot hadseregeket és a gold-sellerek azóta már rég tovább álltak más játékok felé. Persze biztos sokan emlékszünk még, amikor lvl45-ösként Theobomosra visszatérve nem lehetett megmozdulni (pláne nem questelni) a rengeteg bot miatt. Volt is miatta komoly lázadozás és a játékot elhagyó tömegek nagy százaléka a botok miatt dobta be a törülközőt. Mára már ezek a dolgok tényleg elmúltak.

A C-Aion továbbra is nagy népszerűségnek örvend. (Ez persze köszönhető a lényegesen profibb üzemeltető gárdának, akik pl. időben felfogták a server-merge fontosságát) Ennek megfelelően a bot biznisz is sokkal látványosabb. A Kínai playerek és az üzemeltető brigád is sokkal elnézőbb az RTM-mel szemben. Persze azért vannak ott is határok. Egy bizony szint után a botok játszhatatlanná teszik a játékot. Nem lehet úgy fejlődni, hogy minden grind spoton több száz bot “termel” és nem lehet úgy PVPzni sem, hogy minden sarkon botozott AP-trade folyik. Ez az egész elveszi a lényeget, a játékélményt. Ez miatt nagyon sok kínai player hagyta már abba a játékot.

A megmaradt playerek úgy döntöttek, hogy itt az ideje tenni nekik valamit, ha már az üzemeltető csapat nem hajlandó ezzel a problémával foglalkozni. 30.000 C-AION player (igen 30k, ami az 12 “realm” egyikének a töredék populációja) úgy döntött, hogy kifejezi tiltakozását a botok ellen. Csak a félreértések elkerülése végedt Kínában (legutolsó infóim szerint) 12 realm/tartomány van (ezek területileg és internetszolgáltatónként vannak szétosztva a megfelelő tagoltság és a jó ping miatt), és tartományonként 2009 év vége körül még 40-60 szerver volt elérhető. Az aktuális számokat nem ismerem pontosan.

Szóval a 30k player úgy döntött, hogy a realmjük első néhány szerverén legenerálnak egy-egy karaktert, mely karakterek nevében szerepelt a “no bots”, “fair play”, stb. jelzők és ellepték a kezdő területet. A kezdeményezés hatására közel 10k ember nyomorodott be Poetara és tudja-a-franc-hogy-hivják-az-asmo-kezdő-területet. Az eredmény így nézett ki:


A szerverek már ekkor majdnem fejre álltak. Az üzemeltetésért felelős GM-ek úgy döntöttek, hogy valahogy csak fel kéne oszlatni ezt a hatalmas tömeget, ezért az egyik leleményes GM a következő öttlettel állt elő: eggyenként elég nehéz lenne őket megölni, úgyhogy spawnoltassunk közéjük valami nagyon gyors world boss-t, ami majd lemészárolja a tömegeket egy pillanat alatt néhány AoE-vel. A választásuk General Chieftain Saendukal-ra esett (aki esetleg nem tudná Ő Kaidan Mine (Eltnen) főbossa. A GMek úgy döntöttek, hogy biztosra mennek és mindjárt 3 darabot is lespawnoltattak eme lényekből:

Az ötlet – ötlet szinten – bár jónak tűnhetett, azonban az amúgy is végletekig terhelt szervereknek nem igazán tett jót, hogy 10-20k kliens elkezdte leszippantani a combat infókat a három legendary boss rage-éről. Az eredmény pillanatok alatt szerver crash lett. Rövid időn belül a realm első négy szervere dobott egy hátast és “maintenance”  állapotba került.

Ezt a csatát kétség kívül a játékosok nyerték meg az üzemeltető céggel szemben, most mindenki nagy türemellem várja, hogy a Shanda Interactive Entertainment mit fog tenni. A kommunikáció már megjelent, melyben a Shanda biztosítja a játékosokat, hogy a jövőben komolyan fog fellépni a botok ellen.

~ by Menorel on .

Aion

17 Responses to “Amikor már a kínaiak is kibuknak…”

  1. Ja igen erről hallottam, de így már minden tiszta, thx. A kínaiak nem szaroznak :), bár én a helyükben végiggyilkoltam volna az összes szervert, majd követeltem volna ingyen napokat a leállás miatt 🙂

  2. ilyet kéne nekünk is csinálni, csak éppen az 1.9ért sírva 🙂

  3. Inci: az a baj, hogy ehhez tényleg kéne 30k aktív account, vajon van ennyi összesen EU-ban?

  4. Komolyan GMek ILYET MEG MERNEK TENNI???Hogy képzelik ezt mégis?

  5. Nem semmi… A playerek nem azt csinálják amit akarunk, úgyhogy öljük meg őket… Ez nem semmi 😛

  6. menorel: sajna nincs, egy jót PvP-zni nem lehet, mert nincs enemy …

  7. Ne felejtsük el, hogy arról az országból beszélünk, ahol az aktuális politikai ideológiákkal ellentétes megnyilvánulásokat és pl. az internetes hackelést a mai napig halálbüntetéssel büntetik. Nagyon más ideológia és más felfogás van ott.
    Mégmielőtt bárki is kicsavarná/félreértené, Kínában nem az NCSoft üzemelteti a játékot, csak a kiadást végzik.

  8. Ezt a bosst próbáltuk ölni CBT végén xP

  9. Sry az Offért, de: A Heroesosok megváltoztatták a honlapuk kinézetét, mikor várható róla post?

    Elkezdhetnénk megint egy frankó vitát h ,,Milyen alapon??!” , stb… 😀

  10. Nwodsad: Márhogy arra gondolsz, hogy lecserélték a banner-t?

  11. Respect a kínaiaknak!

  12. Off:

    Spartian+Inci+Alara+Adren+Klei+Noel, ez nagyon szánalmas volt DG-ben már bocsánat.

  13. Ha bárki-bármi miatt is offtopicolni akar, akkor ott van a “Kérdések helye, chitchat, offtopic“, ne a mindenkori aktuális topicot offoljátok szét pls.

  14. Nwodsad: Olyan jogon, hogy befogod és nem szítod a feszültséget. Ha nem tetszik akkor nem nézed meg.

  15. Alien egy nem létező kérdésre adtál választ O.o

  16. Szvsz meg chinese maffin! Kínában sincs még 1.9 csak koreában vagy ők azért szerencsésebbek?

  17. Csak Koreában.

Comments are closed.