header image
 

Van hová süllyedni… v2.0

Amikor március közepén az NCWest kiadta a méltán elhíresült “ne vegyél kinah-t, mert meg leszel ba****” videó-okítását, akkor fenyegetőztek olyasmivel, hogy ennek bizony lesz még folytatása. Reménykedtem, hogy az első próbálkozás után valaki szól nekik, hogy ez mennyire szánalmas, de úgy néz ki nekik ez sem elég. A mai napon büszkén mutatták be a sorozat második részét, amely mi mással, mint a powerlvling service-ekkel foglalkozik. A téma, az egész alapkoncepció továbbra is szánalmas, azonban az első szárnypróbálkozásokhoz képest megvalósításban, szinészi munkában ez a második változás már lényegesen jobb lett. Van benne néhány jópofa poén és úgy összességében tényleg egyszer megnézhető. Ha tartják legalább ezt a színvonalat, akkor a további részeket is bemutatom majd itt a blogon, ha viszont visszasüllyednek, akkor viszont inkább eltitkolom…

Más: Aki nem tudná észben tartani, hogy időtlen idők óta minden második hétvége dupla XP hétvége és akinek nem lenne tiszta, hogy az elmúlt hétvége nem az volt; annak fontos lehet, hogy természetesen ezen a hétvégén dupla XP hétvége jön.

Más v2.0: Mivel addig úgy is el fogom felejteni, ezért inkább most irom le, amíg még eszemben van: 25-én azaz 3 nap múlva, azaz kb vasárnap. kapjuk meg a 7. havi Veteran Rewardot, amely – mint az ismeretes – 5 db Restoration Crystal lesz és 1 db Major Ancient Crown.

~ by Menorel on .

Aion

4 Responses to “Van hová süllyedni… v2.0”

  1. Áhá, szóval így néz ki az átlagos Asmo felhasználó, így már mindent értek.

  2. “Who want cookies?” XD
    Még mindig szánalmas, de ez jó volt 😀

  3. Még mindig jobb, mint a langyi elyosok 😛

  4. Nekem spec tetszett amikor mondogatták a vásárlók, hogy milyen “elégedettek” 😀

Comments are closed.