header image
 

Divine Fortress – first!

Szintén Aither szúrta ki az infót, mint a korábbi Suthran-Divine fortress tryolásokat. Naszóval az Option, az Origin online és a többi nagy francia elyos légió közös együttműködésének köszönhetően tegnap este a Suthran szerver Elyos közössége sikeresen betámadta Divine Fortresst és még az 1.9-es nagy nerf előtt befoglalták Core egyetlen fortressét: (EU és NA first foglalás)

A franciák ezzel az alakítással “visszaszerezték” a világ nyugatabbi felének (persze ugye honna nézzük) a becsületét. A koreai játékosok hónapok óta röhögnek a fórumokon azon, hogy a “nyomorékok” soha nem fogják elfoglalni Divine-t. Ahogy találok a foglalás kapcsán több infót, akkor updatelem a postot.

update.1: Kiderült, hogy a foglaláshoz 700+ ember összehangolt munkája kellett és még így is piszok nehéz volt megcsinálni. Az elmúlt két hétben folyamatosan együtt tryolták Divine-t minden alkalommal és többek között volt nekik 23%-os tryuk is. (Erről volt a videó nemrégiben). Az elfoglalás után több CM és GM is odapoppolt és gratuláltak a győzelemhez. 20+ elyos alliance ütötte csak a boss-t és egy 4-5 alliance-os asmo csapat próbálta folyamatosan feltartani őket. Összesen kb 6 ember alakult át, többek között a templar aki a transformation után tudta csak megtartani 10% alatt a boss-t.  A fennmaradó Elyos tömegek (főleg alacsonyabb szintűek) odakint zavarták szét az asmo behatolókat.

Bizonyíték videó az utolsó néhány másodpercről:

update.2: Beszámoló a csatáról és győzelmi screenshotok: Aionsource link

~ by Menorel on .

Aion

24 Responses to “Divine Fortress – first!”

  1. Nagy grat nekik :3

  2. Az érdekes nekem az egészben az volt, hogy Option, Originben, Milleniumban, mennyire gyenge gearben vannak az emberek. Sehol sincsenek sem pvp sem miragent gearben, mondjuk a top spatalos elyos klánokhoz képest, pedig nem lehet egy tul nagy asmo ellenállás azon a szerveren se. És abyss mostani állását nézve, sztem farmolhatták az instákat ök is rendesen. Mégis komolyan neki kell állni keresni, hogy durva geares embert találj.
    Kiváncsi lennék mi az oka ennek, spataloson voltak, ennyivel komolyabb playerek, vagy naluk már kiégtek a durva arcok, vagy csak szimpláne basztak rá a pve farmolásra, mindenesetre szivesebben játszanák olyan szerveren, ahol a legdurvább klánokbol is olyan emberek jönnek szembe akiknek emberi gearjük van, és nem 10 fös miragent/50 pvp geares partyk rugják szét a segged, ha abyss közelébe mersz menni.

  3. Nem tudom, hogy pontosan mit néztél meg, de a top légiókban (Origin online, Opiton) én végig klikkelgettem jópár emberkét és majd mind vagy 5/5 miragentben vagy 5/5 guardian centurio gearben volt, aki nek, az meg a legtöbb 3/5 miragentben + vagy anuhart vagy abyss gear. Szóval azért annyira nem állnak rosszul.

  4. Most épp origint neztem meg ujra, ha elindulsz fentrol, lehet találni 1-2 40-es abyss set, full miragent embert, de ha vegignezed sztem 70%-a 3/5 miragent maximum, meg pár randommal innen onnan, azért ne legyen már olyan top dolog egy 3/5 miragent amit bárki megszerez aki letolja a campaing küldiket.
    Tény nem néztem meg minden embert, de mondjuk random 20-at az elso oldalrol és nem az volt mint spatalos elyos legioknal, hogy sorban jönnek a full 50 abyss set emberek. Söt igazábol abyss gear alig van náluk, még miragent csak csak, szaros DP bohoc set darabok azok akadnak, de abyss geart csak kevés emberen találsz, itt ott 1-2 ekszer,vagy 40-es set db-bol 2-3, esetleg egy fegyver, de semmi olyan amire felkapja az ember a fejet, hogy ez mar vmi. Hasonlitsd össze Origint meg youyou teamet, indulj el fentrol, mind2-nel. Originel meg az elsö 10-ben találsz 1-2 normalisabb geart, aztan sorban jonnek a 3/5 miragentek 1-2 dp cuccal, meg par kekel.
    Nemtudom, spataloson ahány templár szembejön abysson, az mind 5/5 50-es abyss setben van lassan, ezeknel meg sztem nincs 1 ilyen ember se.
    De lehet csak az a bajom, hogy ugy képzeltem, hogy micsoda komoly dolog lesz megszerezni divine fortresst, kell majd legalább 30 db ember transformal, meg több száz másik fullos gearben, hogy sikerüljön és nagy küzdelem a bossal, durva teamek hogy életben marad, közben harc az asmo hordákkal, aztán ezek a pve matyik odahivták az egész szervert, és lezergeltek.
    Pár hete már nem játszok én se, inkább l2-t tolom, ott siege formája van legalább a siegenek, el se hinné az ember, hogy mind2 ncsoft jatek.
    A legnagyobb contentet ami sztem van aionban, vagyis a core foglalást, siman letudod azzal, hogy odahivsz mindenkit aki online, leraktok 2000 kisket, és zergelitek a bosst, miközben a masik oldalon egy valszinuleg tehetetlen asmo oldalnak kéne tennie ezellen valamit, vagyis leverni a 2000 kisket és megölni az elyosokat. 🙂
    Amikor wowban a legtöbb klán anno 40 embert nem tudott összehangolni egy raidre, jelenleg meg sokaknak a 25-ot is nehéz, aion legiok még pláne semmilyenek ilyen téren, akkor erösen kétlem, hogy a franciáknak sikerült 700 embert összehangolni, és vmi hatalmas taktikát kitalálni hogy hogyan lehetne leverni, sztem szimplan csak lezergeltek.
    A koreaiak meg nem értem mire verik a nyálukat, hogy ök 1 év elönyel elöbb tudtak összehozni egy 700 fös zerget? 🙂

    Csalódás ez az egész Aion jelenleg nekem.

  5. Ha ekkora csalódás, akkor minek foglalkozol vele ? 😛

  6. Ebből szetintem csak annyi következik, hogy a 3/5 miragent + “bohóc gear” több mint elég divinehoz.

  7. DP cuccok is jók, csak épp nem szeretnek esni, vagy ha esik is épp valami persze olyan amit senki nem tud hasznosítani épp… 🙁

    Amúgy gz nekik. Telemachuson hallottam egy egyszeri ely próbáról, de ott elfüstölte őket a boss ahogy 80% alá mentek. Spataloson meg régen volt asmo próba még dec.-ben asszem, de azóta nem hallottam rólla, hogy bárki is ránézett volna.

  8. Engem eléggé elkeserítene, ha 50-es pvp set+fegyó nélkül le se lehetne menni divine-ra. Azért az nem olyan pikk-pakk megvan gear.

  9. A Suthran komment kapcsán: 700+ embernél nem értem hogyan beszélhetünk másról, mint zergről, 700 ember nem tud mást csinálni mint zergelni, legalábbis külsős szempontból biztos, hogy így néz ki. A boss akkorákat üt és olyan addokat idéz akik onehitelnek egy 5/5 miragentes player-t, így teljesen mindegy hogy milyen gearben vagy, max csak annyit befolyásol, hogy abban a 15 másodpercben amíg élsz, addig buffok és minden egyéb consumable nélkül mennyi DPS-t tudsz kitolni magadból.
    Egyébként a “szervezetlenségükről” annyit, hogy a 700+ embernek kb a fele (20 alliance) full 50-es playerekkel volt feltöltve és ők ütötték a boss-t. A maradék – döntően lvl35-50 közötti) pedig odakint hajkurászta az asmokat és nyomogatták el az artifactokat.
    A taktikájuk nagy részét meg az adta, hogy 10% HP alatt jóformán már senki nem volt a boss közelében, csak az SM-ek DPSelték fire pettel, ami állítólag immunis a boss képességeire.
    Ha megnézitek a kill videót, akkor eléggé gyanús, hogy a végén már az asmok is besegítettek a bossba.
    Még annyit a szervezetlenségükről, hogy az összes (lehet nem az összes, nemtudom pontosan) alliance leadere kilépett a légiójából és közösen beléptek az “Alliance Suthran Elyos” légióba. Mindezt cska azért, hogy az elfoglaló légió nevénél ne a topDPS alliance leaderének a neve legyen.

    Az meg, hogy a Spatalos top Elyos légiók miért nem kerültek soha Divine közelébe sem, azt semmi sem magyarázza jobban, mint a fentebbi Suthran helyzetkép. A Spatalos ehhez képest sehol sincs, sem létszámban, sem összefogásban, sem szervezettségben, sem-sem semmiben. A Spatalos alapvetően egy nagyon jó szerver lett volna, ha az Asmo oldal nem adja fel az első pofára esésnél. Mi is történt pontosan? 2009 szeptemberben OpE learatja alsó Abyss-t és megszerzi az első felső abyss-t, majd rage quitel. Elyos összekapja magát és befoglal még néhány belső körös fortress-t is. Majd Xeo pofája ejti az Elyos-t és jó 3 hétig uralja abyss-t. Mindeközben beindul a “forum hero” effektus, az asmo oldal nekifog fölényeskedni aionsource spatalos topicban, jönnek a “bye-bye Elyos”, stb. topicok. Nemsokkal ezután elkeni az Elyos az Asmo száját és beindul az ellenkampány. Decemberben jóformán a balaur visszafoglal mindent felső abysson, mert a szuperhirók inkább a fórumon harcolnak mintsem abysson. Mindeközben a nagy asmo légiók sorra roppannak össze, mert a top playerek ragequitelnek “szar a játék, broken rendszer,szar a szar” felkiáltással. Olyan jó munkát végeztek az asmo oldal “hősei”, hogy decembertől egészen április elejéig képesek voltak elhitetni saját frakciójukkal, hogy ők a gyengék és az elyos “outnumbered, outgeared”, stb. Most azok az asmo légiók nőttek fel, amikre nem is oly régen még te magad (infusion) is azt mondtad, hogy ők nem számítanak (pl. doom).
    Kellett nekik jópár hónap, hogy összekapják magukat és visszaszerezzék az önbizalmukat, az elmúlt egy hónapban felső abyss fej-fej mellett volt egyesen az elyos-és és az asmoé. Egyetlen egyszer sikerül elvenni Krotan-t az asmotól, amit a következő turn-ben “vissza is kellett adni” az asmonak, mivel sajnálatos módon nem a megfelelő légiójé lett (a világ szégyene az ami ilyen téren nálunk megy)… Azóta már elbuktuk Miren-t is és tegnap majdnem oda lett Kisys is. Az okok elég egyértelműek, az Elyos oldalnak van egy csomó PVE only generalja és a top2 rank17-18-as még SOHA nem alakult át, StarOfficer-5 feletti embert pedig egy darabot sem látni abysson az Elyos oldalon. Ehhez képest az Asmo oldal összes generalja ott volt tegnap is és azon szórakoztak, hogy a sok majom Elyos FH-n az artifact védés helyett a transformálódott Generalokat ütötte és csodálkoztak, hogy “néz már, nem fogy”.

    L2 vs Aion siege: én nem ismerem a L2-őt, nem tudom, hogy ott milyen a Siege, de egy dolog biztos, az Aion Siege rendszere alig 1,5 év alatt (ennyi ideje van koreában ugye Aion) rohadt sokat változotott, teljesen más lett a csata menete, teljesen a motiváció, stb. Jelenleg is egy nagyon komoly változás előtt van a rendszer, hiszen hamarosan – 1.9-től – már csak a playereken fog múlni a védés/támadás, a fortress “személyzet” és a Deity nagyon gyenge lesz. Még idén bejön Ground Abyss is, ahol nagyon fontos szerepet fognak kapni a területhez kapcsolódó kapuk amikkel le lehet zárni az utánpótlás zerget és valószínűleg rengeteg sok olyan egyéb dolog, amikről egyelőre sejtésünk sincs. Ground Abyss megjelenésével nagyon úgy néz ki, hogy az NCSoft el akarja ásni a jelenlegi Abyss-t, hiszen nem csak egy pici szigetet kapunk néhány fortressel, hanem egy gigantikus zónát, ahová nem csak a fortress rendszer fog kapcsolódni, hanem a teljes PVE content is (insták, world bossok, stb.) Ezt hívják egy játékban evolúciónak. Az Aionban nagy valószínűséggel az fog történni mint a legtöbb másodvonalas MMOban, idővel elfogynak a “celebek” és a megmaradt játékosok egy -addigra- iszonyatosan kiforrott, átgondolt és megcsinált játékot örökölnek. Majd X év múlva ezek a játékosok kipróbálják néhány hónapra az éppen aktulális top-hyped MMO-t és az azzal foglalkozó blogra beírják: “vicces, hogy az top-hpyed MMO-ban mennyire szánalmas a siege rendszer, néhány hete vissza mentem játszani az Aionnal és ott kész élmény a Siege, el sem hiszem, hogy mindkettőt az NCSoft csinálja”.

  10. Az nem is igazán kérdés, hogy asmok besegítettek. Ha mással nem is, a szervezett szabotálás hanyagolásával biztosan. Igazából nekik esélyük sem volt a hírek szerint befoglalni Divinet, és így mégis csak az ő szerverükön lett a nyugati első foglalás. Egész AION társadalom tudta, hogy szinte tökéletes végrehajtás kell a foglaláshoz. Ha az asmo légiók felvonultak volna szabotálni, elyos próbálkozása teljesen esélytelen lett volna. Elég csak a spatalosi idei első ostromra gondolni, amikor a messze túlerőben levő asmok támadását szabotálva simán “megvédtük” a balaurnak Krotant, pedig az asmo úthenger könnyedén lenyomta volna a bosst, ahogy az elyos úthenger lenyomta nemrég.
    Majd 1.9-től kezdve a foglalásnál sem az fog számítani, hogy a boss előtti 20-30 perces harc során az ellenkező oldal elnyomja-e az AoE sebző artifactokat egyidőben, amitől behalunk.

  11. Szolo: látom nem követted a történéseket, szóval az elmúlt 2 hétben folyamatosan tryolták Divine-t és majd minden esetben az asmok wipeoltatták ki őket. Pont múlthéten volt egy post amiben látszott, hogy 25%-ig simán levitték a boss-t, majd megjött az asmo intruder csapat akik bewipeoltatták őket és bele is crashelt a szerver. A tegnap előtti sikeres foglaláson folyamatosan foglalgatták el az artifactokat az asmok és többször meg is próbálták bewipeoltatni az Elyos-t. Szóval kb ennyit arról, hogy nem szabotáltak a EU-first miatt. A fentebbi commentben csak arra utaltam, hogy az utolsó másodpercet bemutató videón már gyanúsan besegítenek a bossba. Gondolom néhány asmo group úgy volt vele, hogy ha már megvan a 10%, akkor legyen meg az örömük.

  12. Olvastam a pár nappal ezelőtti bejegyzést, csak nem igazán tudom elképzelni, hogy az asmok (ha akarták volna) ne tudták volna szabotálni most is az ostromot, ahogy eddig is tették minden alkalommal. Valószínűbbnek tartom, hogy rájöttek, hogy amíg ők bírkóznak, más szerveren esetleg előbb kötnek érdekszövetséget a két oldal nagy légiói, aztán hagyják is elveszni a fortresst, csak, hogy a first meglegyen.

  13. Vagy az XY légiónak átengedik vmelyik fortresst 🙂 Sajnos ezt tartom legvalószínűbbnek…

  14. Szergely: ha ez igy van, akkor elég szar üzletet kötöttek, Suthranon összes felső abyssi fortress és Core is az Elyos kezén van.

  15. Jah, csekkoltam én is, valóban. Mindenesetre nem lepődtem volna meg rajta, sajnos láthattunk már mindenféle asmo-elyos egyezményt…

  16. A kibaszott Swordscream-et és a propagandáját kellene lekussoltatni végre, az a tag és a gyökér légiója miatt van a széthúzás az Elyos-ok közt.

  17. Dvine: nem csak ő miattuk. Nagyon sok Elyos légió értetlenül áll az előtt, hogy pl. miért kellett az több hónapon keresztül tryolt és nagyon sok áldozat árán elfoglalt Krotan-t csak azért “visszaadnunk”, mert a TACO vitte el. Ugyanis hasonlóan sok más légióhoz mi is utasításba kaptuk, hogy nem mehetünk védeni Krotan-t, mert különben irgumburgum lesz.
    Nehéz elfogadni, hogy ez nem csak a kapzsiságról szól és ennek fényében annyira nem kell csodálkozni, hogy (egy egy ilyen alakítás után) a leaderek egyre nehezebben tudják motiválni az embereiket (Elyos oldalon), hogy oda tolják a képüket ostromra. Az elmúlt két hétben minden előre lebeszélt ostrom annyiból állt, hogy összegyűltünk az előre leegyeztetett meeting pointon majd a BH leadere vagy azért fújta le (egyébként jogosan) az ostromot, mert vagy eleve túl kevesen voltunk, vagy ugye azért, mert a RM “rosszalkodik asteriában”.
    Ez a dolog már nagyon régóta nem – csak – Swordscreamről szól.

  18. Először is GZ az elynek Suthran-on. Remélem Spataloson is előbb utóbb ely/asmo befoglalja. (titkon remélem, hogy asmoék lesznek, talán így lesz egy közös cél ely oldal elött amiért lehet megint közösen dolgozni, bár jelen állás szerint kétlem, hogy egy közös semleges légió neve alatt történne meg a befoglalás…)

    Szvsz sokat dobna a fort rendszeren ha a csak pvp killért járna AP ► medal védés esetén és a Balaur kicsit többször dugná oda az orrát (bár mostanában egyre kevésbé téved el a sofőr és az időzítés is javult 🙂 hajrá)Valamint, hogy a fort birtoklás némi kötelezettséggel is járna. WH-ban például a Keep-ek (vár) (igaz 3×2 db volt és gyakrabban foglalható) az X oldal miután elfoglalta, guildnek kellett “claim”elnie (kitűzte saját zászlaját és így került birtok alá). Namármost az, hogy valamelyik guilddé volt a keep azért a foglaláskor a guild leader kapott 1-3 db pvp set darabot (random rész) ami nem volt bind és általában a guild tagok között igény/erőfeszítés alapján lett kiosztva. (persze itt gondolom menne csillió kinahért AH-ba…) Ennyi volt az előny. “Hátrány” a várat upgradelni lehetett/kellett (erősebb védők, ajtónak több HP, stb.) ez pénzbe került és minnél magasabb szintű volta vár annál több pénzt vitt el !folyamatosan! a guild kincstárból (nem emlékszem pontosan, X gold/10p lehetett talán). Ha kiürült a kassza 1. nagyon ciki volt… 2. a vár igen gyenge, néhány grouppal befoglalhatóvá silányodott le. Presztizs volt a nagy guildek között, hogy néhány fort a saját nevük alatt és full felpumpálva legyen, arról nem is beszélve, hogy ha támadás volt a guildből aki élt és mozgott ott volt. Támadó oldalról: volt nem egyszer olyan, hogy akkor most ezt inkább megkerüljük meg megvárjuk, hogy legyen online még néhány tucat ember, hogy egyáltalán nekimenjünk…
    (történethez hozzátartozik: a pénz ott nem rendelkezett olyan központi szereppel mint Aionban, valamint a pvp felszerelés pvp rank/szint-hez volt kötve, nem ritka volt, hanem az, hogy az ember magára ölthesse kellett pvp killel szerezhető szint (mintha a pvp kill-ből pvp xp jönne és úgy lépnéd a szinteket)
    De, ez nem az a játék… remélem az illetékesek ki fognak tudni találni valamit a fortok iránti motiváltság megtartására és a zerg/mass pvp élmény még szórakoztatóbbá tételére.

    Hajrá ZERG!!! 😀

  19. *helyesbítés: 3x3x2 darab vár volt (1 terület 2 vár ► 1 régió 3 terület ► 3 régió)

  20. Hogy? Az elfoglalt vár vitte a lét és nem hozta? Nekem ez csak a második MMO-m, de az előzőben is komoly bevételt produkélt egy klánnak, ha véra volt. Konkrétan minden eladott tétel után adót kapott a várhoz eső területen.

  21. Így van. 🙂 Az elfoglalás után semmi “bevételt” nem produkált. Kb. mintha Aionban felszereltségtől függetlenül 100k-1kk kinah / nap vinné casht. Az 1kk-son mondjuk cserében 2x annyi HPja lenne az ajtónak, 50%-al több védő NPC lenne és a fort artifact cd-je 50%-al csökkenne.

  22. Ezzel kapcsolatban csak annyi volt a taktika, hogy amikor odért az úthenger, előtte 10 perccel az alliance (értsd nem aion aly ami 24 emberből áll, hanem 100-300 fő több guildből összekovácsolódott nemzetközi érdekszövetség) begruppolt a várba és amelyik guildé volt gyorsan a vár, feltolta a a várat amximum erőre (erősebb kapu, normál nyüzüge védők helyett elit védők és nagyobb számban, nem lehetett a falmászó kasztokkal falat mászni be a várba és kommandózni a helereken 😀 stb..). Amikor pedig vége volt az ostromnak és sikeres volt a védés megvonták az ellátmány lét a vártól ami szépen vissza is esett 5 emberrel befoglalhatóvá. Amikor én játszottam, így csináltuk mindíg. És ott nem voltak artifaktok, voltak helyette stratégiai pontok amiket ugyan úgy őrök védtek é ahhoz, hogy egy terület egy adott oldalé legyen minden erődöt és szinte minden pontot be kellett foglalnia, továbbá a területhez csatolt instant bg-ket is nyernie kellett sorozatban. (vagy őrült üzemmódban el kellett kezdenie a területen farmolni a pve kontentet, amellett persze, hogy a másik oldal állandóan a nyakán volt és halomra gyilkolászták egymást). A WH-ban az volt az élvezetes az aionnal szemben, hogy pvp halálért nem volt büntetés, csak jelképes. Ezért magas rangon sem az ment, hogy a vár mélyén reszketett a general rangú player a kuporgatott dolgai miatt, henem az első sorokban üvöltve ütötte az ellent 😀

    De ez az Aion, ez egy ilyen rendszerrel van megáldva/verve ezért ez más. Itt aki magas rangú, az vagy nem jár ki abyssba, vagy egy védő haderő közepéről kukkol ki az esetleges biztos killért, persze tisztelet a kivételnek.

  23. Castoron a büdös elyk bújkálnak mindig, mióta az ely governor-t (Cleric) egy szarabb gearben lévő ranger szétszedte (azóta minden ranger az ő buildjét tolja) nem jön ki teminonból! De még az officerek sem, hacsak nincs imba groupjuk! Én meg officerként kommandózom Heironban 2 társsal, hogy legyen nekik vmi motiváció jéé nagy rank Heironban, menjünk, mi meg halomra öljük őket! XD De meglesz itt a változtatás és végre mindenki oda fogja tenni magát 2 oldalról legalábbis remélem.

  24. Te egy HŐS vagy! 😛

Comments are closed.