header image
 

[EU 1.9, 2.0] Hivatalos megjelenési dátumok

Kifejezetten kevésre redukálódott az az idő amit most igy az Aionra tudok áldozni, és elszomorító, hogy ráadásul még rossz híreket is kell, hogy közöljek veletek. Mint minden normális gazdasági társaság, így az NCSoft is negyedévente kiadja gazdasági jelentését, amelyhez kapcsolódnak bizonyos prezentációk, telekonferenciák, stb. A részvénytársaságok esetén ezen információk teljesen publikusak, hiszen rengeteg apró részvényes lehet, akik nem fognak/tudna részt venni minden ilyen összeröffenésen. Az NCSoft West, mint az NCSoft KOR leányvállalata szintén részt vállal az ilyen prezentációkban, így történt ez az első negyedéves beszámoló kapcsán is. A pénzügyi jelentések lényege, hogy információt szolgáltasson a betéteseknek/befektetőknek a várható fontosabb gazdasági mérföldkövekről. Ennek megfelelően kvázi hivatalos forrás alapján megválaszolásra került néhány olyan kérdés, ami már minden bizonnyal sokunkban felvetődött.

*** Ayase villám gyorsan reagált a spekulációkra, részleteket lásd az update.2 szakaszban ***

Az információk forrását és kibogarászását az aionsource végezte, amiért hatalmas hála nekik. Lényeg, hogy kiadás került az NCSoftnál a 2010Q1-es pénzügyi telekonf anyaga. Az Aionsourceon megtalálható a link az angol fordítsára is, kőkemény 30 perces gazdasági anyag. Nézzük belőle a lényegesebb pontotokat: (Mielőtt bárki-bármit is LEVONNA, TOLMÁCSOLNA, KOMMENTÁLNA, TOVÁBBADNA, stb. olvassa végig és a végén olvassa el az “update.1” részt is)

  • Kezdjük a feketelevessel: 1.9-es patch várható megjelenése nyugaton: június-augusztus, 2.0-ás patch várható megjelenése nyugaton: szeptember-október.
  • A 2009Q4-hez képest az Aionból befolyó pénzek 21%-kal csökkentek (Ez a nyugati lemorzsolódásnak és annak köszönhető, hogy nagyon sok pénzt termelt az elején a “doboz” eladás). Viszont fontos, hogy 2009Q1-hez képest 67%-kal nött az Aionból történő bevétel elkönyvelése. Ez ugye főleg annak köszönhető, hogy az egy éves periódus alatt egyrészt hazai pályán (KOREA) erősödik a játék, valamint ezen időszakban vezették be Kínába és Japánba is, ahol szintén nagyon erős a játék. (Ebből jól látszik, hogy a nyugati “bukta” nem igazán kényszerítette térdre a játékot a hazai piacon. A kozmetikázott gazdasági eredmények bőven azt sugallják, hogy érdemes a játékba ls a cégbe fektetni)
  • Bár tengerentúlon június és augusztus között várható az 1.9-es patch, de mindent megtesznek, hogy az EU és USA piacokra a többi ázsiai piac előtt (tehát kínai, japán, taiwan előtt) hozzák ki a patchet. Ugyanez a terv a 2.0-ra is.
  • A beszámolóban elhangzott, hogy a szeptemberi indulás óta a nyugati piacon komoly játékosbázis visszaesést tapasztaltak, de bíznak abban, hogy a jelenlegi játékosokat már meg tudják tartani, melyhez fontosnak tartják az 1.9 minél hamarabbi kiadását és a 2.0 Q3-ban történő kiadását is.
  • Az előző pontot kicizellálva hangzik el, hogy hatalmas deaktivált account tömegük van, akik a visszajelzés miatt a content hiánya és a gameplay miatt canceleztek, de a visszajelzések alapján ezek nagy számban fognak visszajönni a várható változások miatt.

update.1: Nagy valószínűséggel az AionSource ezúttal csúnyán mellényúlt. Ugyanis a hangfelvételben egyértelműen szerepel: “However, we could expect some recovery soon because content updates such as 1.9 and 2.0 are scheduled in May and the third quarter respectively.” Azaz: “Azonban, arra számítunk, hogy hamarosan jópáran visszatérnak, várhatóan 1.9 májusi megjelenése miatt és a 2.0 Q3 megjelésének köszönhetően.” Ha tippelnem kéne a június-augusztus és a szeptember-október nem a releaseről szól, hanem arról, ahol a release után gazdasági pozitív hatások lesznek kimutathatók.

Tehát a szövegértelmezéstől függően két lehetséges kimenetele látszik a dolognak:

  • optimista: 1.9 még májusban (ahogy azt be is ígérték), 2.0 legkésőbb szeptemberben, de valószínűleg inkább előbb.
  • pesszimista: 1.9 júni-aug között, 2.0 szept-okt között

Mindenesetre várunk valami hivatalos visszajelzést…

update.2: Ayase villám gyorsan reagált a felvetésekre. Reakciója röviden: “Csak ismételni tudjuk magunkat, az 1.9-es patch nagyon hamarosan már ott lesz a PTS szerveren és ezt követően megy is a Live szerverekre, ezzel kapcsolatban semmilyen terv nem változott.” Szóval 1.9 kapcsán továbbra is marad a Májusi megjelenés és az NCWest vadul dolgozik, hogy ez meg is legyen.

~ by Menorel on .

Aion

27 Responses to “[EU 1.9, 2.0] Hivatalos megjelenési dátumok”

  1. Amíg el nem jutottam az “update.1”-ig, a szívritmusom is rakoncátlankodott. 🙂

  2. A kérdés csak az, hogy hogyan tervezik bevezetni az 1.9-et májusban, mikor lassan május közepe van és még a csilli tesztszerveren sincs kint. Gyanús, hogy itt inkább a pesszimista jóslat fog beválni 🙁

  3. Így utólagosan kb semmi értelme nincs is a postnak, mert arról is kiderült, hogy hülyeség, amiről legalább sejthető volt, hogy nem az. De mostmár nem törlöm ki… 🙂

  4. Desu
    (nem tudom, hogy kell képet beilleszteni ide, úgyhogy csak link van)

  5. Persze megtehetik hogy tovább húzzák ezt az egészet, de tőlem nem látnak több pénzt 1.9-ig, az ziher.

  6. Fasza a kép Crazy 😀

    Egyébként amennyire ismerem az Ncsoftot, az NC mindig kihasználja a kiskapuk adta lehetőségeket. Pl senki se mondta (legalábbis ha jól olvastam) hogy az adott dátumokon már a NORMÁL szerverekre fog megérkezni az 1.9 illetve a 2.0.

    Szóval szerintem ezt kihasználva akár hónapokat is csúszhat a megjelenés a “we try to provide you our best services and we don’t want to release it unfinished” indokokkal.

    Reméljük nem így lesz.

  7. ez röhej, ha nem dobják ki májusban 1.9-et sztem nagyon sokan fognak csalódni, és júniusban már 1.9 miatt se fognak vissza menni. no contenttel mit várnak? ámbár nem tom ez az 1.9 se ad túl sok mindent lvl 50-re, nem is tudom mire várunk…legalább lenne 1-2 event, nem ilyen dupla xp, már amennyire ezt annak lehet nevezni, meg nem is olyanok mint voltak, vmi nagy szabású, értelmes.

  8. Aionsource-on megy most a nagy kardozás ebben a témában. Ayase nevű Ncsoft képviselő válaszolgat (hogy pontos legyek rohangál egy vödör vízzel és próbállja oltani a tüzet). Most ott tart a dolog, hogy “május ahogy ígértük jön Live serverre De, átcsúszhat a live június elejére (de május a cél)” Sajnos még nem áll elegendő információ részére, hogy pontosan megmonnnya… de “Hopefully we’ll be able to tell you very soon!” (=Remélhetőleg meg tudjuk majd nemsokára mondani.) Speciel nekem a “Soon”-októl már nagyon viszket a tenyerem. Szóval tömören: megint mondtak valami hülyeséget amit megerősítettek, hogy így is lehet, de nem biztos, mindenesetre nemsokára majd remélhetőleg meg fogják tudni erősíteni, vagy nem.
    -.- FAIL

  9. Pedig nagyon úgy nézz ki a dolog, hogy “esetleg” kiteszik az 1.9-et május végéig a PTS-re, azután meg juni-auguszt mire jön a live-ra, szerintem ez simán elfér az ncsofton!
    Ráadásul, a keleti pozitiv terjeszkedés nem jó hír, mert eddig is szartak az europai részre, de ha tudják magukat kompenzálni anyagilag máshol, még ennyi fáradságot sem vesznek, hogy a csodálatos supportjuk fejlödjön, vagy kicsit európaibb legyen

  10. Nem a keletiek szarnak a mi fejünkre, hanem a nyugatiak. Van az NCSoftnek egy “tengerentúli” leányvállalata az “NCSoft West”, amelynek a feladata az üzemeltetés, marketing, reklám és kiadás. Az NCSoft Korea brutális pénzeket pumpált eddig is a nyugati piacba…

  11. Hát akkor még szebb, nem kéne azt a brigádot lecserélni?

  12. Doki, ez az üzleti hozzáállás. Lehet hogy az eye on communityben az van hogy “repüljünk együtt daevák” meg, hogy “we care, NCSoft”.

    De végeredményben csak a pénzedre hajaznak, semmi másra. Most az, hogy te jól érzed e magadat vagy nem, arra nekik egy formális választ kell adniuk, de amúgy meg kb annyit gondolnak, hogy “egyéni szociális probléma”.

    Szóval amíg nem hagyják abba elegen, hogy megérje nekik az a plusz erőfeszítés, hogy adjanak is valamit ahelyett, hogy csak elvegyenek, addig nem lesz itt semmi.

    Egyébként én 100%ig biztos vagyok hogy az 1,9 és a 2.0 (netalántán a 3.0) is ott figyel Brian Knox asztalán várva a játékosok lélektani határára

  13. Sokan úgy mondjátok itt a magatokét,mintha a cégnek az lenne az első és legfontosabb célja,hogy minél később adják ki nálunk az 1.9et,a lehető legnagyobb veszteséget produkálva…..Az,hogy mi azt gondoljuk hogy mennyi időbe kellene hogy teljen egy ilyen projekt,nem jelenti azt,hogy az a valós érték.Persze az NcWest már bizonyította párszor hogy mekkora egy csicska,de attól függetlenül biztos vagyok benne ,hogy nem sakkoznak bent a cégnél,és ez a jelszavuk:”holnaptól ultizunk bent napi 8 órában,kicsit húzzuk az aionra várok idegeit had szokják”.Vagy sokan ezt gondoljátok?

  14. Köszönöm a reggeli szívrohamot, ha nem lett volna benne, hogy az update1-ig bármiféle konklúziót levonni kár lenne, akkor most nagyon csúnyán lehordtalak volna Meno 😀
    Én még mindig bízok benne, elvégre teljesen nonszenz dolog lenne 4-5 hónapot csúszni egy sz*ros fordítással, mert sokkal több dolguk aligha van.

  15. Csocsi,
    Szvsz megérheti nekik sakkozni az 1.9-el, húzni-halasztani amíg lehet, mert az 1.9-be sokan sokkal többet látnak mint az ami. Ez a patch inkább egy nagy adag fix, míg a 2.0 lesz a tényleges content update. Miért fontos ez? Mert aki többet vár az 1.9-től az addig marad amíg ki nem derül, hogy nem is az amire ő várt, amikor erre rájön, megy a pihi 2.0-ig. Így ha nem is ultiznak ( 🙂 ), de könnyen el tudom képzelni, hogy 2.0-n dolgoznak gőzerővel, hogy 1.9 után az minnél előbb live kerüljön. (Persze marketing stratégiát követve azt is nyúzni/reklámozni fogják gondolom még 1-2 üres hónapig fordítás címszó alatt.) Amiért még gondolom ezt, hogy az 1.9 “titkos meeting” (ami elött azért volt talán 1-2 héttel szó már az 1.9-ről) 2010.03.03-án került napvilágra, ha még májusban kijön ez a patch mondjuk, akkor 3 hónapot dolgoztak ezen, míg az JÓVAL nagyobb 2.0-án (ha aug vége szept elejét nézzük, ugye itt sokminden bekerül, terület, +5 szint stb.) szintén 3 hónapot. Tehát mintha egy biciklit ua. idő lenne összerakni mint egy kocsit….
    Persze mindez csak spekuláció… 🙁

  16. Értelek,DE:a patchnotes ismert,mindenki tudja mire vár,el is hangzott h az 1.9 egy “pici” patch lesz a “nagy” 2.0 előtt,így nemhiszem ,hogy bárki is sokat várna 1.9től!A megváltás egyértelmű hogy 2.0 lesz,nyilvánvaló az új skillek,insták,ground abyss és az új itemek miatt.Én pl ezért nem is várom annyira az 1.9et,mert véleményem szerint ez a stunresistes dolog az új skillek nélkül fail lesz,mint azt az aionsourcon is írták,persze sok a fölösleges rinya az tény,de aki ismeri a kasztokat mindet,az tudja miről beszélek,hiszen néhány kasztnak ez táp,némelyiknek nerf.De átolvasva a 2.0ás skilleket az is nyilvánvaló ,hogy ott egyenlítődnek majd a dolgok,én ezért is várom 2.0át,1.9et azt így szeretném átugrani és egyből a2essel kezdődő updatet tolni:D

  17. 1.9 valóban nem hoz új területet/új instát. Ezen kívül viszont
    hoz elég sok újítást.

    – Napi questekkel el lehet bohóckodni sokáig.
    – Fegyveren kívül a többi tágy enchantolása is már értelmet nyer minden ruhatípus esetén.
    – Enchantolás már nem lesz annyira lutri, és annyira magas követ sem igényel, így egyszerűbb lesz az 50-es tárgyakat fejleszteni már akár +15-ig.
    – 2-kezesek összegyúrása is érdekes lesz.
    – Dredgion jelentősen javul játszhatóság terén.
    – Divine foglalása is esélyessé válik.
    – Hot Balaur Blood ára drasztikusan csökken, amire rengetegen várnak.
    – Gyógyítás hatása növelhető lesz.
    – Campaign küldetések teleportkapuit használhatja mindenki, nem csak a küldetésben éppen ott tartó, így nem akad meg a lemaradt karakter azoknál a küldetéseknél.
    – Az Anti-Stun skillek/fear sebzésre megszakadása miatt nem a fixen cselekvőképtelenné tevő skilleken fog múlni a PvP. Való igaz, ezzel az eddigi PvP-királyok jelentős része erejét veszti.
    – Crit resist/defense, amitől a crit ritkább/kevésbé sebző lesz.
    – Sok egyéb újítás, ami nem jutott eszembe.

    Ezek azért felforgatják a jelenlegi állóvizet eléggé ahhoz, hogy ellegyünk egy ideig, miután egyszer kijön az 1.9 végre valahára.

  18. “- Az Anti-Stun skillek/fear sebzésre megszakadása… ” (Szolo)
    Nyilván lemaradtam valamiről. Akkor most valóban megszakad majd a fear? (Nem minzha telesírnám miatta a kispárnámat, csak a miheztartás végett érdekel.)

  19. Elvileg 1.9-be már tényleg beteszik, amit 1.6 tartalmazott volna.
    Aztán hogy beteszik-e…

  20. Szerintem ha betették volna,akkor nem az SM lenne az über verhetetlen kari 1.9ben!Amúgy dredgiont azt tényleg én is várom:)Végre a sok csicska ninja meg trainer cumizhatja majd saját magátXD Amúgy nem az a bajom h semmi nem lesz 1.9ben,hanem mint írtam,az új skillek nélkül amik 2.0ban lesznek betéve,szerintem a pvpben a balance szó eléggé ismeretlen lesz,pedig egy riportban azt mondta az egyik ncs kisköcsög,h pont az lenne a céljuk ezzel hogy balance legyen,bár nemértem akkor minek van most olyan kaszt ami stunon alapul,és miért van olyan ami nem,így nyilvánvalóan világossá válik mindenkinek hogy melyik kerül ki majd győztesen 1.9 után!Itt megjegyezném,hogy ez az újítás akkor lenne fair,ha a sorci sleepjéből-fájából és az SM fearjéből is kiszedne ez a cucc,de hát ez nem így van.Erre azért lenne szükség,mert ugye sorci szinte mindenkit kifektet ha egyszer lesleepel vkit,de h ez tutira sikerüljön,elég neki egyetlen borítás vagy stun,és revansként insta fába rak:DD Assának majd ki kell venni a stunolos skilleket h ezt elkerülje?Vagy rangernek ugye borítási esély van minden lövésnél….Van itt pár kérdőjel számomra amire kiváncsi vagyok,de szerintem 2.0ban nem lesz para egyik kaszt ellen sem,jók azok a skillek,de majd meglátjuk:) coming soon

  21. Nemtom mi a baj sorcikkal cirak 8k dp feláldozásáért be lehet ütni ha te kezdesz és nem ő. Az sm et sem értem miért bántjátok az igaz hogy pet nélkül lealáz de az nem azt jelenti hogy op kaszt ezért kell neki a repülő pet. Itt igenis jó a kasztbalansz. XD

    Nah de most komolyra fordítva a szót egyébként engem a stun izgat legkevésbé ugyanis a stun nem tart sokáig és amelyik kaszt stunnol nem képes nagyobb dps kierőszakolására. Viszont azok a kasztok amik ténylegesen erősek rengetek debuffal/dot al vannak felszerelve amiknek jórésze ninstant vagy előbb eldobja minthogy közelérnél. Engem ez a krit sebzés csökkentő cucc idegesít. Nem elég hogy gladiként gyakorlatilag semmim sincs amivel harcképtelennétegyem az ellent kivétel persze a knockdown amihez kritet kell ütni és akkor sem biztos hogy beadja meg van még az ankle snare stigma ami 1 percenként jön vissza és drága. Ezenfelül még a critjeim sebzését is csökkentik. Nah most akkor gyakorlatilag eláshatom a karimat és kb az összes harcos is. Vagy esetleg még abban reménykedehetek hogy ez a crit def is valami nevetséges stat lesz mint a magic resist. És erre jönne a válasz hogy összerakhatok 2 fegyvert ami ellensújozza. Na most mire nekem olyan fegyvereim lesznek hogy megérje összerakni őket 1 milláért (ami nekem nagy pénz) addigra a 3.5 el fogok játszanic (tudom egyéni szociális probléma hogy nincs pénzem de a weaponsmith nem kifizetődő és már új szakma felvételére sem futja). De ne legyen igazam és rendeződjön a balance téma és legyne mindenki happy :).

  22. SM azért erős 1.9-ben, mert azonos felszerelésszint mellett közelharcos class csak rántással/scroll+charge/egyébbel, vagy szerencsével juthat melee rangebe, amikor egy skillt bele küldhet, míg az SM dotja eszi, SM lopja a HP-ját, pet harapdálja folyamatosan. Az az egy ütés pedig elég kevés, mert a CD lejártáig bőven meghal már a két forrásból jövő sebzés hatására.
    Ranged pedig a stun miatt lenne erős, de az első stunból kijön az SM, a többit pedig resisteli nagy eséllyel a csata ideje alatt. Plusz az SM dot rangedet is eszi, pet rangedet is sebzi. SM egyszerűen LoS harcban elsőrangú, mert instantban tudja rakni a sebzései jelentős részét.
    Az anti stun skill eredménye az lesz, hogy az eddigi stunoló skillel indított támadásokat felváltja a skillek helyzetnek megfelelő használata, valamint eltűnnek a lvl 50-es 1700+ Magic Resist karakterek, mert már nem a spell megfoganásán múlik a harc.

  23. Des,ugye most ez egy poén akart lenni amit irtál?:D

  24. Na ez a LoS harc, ez nagyon izgisen hangzik! Mi is az? :$
    Egyébként én eddig úgy tudtam, hogy Koreában (ahonnan ugye az 1.9-es infók jönnek) már régóta megszakad a SM fear-je… vagy ez csak valami homályos látomás, ami két érettségi feladatlap közt tört rám? 🙂

  25. LoS: Line of Sight
    Egyszerűen elbújsz valami mögé, mire az ellenfél a varázslat felidézésének a végére érne, és a varázslat hatás nélkül véget ér, de a CD elkezd ketyegni, így egy jó ideig nem tudja újra idézni a varázslatot.

  26. csocsi
    Az első részt valóban viccnek szántam vagy iróniának de az eddigi tapasztalataim szerint és az eddigi infók alapján nekem ez jött le de, nem tudok 100%-os következtetést levonni amíg nincsenek konkrét számadatok a dolgokról. Őszintén remélem hogy csak a tételrengetegek miatt vannak sötét látomásaim. Amúgy a pénz témában biztos nem vicceltem általában tényleg csóró vagyok (mint minden MMO ban de legalább tudok örülni az apróbb meglepetéseknek). De kitudja hogy most miket mennyiért tudnék eladni ugyanis az érettségi miatt szünetteltetem a játékot lehet mire visszajövök és megint megpakoloma broket kinahmilliárdos leszek. 😀

  27. Hát,pénzt azt lehet szerezni csak hát aki casual styleban tolja annak nehéz,akinek van rá napi 3-4 óra plussza annak könnyű,aethert szed,grobulét stb stb,plussz craftolgat potikat meg scrollokat,úgy jó pénz állhat minden nap a házhoz,de amúgy időhiányosoknak nehéz nagyon.Sok sikert az érettségihez:) Amúgy amiket írtam azokat 1.9re értettem azok alapján amit aionsourcon olvastam meg úgy álltalában mindenhol,azok alapján vontam le egy következtetést dolgokról,és én úgyérzem hogy önmagukban ezek a stunresistes dolgok csak rontanak az új skillek nélkül,és ezért is várom a 2.0át,1.9et nem:) Bár a budai vár is mióta vár….,én is várhatok még sokadmagammal elég sokat még,és ha visszaolvasnék találnék egy cikket amiben még idénre megígérték a 3.0át is,ami az eddigiek alapján koreában esélyes is,hiszen ott 2 hónap alatt lement az 1.9 a ptsről az éles szerókra,és most 2.0át tesztelgetik,ebben az ütemben akár ott még a nyár vége is elképzelhető,amikor is nálunk várható lesz majd az 1.9:DD Na nem baj dolgozzanak csak a skacok,jó munkához idő kell.Na meg a lassúhoz is..

Comments are closed.