header image
 

Fény az alagút végén

A játékosok nagy részének véget ért az 1.9-es mizéria. Bő két hete már a blogon is jóformán csak ezzel foglalkoztunk. Az NCWest részéről [CC]Faelen nyilatkozott a patch server problémák kapcsán. Röviden a lényeg: a várakozásokhoz képest nagyobb számú érdeklődés érkezett, amely becsléseik szerint meghaladta a launch-kori konkurens letöltés számokat is. Ráadásul a patch is nagyobb volt mint az OBT utáni, ezért nagyon komoly sávszélesség gondjaik lettek, amit nem tudtak orvosolni, ezért abban reménykednek, hogy mihamarabb sokaknak sikerül letölteni a patchet, ezzel automatikusan csökken a szerver terheltsége.

Jelenleg több update-elés kapcsán fellépő hiba is van. Sokaknál előfordult ugyanaz a hiba mint PTS-en, nevezetesen, hogy a patch letöltése után elkezdődött az újra letöltés. Reméljük legkésőbb ma estig orvosolják ezeket a hibákat. Nem tudom, hogy a többi gameserver hogy bírta, de a Spatalos alapvetően jól vizsgázott. Este 8 körül léptem be, majd 11-től megnéztem egy ostromot is. Nem tapasztaltam komolyabb lag issue-kat és stabilan ment minden. Persze majd nyugtával dicsérjük a napot.

A blog szempontjából releváns mérőszámok az update kapcsán:

  • 1.9.0.0-ás main patch file: az AionPTS-hez kapcsolódóan 55gigabyte seedeléssel sikerült hozzájárulnunk a zökkenőmentes telepítésekhez.
  • 1.9.0.0-ás main patch file: az éles starthoz kapcsolódóan 72gigabyte seedeléssel sikerült hozzájárulnunk… (még most is 1Mbyte-tal húzzák 7-en egyszerre)
  • A seed kliens ma délig fog futni. Remélhetőleg néhányan a letöltők közül még bent maradnak seedelni tovább is. Ha mégsem, akkor jelezzétek és hozzácsapok még néhány órát.
  • A tegnap kirakott további kisebb patch fileokat összesen 330-an töltötték le tőlünk.
  • Ezeket a fileokat szintén ma délben törlöm. Ha valakinek később kellene, az majd jelzi.

Kellemes 1.9-es mindenkinek. Akiknél bármilyen hiba miatt nem jött össze a patchelést, az kövesse a DevTrackeren keresztül az EU hivatalos fórumot.

Most hogy kifújtuk magunkat nézzük kicsit előre: A nagy 1.9 dömping után mi lesz a blog fő témája: Naná, hogy a 2.0 és természetesen az, hogy a nyomorék NCWestnek miért tart olyan sokáig, hogy elhozza nekünk ezt a patchet, amiben végre már content is lenne 🙂

~ by Menorel on .

Aion

14 Responses to “Fény az alagút végén”

  1. Febru*r *ta pihentettem az Aiont, de most az 1.9 miatt visszatertem. K*sz*n*m a tech-help postokat, fel*rt egy hivatalos support site-tal amit itt a h*ten lenyomtatok. A nyelvi patch*rt meg k*l*n k*sz*net, m*g mindig azt szedn* a launcher.

  2. “amit nem tudtak orvosolni, ezért abban reménykednek, hogy mihamarabb sokaknak sikerül letölteni a patchet, ezzel automatikusan csökken a szerver terheltsége.”

    Szokás szerint megint megy a “jaj, hát elkúrtuk, de majd csak megoldódik magátol a gond” megoldási simájuk. Egyszer de megnézném, hogy mit reagálnának rá ezek a széparcok, ha velük történne ilyen és ezt kapnák válaszul…

  3. Sziasztok,
    Nem tudnátok nekem feltölteni a patchet ugy mint az 1.9eset csak az 1.5.0.9-ről az 1.5.1.15-re való patchet. Köszi előre is ha megtudjátok oldani. 🙂
    ~Ricsi

  4. Az értelmesebbek nem hiába álltak át a nagyobb fájlok torrentes terjesztésére… Minek adjuk a sávszélt, ha a felhasználók is adhatják helyettünk?
    NC-nek még tartozik az értelmesek közé, ennek tegnap láttuk a bizonyítékát.

  5. Nekem is elkezdte újra leszedni az egész patch-et valami oknál fogva, de hála az általad feltöltött 4 filenak, 15perc alatt megvoltam 0ról 😉 Köszi 🙂

  6. Richard: Nem igazán tudok módot arra, hog ezt biztosítsam neked. Nincsennek meg visszamenőlegesen a patch fileok, ráadásul az 1.5.0.9-es egy nagyon köztes patch verzió volt.
    Nem nagyon látok számodra más módot mint hogy a launcheren keresztül húzd le.

  7. Tamat twitterelt: “Our #1 priority is addressing reported patching problems, by increasing the max number of patcher connections and maximizing download speed!” – Sok sikert hozzá 🙂

  8. “Our #1 priority is addressing reported patching problems, by increasing the max number of patcher connections and maximizing download speed!”

    Ez biztos azt jelenti, hogy most már 2 “arcra eszik” a csigát nem egyre! Vagy valamelyik bedobott egy energia italt és megnyomott egy gombot a letöltő szervereken, ami fölött a köv felirat állt: “Sávszélesség felező!” 😀

  9. Figyi már, hogyan tudom felgyorsítani a helyzetet? :S 1.5.0.9-ről akarja 1.9.0.0-ra updatelni… de nekem ott van az a 4 file amit feltöltöttél… és mégis azt írja hogy 9 gbot akar még letölteni:
    http://screencast.com/t/NDM1NWMxZjIt

  10. Ha beraktad a négy file-t a helyére, akkor azokat nem fogja újra letölteni. Lehúzza az 1.5.0.9 és az 1.5.1.14 közötti patcheket és megy is a frissítés. Azért irja hogy még 9 gigát kell leszednie, mert még nem tudta ellenőrizni az 1.9-hez kapcsolódó 3,5 Gbytenyi cuccot. Szóval annyival kevesebb lesz.

  11. Már az is gyanús szvsz, hogy 1.5.0.9 és 1.5.1.14 között 5,5gb van. Nem tűnik kicsit soknak? :p

  12. öööö egy file hiányzik nekem….4/7ik file, most az “csöpög” átt -.-”

    ez kellene:
    Aion_enu_0.5.0.0to1.0.0.0.ncpatch

    ezt nemtalatam sehol meg :S

  13. Viszont a többi tökéletes, kössszii 😀

  14. Menorel, elkérhetném az msn címedet vagy valahogy kapcsolatba tudnék veled lépni?

Comments are closed.