header image
 

The Love Story

Oké-oké, nem mai hír, de lusta voltam a hétvégén kipostolni. Az inven interjút készített a world-first lvl55-ös játékossal. A karakter becsületes neve: Love és a Bayijel szerver lakója. A srácnak (vagy lánynak) nem természet idegen a brutális powerlvlezés. Jelenleg ő tartja a lvl1-50-re lvl45-50 rekordot is, melyhez mindösszesen 30 óra kellett. (Csalás, húzás, stb. nélkül)

Love tudatosan készült a rekordra és sikerült is neki 19 órával a 2.0 szerver start után bedingelnie a lvl55-öt. A szerver startkor ugye már egyből megvolt neki a lvl51, majd még délután négy előtt meglett a lvl52, ami után alig 4 óra kellett (valamikor este 8 körül), hogy meglegyen a lvl53. Ez után egy elég zúzós estébe kezdett bele, aminek eredményeként márnap reggel még 8 óra előtt meglett a lvl55-ös szint. Szó szerint a egész szerver és a közösség nagy része drukkolt neki. Az inven készített Love-val egy részletes interjút a szintezésről, aminek a fontosabb részeit a tovább után lefordítva olvashatjátok.

Mint ahogy azt fentebb már irtam, Love tudatosan készült a Powerlvl-re. Ennek megfelelően atomra buffolva csinálta végig mind a 19 órát. (mely idő alatt természetesen nem aludt, csak néhány gyors cigi szünetet iktatott be) Folyamatosan tolta a kaja és poti buffokat, a létező leg-top-top gearben tolta, amik maxra voltak enchantolva. Ráadásul kihasználta a soul heal-t is, amivel egyből behúzott ugye +38 millió EXP-t a lvl51 felett. (Ez egy elég fontos infó, ezeddig ez nem került elő sehol, nem fogják levágni a soul heal XP-t 2.0-ban, tehát erre bárki apellálhat). A Soul Heal XP mellé még betárazott összesen 30 darab könnyen elérhető és leadható questet. A Soul Heal visszavásárnásnak és a questek gyors leadásának köszönhetően percek alatt 100 millió XP-t szerzett.

Csak érdekesség képpen, aki nem találkozott volna ezzel:

  • 50 – 51: 146.070.028
  • 51 – 52: 177.464.778
  • 52 – 53: 204.255.001
  • 53 – 54: 236.485.764
  • 54 – 55: 271.392.354
  • 55 – 100%: 341.728.469

Szóval percek alatt megvolt neki a lvl52-höz szükséges XP nagyobbik fele úgy, hogy még át sem ment Balaureaba. Eddig volt a trükközés, innentől jött a grind, mint a fejlődés leggyorsabb módszere. Két questpostot nézett ki magának előre Love:

Az északi spoton az erdőben a fa elementálokat öldökölte és csinálta közben az oda szóló ismételhető questet (lvl51-52 között), majd lvl53-tól bevetette magát a déli spotra. Itt párhuzamosan csinált több ismételhető grind questet.

Röviden ennyi a lényeg, az interjúban részletesebben beszél a grindelés menetéről és arról is, hogy mit tervez a jövőre nézve, de ez már nem tartozik szorosan a tárgyhoz. Gézé neki.

~ by Menorel on .

Aion

9 Responses to “The Love Story”

  1. Most miért nem lepődöm meg egy Koreain? XD

  2. ez beteg. Meg hogy? ..de tényleg, hogy? 1-50 30 óra alatt???

  3. Zender: 20 óra alatt fehúzott egy expert cookingot, ami miatt lvl34-es lett. Ez után elballagott Tigraki island-re, ahol beválltott több ezer balaur heart-ot, aminek darabjáért aszem 100k XP-t lehetett kapni anno. Úgy tervezte egyébként, hogy 28 óra alatt meglesz, de lvl46-ra teljesen begyulladt a jobb keze és annyira fájt neki, hogy onnantól bal kézzel csinálta meg a szivek beváltását, ami lényegesen gyengébb keze.
    Egyébként ugyanígy akarta megcsinálni a lvl55-öt is, csak az 1.9-re benerfelték a questet és mostmár csak 1000 XP-t ad.
    Ha érdekel a további nagy igazság, akkor jelöld ki az alábbi “rejtett” részt is:
    Természetesen a fenti “megoldás” hülyeség. Nem tudom, hogy Love hogyan csinálta, anno lemaradtam arról a cikkről, de egyébként az invenes postban pont arról elmélkednek, hogy így is lehetett volna csinálni, csak a köcsögök benerfelték a questet….

  4. Meno már megint nem vagy msn-en…
    Izé, a 45-50-et csinálta meg 30 óra alatt. Mert mint tudjuk sokáig 45 volt a max szint.

  5. Na ugye, hogy nem olvastam el a korábbi inven-es postot 🙂 Bár mondjuk 1.2-ben lvl45-ről lvl50-re eljutni nagyon insaine volt (mert ugye 1.2-ben hozták be a lvl50 cap-et), szóval a 30 óra úgy is hatalmas respekt, hiszen akkor még se fortress instanceok, se dreadgion, se SR nem volt.

  6. Nem teljesen ide vágó kérdésem lenne…. volt itt nem régen egy leveling 30-50 leírás csak nem találom sehol a level 1-30-ig az megvan de másik nincs esetleg ha valaki be tudná linkelni annak nagyon örülnék.Köszi.

  7. Shabael: Igen volt ilyen leírás, de nem itt, hanem még a Paradoxon. Sajnos az is – sok más jó leírással együtt – odalett a törlés fail kapcsán.

  8. Aha értem kár érte:S Még egy dolog akiröl a postban szó van milyen kasztal játszik csak mert ez nem derült ki a szövegből?

  9. 살성 -> Assassin.

Comments are closed.