header image
 

Előfizetéses MMO vs. Free MMO

Most egy olyan témát szeretnék feszegetni, ami minden bizonnyal első helyen áll az MMO játékosokat megosztó témák között. Az esti órákban szerencsére egyre több időm van (értsd nemritkán akár már 30 perc is), hogy a gép elé üljek és kockuljak. Mivel ezek a rövid időszeletek nem igazán elegek arra, hogy Aionban bármit is csináljak, ezért pótcselekvésként legyőztem a közel 6 éven keresztül alapos munkával építgetett free-MMO gyűlöletemet és belepillantottam néhányba. Elsőnek természetesen az összes honlapon bannerben ott virító Gates of Andaron MMO játékot néztem meg. A játék érdekessége, hogy teljesen magyarított. Ráadásul van is HUN szerver. Jó 5-6 órát játszottam vele, de nem igazán győzött meg. A játék grafikája nagyon a Warcraft3-ra hajaz, ami – bármennyire próbálok belátó lenni – már nagyon kevés abban az esetben is, ha valami ingyenes. Mindenesetre érdekes játékélményt nyújt azoknak, akik hiányos angol nyelvtudásuk miatt szorulnak háttérbe az MMOkban.

A másik kiválasztottam az Allods Online volt. A játék már az első pillanattól lenyűgözött, alapvetően teljesen érthetetlen számomra az, hogy hogyan lehet egy ilyen MMO ingyenes. Grafikája, játékmenete és a quest rendszere sokban hasonlít a Warhammer Onlinera. Engem a játék maximálisan megfogott. A játéknak különleges hatást ad, hogy a fejlesztőcsapatot egy Orosz cég adja, és a játékon belüle nagyon sok orosz jellegű motívum jelenik meg. Nem akarok különösebb reklámot csinálni a játéknak, hisz most nem ez a téma, hanem:

Felmerült bennem, hogy egy “hagyományos” MMO player miért is nézi le a free MMO-kat? Alapvetően végig rangsoroltam a magamban előkerült érveket, amelyeket pl. az Allods sorra meg is döntött. Érdekelne, hogy nektek mi a véleményetek erről (és itt most vonatkoztassunk el az Aion vs. Allods vonaltól), általánosságban miért alakult ki az a kép az emberekben, hogy csak a fizetős MMO lehet a jó és az ingyenes/microtranzakciós MMO pedig gagyi?

~ by Menorel on .

Offtopic

25 Responses to “Előfizetéses MMO vs. Free MMO”

  1. Szerintem itt ugyanúgy általánosításról van szó mint sok más témában most ne makarom felsorollni mert abból mene a trollkodás. A másik indok amiért zsigerből nem szeretik öket hogy a legtöbb free MMO egy 10 es skálán még az 5 öt sem éri el ami meg eléri azon meg egyéb fizetések pl jobb fegyver,ruha stb miatt nem igazán lehet boldogulni. Én is kipróbáltam jópár ingyenes MMO-t de egyik sem fogott meg igazán sőt. Tudom az elvárásokat lejjebb kel lszorítani de valljuk be sok közülük olyan hogy egy egyetemi vizsgamfeledatként is csak max 3 ast kapott volna. Persze akadnak kivételek és én örülnék neki ha egyre több kivétel lenne de hát sajna nincs sok.

  2. Én tisztelem és szeretem az ingyenes MMO-kat. Amit említettél is elsőként, annak egy nagy előnyét láttam eddig. Az pedig nem más, mint hogy elfut a 4 éves laptopon is, amin a WoW nem. Ez bizony van akinek számít. A másik, hogy nem érzi, hogy neki megérné pénzt fektetni ebbe.
    Nekem ez az első fizetős mmo-m, tehát mindenféleképpen átérzem azok helyzetét, akik szeretik az ingyenes dolgokat. Ott ráadásul én még nem tapasztaltam botozást 😀 (bár annyit nem is ültem elötte).
    A LoL is egy mmo kombó, és ingyenes. Imádom és néha többet szánok rá, mint Aionra… Számomra a lényeg egy ingyenes játékban, hogy ne lehessen pénzért előnyt szerezni (lásd NCSoft Exteel – amit Aion béták között gondolom mindenki kiprobált).
    Egy fizetőstől viszont sokkalta jobb szolgáltatást vár el az ember. Lehet sokan úgy gondolják, az különb, az jobb…azzal foglalkoznak. Üzletpolitika más, de a szolgáltatás nem feltétlen rosszabb.

  3. A leglesnagyobb probléma részemről a free mmo-kkal az volt (ahogy a fizetősök tört verziójával is), hogy nyújtottak fizetős szolgáltatásokat, amik előnyhöz juttatták a tehetősebbeket.
    Viszont a Perfect World fedőnevű freeMMO anno megfogott (volna), azzal egyetlen gondom volt. 200-300 ping, óceániai szerverek… Azóta úgy hallottam közelebb is jöttek, de hát közben van Aion… Amúgy remek kis játék, Aion-hoz hasonlóan szabad karakteralkotás, alapból rókává változó hunter-féle kaszt, félig-panda kaszt, korrekt grafika, jó haladás (lv25-26ig csináltam kb).

  4. Én szeretem az ingyenes MMO-kat, sőt egy ilyenben kezdtem a pályafutásomat (Knight Online), de ahogy telt az idő és visszanéztem abba, meg többi ingyenes játékba amivel játszottam, azt vettem észre, hogy hihetetlen mértékben elszabadultak a botok, illetve a legtöbb ilyen mikrotranzakciós és csak prémiummal lehet bejutni a szerverekre is. Ettől függetlenül szerintem az ingyenes MMO-kal nem az a baj, hogy nem hoznak minőséget, hanem az, hogy botok, goldsellerek lazán elszaporodnak, illetve a mikrotranzakciós lehetőségek nagyon gyakran elrontják a játékélményt.

  5. Én ha belekezdek egy MMOba,akkor azt szeretném sokáig,nagyon sokáig tolni.L2öt is toltam vagy 4 évig,és talán még tolnám is ha Aion nem lenne,és nem azért mert fizetös!Nyugodtan kimerem jelenteni,hogy egy free MMO(számszerint legalább 15el játszottam már de nemsorolom fel),nemtudja annyi ideig megörizni naprakészségét mint egy fizetös,ami ugye értelemszerü is,hiszen nemmindegy ,hogy pl itt van Aion esete ahol havi szinten pörögnek a milliók,itt van miböl továbbfejleszteni,de ugyanez van WoWnál,és volt L2 esetében is,de egy FREE MMOban erre nyilván egy picurkát kisebb a keret.Most lehet ez kicsit tulságosan szörszálhasogatos dolognak tünik amit mondok,de amit én tapasztaltam az pont ez,hogy nem tartós gamek azok a FREEk…Ott van Perfect World is,tök jó kis game,max egy honap és egyszerüen szarrá unja magát az ember benne!De ez csak egy kiragadt példa volt,és lehetne sorolni,de a lényeg ez.

  6. Ahogy Csenky is írta, a Free MMO-kkal az a probléma, hogy nem ingyenesek. Ha nem váltasz át a fizetős változatra, akkor a játékot vagy komoly megkötésekkel játszhatod csak (szintkorlát a felszereléseken, elérhetetlen területek, meghatározott időben játszhatsz, stb), vagy a fizetősek kapnak komoly erősítéseket (valódi pénzért vehető felszerelés, valódi pénzért vehető boost, stb)

    Tehát Free MMO nincs. Pontosabban vannak MMO-k, amik díj nélkül is játszhatóak, de a játék abban a formában eléggé kiábrándító, így vagy abbahagyja az ember az ingyenes tartalom megkötéseivel szembesüléskor, vagy átvált fizetősre.
    A Free MMO-k ingyenes korszaka igazából azonos az Előfizetéses MMO-k Trial accountjával. A játékot megnézheti az ember, szintezhet kicsit, a mechanizmusokat megismeri, aztán eldöntheti, hogy kell-e a játék neki.

    Tehát szerintem a Free MMO nem létezik, mint alternatíva igazából, mert ha nem fizet elő az ember, akkor csak szenved egy idő után a játékban, ha pedig előfizet, onnantól igazából semmit sem számít, hogy az “emelt díjas számot felhívva” kap tokeneket, amiket elkölthet a játékban, vagy a bankkártyájáról emelik le havonta a díjat. Vagyis inkább még veszélyesebb is a Free MMO, mert ott tényleg elszaladhat az emberrel a ló költekezésben.

  7. Szolo HSZ-evel maximalisan egyetertek!

    Csocsi!
    A Perfect World-ot en es nagyon sok ismerosom tobb mint 3,5 evig toltuk es sose unatkoztunk 🙂
    Ezzel szemben az Aion-nal ezen ismeretsegi korombol mar csak 1 ember jatszik aktivan, a tobbiek abvahagytak max a 4. honap utan, (maxos karikkal es kismillio DP runnal illetve pvp-vel a hatuk mogott) szval egyszeruen izlesek es pofonok kerdese az egesz sztem. 🙂
    Igy aztan en arra racafolnek hogy 1honap alatt szetunod magad benne. De teny es valo hogy kinek ez jon be kinek meg az 🙂

  8. Lehet rosszul fogalmaztam, a free vs. fizetős részben az előfizetésre és a játék megvásárlására gondoltam. Tehát hogy kell-e fizetned azért, hogy játszhass.
    Az teljesen egyértelmű, hogy minden MMOban (legyen az free vagy előfizetéses) van micropayment rendszer. A free mmokban ez gyakran erősebb, hiszen ez a bevétel egyetlen forrása. De ne felejtsük el, hogy azért az Aionhoz is tartozik egy csomó “luxus” fizetős szolgáltatás. Ráadásul a koreai eventek már-már a határt súrolják, gondolok itt a won-ért vásárolható warehouse expansionre, vagy pl. arra, hogy a veteran rewardok között olyan jutalmak szerepelnek, amelyek megkérdőjelezhető előnyben részesítik a “veteranokat” a friss belépő játékosokkal szemben (Major Ancient Crown = ~10k AP/hónap)

    Szóval a határvonat eléggé ingatag ezen a téren free vs. royalty mmok között. Plána, hogy a fentebb általam említett Allods-ban a pénzért vásárolható szolgáltatások nagyon okosan lettek összerakva és messze nem jelentkeznek olyan túlkapások (endgame fegyver vásárlás, boost vásárlás, stb.) amelyek ténylegesen a kollektív játékélményt rombolnák.

  9. Ice, maxos kari nem egyenlő az 50-es karival 🙂 Ismerősök közül nem is igazán tudok olyat mondani, aki maxos karival büszkélkedhetne… (persze vannak nagyon jók)

  10. Ha gondolod próbáld ki a Perfect World Internationalt. Item shop rendszeres, a hozzá szükséges pénzt pedig ingame goldból is lehet fizetni. Grafikája meg a korához képes gyönyörű a classok pedig viszonylag balanceoltak.

  11. The lord of the ring online is pl szeptembertöl f2p mmo lesz.
    És aki játszott a lotroval az tudja hogy azt az mmot mindennek lehet nevezni csak gagyinak nem.Dx10-es graf, megszámlálhatatlan qust és instance ,hatalmas jatéktér.
    Szóval egy free mmo is lehet jó.
    Engem egy free mmoban az taszít leginkább hogy felhigul a játékostársadalom.
    Jönnek a tizenegypár éves XDD emberkék akiktöl á hátamon feláll a szõr

  12. xerb: Elnézegetve pl. az AionHUN chatboxát (és ez most nem az AionHUN fikázássáról akar szólni), nem látom be, hogy a fizetős játék jelleg hol tartja vissza a fizenéves XDD egyedeket pl. egy Aiontól.

  13. Az XDD egyébként sem korfüggő tevékenység, én szerintem úgy 16 éves korom óta nem lettem kultúráltabb player, max kicsit ügyesebb. De a szociális megnyilvánulásokat az nem befolyásolja.

  14. menorel : Nem tizenéves hanem tizenegypár éves, én ezt írtam.
    Míg egy havidíjas mmoból anyagi lehetõségeik , beálítotságuk miatt kiszorul a 10-15 éves generáció nagy része, addig egy f2p mmoban a játékosok nagy része tizenéves, akár 10-15 év közötti.

  15. Csenky:” én szerintem úgy 16 éves korom óta nem lettem kultúráltabb player”

    Fogalmam sincs hány éves vagy de én így 30 éves fejjel jóval kúltúráltabbnak érzem magam mint 14 éve.
    😉

  16. xerb: lehet igazad van, bár én továbbra is tartom, hogy a tizenéves korainak elejét taposók pontosan ugyanazzal a módszerrel jutnak pl. WoWhoz vagy Aionhoz, mint a 16-17 éves társaik: “Anyúúú, fizesd ki a subscription-ömet, igérem, hogy mindig ki lesz takarítva a szobám.”
    Az én szempontomból (így a harmincas éveim közepe felé) nem tudok lényegi különbséget tenni egy 13 éves és egy 16 éves között. De persze ez teljesen szubjektív és talán nem is erről volt szó.

  17. Amen

  18. Szergely! Ebben teljesen igazad van, en is igy latom csak felre erthetoen fejeztem ki magam. A maxos karikkal jelen esetben en a max szintre, tehat az 50es karikra gondoltam 🙂

  19. Személy szerint több tucat F2P mmo-val játszottam.
    Problémának én is azt tartom amit korábban már többen is vázoltak.
    Mégpedig hogy az item shop következtében iszonyatos előnyhöz jutnak azok a játékosok akik hajlandóak fizetni érte.Régebben úgy gondoltam “miért fizetnék olyasmiért amit ingyen is megkaphatok”.
    Az iskola elvégzése és a munkába állás közt eltelt időszakban komolyabban is nekifeküdtem 2 mmo-nak és tulajdonképpen 0ft befektetéssel megszereztem mindent amiért mások fizettek.
    Persze a történethez hozzá tartozik hogy egyes kis keleti barátaink farmoló képessége is igen karcsú lenne ahhoz képest ami időt ingame eltöltöttem. Tehát levontam azt a következtetést hogy akárhogy is számolom vagy egész nap a gép előtt kell ülnöm ha el akarok érni valamit (ami által elveszik a játék élmény)vagy pedig igenis fizetek azokért az extra dolgokért.
    Persze ha akárki vet egy pillantást az ilyen shopok áraira az hamar rájön hogy a határ a csillagos ég.Akad olyan játék ahol egy egyszerű mount nagyjából 3000FT átszámítva. Ugyebár ez egyszeri költség viszont még mindig kellenek a potik mindig a legújabb kártya (Transzformál és nagyjából +50% boost mindenre) ami természetesen akárhányszor felhasználható de egy idő után elavultnak tekinthető kb 6000ft. Szóval akárhogy is számolom egy előfizetéses mmo alacsonyabb összegért kínál egyenlő esélyeket (többé kevésbé). Természetesen ez az én magán véleményem a dologról lehet más nem így látja…

  20. Mondjuk az talán hozzá tartozik a történethez hogy sok free mmo jobb support-al és eventekkel büszkélkedhet mint a legtöbb havidíjas.
    Példának okáért World of Kungfu, pötyögsz egy sort a chatre és egyből három GM ugrik lesve minden kérdésed. Mondjuk ha életem első játéka az Aion lenne akkor azt hiszem nem is tudnám mit takar vagy kéne takarnia az event vagy akár a support kifejezésnek.

  21. Én 22 vagyok, és a szociális fejlődésem becsmérlését kifejezetten az ingame tevékenységeimre értettem, mivel erről volt szó. Természetesen RL sokat fejlődtem, elvégre sokkal érdeklődőbben nézek vissza menorel ázsiailány-kínálatára. =)

  22. Ollé! <3

  23. 20 év múlva pedig már csak EZEN képek miatt fogunk ide járni 🙂
    (Tarts meg párat addig Meno:) )

  24. Szerintem sekise becsüje alá a free mmo játékokat… Igenis vannak elég érdekesek. Ajánlom figyelmetekbe: Perfect World International
    <<< Ennek szép a grafikája és jó a játékmenete. Ami + benne, hogy bizonyos harcok folyhatnak klánok közöt földterületekért ami bizonyos plusszot ad.

Comments are closed.