header image
 

Breaking the Silence#3

Ime a harmadik kanyar, következőre – ha lesz egyáltalán -, megpróbálok valami kreatívabb címet kitalálni, versenyben vannak: “Break down the Chains”, “Whispers from the Darkness”… Hogy most éppen mi is sarkallott a postolásra? Egyrészt van itt némi érdekesség Tera fronton, ha már Tera, akkor van itt készülőben valami Tera magyar blog is;  az LG és az NCSoftKOR is alakított egy érdekeset az Aionnal és a 3D-s laptopokkal, változott néhány dolog a character transfer kapcsán, és még néhány egyéb apróság, ja és volt kedvem kicsit szétnézni a Koreai Aion fórumokon is, találtam is néhány érdekes gyöngyszemet. Mi is volt még? Ja igen, kitaláltam 2 napja egy érdekes szavazást, amit érdemes lenne megköröztetni, csak ugye egyrész egy bezárt blogon eléggé fura lenne, ha bármiről is szavaznánk, másrészt meg ezen két nap pont elég is volt, hogy elfelejtsem ezt a felettébb érdekes témát. Hamarosan remélhetőleg le fog csengeni a merge és transfer körüli fennforgás, remélhetőleg utána az NCWest rápihena 2.0-ra és addig mi is tényleg egy időre lekapcsolhatjuk a villanyt.

update.1: A post a megjelenés után kapott még egy kis tartalmat:

Dash of Daevas – első forduló

Kezdjük mindjárt a legaktuálisabb témával: A napi napon a zavarodott identitású Shugók kipostázták/kipostázzák a Dash of Daevas PVE contentjéért járó (tehát nem Abysshoz köthető) rewardjait. Nézzük a Spatalost a frakciók szempontjából: (Ezek azok az achievementek, amikért csak a nyertesek kapnak jutalmat, a frakció egyébként nem)

Asmodian oldal által behúzott achievementek:

  • Lord Lannok: Versus
  • Nochsana General: random Asmo csapat
  • Kromede: random Asmo csapat
  • Commander Bakarma: random Asmo csapat

Elyos oldal által behúzott achievementek:

  • Tahabata Pyrelord: Sleeping Forest + TACO féle csapat, Simca vezetésével
  • Unstable Triroan (Theobomos Lab, only Elyos): Tangman féle TACO premade
  • Vile Judge Kromede: random Elyos
  • Queen Alukina: aReS légió (ex Gorgos)
  • Bollvig Blackheart: Vidám Fiúk
  • Steel Rake middle: random Elyos csapat
  • Steel Rake lower+upper: random Elyos csapat

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy a korábban nem publikált achievmentekért milyen jutalmakat kapnak az érintett játékosok. A listát végignézve, nem nagyon láttam, hogy bármelyik achievementben is érintett lenne magyar játékot, ha mégis akkor (…egyetlen magyar játékosként Altheor (Vidám Fiúk légió) kapott jutalmat a Bollvig killért…) hatalmas gratuláció neki. Összesített eredmény: A PVE Achivementekben a Spatalos szerveren az Elyos oldal győzött 7:4-re. Ha minden igaz, akkor a PVP achievementek jövőhét szerdán kerülnek kihírdetésre, kiosztásra.

EU Tera = Frogster

Kezdhetném úgy is, hogy van egy jó és egy rossz hírem melyikkel kezdjem? Kezdem mondjuk a jóval, hiszen az a jó. Sokak legnagyobb félelmének ellenére a Tera kapcsán nem fog kialakulni az a helyzet mint az Aionnal, szóval nem egy Amerikai cég próbálja meg eljátszani azt, hogy ő amerikából milyen jól el fogja tudni látni a supportot, a kommunikációt, meg mindent amire a EU playerek vágynának, ehelyett a BlueHole (koreai fejlesztő cég) egy az egyben eladta az EU terjesztési jogot a Frogsternek. Ja igen, ez lenne egyébként a rossz hír. Hogy mi is ez a Frogster? A Frogster Interactive egy európai MMORPG kiadó vállalat, akiknek a nevéhez olyan MMOk kapcsolódnak mint: Runes of Magic, The Cronicles of Spellborn, Bounty Bay Online, StoneAge 2 (az első kivételével sose hallott MMOk számomra…). Szóval mondhatni keményvonalas MMO kiadó és üzemben tartó cégről beszélünk, aki már jónéhány éve ott van a szeren és megvan az a tapasztalata, amiről az En Masse (és vele együtt az USA playerek) leginkább csak álmodhatnak. Oké, de akkor mi ebben a rossz hír? Bár ezen a téren nincs saját tapasztalatom, de több forrásból is olyan infókat kaptam, hogy a Frogster nem kifejezetten örvend jó hírnévnek a játékosok körében. Az üzemeltetett MMORPG-k kapcsán sok olyan visszajelzés látott már napvilágot, hogy a Frogster kifejezetten “barbárul” bánik a játékosokkal: random, indoklás nélküli banolások, ninja szerver leállások, stb. Mindezek persze ugye free-to-play MMOkban.  Szóval úgy néz ki az EU terjesztés teljesen független lesz az En Masse fél “bullshit faktortól”, cserébe viszont az EU playerek egy olyan céghez kerülnek, aki nem híres az játékosok szeretetéről, cserébe viszont Berlinben székelnek, EU idő szerint kelnek és fekszenek és lényegesen elérhetőbbek, mint az En Masse. Meglátjuk mi lesz ebből, vagy jó fog ebből kisűlni, vagy mégrosszabb…

Magyar Tera Blog?

fübenalvó egy újabb nagy fába kívánja belevágni a fejszéjét. Miközben kisebb megszakításokkal de lelkesen csiszolgatja a Guild Wars 2 blogját és nem mellesleg továbbra is vezető szerepet tölt be az Aion hazai privát szerver közösségének egyben tartásával a “másik” blogján. Aközben arról számolt be, hogy a AionHUN-os Corival egyetemben valamiféle Tera underground blogba kezdenek bele. Egyrészt sok sikert nekik hozzá, másrészt meg ugye a cikkben én is meg lettem nevezve mint emócsempion, aki lehet, hogy csatlakozik a különítményhez. Nos a “tárgyalások” még nagyon kezdetleges fázisban vannak, de azt már biztosan állíthatom, hogy amennyiben tényleg lesz közös Tera blog, akkor én ott leszek mint főállású ellendrukker, aki – maradva a kaptafánál -, mindent meg fog tenni, hogy tarkóig felhúzza a gatyát az üzemeltető csapat minden egyes apró hibájakor.

NCSoftKOR + LG = real 3D Aion?

Azt gondolom senkinek nem okozok azzal meglepetést, hogy a Display piac következő nagy dobása a 3D megjelenítés lesz. Egészen pontosan ugye a sztereoszkópikus megjelenítés, amihez egy megfelelő szemüveg is kell. Az LG természetesen reagált a piac igényeire és kihozta az LG Flatron 3D és az LF Xnote 3D termékeit, melyek ugye már támogatják a 3D-s (szereoszkópikus) megjelenítést. A képre ráklikkelve azon kedves hölgy látogatóink, akik immunisak a nagymellű koreai chics-ek figyelemelvonására, azok minden bizonnyal látni fognak egy notebookot és egy monitort mellette (igen, valahol a mellek között…). A notebook kijelzőjánek bal felső sarkában sztereoszkópikusa (nehezen kiolvashatóan) ott van az “NCSoft Aion” felirat a képen pedig a Nightmare instance látható, amint az Asmodian csajszi éppen elindítja a rotan-t. Szóval röviden a lényeg: köszönhetően annak, hogy a cryengine eleve fel van készítve a szereoszkópikus képalkotásra, ezért az Aion elsők között nyújt real 3D élményt a játékosoknak az LG eszközein. (Márhogy úgy értem, hogy az MMORPG-k közül elsők között…) Látom magam előtt, hogy emberek tömegesen fognak rosszul lenni miután 2 órát rohangáltak körbe-körbe teminonon, és 10 percenként lenyomtak egy duel-t.

Rhuda, aki bőkézzel osztogatja a lootokat

Az 1.5-ös patch PVE endgame főbossával (Tahabata) kapcsolatban gyakran hangzik el az a kritika, hogy a droptáblája botrányos. A botrányosság alapját ugye az adja, hogy miközben tényleg extrém kihívás a megölése, aközben az esetek markáns részében egy-egy manastonenal, vagy a szokásos kék sapkával szúrja ki a játékosok szemét. Nos úgy néz ki a 2.0-ban ez a dolog eléggé meg fog változni, már elég sok olyan visszajelzés született a koreai oldalakon amelyek szerint a 2.0-ás PVE bossok bőkézzel szórják a tárgyakat. Ime egy screenshot, amely egyébként Beshmundir Temple főbossának (Rhuda) egy lootja:

Persze attól senki se tartson, hogy Rhuda csak úgy dobálni fogja a Eternal fegyvereket, júli 17-ig összesen három esett a koreai szervereken. Viszont mindenki megnyugtatására Tahabata szűkmarkúságával ellentétben (egy darab kék fire-rezes sapka), már legalább két cuccot fog dobni Rhuda az esetek nagy százalékában. (Egyébként ezeddig egy-egy spellbookot, greatswordöt és íjjat dobott a sárkányfattyú (márhogy az Eternal fegyverek közül). A spell-book tuljadonosának azóta már sikerült is felenchantolnia azt +5-ösre, ami lássuk be, hogy nem kis kihívás egy lvl55-ös eternal weapon esetében)

2.0-ás named-elite, hero, world boss lajstom

Korábban Z már bemutatta, a 2.0-hoz kapcsolódó instanceokat és world bossokat, különösen azok dropjai és az ahhoz kapcsolódó questek szempontjából. Az invenen folyamatosan frissítve megtalálhatók viszont az alacsonyabb rangú named mob/elite/hero mobok listája is. Mivel jelen pillanat szerint nincs kedvem kb fél napot rákölteni, hogy a mobokat megkeressem az angol nyelvi fileban és a aiondatabase.com-on (pláne, hogy a fele lehet benne sincs az 1.9-es adatbázis miatt), ezért most nem állok neki teljesen lefordítsam. Ennek ellenére javaslom, hogy Elyos játékosok alaposan bookmarkolják el ezt a linket: (Named monsters/Ingrisson), igaz, hogy koreaiul van, de addig amíg nincs jobb, ez is kincset fog érni az ilyen screenshotok miatt:

Ha addig valami leleményes emberke nem készít ezekből értelmezhetőbb verziókat, akkor célszerű ezeket kinyomtatni és szeptember 7-én még a nagy farm hullám előtt learatni az első kört. Ja és mi van az Asmo testvéreinkkel? Parancsoljatok, nektek is a link: (Named monsters/Gelkmaros)

Advanced Siege Weapons

Ezeddig nem volt arról szó, hogy a 2.0-ban természetesen érkezik egy újabb siege weapon upgrade is. Persze jogos a kérdés, hogy miért van ennek hír értéke, amikor jelenleg sem használunk siege weaponoket, hiszen egy közepesebb group is percek alatt üti be bárminek az ajtaját. Korábban már volt róla szó, hogy a 2.0-tól a siege kevésbé zerg-fest orientált lesz. Ennek az egyik eleme az lesz, hogy a fortressekbe csak akkor fogsz tudni bejutni, ha mindhárom bejárati kapu betörésre kerül, addig egy erőtér fogja védeni a belsejét. Az ajtók ráadásul a visszajelzések alapján sokkal erősebbek, és fortressenként súlyos 10 percek mennek el Siege Weaponök nélkül az ajtókra. (Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-két hónap múlva nem gearelődnek fel annyira a játékosok, hogy akkor már megint vicc lesz a kapuk beütése) Éppen ezért kap – végre – létjogosultságot a siege weapon a 2.0-tól. Egyrészt látható már a képen is, hogy jelentősen kicsinosították a groteszk formájú lézerágyúkat, másrészt viszont a gyártása semmivel sem lett egyszerűbb. Úgyanúgy minden szakmának kell bedobnia a maga részét hozzá. Koreai átlag piaci árakon egy-egy siege engine előállítása megközelítőlag 1,2 millió kinahba fáj, ezzel szemben az Brokernkén nem nagyon lehet 4,8 millió alatt kapni. Használat egyébként semmit nem változott, továbbra is combat petként jelenik meg és ugyanúgy lehet irányítani. Csak érdekességképpen, egy advanced siege weaponnek van 535k HP-ja és 1417 az alap sebzése.

Apróságok a merge, transfer,stb. témakörökben

  • Még mindíg nem késő elkezdeni rendberakni a frakció ütközéseket. Aug 12-éig kell megtenni, hogy az első rewardot megkaphasd. (random enchantment stone-os tatyó)
  • A jövőhét szerdai kötegelt merge során már 5 millióra emelik az átvihető AP mennyiségét. Szóval mehetnek isten hírével az AP milliomosok is.
  • Az USA fórumon hangzott el a kérdés, hogy mi van akkor ha valaki meggondolja magát miután már transfer queue-ba került. Trine válasz elég egyszerű: nem lehet visszacsinálni, a transfer meg fog történni, ezért is kérdez rá több ízben is a folyamat, hogy biztos vagy-e benne. Persze rögtön ezek után mégis csak előkerült egy módszert amivel “cancelezni” lehet a transfert: Lépj be egy tetszőleges légióba és máris failelni fog a merge.

Spatalos/Asmo oldal – Mass Exodus

AionSourceon készült egy lista arról, hogy mi a helyzet a Spatalos Asmo oldalával a nagy tragikomédiázás után. Nézzük az állapotokat:

  1. Prets: A légió egy része lelépett a Perentóra, a többiek (kb 60 tag) még aktív és picit kivár.
  2. Chronic Insanity: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  3. Royal Legion: Aktív, nincs infó arról, hogy terveznének elköltözni.
  4. Brujah: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  5. Immortalis Noctus: Halott. tömeges kivonulás: Telemachus
  6. Twilight Guardians: Aktív, nincs infó arról, hogy terveznének elköltözni.
  7. Ad Mortem: Halott. Immortalis-szal együtt mennek Telemachusra.
  8. Versus: Félig aktív, a légió fele lelépett.
  9. TNT: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  10. Dark Prophecy: Aktív, megerősítetten maradnak a Spataloson.
  11. Valkyrie: Megerősítetten maradnak a Spataloson.
  12. IX Kohorta: Megerősítetten maradnak a Spataloson.
  13. Darklegion: Halott légió.
  14. DooM: Egy jó ideje a padlón vannak, de ez talán a mostani történések kapcsán változni fog.
  15. La Brigade: Halott légió.
  16. Twilight and Xanadu: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  17. XeodeS: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  18. Chaos: Halott légió.
  19. Ater Draconis: Halott. tömeges kivonulás: Perento
  20. Infinity: Dead. Mass Exodus to Perento.

Színek: piros: tömegesen eltransferelt légió (9 db). sárga: Már eleve halott, vagy halálközeli légió (4 db), zöld: Akik többé-kevésbé maradnak (7 db).

~ by Menorel on .

Aion

135 Responses to “Breaking the Silence#3”

  1. Ne haragudj Crazy de olyasmin dühöngsz ami a társalgás folyamán fel sem merült. Az hogy a Be Happy / YouYou team / Taco mit mond az egy másik történet. Amiről én beszélek az pont amit te is állítasz hogy sokszor igencsak alul marad az elyos akár éppen DG-n. tízből kilencszer állítom hogy a csapat fele leül akikkel bemegyek mert látják hogy no chance én meg rohangálok egyedül vagy 2-3 másik elyvel hogy borsot törjek az ellen orra alá vagy legalább csináljak valamit. Viszont ez pont nem azt támasztja alá hogy az ely vagy az asmo noob lenne hanem hogy az asmok igenis rendesen ki vannak gearelődve. Korábban már vázoltam mit gondolok a dologról és egyet értek abban hogy az elyos puszta létszám fölényével képes porig alázni az asmokat. Viszont és ezt kihangsúlyoznám! Nem azért van így mert mi olyan rettentően sokan lennénk hanem azért mert az ellen napról napra morzsolódik le. A Hellfire arti képen például állóháború látszik. Egyszerűen nem tudtunk előre lépni, majd mikor nagy nehezen sikerült akkor elkezdtek eltűnni az asmok és mire az utolsó ostromolható forthoz értünk már szinte senki nem védte. Következő nap ültünk a fortressben duelezgettünk és azon gondolkodtunk hol a ****** vannak az asmok. Tehát elkönyvelhetjük hogy egy kiegyenlített helyzetből azért billent felénk a mérleg nyelve mert az ellenfél nem volt képes úgy összefogni mint ahogy azt mi tettük. Hogy miért történt így azt hiszem már kitárgyaltuk.

  2. Két dolgot kifelejtettem. Amikor a Taka No Dan behúzta az egyik fortress-t hirtelen tele lett az LFG chat omg wtf üzenetekkel mert hogy ők nem osztják meg a védésért kapott medálokat (nem mintha valaha is láttam volna egyet is valamelyik légiótol akinek a fortját védtem) aztán feltűntek a who cares üzenetek is és szépen hömpölyögtünk tovább a következő fortressre.

  3. Amúgy tudom miért lesz mégis transfer: tegnap rátvíteltem Ayaséra, aki ezért összeszégyellte magát és nekiállt megcsinálni.

    http://twitter.com/darkspell/status/19082822919

    😀

  4. So we will be bringing the Aion Europe servers down at 4am CEST (3am BST) on Friday 23rd July, the maintenance will last for 3 hours. During this maintenance access to the NCsoft website will also be unavailable (NCsoft Master Account).

    Aki akar transferelni, az ma este intézzen el midnent 🙂

  5. Egyébként nem is értem hogy a heti rendszeres karbantartást miért nem tudják valami hasonló idöszakban csinálni.

  6. Ha ma jelentkezek transferre, akkor most pénteken fog átrakni, vagy csak szerdán, illetve, 214k ap alatt kell lenni vagy már nem? 🙂
    Ha valakinek van ötlete, ossza meg velem plz. 🙂

  7. A szabályok maradtak, alatta kell lenni és a maintence előtti összes kérelmet akkor akkor dolgozzák majd fel amikor áll a szerver ezért aki ma beadja azt is megcsinálják holnap … szerintem.

  8. Szvsz pénteken át is rakják valószinüleg azért lövik le a szervereket.
    Az ap dolgot meg nagyon egyszerüen ellenörízheted.
    Felmész az oldalra, kéred a transfert . Ha valami nem stimmel azonnal kiírja, pl guildban vagy, van ahban cuccod, sok a penzed vagy pl túl sok apval rendelkezel . Amíg ezek fennálnak nem is enged rányomni a confirmra .

  9. Szerintem, péntek reggelre ott lesz a karid és csak 214k ap alatt mehetsz. Szerintem. Azért az csúnya lenne, ha 5napot keringene az éterben a karid:D

  10. + After this maintenance we will reopen the ability to queue for free character transfers.

    Úgy gondolom, hogy most nem tudsz új transfert nyitni, csak akkor fog átrakni, ha még most szerda elött jelentkeztél már.

  11. 5 napra elvitt;k a m=kusok al’yni >D

  12. A magyar kiosztásu keyboardoddal együtt 😀

  13. Darabjaira hullik. Pár túlélő marad azért Spatán de elég sokan szedjük a sátorfát.

  14. psychedelic: A közlemény ( http://uk.aiononline.com/board/notices/view?articleID=783&page= ) szokás szerint homolyáosan fogalmaz, de az én olvasatomban, holnap azok kerülnek tranferelésre, akik tegnap már queue-ban voltak és sajnálatos módon meghiusult a transferük.
    Egyébként a holnapi transferre azoka limitek vannak érvényben, mint amik a szerdai esetében voltak érvényben. Tehát még marad most a 214k AP-s limit.

  15. egy kis update:
    #
    {CC}Faelan [Telemachus] 2010-07-22 10:49
    The date is prior to the 21st, not the previously written 14th. Sorry for the mistake!

  16. Jah, nem enged Ap miatt, mind1, majd szerdán. 🙂

  17. Zerg, passivity, durci, pve playerek, cry-rage, ez mind tök jó és lehetne gondolkozni, hogy a játékmechanizmusban hol is a homokszem, de nem valószínű, hogy valami változás lesz. Engem viszont érdekelne egy olyan, ha esetleg lenne kapcsolat-info vadász valaki, hogy a Koreai részlegen mi van/volt ilyen szempontból? Ott is egyoldalú pve jellegű pvp megy? Vagy le van osztva a vezetés között mi kié? Esetleg folyamatosan változnak az erőviszonyok?
    Thx

  18. Stake: alapvetően fogalmam sincs, viszont azért van itt egy árulkodó cikk az invenen: http://www.inven.co.kr/board/powerbbs.php?come_idx=1497&l=1523

    Koreaiul van, de a lényeg: A május végi starthoz képest egészen júli 12-ig kellett várni, hogy megtörténjen az első asmo várfoglalás ground abyss Elyos felén. A screenshotok alapján a foglalást igen komoly Elyos tömeg próbálta megakadályozni, – ezek szerint – kevés sikerrel.

    A 2.0 endgame content egy részéhez kell, hogy elfoglalj erődöt az ellenfél területén (lásd governorok ölése pl.). Szóval ez elég komoly eredmény.

    Abból, hogy ez csak most következett be azt gondolnám, hogy koreában a szervereken relatíve balance van, amihez minden bizonnyal az kell, hogy a GM-ek tegyenek is ezért valamit.

  19. Ok, ezt értem, csak azon töröm a fejem, hogy ott a GM-ek 1-esével pakolják serverről-serverre az embereket a balance megőrzés érdekében. Esetleg a társadalom 99%-a ha van fort-siege-mass pvp akkor otthagy csapot-papot, Tahabata-t 10%-on, gathert 1 szedés után, craftot és szalad az eventre? Talán nem lehet bizonyos + létszám után első karaktert létrehozni (oldalt választani) a nagyobb létszámú oldalon? 🙂

  20. Ennél szerintem egyszerűbb a megoldás. Minden bizonnyal az a sor a játék dobozán hogy: “harmadik faj, akiknek a céljuk, hogy egyensúlyt teremtsenek és a gyengébbel együtt támadják az erősebbet” az nem feltétlenül csak kamu. Minden bizonnyal a szerverekhez meg vannak az eszközök, amikkel bele lehetne pattanni abba a rohadt dreadgion carrierbe és ahelyett, hogy félhülye módon az RNG() függvény irányítja, ahelyett célirányosan odaküldeni az elnyomó frakció fortresseire vagy 6 szállítót. Én továbbra is hiszek abban, hogy a balaur faj azért van benne a játékban, hogy balance-t teremtsen, csakhát ehhez kéne valaki, aki meghozza a nevükben a döntéseket…

  21. Most elképzeltem ahogy az egyik cm leül a gép elé bekapcsolja a kis dredgion szimulátorát és egyesével lövi ki a fortressben ácsorgó elyosokat az ágyúkkal XD

  22. GM/CM már a 4. faj és permabannal aláz.

  23. ne keverjük a GM-eket a CM-ekkel. A CM-nek hivatalból hülyének kell lennie, de jól kell tudnia előadni magát. A munkaköri leírásának első számú pontja: “Amikor a cég elcsesz valamit, akkor neked kell kiállni és felfogni a paradicsomokba rejtett téglákat”.
    A GM-eknek ezzel szemben az lenne a feladata, hogy fenntartsák a játékot.
    Csak egy példa, hogy pl. mit totális nüansznyi dolgokat csinál egy koreai GM:
    – Megkeresi az egyik játékos a GM-eket, hogy szeretne csinálni egy disenchant statisztikát, amihez kéne neki 500 db fable endgame polearmot. Fogja magát a GM ezek után, szépen adogatja a játékosnak a fegyvereket, amennyi fér a táskájába. Majd a végén zappolja a keletkezett enchantment stoneokat, majd gratulál a játékosnak és azzal búcsúzik, hogy: “már alig várom a postot az erdményekről”.

  24. igazából GM-et akartam írni de azért lol!
    http://idontbreak.files.wordpress.com/2007/09/dogtags.jpg

    • A Perento szerver Dash of Daevas/Tahabata FBK-t elkönyvelő játékosaink köszönhetően íme egy screenshot a korábban már említett “Lukea’s Saber”-ről:

  25. Simca is ott rohangált vele termionon, Shugen-nél pedig azt hiszem a láncfűrész van.


  26. vagy működik az [img] vagy nem XD

  27. Egyébként nem működnek a bbcode-ok (pl [img]). WordPress nem támogat ilyeneket, nincs is opció, hogy bekapcsoljam. De a dashbordon keresztül persze én meg tudom oldalni, hogy a kép linkek látszódjanak is képként.

    Más: Ahogy nézem reggel 4-kor lesz a transfer maintenance és várhatóan reggel 7-re már vége is lesz. Szóval aszem itt az ideje a “fájdalmat búcsúnak”. Sok sikert az elvándorló asmoknak a Perenton. Ha már így alakult, akkor remélem, hogy bejön a számításotok.

  28. Aha értem köcce, ez amúgy Shugen.
    Szerintem mondjuk kicsit illúzió romboló az ilyesmi 😀

  29. lvl50 pvp gs sem sokkal jobb skinben, annyi, hogy az nem lánc, hanem körfűrész 🙂
    Balaur GM-ként a balance megőrzése érdekében sztem simán beleférne, hogy ráparkol siegekor Term/Prim landingre, ledob egy rakat balaurt és oneshootolja a madarakat akik kimennek fieldből. ^^
    1 nagy kalappal azoknak akik mennek és 1 még nagyobbal akik maradnak! Remélhetőleg mindenki megtalálja a játékélményt soon. 😛

  30. Mage kasztok nem kapnak esetleg Dragon Ball sárkánygombot? ^^
    A láncfurészt eltudnám viselni templaromon én is…

    A 3d-rol. Milyen áron lehet egy ilyen? Azért belegondolok, hogy aki nem szemuveges, mennyit kinlodhat majd, ha ezt kell viselni játék kozben ill. a szemuvegeseknek kotelezo lenne hozzá a kontaklencse 🙂

    menorel…van esélye még is csak, hogy a jovoben elkezdd esetleg a Tera-t?

  31. Kasya: Egyelőre nem tartom életképes alternatívának a Tera-t. De ebben benne van nagyon az FGT#1-es élmény még. Számomra több szempontból is bukó a tera koncepciója még az FGT#1 alapján:
    – iszonyatosan vontatott szintezést, amit a “látványos” grindelés tesz “izgamasabbá”
    – Egy, még az aionnál is összetettebb craft rendszer, amihez csillió matot kell gyüjteni.
    – Tulságosan egyszerű karakter gear rendszer, értelmetlen statok, a statok valójában nem nagyon gyakorolnak komoly hatást a csatában nyújtott teljesítményre. Mindehhez hozzájön, hogy karakterenként van 4 skill + további kb. 4 passzív/másodlagos skill

    Persze lehet, hogy ezen a téren nagyon sokat fejlődött már a Tera, de sajnos az FGT#2-őre nem jutottam be.

    Személy szerint aggasztónak tartom, hogy a tömegek mennyire elfelejtették már az Aion fiaskót. A Fs!-en egekbe marasztalják a Tera-t, mindezt úgy, hogy egy percet sem játszottak vele, csak a seggrázós masge videót látták jóformán meg a trailereket. Félek, hgoy megint az lesz, hogy boldog-boldogtalan belefog vágni a játékba és nagyon hamar rájönnek hogy ez “nem wow” és beindul megint a whinetenger, ami kinyitja az egész community-t. Tavaly szeptember-októberben (aki emlékszik még a Spatalos[HUN] Progress postokra a paradoxon) 1800 magyar játékos játszott csak a Spataloson. Mára már az összes szerveren nem játszik 200 aktív sem.
    Emlékszem, hogy head-startkor az Fs!-es szerkesztőség hatalmas recruitot tartott Aion-ra és létre is hozták Spatalos Elyos oldalon a “Black Ravens”-t, majd két hónappal később egy pillanat alatt tűntek el a játékból, ott hagyva a légióban kb 10-15 aktív embert, akiknek fogalmuk sem volt, hogy hogyan tovább. Mi (még a régi Variance-szal) szorongattunk nekik össze néhány helyet, de volt olyan, akinek már csak az altos légióban jutott hely.

    Személy szerint nem tevezek belevágni olyan MMOba a jövőben, ami előzőleg nem tud meggyőzni arról, hogy a hagyományos mosóporral (wow) szemben képes meggyőző játékélményt nyújtani mind a szintezésre, mind az endgame-re.

  32. Kasya:
    LG XNote 3D R590 – Aion Edition:
    – 15,6′-os “gamer display”, Core i7 proci,
    – 4 giga DDR3 ram, 500 giga disk
    – GForce GT 335M GPU (1 giga DDR3 memóriával)

    Az “Aion Edition” ugye annyit jelent, hogy a gépet az NCSoft telepakolta mindenféle látványos dolgokkal (asztal témák, videók, háttérképek, stb.) ezen kivül a notebook kapott egy “Aion” logó (a keyboard alatt)

    A gép induló ára 1314 USD, ami – még a manapság agyatlanul elszált árfolyamok mellett is csak ~280 HUF-nak felel meg. Persze erre még rájön a vám, áfa, stb. De még mindezekkel együtt is bőven a modern laptopok középkategóriás árai között lesz a gép, plána ha azt nézzük, hogy mit vasaltak bele a gépbe.

  33. Mondjuk a 32’es fullhd lcd után a 15’os moncsin játszani elég gameboy filing lenne 😀
    Amugy nem rossz vas jah 🙂 blokkolnám

  34. Mondjuk semmit nem értek ehhez a 3D témához, de ha jól sejtem, akkor igazából a megjelenítés (monitor) semmit nem ad hozzá ehhez a 3D dologhoz. Ha jól sejtem, akkor a szoftverek/videokártya driver számolja ki azt, hogy hogyan is kell szétcseszni a képet ahhoz, hogy a 3D-s szemüveg abból értelmes 3D élményű képet tudjon összehozni. Tehát ha jól sejtem, akkor igazából ha rádugod a 32 zolos lcd-det hdmi-n keresztül erre a notebookra, akkor pontosan ugyanazt a 3D élményt fogod tapasztalni, csak nagyobb méretben.

    Persze az is lehet, hogy ez totál nem így van, és valójában a monitor is kell ehhez…

  35. 3d meg aion . Akkor még azzal a bikinis stuffal kellene már csak megfejelni ami most koreaban megyen 🙂

    • Az nálunk – érthető okokból – nem lesz, ezért is nem postoltam ki. Annak ugye az a lényege, hogy kapsz 1 kártyát minden játékban töltött 20 percért. Amiből ilyen fancy nyári rucikat tudsz vásárolni. Eddig nem is lenne baj, de mondjuk azért belecsempésztek egy kis érdekességet is, pl. hogy a pingvin cuki ad 3% casting speedet, vagy pl. ha a icy box ad egy rakat platinum coin-t, stb. Szóval picit fura.
      Jaés hogy miért is “jutalmazzák” a játékosokat ezzel? Nyár van, az emberek gondolom ott is strandolnak inkább, minthogy kockuljanak. Márpedig Koreában a fizetési model nem havidíjat, hanem lejátszott percek alapján van elszámolva. Tehát ott igenis kellene ilyen eventek, amivel a cég közvetlenül pénzkeresetet generál.

  36. És az nem lehet, hogy 32″-on “kicsit” jobban megviseli a szerkezetet ez a szétcsúsztatás? Bár végül, ha meghagyjuk alacsonyan a felbontást, lehet hülyeséget beszélek… De mindenesetre kipróbálnám a cuccot.

  37. Hehe , akkor már inkább egy projectort rábökni aztán a képet egész falra vetíteni , az lenne az igazi 🙂
    Kicsit para lenne nehogy valami szédült gladi leverje a csillárt a poleval 🙂

  38. A 3D lényege: LG monitorai 120Hz-es frissítést biztosít így a shutteres szemüveggel 60-60 lesz, kb. mint a moziban. Jelenleg ez persze így önmagában nem elég. Az LG két speckó konfigja (noti és desktop) rendelkezik egy megfelelő Nvidia kártyával is. Összegezném akkor, szükséged van egy nvidia vid.kártyára+szemüvegre (ez nálunk azt hiszem legolcsóbban 30k, mint kit), egy 3D-s monitorra és win os-re. Nem a reklám helye, de az LG első 3D-s monitora itthon is kapható már, 92ezernél kezdődik az ára, ki vesz nekem ilyet? 😀

  39. Úgy néz ki, hiába toltak meg két napot a character transferen “technikai okok miatt”, csak nem sikerült rózsásan ez a dolog.
    Néhányan kaptak maguk mellé kis pajtásokat (Pocak és Szilvy is jelezte, de aiononlineon is többen írják, hogymindenféle lowlvl karikat kaptak a transfer után). Többeknek ez miatt több mint 8 karaktere lett egy-egy szerveren, ezért be sem tudnak lépni, mivel a játék közli, hogy előbb törölni kéne egy karaktert. Olyan is van, akinél sikeres volt a transfer, megérkezett a karaktere de a lvl50-es karakterből lett lvl6-os. És persze olyanok is vannak, akiknél a karakter transfer sikerült, de a karakter mind a forrásszerverről, mind a célszerverről eltűnt.

    Szerintem egyelőre senki ne kezdjen el nagyon QQzni, remélhetőleg csak egy-két apró technikai probléma lépett fel, amit a napközben helyrehoznak. Ha mégsem, akkor sincs semmi, max wipeolják az összes szervert. Már amúgy is ráférne 🙂

  40. Gladi? Ugyan. Képzelj el egy Deityt ahogy föléd tornyosul és mögéd suhint egyet. Vagy a pull milyen érzetet kelthet az emberben 3D-vel? 🙂

  41. Aaahahahhhahaha!! xD Azért ez már extrém, ahhoz képest milyen wipe-ok kerültek szóba a PTS-sel kapcsolatban, az jelenleg biztosabb hely a karakterek számára, mint bármely live! xD

  42. Transfer fail update.1: ” Stuntkiller [Perento] 2010-07-23 07:12
    ARE YOU FUKING KIDING ME?? you tranfer the wrong char now all my guild left and my chars are still in the same server wtf?? are you playing whith your clients you dumb asses???? correct this assap”

    Ilyen issue is van, nem az a karakter lett transferelve, ami transferre volt kijelölve… Ejj mi lesz itt…

  43. omg…

  44. transfer fail vol2 .
    ncfail vol 1000000.

  45. Kezdem kapisgálni. Kaptunk 1 hónap ingyenes és “korlátlan” transzfer lehetőséget, ami alatt kikísérletezik, hogy is lehetne megoldani magát a transfert. Naccerű.

  46. menorel: ez felhívás keringöre! Postokat akarunk 🙂
    Van itt esemény böven .
    Amúgy már tényleg nem tudom hogy sirjak vagy nevessek.

  47. 6. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A karaktereitek keresitek, az ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék.

  48. 1:Mégiscsak teknikai gond miatt csuszott
    2:Mondtam hogy lesz itt NCFail
    3:SZerencsém van e, hogy nekem osszejott?
    Pocaknak és Szilynek pedig szurkolok, hogy mielobb rendbehozzák nekik (és a többieknek) – talán kaptok “részvét csomagot

  49. Csak viccből kipróbáltam a 8 karakterből 4-re amit megnéztem, a hivatalos oldal ezt írta ki: “The character/legion does not exist or has been deleted.”

    Semmi probléma, tegnap úgyis előfizettem a “Hagyományos mosópor”-ra 😀 Max megyek pár heroic-ot, meg ICC10/25-öt, míg megkalapálják a dolgokat. Ha meg nem, akkor kérek 250 millát és 1 full fenris/pvp ékszeres SM-et 😀

  50. Így is van, wipe az összes server. Úgyis egyszerűbb a szintezés 1.9 óta. Gondolom így akarják kitölteni az uborkaszezont. 2.0-ig fel lehet újra húzni a karaktret lvl1-50, aztán mehet az lvl50-55.
    Amúgy nem csak fordítani kellett a Koreai verziót? Merthogy ami különbség van az a nyelv és a fizetés/játékidő? Vajon hogy nem tűntek el komplett légiók server mergekor…
    Kíváncsian várom, mi lesz az az első event-happening ami zökkenőmentesen, ahogy kell fog lezajlani. XD

Comments are closed.