header image
 

Variance – T.E.R.A. Blog

Ha érdekelnek további TERA Online-nal kapcsolatos cikkek, információk, bejegyzések, akkor látogasd meg a TERA MMORPG-vel foglalkozó tematikus Variance blogot is: http://tera.variance.hu/

Minden bizonnyal a szemfülesebb comment búvárok már rátaláltak az új blogunkra, de azért illő módon bemutatnám a nagyközönségnek is az új kezdeményezést. 2009. július 30-án jelent meg a blogon egy bejegyzés: “Két érdekes gyöngyszem a koreai MMO piacról“, az egyik “gyöngyszem” természetesen a TERA volt, mondhatni ez volt az első pillanatom, amikor szembesültem azzal, hogy lesz valaha egy Tera Online nevű játék. Vicces dolog egyébként visszanézni pl. a fenti postban lévő “first game trailer”-t a TERA-tól. Ha megnézitek az eredeti youtubeot videót, akkor ott látszik, hogy ez a trailer 2009. januárjában lett fetöltve. Valahogy az én fejemben az elmúlt egy évben a következő – téves – kép alakult ki a TERA kapcsán: adott egy jó ötlet, egy dinamikus harci rendszer és bevált játék modell, amit megpróbálnak nekünk eladni és majd a végén lóhalálában próbálnak hozzá contentet gyártani. Most hogy visszanéztem ezt az – immáron – másfél éves videót, azt kell, hogy mondjam: ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mostanra már pontosan ismerjük a videóban is látható ingame helyszíneket (Valley of Nihil, Velika, Azarel’s Temple, stb.) és meglepő, hogy ezek – az egyébként döntően endgame contentet nyújtó területek – már 1,5 éve is készen voltak. Na de elkalandoztam, hiszen ez a post nem erről akar szólni:

Mint azt már korábban sejtetni engedtem a háttérben folyt némi szervezkedés, amelynek eredményeként felállt egy új blogger csapat, akiknek feltett szándékuk, hogy a jövőben időt és energiát szánjanak a TERA játékra. Talán az élet fanyar humora lehet – de semmiféleképp sem tudatos… -, hogy egészen pontosan egy évvel a fentebb említett ismerkedő post után indult el a “T.E.R.A – The Exiled Realm of Arborea”  blogunk, ami a keresztségben – nem meglepő módon – a “Variance – Hungarian TERA Blog” nevet kapta. A blogger gárdát jelenleg: Cori, Füben és jómagam alkotjuk. Nem hiszem, hogy bármelyikőnket is különösebben be kéne mutatni, de aki esetleg nem tudná: Cori az AionHun.hu hivatalos magyar fansite adminja, Füben pedig a renegát rosszfiú, aki a nemhivatalos-hivatalos magyar AION privát szerver fellegvárat tartotta egykézben, de azóta már megtért és felszámolva sötét múltját éppenséggel a guildwars2 blogján szokott főleg tevékenykedni.

http://tera.variance.hu/

Persze az új blog megléte felvethet néhány kérdést, melyeket megelőzve a tovább után megpróbálok ezekre választ adni:

Nézzük a potenciális kérdéseket, amik előkerülhetnek:

  • Miért akarunk egy új MMOG blogba kezdeni, miért nem elég nekünk az Aion? Az Aion egy nagyon impozáns játék, amelyre a legtöbben rááldoztunk közel 1,5-2 éve lassan, van aki többet, van aki kevesebbet. Ezen időszak alatt alaposan kiveséztük az Aion kapcsán az összes olyan dolgot, amiről érdemes beszélni. Mára az Aion egy olyan játék lett amit ismerünk, ismerjük a mechanizmusokat, ismerjük, hogy hol, mi, hogyan működik. (Igen, tudjuk, hogy az RNG() függvény az NCSoft programozók kedvenc algoritmusa). Blogolási szempontból az Aionból mára kiveszett az a fajta felfedező szellem, amit szerintem minden MMOG/MMORPG blogger leginkább imád. Felfedezni nulláról a világot és szétkürtölni a felfedezéseket, majd bezsebelni az olvasótábor elismerését. Ez a fajta élmény mára kiveszett az Aion-ból, persze vannak még mindíg sikerélmények, de ez már koránt sem nyújtja a “régi pompát”. Éppen ezért jött kapóra a TERA.
  • Miért pont a TERA, mi a franc az a TERA? A kérdés nagyon is jogos. Alapvetően az elmúlt egy évben bár folyamatosan beszámoltam a TERA újdonságairól, azért eléggé tisztes távolságból éltem csak magam bele egy újabb Koreai MMOba. Ennek ellenére egy éven keresztül még mindíg nem tudtam találni komolyabb kifogást; vagy amit találtam (lásd Brian Knoxos félelmek), azok is elhárulni látszanak. Mindezektől függetlenül nem terveztem belevágni egy új blogba, viszont a többiek megtaláltak és nehezen bírtam volna ellenállni egy ilyen meghívásnak.
  • Mit fog ez jelenteni az Aion-os blogra nézve? Ez egy olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni, alapvetően továbbra is az Aionnal játszok és szeretem a játékot, egyrészt a Tera még nagyon messze van (legoptimistább becslések szerint is 2011 eleje), másrészt viszont egyáltalán nincs részemről eldöntve, hogy a Tera megjelenésekor feltétlenül váltani fogok. Jelen pillanat szerint szeretnék foglalkozni a Tera-val, de ennek a legfőbb oka a kihívás, újra beleásni magam és nulláról megismerni egy újabb MMOG-t. Ettől függetlenül viszont a közösség, a barátok és persze a józan ész is az Aionhoz húz… Mindent a maga idejében.
  • Miért gondolom, hogy a TERA életképes játék lehet? Egyrészt nem kell ezt gondolnom ahhoz, hogy belevágjak mindebbe. Az Aion volt számomra az első olyan MMO, amit tényleg szinte a nulla pillanattól végig követtem, láttam, hogy miket csesztek el és láttam persze a jóságokat is. Kíváncsian várom, hogy ez hasonló és mégis más játékban mennyire képesek elkerülni ezeket a problémákat. Bár a mai napig imádom az Aion-t, de azért tisztában vagyok is a gyengeségeivel (és itt most nem a ma oly divatos epixfailekről beszélek). Aionban a frakciónként nyújtott öt zóna, a főváros és abyss, összesen nem nyújt annyi játékteret, ahol igazán élvezetes lehetne a szintezés, ezen nincs mit agyalni, ez tény. Ráadásul az Aion “lore”-ja is elég fapados. Talán nem is a fapad a jó szó, hanem az hogy száraz. Gyönyörűszépen kidolgozott történet, de valahogy nem elég fantasy. Van egy – valahova volt – istenünk (Aion), aki legyártott egy egyszerű világot, ami igazából nélkülözi az igazi fantázia elemeket. Ez persze nem baj, az Aionhoz tényleg ez illik, hülyén nézne ki, hogy fortressekért küzdünk, miközben mesebeli istenek készülnek háborúra Atreia világa ellen. Mindezek után viszont Arborea világa zavarbaejtően színes és változatos. A TERA lore egyszerű, viszont érdekes és jól megalapozza a teljes történelmet. A kezdő zónával (Island of Dawn) együtt 20 hatalmas zóna várja a játékosokat. Nincs frakció, ellenben van 6 faj a nagy ellenség pedig az Argon, akik nem kisebb dolgot vettek a fejükbe minthogy terraformáják egész Arboreát annak érdekében, hogy számukra élhetőbb, mindenki más számára meg élhetetlen legyen az. Nekem személy szerint ennyi elég is ahhoz, hogy belevágjak…

Na de ennyit a kérdésekről, itt csücsül a blog media könyvtárában egy nagy halom TERA screenshot, amiket ugye nem ehhez a posthoz szántam, viszont mivel itt már nem nagyon lesz TERA kapcsán post, ezért még így a végére ellövöm ezeket is:

~ by Menorel on .

Tera Online

23 Responses to “Variance – T.E.R.A. Blog”

  1. 1 kérdés foglalkoztat Teraval kapcsolatban, nem tudom erröl mit lehet tudni jelenleg, vagy volt e már szó rola csak átsiklottam felette, mégpedig hogy pvp vagy pve lesz inkább a fö irányvonal, nincs 2 frakció, szoval akár még egy jokis L2 tipusu pvp game is lehet belöle, alliancekkel, normális siegekkel, 24/7 pvp-vel, mert azt ütöd akit akarsz. Vagy wow tipusu pve game lesz, instákkal raid bossokkal, és néha lehet pvp-ni is, de azt megöli majd a pve community, akik majd az ereik vagdossák, mert vki pve területen megmerte öket támadni? 🙂

    Ha pvp game lesz, akkor érdekel a dolog, pve az felejtö, akármilyen fasza pve contentet tudnak is csinalni.

  2. Sok sikert a Tera-bloghoz, es orulok, hogy belevagtatok. Bar megfogadtam, Aion utan, hogy tobbet nem vagok bele MMOba, de az a Tera egyre jobban [email protected] a csorom. Soha sem mond, hogy soha…

  3. psychedelic:
    Sztem inkabb L2szeru lesz, lagalabbis remelem. Bizok benne, hogy 1 kicsit felturbozott, csiszolt “L2 klont” kapunk. Hogy mennyire lesz QQ a pve community? Hat ez majd kiderul. De 1 open pvp world jatekben nem tudom mit varnak majd.

  4. psychedelic teljes pontossággal leírta a kérdést ami megfogalmazódott bennem a post elolvasásával.
    Engem is érdekelne. 🙂

  5. Psychedelic: Ez a kérdés engem is foglalkoztat. Ugyan itt van előttem a hivatalos maszlag, mely szerint az endgame PVP része battlegroundos PVP összecsapásokkal lesz tele és a világ tele lesz PVP objektumokkal, melyeknek a birtoklása fontos lesz. De ezek mind megfoghatatlan infók. Egy biztos a játék legfontosabb alrendszere a “political system” lesz, melynek működtetéséhez a PVP lesz az egyik kulcs. Ennél konkrétabbat nem tudok. Gyakorlatilag az a tény, hogy a TERA egy “action MMO” már magában érdekessé teszi a PVP-t, gondolok itt arra, hogy a rád kilőtt fireball elől egyszerűen el tudsz ugrani. Valahogy nagyon úgy gondolom, hogy a TERA-ban óriási szívás lesz casternek lenni… (és nem csak ez miatt)
    Jahh még egy apróság: három szerver archetipus lesz: PVP,PVE,RP.
    Egyébként megfogok próbálni erre és a hasonló kérdésekre választ kapni. Felvettük már a kapcsolatot a Frogsterrel (EU terjesztő), akik meglepő reakcióidőkkel reagálnak. Volt már néhány levélváltásunk, amelyek között volt olyan, hogy este 9:44-kor küldött levélre ugyanaznap este 9:54-kor válaszolt az Aion Product Manager. Az is szimpatikus volt, hogy ugye a communikációs directort kerestem meg, aki bullshitelés nélkül továbbirányított a Product Managerhez.
    Most egyébként szeptemberig el vannak foglalva nagyon a GamesCommal, de az után várják a listánkat, amelyben feltesszük a sok-mmoból kiábrándult közösségünk kérdéseit. (Erről majd később)

  6. Már tegnap esti tweet-ednek hála odataláltam a blogra meno, kapásból fel is iratkoztam rss-re, aztán hogy a játékba belekezdek-e az már más kérdés. psychedelic kérdése pl engem is nagyon érdekelne, meg még pár dolgot nem tudok elképzelni ezzel a TERA-val kapcsolatban, meg sok a nyitott kérdés.
    De még odébb a megjelenés, szal különösebben nem zavar. 🙂 (Azért majd eu bétá-ra jó lenne bejutni 😛 )

  7. “Valahogy nagyon úgy gondolom, hogy a TERA-ban óriási szívás lesz casternek lenni… (és nem csak ez miatt)”

    Aha, nekem is kapásból az ugrott be, hogy itt bizony ranger uralom lesz csúnyán. Hiszen hiába a koncentrációs idő lövés előtt, a nyíl azonnal célba talál elengedés után, míg azok a spellek amiket eddig látni videókban, mind ilyen szép lassan elmászik az enemy-ig – simán elugorhatsz előle…

  8. Ahogy láttam a sorcinak pl van skillje amivel mozgásképtelenné teszi az ellent. Legalábbis a pvp videókban hol a földön feküdt a melee class vagy a csillagokat számolgatta a feje fölött.

  9. Igen vannak nagyon jó CC képességek és alapvetően persze nem csak lassú fireballokat fog lövöldözni, hanem nagyon hatékony AoEkat is puffogtatgat. Ráadásul ugye relativ minimális skill mennyiség van minden classnál, amiket a glyph rendszerrel egész jól lehet improveolni. Ennek ellenére a CC képességek sem lesznek I.W.I.N buttonok. A sorcerernek tudomásom szerint a következő CC képességei vannak:
    – Ice Pick/Frost Needle: ez egy ilyen jég csóvát lő ki, ami ha eltalál akkor lassít, de ugye el kell, hogy találjon és csak nem fogod hagyni ezt, amíg nem vagy meele rangeben, ha meg már igen, akkor meg úgyis mind1. Így néz ki:
    [youtube=”http://www.youtube.com/watch?v=eMvK6Eb2pZQ&hd=1&w=484&h=275″]
    – Lightning Trap: Ezzel a spellel odasummonol maga elé a Sorcerer egy csapdát, ha az ellenfél hozzáér, akkor rárobban és egy időre stunnolja. Namost ez szintén egy olyan dolog, amibe csak nem rohan már bele a meele, ellenben viszont a sorcerer ha megsummonolja, akkor mögé álhat és mehet a csiki-csuki. Így néz ki:
    [youtube=”http://www.youtube.com/watch?v=FX51SS-JSCg&hd=1&w=484&h=275″]
    .
    Namost én nagyon más skillekről nem tudok, amik CC hatást fejtenek ki a sorcinál.
    .
    CSIPet: Egyébként rossz hírem van, a nyilak sem instant repülnek bele az ellenbe, nézd csak meg ezt a videót:
    [youtube=”http://www.youtube.com/watch?v=yZem2Mtxk9Q&hd=1&w=484&h=275″]
    .
    Összességében máris revidiálnám a kijelentésemet, a caster/ranger classoknak azért lesz nagy szívás a Tera, mert minden bizonnyal már megszokták, hogy elég csak targetelni és megnyomni az “1”-es gombot, ez itt eléggé kevés lesz. Cserébe viszont a meele karakterek is komolyabb létjogosultságot kaphatnak.

  10. Király meno, thx! Most már csak egy nagy ellenvetésem maradt ezzel aze gész target rendszerrel kapcsolatban.
    Hiába raknak alá a gamenek highend szerverket, meg komoly sávszélt, aki nem a szerverrel egy országba lesz, ott bizony akármilyen isp-je is van, jókora csúszás lesz. Még a DIGI-nél is 40-50ms-el több a kifelé menő kapcsolat, nem, hogy átlag magyar szogáltatóknál.
    Márpedig egy ilyen target rendszer már 100-as pingnél is szerintem használhatatlanná tudja tenni az egészet, akárcsak egy fps játékban… De ne legyen igazam. Hátha megoldják valahogy…

  11. Annyira azért nem lesz fontos a ping mint egy CS-ben.
    Abban pedig olyan 60-80 még belefér. Speedtest.net német szerverekre például 20-30 között pingel míg pl Dublin-ra max 81-et.
    Szerintem mindkettő elfogadható igaz ez Digi-s net.

  12. Az EU szerverek ugye Berlinben lesznek. A Frogster tisztában van azzal, hogy mennyire highend gépen és mennyire profi network kell egy ilyen játékhoz, ráadásul a gépeket és a network elvárásokat is a BHS specifikálta nekik. Tehát nagy valószínűséggel nem a Tera szerverek és a BIX közötti sávszél lesz a szűk keresztmetszete a ms-nek, hanem a te géped és a BIX közötti.
    Megjegyzem nekem van egy proxim itt magyarországon, amiről a mai napig el tudom érni pl. az Aion szervereket ilyen 30-60 ms-sel, de ugye nem használhatom a potenciális ban lehetősége miatt, éppen ezért tolom ADSL-ről 130-200 ms-sel.
    Szóval egyelőre nincs okom rá, hogy ne bízzak meg a Frogsterben, amikor azt mondják, hogy ismerik ennek a kérdésnek a felelőségét és olyan networköt fognak lerittyenteni, ami nem fogja ezt az egészet hátráltani.

  13. A ranged kasztok erdekesek az biztos. Bar a melee elol is ugyanugy kiterhetnek. Nem a megszokott fightok lesznek, de talan a skill itt talan tobbet er, mint nehany mmoban, nem annyira gearfuggo a dolog. Majd kiderul, de ujdonsag. Es azert biztos, hogy szamitani fog a ping is, de remenykedjunk Frogsterben, hogy megfelelo vas lesz. Es a helyi netszolgaltatoban, hogy 2011ben mar 50/25es netem lesz…

  14. Menokam, mikor lesz hir arrol hogy a variance testuletileg jon a GW2-be?:)

  15. Viszont egy mass pvp-nel, siege stb. elég érdekesek lehetnek a rangerek sorcok, hogy csak spamelik a dmg-et a tömegbe és vkit ugyis eltalál, mert ott már lehetetlen mindenkinek kitérni elöle. Vicces lenne pl, ha aionban is, mondjuk artifact room melett folyamatos sorc tüzelés alatt lenne tartva a terület. Bár remélhetöleg ha lesz vmi siege, akkor nem ilyen picsa területre szoritanak be embereket, hanem nagy nyilt területeket csinálnak, és hogy a saját társaidat nem fogod tudni véletlen hátbalöni mert akkor az erösen megneheziti a dolgokat.

  16. Igazából ez az Aionban most is igy van, akinek van AoE skillje, az CD-n spammeli, hiszen azzal tudja leghatékonyabban be”tag”-elni a legtöbb szerencsétlen az 1 AP-ért. Ha lesz hasonló intézmény Tera-ban, akkor ott sem azzal fogsz szórakozni hogy lövöldözöd vaktában a direkt spelleket, sokkal inkább az AoE skillek lesznek hasznosak, amiből egyébként minden classnak van bőségesen (igen még a Priestnek is). Persze ezekre jellemző, hogy kis hatótávolságúak. Egyébként azoknak akik nem tudják elképzelni a targetless direkt spelleket, azoknak egy kis szemléltető ábra:
    [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=pJwv2q5csQY&hd=1&w=484&h=275″]
    .
    Gyurci: sajnos továbbra is azt gondolom, hogy a GW2 nem az én világom. Viszont Fübennek feltett szándéka, hogy nagyon GWzni akar, szóval ő bizotos, hogy megpróbál majd egy jobbfajta community-t építeni oda is.

  17. én FF XIV-re vagyok kíváncsi, aion után azt fogom kipróbálni, ha nagyon nem bejövős , akkor is ott van még a gw2 ami eléggé régóta piszkálja a csőröm 🙂

  18. Meow: Ugye a blog kapott meghívót az FFXIV-re, anno még Z szerezte meg és próbálta is ki. Mivel a pre-alfa óta itt a blogon egyetlen “élménybeszámoló” sem született az FFXIV kapcsán, ezért el tudod képzelni, hogy milyen tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Persze ettől még lehet hogy jó játék lesz, de a mi gyomrunk nagyon nem tudta bevenni hogy minden második NPC teletabi…

  19. Ha még csak a teletabikkal lenne a gond…nem is értem, hogy a Squeenix mit képzelte…katasztrófa eddig szvsz, csak a nagyon elvakult FF rajongók fogják élvezetesnek találni (talán) 🙁

  20. Miért kell minden keleti játékba aranyos macikákat, mókuskákat, nyesteket és egyéb jópofaságokat rakni? Én megértem, hogy ez ott egy elfogadott dolog.. (sőt gondolom igény is van rá), de nyugaton ez a sok pedó elem még inkább a “nerd” kategóriába taszítja ezeket (az amúgy sem a társadalmilag elfogadott kategóriába tartozó) játékokat és például engem kifejezetten taszítanak.

  21. pedig olyan édes cukimukitündibündi mind :))) (nálam még mindig a dark elf csajok a nyerők :))

  22. Én már valami jó kis steam-punk / post-apokaliptikus mmo ra várok, remélem nem hiába.

    u.i.: Grumpy fizess XD

  23. Darkfall és Earthrise?

Comments are closed.