header image
 

[2.0] Változnak a dolgok, fenntartással

Fenntartással? Nos, QQSource topik a forrás, most találtam. Egy állítólagos emberke alapján lett megírva, aki egyszerre játszik koreai Aiont és NA Aiont is. Röviden kivonatolok a Tovább mögött.

Ahogy elnézem, a dolgok nagyjából fele nemhogy leírva nincs a notice-ban, még csak említve sincs. Továbbá minden egyes ponthoz tessék hozzáérteni, hogy ez egyelőre kb pletyka szinten kezelendő: valaki mondja, de igazából nincs lehetőségünk megerősíteni/megcáfolni a mondanivalóját. Tehát vagy így lesz, vagy nem, mindenesetre eléggé érdekes betekintést nyerhetünk ezáltal a 2.0-ba.

  • A legelső dolog, amit kiemel (Töki, örülhetsz), hogy a Templar 2.0-tól ismét MUST lesz. Ahogy írja, egyszerűen máshogy nem lehet majd tankolni az új Bossokat, annyira erősek lesznek.
  • Padmarashka és Sematariux legyilkolását még most sem sikerült összehozni, még úgy sem, hogy Governor (!) tankolta átalakulva. Az elbeszélés alapján gyakorlatilag az összes létező debuffot szórják hatalmas rádiuszban, sebzésben pedig nem ritkán 10k fölé csapnak.
  • Egy videó Tahabata v2 Rudráról:
  • 2.0.1-től (valszeg ezt kapjuk meg mi is) Balaur bácsi szépen nem hagyja békén Divine-t, hanem folyamatosan próbálja visszafoglalni, így vége lesz a mézes heteknek, ha valamelyik frakció instázni akar alatta.
  • Mivel Balaurea (milyen meglepő) a Balaurok szíve csücske, ezért az ottani fortokat 2-3x gyakrabban támadják be, és a leírás szerint valami böszmegyorsan be is foglalják. Ezek alapján tehát a kanyonba való belépésért szinte nap mint nap meg kell majd küzdeni.
  • Az első kettő balaur erőd (ami a frakció saját oldalán van ugye) elfoglalása nem “különösebben” nehéz, mindössze 2-3-400 player részvétele szükséges (gondolom ez idővel, ahogy gearelődik a társaság akár még kevesebb is lehet), viszont az ellenfél területén levőké már sokkal-sokkal shugo-fingatósabb: minimum 500 embert keresztül kell vinni hozzá a kanyonon, ami elitekkel és egyéb nyalánkságokkal van tele. A kiskeléshez ha jól látom, az artifakkok a legjobb lehetőségek, tehát egyáltalán nem sétagalopp a dolog.
  • Ugye mindenki emlékszik azokra a fegyverekre, amik sötétnarancsok, és craftból készülnek. Persze, hiszen eddig csak elvétve lehetett használható dolgokat craftolni. Naszóvalkéremszépen, ne tessék örülni. Ezek a craftok csak akkor működnek, ha mind a négy (!) erőd a frakciónk kezén van. Szopóka…
  • Volt ugye a leírás, hogy ha 100 itemet elhasználunk, miközben itt van a Governor, akkor az elkasztol >valamit<. Nos, csávókám leírása alapján a >valami< nagyjából 500 ellentétes frakcióbeli játékost ölt meg azonnal. Mostantól tehát >durva valami< -ként hivatkozok majd rá.
  • Írnak valamit arról, hogy bizonyos kvesztitemeket kapsz akkor, ha elfoglalod az összes erődöt-majd elveszted-majd elfoglalod. Ezeket lehet gyűjteni, majd beváltani egyéb valamikre.
  • A leölt governor random dobál godstone-okat, encsi köveket, Q indító itemeket, illetve olyan “bizonyos” itemeket, amelyeket egy arany itemmel beváltva annak narancs párját kapjuk vissza. Nice, you say?
  • Ír valami ‘Divine Splinter’-ről, ami gyanítom a Divine fort alatti insta (szutyok lv 55, 4 pötyis legendary) főbossa, és 52-55 közötti arany/narancs itemeket dobhat, amik ugyanúgy pvpdeff/attk%-ot adnak, erősségben pedig az 50-es abyss geart karcolják.
  • Ír valami Inggison/Gelkmaros szettről is, amit elég könnyen össze lehet szedni (mobolós).
  • Ismét Governor: 100% (!!) eternal item drop rate, DEV (!!) oldalról is megerősítve. Illetve _minden_ ember, akit ottvan és segít (gondolom elér bizonyos teljesítmény határt) megkapja a már fentebb említett jutalmakat (via mail).
  • Személyes kedvenc: eternal ékszerek, kvesztből. Mit kell tenni? Lecsapni 3×3 NPC-t a kanyonban, és kiperkálni összesen 45 milla KÍNaht. A tag szerint a kapcsolódó NPC-ket “insane” módon folyamatosan védik az ellenkező frakció emberei, mivel tudják mennyire fontosak. Raid INC, you say?

Egyelőre ennyi, ha esetleg még találok valamit, majd befrissítem. No, mit szóltok?

~ by darksp3ll on .

Aion

18 Responses to “[2.0] Változnak a dolgok, fenntartással”

  1. érdekessssssssssssss

  2. nekem tetszik amiket leírtál/tak…

    PTS-en egyébként beleszalaadtam egy gladiba, akinél Master Carved Drenium Polearm volt, ami 2.0-tól a top fegyot jelenti. Mindez a 3. vagy 4. napon történt, ami azt jelenti hogy vagy nem kell a 4 fort a fegyo kraftolásához, vagy szerencsém volt, és egy GM-mel találkoztam. Egyébként nem volt, csak kék 55-ös szet rajta, ami azt sugallhatja hgoy nem GM volt, de hát ki tudja…

  3. @Eloim: nem az egyik GamesCom-ra kreált karival futottál össze vlen? Azokon lehet hogy voltak ilyen cuccok a show kedvéért, nem?

    Amugy jól hangzik, lehet javít egy kicsit a lelkesedésemen, mert az sajna most a béka ülepe alatt leledzik éppen. 😀 😀

  4. Én annak kifejezetten örülök ha a templár szerepe bármennyire is felértékelõdik.
    1.9 óta felhúztam 1-2 karaktert így bepillanthattam a felnövekvõ generáció összetételébe és azt kellett látnom hogy a franc sem akar már templárt kezdeni , viszont gladi annyi van mint a sár.
    De a clericek tudják hogy mennyivel jobb healni egy jó pajzs+swordos pve templart mint egy poles gladit , fegyver merge ide vagy oda.
    Persze templar is kombinalgathatja a gs-t (ahogy teszi
    is ) de akkor bukta az a 7 shield skillt , aztaán vagy megszokik vagy megszökik.
    De hogy ráadásul már tankoláshoz sem feltétlen kellett, arra amire igazábol jó (dpsnek nem veszik be partyba 😀 ) az azért már ciki .

  5. hát én meg nem mondom, milyen kari volt… Amúgy rá pm-eltem hogy ugyan mondja már emg honnan szedte a fegyóját, de reakció nélkül nekiállt ölni mellettem mobokat. Vicces volt látni, hgoy azokat a nagyra nőtt struccokat, amik Gelkmaros mellet találhatóak, olyan simán ölte, hogy élmény volt nézni. Én meg a ott szerencsétlenkedtem az 50es gold setben, kombo nélküli pole-lal és 61-es crit rate-tel.

  6. Ja-ja, elég bukta, hogy a tank pont azt a szerepet nem tudja betölteni a játékban amire ki lenne találva…
    Mert ugyan azt a boss-t a fortban védéskor, vagy szimplán instában, jobban megfogja egy dps-ként funkcionáló assa, vagy glad és ha fejre állok akkor sem tudom letépni rólla sehogy se és még túl is éli simán, csak healelni kell…
    Az meg végképp nevetség tárgya, hogy lassan party-t is egyre nehezebben találni pont ezen okok miatt… (minek Templar, Assa jobban letankolja és még dps-t is oszt…)
    Remélem a 2.0 után a dps huszárok meg fogják tanulni azt a leckét, hogy ha lehúzod a boss-t a tankról akkor neked kaszáltak (ami jelenleg nem él, mert még egy papír mágus is túléli ha az 50-es fort insta boss gyepálja a fejét, mert kedvesen akkorákat durrangat bele, hogy a fal kiszakad a boss mögött, a temp meg szakadjon meg ott ahol van és egyáltalán minek van a csapatban…)
    Hétfőn is osszefutottam egy agyas gladdal. DP-be mentem könnyed B boss runra kikapcsolódni, erre a bosson elkezdi írogatni egy idő után, hogy “go go Temp tank it the boss…” (nemtom hanyadik DP-je lehetett, de szerintem alapból ismert, hogy a “B” boss random cast targetelgetel, erre még elkezdett ott ugráni nekem a harc közben hogy fogjam jobban. Ha ennél is jobban fogtam volna, kirakhattam volna a BORG feliratot magamra mikozben asszimilálom vagy mi :D)

    Oké sírás off 😀

    Az eddig felsorolt változások és feltételek izgalmasnak hangzanak. 🙂

  7. Na jah, nekem is az volt a fura, és még mindig nem tudom elfogadni, hgoy Tahabatát, ami jelenleg a játék elvileg legerősebb bossa, assák tankolják.

    Pedig eleinte úgy volt beharangozva Aion, hogy a komolyabb instákba nincs is értelme templar nélkül bemenni, mert nélkülük úgy is kasza…

  8. Kemény XD Nagyon tetszetős poszt. Az a Rudra meg a tornádóival, ehh. Ha azt beszopod kampec.

  9. Toki orul. Bar sose zavart hogy kb minden class letud tankolni barmit..

  10. Á ha hozzámvágnának egy 50es clericet visszamennék játszani xD érdekel, hogy mit is jelent ez a templar nélkül nem lehet dolog mert ha max annyi, hogy nagyot csap akkor bukta lesz, Mondjuk már láttam assát ami kevesebbet sérült mint sok templár bár azok a “jó” gs templárok voltak

  11. Temp ugye több agro skillel rendelkezik, több a passzív skillje a blockra gondolom, így kevesebbet sérül, több a sebzést csökkentő skillje, így előnyösebb egy pajzsos gladinál ezt mondanom se kell.
    Nem néztem milyen skilleket kap 55ig, de biztos mind csak erősíti a tank szerepet.

  12. Ezek a dolgok mind tökjol hangzanak, de még mindig spataloson van a karim, és erösen kétlem, hogy lesz majd 2-3-400 ember, egy fort siegehez. Ráadásul test szerveren amig toltam, minden alkalommal, elszedte a fortokat a balaur amikor támadhato volt, szoval folyamatosan vissza is kéne foglalni, vagy folyamatosan harcolni és megtartani, amire nem sok esélyt látok.

    Amugy mennyi esély van arra hogy 7.én tényleg elindul élesben a dolog, mert 9.én jár le az accom, 2 nap alatt talán láthato lesz, érdemes e foglalkozni a dologgal, vagy totálisan veszett a helyzet ground abysson is.

  13. A QQSource-os postban ami van templar pvp video atom! Strongly recommended! 😉 hatalmasat mókáznak! ilyen videókat nézve hihetetlen lelkesedés lesz urrá rajtam a játék iránt! 😀 aztán ez meglehetősen gyorsan le is hervad olykor. :S 😀

  14. ma lesz transferre 10 sec lehetőség ! még mindig fenn van tartva 1 spot neked 🙂

  15. 8.án indul

  16. NCSoft ismét alakít, beindult a banhammer a “kiszivárgott” infókért, + hivatalos fórumon vmi iszonyat cenzúra van.

    “They are giving people infractions for what Snoozle is putting out in this thread”

    lol

  17. Ah, nem, ez túl szövevényes, de valamit benéztem, utálok álmostan QQSource-ot olvasni 😀 Csak simán cenzúrázzák a QQ-t a hivataloson, semmi újdonság…

  18. Nah… létezik egy ilyen Q:
    http://www.aiondatabase.com/quest/21127/to-stand-against-the-elyos
    Elvileg minden egyes alkalommal, amikor segíted a Governort ezzel, kapsz valami Qitemet cserébe (erről volt szó az írásban), és 10-et be lehet váltani majd. Mondjuk egy ilyenre:
    http://www.aiondatabase.com/item/101300692
    Ebből aztán ennek a kvesztnek a segítségével lehet továbbmenni:
    http://www.aiondatabase.com/quest/21263/enhancing-the-polearm
    És így a fegyver kap egy FATE prefixet, amitől extendes lesz:
    http://www.aiondatabase.com/item/101300693

    Tehááát, ha az elyos mondjuk folyamatosan befoglalja mind a négy balaur erődöt, és folyamatosan lejön a Governor, akkor az asmák közösség aktív része marha gyorsan szerezhet magának 54es gold fegyvereket. Jó lesz vigyázni.

Comments are closed.