header image
 

NCSoft KOR – új székház

Bár a majd 2700 főt alkalmazó NCSoft KOR jelenlegi irodaháza sem nevezhető kifejezetten ‘putrinak’, de a cég legújabb tervei között egy olyan új székház tervei kerültek elfogadásra, amely kétség kívül nem az NCSoft jelenét, hanem sokkal inkább a jövőjét akarja aposztrofálni. Még koreai viszonylatban is nagyon komoly színvonalt diktál már a jelenlegi irodaház is: Hatalmas könyvtár (ami tényleg hatalmas), több független vendégfogadó terem, az épületen belül több kávézó és étterem, több oktatóterem és konferenciaterem, egy olyan céges edző szoba, amibe végeláthatatlan sorban sorakoznak a futópadok, előtte a megannyi konzollal, 40 fő befogadására alkalmas céges gyermekgondozó/óvoda részleg és akkor még a produktív irodák közelébe sem mentünk.

Nemrégiben én is leírtam, hogy az NCSoft kőkemény fejvadászásba kezdett, aminek keretei között az összes koreai gamer siteon ők folynak a csapból is. Feltett szándékuk, hogy 150 új alkalmazottat vegyenek fel, akik többek között pl. a Blade and Soul konzolra történő portolásával fognak foglalkozni.

Az új csapathoz kétség kívül már egy új irodaház is dukál (nem mintha nem férnének el bőven a régi irodaházban is). Az új irodaház a ‘Pangyo Techno Valley’-ben épül és össz alapterülete 27ezer négyzetméter lesz. Az épület várhatóan 150 millió USD-be fog kerülni az anyacégnek és várhatóan 2013 májusában adják át:

Hogy mivel is nyújt többet az új irodaház?

  • 12 szintes lesz az épület a földfelszín felett és további 5 szint lesz a talajszint alatt. Az épület alap filozófiái: ‘közelebb a természethez’, ‘a hely ahol az álmok valóra válnak’ és ‘gondoskodni a családról’. Érdekesen hangzik, nemde?
  • Természetesen jár az épülethez egy parkolóház, több játszótér a gyerekeknek és érdekességképpen még egy aquapark is elfért az őskertben.
  • Háromszor nagyobb lesz az irodákra fenntartott terület, mint a jelenlegi irodaházban.
  • 200 gyermek gondozására alkalmas központ, a dolgozók számára egy nagyon modern étterem és egy 200 fős színház is elérhető lesz a dolgozóknak. Elérhető lesz természetesen a dolgozók számára fenntartott privát klinika is, a 440 négyzetméternyi összterületű sportcentrum és egy 570 négyzetméteres szauna komplexum is. Mindezek az épületen belül. Az alkalmazottak mellett azok családtagjai is korlátozás nélkül és ingyenesen tudják használni.
  • Az egész épület a ‘zöld’ felfogás jegyében került megtervezésre. A számos természetbarát megoldás mellett az épület káros anyag kibocsájtás nélkül működő légkondicionálást és (eső-) víz újrahasznosító rendszert is használnak.

Az épület várható összköltsége egyébként a jelenlegi tripla-A MMO játék piacon akár 3 db Tera/B&S/GW2 kaliberű játék kifejlesztésére is elég lenne. Reméljük, hogy ez a hatalmas invesztíció tényleg egy olyan helyet teremt a dolgozók számára, ami még inkább inspiráló sarkalni fogja őket, hogy ne csak egy-egy MMO kiadásáig maradjanak a cégénél és utána fejvesztve meneküljenek egy saját cégbe és kezdjenek el saját szakálra MMOkat gyártani.

~ by Menorel on .

Offtopic

11 Responses to “NCSoft KOR – új székház”

  1. De jól megy XD

  2. A munkaerő szarbanézése és kihasználása ott is megy rendesen. Nálunk legalább az alapvető munkafeltételek se adottak. 🙂

  3. Nem semmi kis vityilló….

  4. hol kell jelentkezni az NCSoft-hoz munkaerőnek? 😀

  5. TEsóm csak anyit mondott : “Most ez munkahely lesz vagy nyaraló?”

  6. Tudom ,hogy nem ide kellene ezt postolni , de kérlek magyarázzátok már el nekem a képen pirossal kiemelt eseménysort , ami 3 sec alatt történt !! 3furi lövés CD nélkül és halál ! Nem értek a rangerhez de ha jól emléxem az ő skiljeinek is van CD je nem?
    http://kepfeltoltes.hu/view/101011/Aion0013_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  7. mivelhogy a bestial fury 3 képességet módosít – igy a rendszer 3x észleli és irja ki
    1 – attack range
    2 – attack speed
    3 – attack erő
    ez teljesen okés

  8. Valakinek sikerült megtalálnia ezt a Satbakun gyereket ami a linkelt képen napi questként szerepel?
    Mert én felástam utánna 2 nap is azt a területet ahol az Aiondatabase-en két kép szerint kéne patroloznia, de semmi. Csak barbik meg mocsári szörnyek ugrottak a nyakamba állandóan 🙁

  9. “TEsóm csak anyit mondott : “Most ez munkahely lesz vagy nyaraló?””

    Tesod menjen vissza a gyarba a futoszalag melle es oruljon neki, hogy O munkahelyen dolgozik es nem egy nyaraloban. lol

  10. Ez semmi.. .nálunk van egy kv gép az ebédlõben.
    No de nem dicsekszem. 🙂

  11. jo tudni hova megy a lóvénk :))

Comments are closed.