header image
 

Tamat és az új pálya…

Szergely hívta fel a figyelmem, hogy érdemes lenne Tamat twittert olvasgatnom. Már jó egy hónapja is gyanúsan sokat dumált Tamat a LOL-ról (League of Legends) a saját twitterén, de akkor még úgy voltam vele, hogy nem bulvárkodunk, szépen kivárjuk a hivatalos bejelentést. Ez meg is törént ma reggel; az NCSoftos felmondási idő és moratórium lejárta után Tamat bejelentette, hogy a jövőben Vezető Közösségi Vezető (Lead Community Manager) pozícióban fog tetszelegni a Riot Gamesnél. Mondjuk egy vezető comminty atya úristentől legalább azt elvárnám, hogy ragzani tudjon (amit nyilván magammal szember sem én, sem ti nem várhattok el, hiszen én unofficial blogger vagyok; tehát nem belekötni). Naszóval ehhez képest drága Tamatunk ilyen szavakkal köszönti magát az új pozícióban:  “Games’s”.

Na de nem is baj, pont jó helyre került, a LoL eddig sem érdekelt, innentől meg már végképp nem is fog. Biztos egy nagyon jó játék… volt, de mostmár majd Tamat jól kézbe veszi a kommunikációt.

Azért az tudna érdekelni, hogy Tamat CV-jében vajon milyen kommunikációs sikerstoryk szerepelnek az NCWestnél eltöltött alig háromnegyed éves munkaviszonya mellett…

Béke poraidra… vagy mi… (márhogy a LOL-nak…)

~ by Menorel on .

Offtopic

10 Responses to “Tamat és az új pálya…”

  1. remelem hamar tavozik. nem akarok atterni a hon-ra.

  2. semmirekellő, le a fejét!

  3. Lesz a közeljövőben olyan játék aminek FAIL lesz a rövidítése? Mert lehet, hogy onnan oda megy tovább 😀

  4. FAIL, LOL! :D:D

  5. Ugyanmár. A LoL-ban teljesen mindegy, hogy ki a CM, eddig sem volt ezzel gond.

  6. Eddig lehet hogy nem volt 🙂

  7. Engem sohasem érdekelt, hogy Tamat mit csinál és mit nem. CM-ként semmi beleszólása nem volt a dolgokba, és infokat sem tudott nagyon lehozni.

    Riotnál másképp működik a dolog, ott még a developerek is hozzászólnak a témákhoz, minden héten van champion spotlight vagy preview, ezeknek semmi köze egy CM munkájához, mindig más ember posztolja őket, a videókat pedig egy önkéntes, Phreak – akit azóta alkalmaztak – kommentálja.

    EU fórumra most regisztrált egy CM, Jozrael, aki játékosból lett CS Specialist, és egyszerűen minden témához hozzászól, ami nem repost. Mindenkinek segít, saját topicokat nyit, stb.

    LoL-nak sohasem azzal volt gondja, hogy esetleg zárkózottak lettek volna a játékosok felé. Nem. Mostanában annyi gondja van, hogy a szerverek egy-egy update után instabillá válnak, de ezen kívül semmi. Mutatja ezt az is, hogy mekkora sikere volt a játéknak a WCG alatt.

    Nem egy CM öl meg egy játékot, hanem az, aki a CM-et irányítja illetve a fejlesztők teljes mértékű inkompetenciája.

  8. ambushka: Ezzel a véleményeddel nem osztozom. Az tény, hogy nem a CM öli meg a játékot, de a CM meg tudja ölni a közösséget. Tény, hogy a CM mögött is vezetők állnak, de akkor is a CM vállalja fel az arcát mindahhoz amit megígér és nem tud teljesíteni. A CM-nek a feladata, hogy foglalkozzon a VALÓDI problémákkal. A CM-ek írják egy éve az Eye of Community-t, ami konzenvensen NEM azokkal a kérdésekkel foglalkoznak, ami valóban érdekli a játékosokat, hanem azzal, amire tudnak is válaszolni.

    Egyébként meg ha annyira csodás a helyzet a Riotnál, akkor nem értem, hogy miért vadászták le Tamatot és nevezik ki az egyébként jól működő és tökéletesnek tűnő CM brigád élére. Erre a kérdésre nem fogunk választ kapni…

  9. Aion temetése után én pont LoL-ozni álltam neki. Nekem eléggé bejött a játék, nehogymár Tamat papát pont ide egye a fene!
    Mindenesetre kösz a figyelmeztetést.

  10. http://www.lol-europe.com/news/lux-lady-luminosity-champion-spotlight

    Phreak has slain tamat ^^ 4:50-nél

Comments are closed.