header image
 

Véget ért a ‘reactivation’

Sajnos nem adatott meg, hogy a reactiovation időszak alatt folyamatosan kockuljak. Talán ha 3-4x fél órát tudtam bent lenni a játékban, de ez is sokmindenre elég volt. Egyrészt büszkeséggel tölt el, hogy egykori sarjam, a Variance légióból kinőtt ‘Last Stand’ légió továbbra is gőzerővel menetel előre, bármikor is léptem be, 20-25 ember mindig online volt és tolta a szekeret. Sok-sok régi arc, ismerős mellett bizony néhány fiatal titánt is megismerhettem. Potom 73 millió AP-val és napi 200k+ inc AP-val, a légió továbbra is gőzerővel menetel.Emlékszem, hogy még a ‘merge’ eventnél a légiónk csúnyát bukott, akkor a szerver 8. helyről buktunk vissza a 22-23. helyre. Mostanra újra elérte a légió a 13. helyet és stabilan menetel előre az élbolyban. Egyébként a légió éppen vezetőváltáson van túl, Kleitől Inci vette át a staféta botot. Klei egyéb elfoglaltságai miatt most néhány hónapra off. Sok sikert a légiónak a továbbiakra is. never give it up!

Hogy hogyan telt számomra a reactivation? Döntően eseménytelenül, hisz keveset tudtam online lenni. Ezzel együtt is, sok – számomra – fontos dolgot azért meg tudtam nézni. Jártam egy kört végre Balaureán, repültem egy tiszteletkört Abysson, ahol meg kellett állapítsam, hogy egyáltalán nem annyira kihalt, mint ahogy azt predesztinálná a 2.0-ás content. Valahogy az egész sokkal letisztultabb, sokkal homogénebb. Károghatnék persze, hogy miért nem ezt adták ki anno startkor, miért kellett nekünk 50 DP runonként látni egy nyamvadt sárgát, miért szarték el úgy a world bossokat, hogy 2 partyval lehetett őket stabilan farmolni az enchantment stonekért, stb. De inkább nem teszem. Sok emberrel beszéltem (főleg újakkal) akik már ‘ebbe a világba’ születtek bele és látványosan jól is érzik magukat benne. Úgy terveztem, hogy januártól újra nekikockulok az Aionnal, ennek viszont két dolog is keresztbe szervezett, egyrészt a TERA koreai OBT-t a várakozásokkal ellentétben január közepére rakták, másrészt meg most a reactivation alatt ráébredtem, hogy anno miért is hagytam abba a játékot. Úgy elég nehéz önfeledten játszani, hogy a földszinten nekifog a fiam bömbizni. No nem baj, ha más nem, arra még jó leszek, hogy hajnalok hajnalán a mindenkori upcoming MMOkról blogolgassak, ha már játszani nem tudok velük 😉

Egyébként a reactivation tényleg egy sikerstory kezdete volt most az NCSoftnál. Szokás mondani, hogy minden MMOban kétszer lehet sikerre vinni, először a kiadáskor, másodszor pedig akkor, amikor a játékot elhagyóknak egy komolyabb lehetőséget adsz az újrakezdésre. Ez most megtörtént. Az eredmény elég látványos:

A diagram egyébként több dolgot is elárul. Egyrészt jól látható, hogy míg október végéig – a szinte egész évre jellemző – unbalanced felállás volt jellemző (jelentős Elyos fölény), addig november eleje óta a két frakció (az összes szerver szempontjából összesítve) fej-fej mellett halad. A hétvégéket tekintve, hol az egyik frakció, hol a másik emelkedik ki. A ‘reactivation’ időszakot az utolsó két csúcs jelöli. Jól látható, hogy az első csúcs még nem volt kiemelkedő, de a mostani hétvége bizony valóban óriási tömegeket hozott vissza a játékba. Látványos az Elyos fölény a mostani hétvégén. Mondhatni a sötét régmúlt emléke. Érdemes lehet megnézni ezt a diagramot egy-két hónap múlva is, amikor már látható lesz, hogy a reactivation vajon mennyi játékost is hozott vissza maradandóan.

Még a végére egy apróság, aminek semmi köze a topichoz, de nem nyitok neki új bejegyzést. Szóval NCWest a karácsonyi event kapcsán indít egy community eventet is, lényeg, hogy fényképezd le a karácsonyfátokat, amire rakj néhány Aion témájú dísz is. A lejobbak között nVidia és Steelseries ajándékokat sorolnak ki. Ezúttal az EU játékosok sincsenek kizárva! részletek: http://uk.aiononline.com/board/notices/view?articleID=1130&page=

~ by Menorel on .

Aion

3 Responses to “Véget ért a ‘reactivation’”

  1. Egy Last Stand tag megtenné, h szólna egy officernek aki kirúgna, mert a react lejárta után véletlen bentmaradt a karakterem a guildben. A karakter neve: Rauros

  2. Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne megnyerni ezt az eventet, és mire lett ötletem, rájötem, hogy hanyagolnom kell:

    “you must be a resident of the United States (excluding the State of Rhode Island, and excluding Guam, Puerto Rico, U.S. territories, military installations and commonwealths), or Canada (excluding Quebec) (Canadian residents will be required to answer an additional mathematical question in order to claim their prizes).”

  3. Hat…

    ne aggódj 🙂 lesz még nap amikor Aionnal , Terraval netán Gw2vel vagy az akkor top mmokal jatszal és ne csak írj roluk =).
    Mikor fiad pár évvel nagyobb lesz 🙂

Comments are closed.