header image
 

Kinect támogatás a jövő MMORPG-jeiben?

Ez a hír kétség kívül leginkább Öcsémet fogja megörvendeztetni, aki azóta a tévé előtt vergődik reggeltől-estig, amióta megvette a fiának a Kinectet; de gondoltam hátha mást is érdekel, ezért kipostolom. Szóval a ThisIsGame sajtóbejelentése alapján, a Gameprix jelezte, hogy a Divine Soul nevű sci-fi MMORPG játékát oly módon kívánja továbbfejleszteni, hogy az támogassa a Kinect irányítást. Aki esetleg nem tudná, a Kinect a Microsoft terméke XBOX360-hoz, amely azt teszi lehetővé, hogy controller nélkül irányítsd a játékot úgy, hogy gyakorlatilag a saját testedet használod controllerként. Egészen addig én is azt gondoltam, hogy ez egy nagy baromság és bóvli, amíg nem próbáltam ki öcséméknél a dolgot. Meg kell mondjam erősen felértékelődött bennem az eszköz hasznossága és élvezhetősége az után, hogy rájöttem mennyire is élvezetessé tud tenni ez a fajta irányítás egy egyébként totálisan gagyi játékot.

Függően a fejlesztés sikerességétől a Gameprix is úgy gondolja, hogy ez a technológia igenis hasznos lehet az FPS/Action MMOkban is. Látom magam előtt a jövőt, amikor az este 7-kor kezdődő Raid 3. órájában 3-4 embert kell lecserélni, mert egyszerűen már nem tud megállni a lábán és nem képes castolni a spelleket…

~ by Menorel on .

Offtopic

14 Responses to “Kinect támogatás a jövő MMORPG-jeiben?”

  1. Zsííír!! Épp azon agyaltam, hogy veszek egyet a boxhoz! 🙂 vicces lehet! 😉

  2. Szívesen vennék egy videót róla 🙂

  3. Ez a dolog kb 10 percig vicces, illetve azoknak jó akik egész nap lófaszt se mozognak. El tudom képzelni pl egy laza 8 órás melós rohangálás után milyen szuper lenne egy kiadós instázást is végigugrálni. Kis idióta játékokhoz jópofa, de mmo-hoz, el nem tudom képzelni, fps-hez sem. Ha mozogni akarok, edzek, kimegyek a levegőre, nem a tévé előtt ugrálok mint egy értelmi fogyatékos.

  4. Na igen,meg a másik,hogy amikor leülök a gép elé,akkor hátradölök a fotelben,kinyitom a sörömet stb….Kiprobálás nélkül is megmondom,hogy ha mozognom kell a tv elött,akkor az a játék szempontjábol bármennyire is tuti,nekem nem az:DD Running jolmondod,ugráljon a tv elött a franc,eleve nincs is rá hely,hiszen a sörösdobozokat nemtudom hova tenni…Na de akinek tetszik az ugráljon,de a mozgást én sem a tv elött tervezem:)

  5. Legalább a gamerek 80%-a lefog tudni fogyni..:D Bár ahogyan értelmeztem a hírből ez csak egy plusz opció, tehát nem igen fognak vele élni, huzamosabb ideig… Szalmaláng ereje biztos lesz, hiszen milyen szuper, és micsoda újítás stb… de mmohoz biztosan nem életszerű.. Bár talán megfog változni a közvélemény ítélete az mmokról..:D Hiszen felfog érni egy kemény edzéssel:)))

  6. Egy Arx Fatalist kipróbálnék kinect-tel.

  7. menorel öcsédéknél mennyire működik jól? amikor néztem róla videót kiállításon, hát egy fos, nagyon pontosan kell mozogni, hogy érzékeljen is valamit, ha hirtelen mozogsz nem is tudja mi van, szóval ott nálatok ez mennyire látszott?

  8. Eléggé pontos. Én is láttam róla ilyen ‘5 percig teszteltem és szarfos’ videókat, ebből is indultam ki. Majd kipróbáltam és nagyon is meglepett. Egyáltalán nem csak a test síkjából kifelé tartó mozdulatokat tudja érzékelni és nem is csak lassú és pontos mozgásokat. A kinect technológiája elég pontosan tudja, hogy mikor melyik testrészed mozog. Vicces, hogyha tök sötétben lekapcsolod a villanyt, akkor a testeden egy csomó kis piros pöttyöt látsz, ami nyilván villanynál nem látszik.
    Tesóm vett ilyen fittness meg jóga programot is, ami rendesen csesztetni, ha nem tartja egyenesen a hátát, vagy nem a test, kar, stb. tartása. Szóval a technológia lényegesen kiforrottabb, mint a hozzá készült alkalmazások.

  9. Érdekesen hangzik!
    Kíváncsi lennék hányan ugrálnának körbe körbe Illusion Fortress-ben ha csak ezzel lehetne irányítani az Aion-t. Vagy ha boss fight közben szólna a cleric hogy “á begörcsölt a karom” 😀

  10. Viszont juteszembe, hogy tudnánk értékelni a mana-pihenőket!!! 😉

  11. Értem, tehát jó a cucc és még rengeteget fognak rajta fejleszteni az tuti, de inkább képzelem el FPS környezetben na ott az igazán ütős egy ilyen cucc 🙂

  12. Most beugrott pl. az Assa amint éppen ezerrel csápol, hogy meglegyen a 0,4-es attakspeedje Flurry alatt, vagy dash-al nekiugrik a képernyőnek 😀 Glad meg ilyen kapuera mozdulatokal, kezében a felmosórrúd végére szerelt érzékelővel üti épp szét a szobát aoe-ban 😀

  13. Szerintem nagyon sok vicces pillanatot generálna egy ilyen kütyü 😀

    Iridescent.
    Ha FPS akkor én inkább valami ilyesminek tudnék nagyon örülni 🙂

  14. Amúgy belegondolva tényleg vicces lenne ez mmo-nál. Mondjuk ha ez bejönne akkor a koreaiak megvernének minden más országot minden sportban. Mondjuk nem lenne az h 48 órás kockulásokat nyomatna egy ember mert az felérne egy komplett maratonnal/hosszútávúszással/lovaglással/egy intenzív harcművészeti tréninggel (ez spec egy pozitívum lenne). Meg ugye aionnál lenne a repülés probléma megnézném ahogy az emberek a szoba közepén hasra-vágnák magukat és ott fetrengenének a földön. Amúgy meg ha fps-ezni akarok úgy hogy igazinak tűnjön akkor meg veszek egy airsoft-ot és kimegyek haverokkal lövöldözni. Friss levegő,viszonylag élethű harc és nincs ott a sok idióta akik visítoznak mert lelövik őket.

Comments are closed.