header image
 

Jan. 4 – Aion_KOR 2.5 bejelentés

Az inven információi szerint január 4-ére (tehát jövőhét kedd) az NCSoft_KOR összecsődítette a koreai sajtó apraja nagyját. Nyilván nem kell hozzá nagy látnoki képesség, hogy bárki összerakja: január 4-én fogják bejelenteni a 2.5-ös patchet. Hogy hova ez a nagy ‘sietség’? Ugye január 11-el indul a TERA OBT, így nemcsoda, hogy az NCSoft belehúz és kiteríti a lapjait. Amit eddig lehet tudni a patchről: erősített és teljesen új skillek, Abyss kapcsán valami nagyon komoly játék mechanizmus változást rebesgetnek, housing funkció hozzáadása a játékhoz, grafikai update.

Kitartás, a pontos részletek hamarosan napvilágot fognak látni, addig is én személy szerint tovább gyúrok a TERA kOBT-re 🙂

(Az infóért köszi Corinak!)

~ by Menorel on .

Aion

63 Responses to “Jan. 4 – Aion_KOR 2.5 bejelentés”

  1. Jolmondod Jewy,a többi kasztot huzták fel,régen semmit nemlehetett tenni az assák ellen annyira OPk voltak,most a többit rántották fel,valamelyiket(sorc meg glad pl..)kicsit jobban is mint szükséges lett volna azt ennyi.A gyerek amiket irt a linkeden,azoknak legtöbbje sirás semmi más,és pl a remove shock ugyanakkora érvágás egy rangernek egy chanternek meg egy gladinak is mint assáknak…Teljesen értem mitakarsz mondani,csak a nerf szo fogalmát mindketten méshogyan értelmezzük és ennyi . Jelenleg is semmi baj nincsen assákkal,gladi temp meg sorc ami fingatos többi gyerekjáték.Mondjuk a templar az szinte lehetetlen,gladi az meg kurva nehéz enemy lett(de nem ölhetetlen),de egy assa ne is öljön meg egy tankot szerintem…arra van más kaszt.De kiváncsi vagyok 4én milyen ujitások jönnek:)

  2. Csocsi, amit ott összeirtak az tény és nem sírás, vagy elfogadod vagy nem, biztosan te is ok nélkül hagytad ott az assád egy könnyebb játékmenetért. Az assa annyira volt op mint akkoriban a te rangered, ami szintén megmaradt annak. a Remove shock a rangernek? ne viccelj kérlek. stunning shot és rupture alapbol akkora, h csak rupture után tudsz kijönni… ráadásul van rootod, és 7 secig ha nem birod kiteolni az enemyd akkor elég gáz ranger lehetsz, mert utána a bow stunodbol kisem jön az enemy. gladinak sem érvágás, még annyira annak a csoro csanternak sem hiszen a stunja 15 secenként 4 secig stunol és a staffja KD zik. ergo az igazi érvágás 1 karinak, az assának akinek nem elég h nincs csak 1 insta stunja, még pötyögnie is kell… a Nerf szot nem lehet csak 1 féle képp értelmezni, mindenki ugy is értelmezi csak te nem 🙂
    nem azt mondom h gladi meg ilyeneket öljek, de azért egy sorcit had lehessen már ha papirban van, de per pill 1 full group < Sorci, a játék, és mig minden kari nyer valamit a criticalbol addig assa nem, mig minden kari kap boostot (nem nem manastonet) a mergeböl… Továbbá tegyük hozzá, ha egy ugyanolyan gearben feltett bármilyen kaszt vs assa van, akkor szimplán mert assa (nem a neve miatt, hanem mert az assa van a kaszt balance alján) ezt is lehet vitatni, de te aki otthagytad az assád erröl kb már mit sem tudsz. szal egy ugyanolyan gearben lévő akármi vs assa, nem kérdéses kiveszit, és itt most nem az agyhalott enemy vs assárol beszlek, hanem aki csak kicsit is ért a karijához.
    1.5 ben op volt az assa… ezért volt rune carving. pontosan ezért. most hogy ilyen már nincs, kivehetnék, kicsit fogyatékos dolog h te v a gladi v akármi más 3x akkorát üttök rám 1 gombnyomással és instant stunnal, mig én kötögetek kötögetek azt meghaltam….

  3. A vitát lezárva zárszonak annyit,hogy jelenleg az assa az erösebb középmezönyben van,atom dpssel,egy sorcit rangert vagy smet szinte instant öl,de többi ellen sem vall szégyent,csak a skillek sorrendjét kell jol beállitani és ennyi.Ha rangerrel én vagyok a kezdeményezö kb 90%ban én is nyerek,de ha odaér és 2 skillböl megöl max 1 sec alatt az azért kicsit durci nah:D Én anno béna voltam assával,nem állt kézre valoban,de igy utolag már látom mit kurtam el:) Amugy dumálgattam haverokkal,és a nerf szora másoknak is az volt a véleménye mint nekem,hogy az gyengitést jelent,nempedig azt,hogy vmi mást jobban erösitenek mint az adott dolgot,assa esetében annyi volt,hogy kevesebb boostot kapott mint a többi,az még nem nerf,szoval szerintem ebben sosem találnánk közös nevezöt:) Amit meg belinkeltél,hát arra nemtudok mitmondani,de jokat röhögtem rajta:D Még azt is nerfnek vették,hogy a mobokat erösitették dreden…Na de tárjuk le,nemsokára jönnek az uj skillek:))

  4. az nem nerf volt, omg olvasd el legalább a postot…

    másrészt, nem tudom honnan jöttél v jöttetek, de a neft kb mindenkinek ugyanazt jelenti, minden játékban, fura modon nektek nem 🙂
    mindegy a vita lezárva, te mint rerollolt ranger megmondod, hogy az assa erős középmezönyben van :))) ez azért picit vicces
    (gearelni sem árt magunkat ugye mert a miragent armor nem feltétlen védi meg a seggünket 🙂

    na mindegy vége 😛

  5. Jewy ne lovagolj már azon az egy szón, amiről fogalmad sincs. A nerf GYENGÍTÉST jelent, egy adott kaszt tulajdonságainak a LEHÚZÁSÁT. Ezzel nagyjából tisztában szokott lenni, aki használja a szót. Az, hogy MINDENKI (az assa IS) kapott stun resistet, az nem assa nerf. Mellesleg a DPS-én cseppet sem változtat. Szerintem nem fair-ebb a stunlock, mint a stunresist. Ne legyél már ennyire szűk látókörű, mert fáj ez a flame-cry-fest.

    Nem akartalak megbántani, csak úgy látom nem érted, amikor normálisan próbálja valaki elmagyarázni. :S Remélem ebből nem lesz még nagyobb flame, ha igen, ezt is töröljétek nyugodtan, nem tehete róla, hogy nincs pm. 🙂

  6. http://www.img-share.net/uploads/41902aion0169.jpg

    rofl… ezt nem kívánom senkinek

    Tumbs up if you want SM-nerf!

  7. Olyan hogy cleric nerf van kilátásban ? 😀
    Ketten egy star ofi gladival csinálgattunk egy questet inggison-ban aztán jött egy cleric akinek bátran neki is ugrottunk mind a ketten.
    Gladiator barátom nagyjából 4 másodpercig húzta. Aztán átfordult rám a cleric és két skillel + egy godstone proccal ki is végzett mind a 12.000 hp-mmal. Oké hogy nem pvp stigmáim vannak meg hogy a gearem sem pvp de azért az elég röhejes volt ahogy 2 platest 10 másodperc alatt kinullázott egy cleric.

  8. hotei: vajon ki nyert volna, ha ugyanez a cleric questelget nyugalomban, nincs rajta pvp gear, Ti meg nekiveődtök nagy lendülettel? 🙂 Nyilván a körülmények számítanak valamelyest.

    Egyébként azzal egyetértek, hogy az ilyen 1-2k-nál nagyobbat sebző skilleket át kéne nézni, és valamit tenni, mert semmi élvezet nincs az 5 másodperces pvp-kben.

  9. Hát igen, egy pvp cleric mboostra (és ma-ra…) gyúrva kegyetlen imba tud lenni! Pár napja úgy bealázott egy ilyen cleric silenterában, hogy csak pisolgtam. Kóstolgattuk egymást kb fél percig aztán dirr… eltűnt a hp-m 😀 Azóta nyitva tartom az inventoryt első 2 slotban a mr-es cipőmmel és kajával 🙂 Legtöbben alábecsülik a priest classt pvp-ben (őszintén szólva néha én is így vagyok ha classom belit látok…), mivel nincsenek op skilljei és csak kevesen tudnak jól játszani velük, ezért igen meglepő lehet egy-egy ilyen találkozás 🙂

  10. Így vagy úgy igazából tök boldoggá tenne ha egy olyan asmoval is találkoznék most már akit meg tudnék ölni vagy legalább közel lennék hozzá. Még 50+ SM nem vert el egyedül. Igaz az s csak azért mert még egyel sem találkoztam 😀 Mondjuk azt nem értem hogy a csilli villi pvp szerkójában miért kell megvárnia mindenkinek míg behúzok 1 mobot?! Úgysem tudok még csak elfutni sem senki elől nem hogy még felvegyem a kesztyűt….

  11. Sin erõs középmezõny ? jujj 😀
    Anno jóvolt , nagyon jó, és hatalmas fun.
    Sm-Sorc reggelire hamm kategória volt, többi classt is stunbol stunba rakva szét lehetett varni lazán. (na jó , átkozott templart annyira nem 😀 )
    Sin elõnye a stun volt aztán burst, ennek 1.9-el pápá.
    Csak lestem patch után hogy hogy b..nak földhöz, ccznek ,shieldet kapnak az enemyk ambush után..
    Sokáig nem bírtam reroll gladira.
    Csak hogy szemléltessem pl egy gadi vs sin fightot :
    Sin jön ,üde ,friss, precizen nyoja skileket. Én gladdal 8 sör után hajnal 3kor fél perces fáziskésésekkel nyomkodom a skileket sin fekszik.És nem azért mer jó vagyok pvpben , hanem mert ész röhely hogy class és class közt ekkora külömbségek lehetnek.
    Sinnek egy elõnye van (volt!!) a stun.
    Glad: random KD, ha meg nem, van vagy 3 mód hogy tuti fekteti ellent , 1000-5000eket hitel rohattgyorsan.
    Jameg ugye rakat def meg 1-2 self heal skill, ja es a root amibõl még dmg sem szed ki szal extendel csapkodhat pofán mig te állsz.
    Ennyi..
    Azért gladit hozom fe példaként mert azt ismerem , akár a sint.
    Nagyon nem értek eggyet ezzel a sin erõs középmezõny dologgal. Szvsz a leggyengébb karakter ma aionban.

  12. Valószínűleg még soha nem próbáltál chanterrel solo pvpzni… 😛 De tény, hogy az egyik legeasybb ellenfél lett. Bár én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egy tényleg ügyes sin képes bármilyen classú ellenfelet levadászni, csak jóval több gear+skill kell hozzá, mint ezelőtt..

  13. Chantert,ha kezdeményezö a sin akkor rangert is meg smet és sorcit is meglehet vele lazén ölni,a platesek esélytelenek.Overgearben akkora dpse van egy sinnek,h ha valakire rákészülve rámegy,tényleg csak a platesek ölik meg.Na de igen,játszani tudni kell vele,jobban mint egy gladival ez tény,de hát ez ilyen meglepi kari:)Amugy Jewy,igen megmondom h az assa erös(nem a gyengesége miatt rerolloltam),mert amikor ugy ver be minket 1-2 assa hogy megsem tudunk mozdulni,tényleg csak az segit olyankor ha észreveszem hogy jön és én zuzom az elsö skilleket,amugy 1 sec és pápá!Ja meg a 2 godstone…mindig ott virit rajtam a GS jele,és akkor már tudom is miért nemtudok mozogni…hatalmas elöny az is,mindig beprocol az egyik,de ez örök vita,tényleg zárjuk le:) Nemsokára ittlesznek az ujitások,és reméljük ezuttal tényleg lesz nerf,mert a gladira meg sorcira ráférne egy picikét:) Na béke

Comments are closed.