header image
 

2.5 LIVE

Az NCSoft közleménye szerint ma 12:00-tól 21:00-ig fog tartani a live szerverek frissítése 2.5 verzióra. Ezalatt állni fog minden, az uk.aiononline.com website éjfélig nem lesz elérhető, érdemes inkább a www.aionstatus.com oldalt figyelni, hogy mikor indulnak be a szerverek.

A frissítés után változni fog a “For War and Glory AP Event”, végre Inggison és Gelkmaros 2. és 3. zónájában is – az eddigi Silentera és Abyss mellett – érvényes lesz PVP killekből származó fele AP bukás, dupla AP szerzés.

A szerverek indulása után teljes fortress reset lesz, és beindul a “Kisebbségi Ösztönző Program”. Utóbbiról hamarosan külön postot írok, előzetesként csak annyit, hogy még ma transferelek Perentora vagy uninstallálom az Aiont.

Kedvenc NCFail-ünk ugyanis kitalálta, hogy az “elnyomott” oldal játékosai az abyss fortressek elfoglalásáért heti bónuszként ne csak gold medálokat kapjanak, hanem választhatnak helyette  ugyanannyi (akár heti 20-30 db) PLATINUM medált.

Ennek tükrében világossá vált számomra, hogy a Spataloson levő overgeared PVP asmo légiók miért engedték át az utóbbi két hétben a teljes abysst az elyknek (előtte full kék volt minden), ezáltal kibulizva maguknak a full eternal pvp gear fele annyi idő alatt való megszerzését.

Enjoy…

~ by angelicparticle on .

Aion

73 Responses to “2.5 LIVE”

  1. igy már értem a dolgok, ncwest ad megint egy pofont a szarnak, ezt valamilyen szinten szerverre bontanám le, minden szerveren más a kisebbség, van ahol viszonylag balance is van ha jol tudom… mindenesetre ha ugy lesz ahogy irod, az 1 ik oldalrol a másikra billentik a bilit ami már amugyis nagyon rázkodott a fejük felett, de csak kinyirják a játékot maguknak 😀 (fejükre boritják a bilit)

  2. nem dramatizálod kicsit túl a dolgot?

    mondjuk a spatalos mindig is elég furcsa szerver volt…

  3. Lololol … Ez csak valami tréfa ugye?
    Sírjak vagy nevessek ? 😀

  4. egyébként szerintem még mindig azt gondolom hogy ez egy jó lépés a helyes irány felé. nem nagyon tudok elképzelni más módot egy elnyomott oldal siegere csábitásához minthogy a kiba…tt nehezen megszerezhető platina medálokat kössek a mézesmadzagra. azt se felejtsd el hogy több mint egy évig szopatták az asmokat szinte az összes szerveren, most egy kis kedvcsinálótól rögtön menekül az összes elyos játékos? még mindig nem rögtön és biztosan fogják megkapni a plat medálokat, meg kell küzdeniük veleetek, és ha hagyjátok akkor meg is érdemlitek. ha meg ti lesztek az elnyomott frakció akkor ti kapjátok majd meg ezeket a lehetőségeket.

    egyébként volt egy jó hosszú időszak amikor még gelkmarosban sem tudtam csinálni a napi pvemedál grind questem mert lezergeltek az elyosok. szerintem az sem fair

  5. Nem értem ezen mit problémáztok ezen. Foglalásért adják a medált. Gold medált amúgy is csak a felső fortok adnak meg core. Ha pedig valaki sokat foglal, akkor a másik oldal lesz az elnyomott, nem?! Ha az erősebb oldal pedig enm engedi a gyengébb oldalt fortot foglalni, akkor sincs medál. Ha meg egyenlően vannak, akkor sincs medál. Kb olyan mint a pvp buff, az is benne van a játékban, mégsem láttam már egy ideje. Ettől az egésztől maximum aktívabb lesz az abyss fortok foglalása. Ha mindkét oldal okos, akkor elosztják egymás között pl két hétre, és egyik héten az egyik oldal foglal mindent, másik héten a másik oldal. És ezzel még a fort insta dolog is ballanszba kerül. Sztem egyáltalán nem hülyeség, amit kitaláltak. A ballansz miatt pedig értelmetlen sztem transferelni, mert amíg transfer van, addig símán megváltozhat, és akkor transferelsz tovább?! Cence, úgy látom neked minden rossz. Akár mit csinál az NC, neked az rossz. Komolyan mondom, neked megváltás lenne, ha törölnék az accountodat! 😀 Egyébként az utóbbi időben igenis jó irányba halad az Ncwest, jó irányba haladnak az eventjeik, és érezhető, hogy megpróbálják az Ncsoft által hozott dolgokat (qrva sok pve) kicsit westernizálni. (pvp aktivitás erősítését értem én ez alatt).

  6. Azt az egyet nemértem,h bár többször olvastam, h most olyan event van, amikor is pvpböl dupla AP szerzés/fele bukta van, de ez nemigaz, ugyanis sehol sem kapok duplát akárhol ölök meg bárkit! Viszont bukni bukok rendesen, ma eddig 20k APt sikerült leveretnem magamrol…

  7. AP loss from PvP encounters in the Abyss and Silentera Canyon will be reduced by 50%, all other areas of the game will deliver the normal amount of AP loss.

  8. Csak, hogy Kolbi is értse, nincs dupla AP. Dupla XP van, meg Silenterában és Abyssban fele annyi AP-t bux. Máról Inngisonban és Gelkmarosban is ki lesz terjesztve.

  9. Akkor olvasd el ebben a cikkben mi van irva, és már máskor is volt irva. De amit fehér beirt azalapján akkor ok.

  10. kis olvasnivaló! (ami nagy és hasznos szvsz)

    http://www.aionsource.com/topic/126660-guide-empyrean-crucible-stages/

  11. Nah,ma pont kerek 30k minuszban vagyok AP ügyileg,szal részemröl ezt a nagyrankos pvpt befejeztem,ez vmi kibaszottul szétkurja az agyamat

  12. Jah, most néztem vissza, nem 30, hanem 50kt buktam…akkor sry

  13. öööö… gz? XD

  14. Semmi gz, egyszerüen ha egyszer letörlöm Aiont, akkor az akkor lesz amikor nagy rankon vagyok az tuti:D Hihetetlen vaze de tényleg….

  15. Fincsi nyomi vagy 🙂

  16. Traki te meg este told már fel magad TS-re. Fincsi, én egy 2-el tudnám értékelni a mai teljesítményed! 😀 megnevettetett, de még nem az igazi. “…nem jött át!” 🙂

  17. Amúgy meg ha egyszer letörlöd az Aion, az azért lesz, mert nem tudsz belépni, és megoldásként újratelepíted. 😛

  18. nem jött át puki….amugy traki azért vagyok nyomi,mert pvpzni akarok star 4ként is? csak hát first target vagyok igy és kisavaznak,de lefosom nemsokára levásárolom az apm

  19. “Azért mert a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye…” 🙂
    (de szeretem ezt mondani!) Arra figyelj Kóbász, h ne halj meg, mert akkor nem veszítesz AP-t 😉

  20. Azé vagy nyomi fincsi, mert PvP-zni akarsz és mégis az AP miatt sírsz 😀

  21. De akkor ez azt jelenti hogy a platinák ugyanugy átadhatók csereberélhetők lesznek mint a gold és silver ?

  22. Szergi nemértem az összefüggést:) Az AP kell ahoz,h vegyek cuccot vaze, de amikor egy heti farmomat 1 ora alatt leverik az idegesit jah, de attol még pvpzni akarok, meg APt is, nemértem mi ebben az annyira nagyravágyás?:D

  23. Finyak : Aionban pvpbõl akarsz pvp geart kiszedni? :O Nem is értem hogy gondolod ezt 🙂

  24. xerb, én mondtam ilyet?:D nem…

  25. Az AP gyűjtés szándéka és a PvP erősen összefügg olyan értelemben, hogy a kettő teljesen kizárja egymást 😀

  26. az hogy a 2 nem emgy együtt? bár erre biztos te is rájöttél a mai nap. a pvp event nem mától lesz élesítve? tehát eddig nem volt? A Plat medálra, a pve herok eddig is kiszedték a medált, és ezután is kifogják siegere jövetel nélkül is, személy szerint nem a legjobb probálkozás mégha szopattak is (azért tegyük hozzá, hogy castoron nem szoptak az asmok, tele meg más helyzet a transfer nyirta ki, ill maguk a játékosok). Még mindig tartom, hogy ez a kisebbségi akcio jo, de ahogy megoldják az hülyeség, minden szerver más kondicióval van, ahol eddigis asmo felény volt (mert van szerver, ha nem is eng) ott mégjobban tépolják öket…)

    Zender félre értés ne essen, engem már nem érdekel ncwest, egyetlen dolguk ami talán idegelni fog ha bannolnak a semmiért 😀 (tudjuk hogy ööök ilyen sohasem tennének… neeem :D). Valamint szerintem ezek az eventek megtalálhatóak a koreai verziohoz is, de tény, hogy majd másfél év után rájöttek, hogy valamit azért kéne csinálni a pénzükért, a pénzünkért. 😛 (és ez jó ofc egyeseknek, nekem elég ha a haverokkal elvagyok és nem unom szarrá magam)

  27. De cence a kettö megy együtt, eddig is minden APmat pvpböl szereztem, egyedül a fegyomat dredeztem ki. A mai napon peches voltam, ennyi, folyamatos zergekkel találkoztam, igazábol én mentem bele lehetetlen szitukba, de lefosom, kockázat nélkül nincsen siker:) Máskor meg egy nap 50kt kiszedek csak pvpböl…ez ilyen bico

  28. Tile: nem lesznek tradelhetők a plat medálok, a bónuszt surveyben adják oda hetenként.

  29. Oh btw, hi Tile! 😀

  30. Elvileg Perento-Elyos is fog kapni ebből a “kissebségi ösztönzésből”.

  31. meglestem meowie linkjét, sajnálattal láttam, hogy az “uj instance” mindenhonnan összedobált mobokat hoz megint, semmi ujat, semmi fantázia, csak copy paste megint :(, viszont az uj fear animation nagoyn bejön :D, a mau annyira nem bár ugyse én használom :D, a summon servant is jó, de a sleep nem tetszik annyira, sleep azaz altatás, akkor altasson már ahogy most és ne alakitson át egy kabáttartóvá….

    igen igen zender, nekem semmise jó… 😀

  32. @Talanka: Perento elyosra a “Fortress Siege Incentives” rész vonatkozik, minden egyes befoglalt upper fort után 2 medál jár, divine-ért 5, választani lehet gold és plat medál között, a rendszer hetente összegzi a befoglalt fortok számát és annak függvényében osztja szét a medálokat a következő héten, levélben. Ha jól értem.

  33. Persze a fort foglalásért amúgy is jár a megszokott módon a medál, ezt viszont az egész frakció megkapja. Kicsit megkéstek ezzel, de sebaj 😀

  34. Cence: Jó az a sleep így, ha átalakít, mert nálam a skill effektek nem látszanak (csak a sajátom) és gladival ugye nem árt vigyázni a cc-re. A transformált effekt meg látszik. Jó, tom, kapcsoljam be, de engem megmondom őszintén zavar/idegesít a sok villódzó effekt. Egyébként meg Cence, ha még mindig az a spirit sapkád van, akkor asszem a “kabáttartó” csak javít a külalakon! 😀 Amúgy tetszene az instába, h player jellegű mobok jönnek, kár hogy az pont a legkönnyebb része. Azért lesz egy-két érdekes boss. Ami gáz sztem az, h kb 14 nap alatt ki lehet szedni az eternal weapont…
    (ideális esetben)

  35. Ezt a 14 napos dolgot honnan vetted?Mert az nem gaz lenne hanem korrekt:DD

  36. Finyak: a PTS alapján, ahol CD nélkül lehetett tolni Crucible-t, 10-14 kör kellett a szükséges pontok összegyűjtéséhez.

  37. – “It’s 5332 Arena medals for each party member that finished the instance.” 5332 medál jón egy full run-ból. (minden tagnak)
    http://static.plaync.co.kr/powerbook/aion/43/72/b05c299f5a440189f906121f.jpg (77760 medál kell a fegyóhoz)
    – 22 óra cd van az instán
    ———————————————-
    15 run kell egész pontosan az eternál fegyóhoz, ami 15 nap alatt meg van. Feltéve, ha elsőre letolod a teljes mezőnyt.

  38. zender, az a sapkám már nagyon régota nincs meg :D, csak aion oldal annyira fantasztikus, hogy utoljára mikor megnéztem (mint ahogy meowie is jelezte) be se lehetett lépni… 🙂 sőt azota már a karakter kinézetem is változott.

  39. Én be tudok lépni, szóval az oldal működik. (kacsa – víz dolog)
    Ha megadod az accountodad, én szívesen segítek, belépek, és megváltoztatom neked a képet. Megbízhatsz bennem, nem fogom kitörölni a karid és megváltoztatni a jelszavad. 😉

  40. beírhatod ide fórumra is, egymás közt vagyunk. Senki nem akarna neked rosszat. 🙂

  41. Oh, btw tényleg nerfelték az AP mennyiséget az 55-ös gearhez? Mert amit eredetileg tervztek az nevetséges, amit viszont utólag visszaolvastam a hírek között, az azért megvalósítható.

  42. Én tudom a jelszavát 😀
    Név:
    KoutaTheKing
    jelszó:
    Fuckofncsoft

  43. Az a 3 millió AP elég nevetségesen hangzott, de a hozzá tartozó medál mennyiség is.

  44. tudja valaki, h az új motion-t honna lehet beszerezni?

  45. Szerintem a playerek többségének 14 hónap lesz az az ethernal fegyó nem 14 nap (ideális esetben). Azok akik elég jól geareltek / tájékozottak / össze vannak szokva a csapatukkal és akkora kockák hogy mégis piszok hamar kiszedjék azoknak tulajdonképpen nem is igazán van rá szüksége legalábbis semmi többletet nem jelent majd nekik.

  46. Szasztok

    Egyet értek Ice-al.

    ui.: Mennek a szerók. jó szórakozást mindenkinek 2.5höz:)

  47. Csak aion status szerint, legalábbis a login halott. Addig egy kis móka: http://www.aionsource.com/topic/126700-25-updated-now-i-can-loggin-wtf/

  48. Hja, igazad van.. sajnos. Nem értem viszont h aion status minek van akkor. PEdig már login screen-en felhúztam mindent fullra, kíváncsi leszek hogy fog kinézni 🙂

  49. Elmagyarázná valaki mi a halál f***áért kezdte elejéről az updatet ez a fos? Fail-launcher…

  50. nem a game accomrol v a master accomrol beszélek zender, a multkor is keverted 😛

Comments are closed.