header image
 

Ármány és szerelem, 139. rész

Régen volt már Spatalos szappanopera, úgyhogy az “évadzáró” epizódra valami nagy durranással készültem. Az elmúlt időszakban a Spatalos kifejezetten nyugodt életet élt. Bár még mindíg minden asmo folyamatosan hangoztatja, hogy “fúúú az elyos 3x nagyobb tömegeket mozgat és mindent lezergel”, ehhez képest felső abyss térképe kifejezetten sokszínű lett az elmúlt hónapokban. Az asmo oldal kifejezetten jól szervezett lett, a top légiók nagyon komoly kohéziót hoztak létre és képesek jól kezelni a “pugok” irányítását is. Hol van már az az idő, amikor taktikailag impotens önjelölt sztárok próbálták irányítani az Asmo oldalt és minden egyes sikertelen nekifutás után hisztérikus rohammal demoralizálták az egész frakciójukat. “Olyan bénák vagytok, hogy meg sem érdemlitek, hogy veletek játszam“.


Ezzel szemben az Elyos oldal sokadik válságát éli. Nagyon kevés top légió vesz már részt ténylegesen az ostromokban és ezen kevés légió is csak relatív alacsony létszámot tud prezentálni. Ennek megfelelően az ostromok nagyjából annyiból állnak, hogy ostrom előtt recruitolódik a nép egy-egy meeting pointon, majd az egyik saját önjelölt sztárunk (mostmár nekünk is van ilyen dögivel…) közli, hogy “Na ez kevés és miért nincs több ember és dögöljön meg az Elyos pug, hogy miért nincs itt“. Persze ennek a fő oka mi más lenne, mint a többszörös szétszakadás. Megosztott a nép, amit tovább erősít, hogy a top légiók greedy hozzáállása. Érdekes pl, hogy mi mint Last Stand majd minden ostromon/védésen ott vagyunk (2-3-4 grouppal függően az aktivitástól), és van olyan légió (YYT) akik időnként meglepnek egy-egy motivációs csomaggal és persze van olyan légió is (a vidám fiúk), akik bár csak úgy hajlandók haderőt biztosítani egy-egy fortress támadáshoz, hogy abból fix share-t kapnak, ehhez képest a saját fortressükből, amit már 2 hónapja elfoglaltunk közösen és azóta is folyamatosan _KÖZÖSEN_ védünk, ezeddig egy kanyi medált sem kaptunk. Félreértés ne legyen, mi nem VÁRUNK el senkitől semmit, de persze a gesztusnak mi is tudunk örölni. Ilyen és ehhez hasonló apróságok miatt tart most itt megint az Elyos ahol tart…

Na de nem ez itt a legnagyobb téma, nézzük csak közelebbről, hogy mi is folyik itt gyöngyösön. Két héttel ezelőtt olyan dolog történt, ami még a magam fajta öreg rókát is meglepte. A Spatalos egyetlen MAGYAR asmodian légiója (Halál Angyalai) odatette magát és befoglalt egy felső abyssi fortress-t. (Nevezetesen Roah-t) Ez már magában is mindenféleképpen megemlítendő dolog, hiszen legjobb tudásom szerint ezeddig még teljesen magyar populációval rendelkező légió egyetlen szerveren sem foglalt felső abyssi fortress-t. Ezért külön gratuláció a HA légiónak.

Hogy mi is történt pontosan? Hogy lett a HA légió ennyire erős és hogy kapcsolódik ez az egész történt a címben sugallt szappanoperára? A teljes történethez picit lépjünk visszább az időben. Az Asmo oldal (különösen a fentebb rávilágított önjelölt sztárok miatt) már sok mélypontot van túl. Ezek a hullámvölgyek megedzették az mi Asmo oldalunkat és egy elismerésre méltó légió szövettség jött létre, mely a köztudatban a “kollektíva” néven ismert. Hogy a név mennyire akar utalni a Star Trekből ismert Borg “kollektívára” az jó kérdés, de azért lehet érezni a párhuzamot. A kollektíva a top8 fortress aktív légiót tartalmazza. A kollektíva szerepe, hogy függetlenül attól kinek van és kinek nincs fortress-e begyűjtse a védésből származó összes medált (tehát amit a légió leaderek kapnak postán) és azokat heti rendszerességgel szétszórják a kollektíva tagjai között. Ennek megfelelően kvázi irreleváns, hogy kinek mennyi fortress-e van, mindenkinek egyenlő szinten érdeke védeni a kollektíva fortresseit.

Fontos megemlíteni, hogy immáron lassan 3 hónapja, az Elyos nem tudott normál körülmények között fortress-t foglalni Asmoktól. Az a néhány foglalás ami mégis történt, az vagy úgy sikerült, hogy a balaur is keresztbe tett, vagy valami egyéb spéci eset állt fenn. Tehát a kollektíva működése tényleg páratlan, közel három hónapig atom biztosan tudták védeni Roah-t, amit végül csak a Balaur tudott az Elyossal együtt elfoglalni és immáron két hónapja övék Krotan is, ahol ezeddig egy 20%-os timeout volt a legjobb pillanatunk.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy Roah visszafoglalásakor (a Balaurtól), hogyhogy a Halál Angyalai Magyar-Asmo légió húzta be a fortress-t? Legjobb tudásom szerint a történet mindösszesen annyi volt, hogy a “kollektíva” jelezte a pugnak és a kisebb légióknak, hogy csinálják csak a boss zergelést, majd ők megfogják a Elyos-t és a balaur-t a bejáratnál. Ez persze már magában is egy felettébb érdekes gesztus a kollektívától. A legtöbb DPS-t a bossba a La Bridage és a Halál Angyalai légiók egyesül alliance-a tudta bevinni és mivel HA volt a leader, ezért a HA lett az elfoglaló légió is.

Nagy győzelem volt ez, hiszen tényleg “hun-first” felső abyss foglalásról beszélünk, ráadásul azon a szerveren, ahol az asmo sokáig labdába sem rúghattak és egyébként a mai napig valószínűleg a legaktívabb szerver, már persze az ostromokat illetőleg. Az ostrom után mindenki gratulált a légiónak (én is akartam irni róla egy postot, csak kiment a fejemből a hülye PTS bejelentés miatt) és a kollektíva is felvette a kapcsolatot a HA-val, nevezetesen, hogy mit szólnának egy csatlakozáshoz. (és akkor már kilencen lennénkek, mint a gonoszok +2)

Nos innentől a történet nagyon zavaros és nem is biztos, hogy ildomos lenne külső szemlélőként – petykák alapján – kifecsegni a HA belügyeit, de annyi biztos, hogy a csatlakozás nem jött össze, méghozzá azért, mert a HA ekkor már rendelkezett egy szövettségessel (La Brigade). A La Brigade esetében már a neve is sokat elárul, természetesen egy francia légióról beszélünk, akik esetében minden bizonnyal igaz, a csigaevőkkel szemben felépített minden sztereotípia; mindenesetre a kollektíva hallani sem akart semmilyen külön paktumokról a HA és La Brigade között és a La Bridage-dal pedig szóba sem álltak. Az, hogy pontosan mi történt, ki kivel és miről állapodott meg az igazából teljesen irreleváns, de egy dolog biztos, a kollektíva megmutatta az erejét. Roah következő resetében valóban mindösszesen csak a La Brigade és a HA védte a fortress-t, aminek eredményeként egy alig néhány alliancenyi Elyos had… mint a kés a vajban…

A történetnek talán itt vége is lehetne, de ami innen jön az már több szempontból is tanulságos és elitélendő. Megjelent Elyos oldalon egy nagyon régi player neve, aki vadul elkezdte az LFG channel-t spammolni azzal, hogy a HA bosszút kíván állni az Asmo oldalon, amiért hagyták elbukni a fortressüket és ezért befoglalták FH-t (Flaming Hell, Hellfire Array artifact, a legtáposabb artifact felső abysson), amit nem is fognak használni, ezzel segítve az Elyos-t Koratan és Miren ellen. Picit beszélgettem a sráccal, de mivel magánbeszélgetés volt ezért annak részleteit nem ecsetelném; mindenesetre FH valóban HA kézen maradt egészen az ostromig. Az Elyosos top légiók úgy döntöttek, hogy nem kívánnak belefolyni egy ilyen paktum dologban, ezért az ostrom kezdetén egyből elfoglaltuk FH-t. (Már ne legyen félreértés, ez inkább képmutatás volt, mintsem korrektség, nem ez lett volna az első paktum FH kapcsán a két frakció között, de gondolom senki nem akarta felvállalni ezt publikusan). Fenntartom a lehetőséget persze, hogy a dezinformátor akár lehet, hogy nem is HA-s volt és az is lehet, hogy amennyiben mégsem foglaljuk el FH-t, akkor a HA első dolga lett volna a nyakunkra gyújtani azt a megfelelő pillanatban, de persze ez a terória igencsak ellent mond az “Occan Borotvája” elvnek, szóval magadjunk annyiban, hogy cáfolat hiányában az “ármány” részt fogadhatjuk el valósnak, a “szerelem” helyett.

A hétvégén nagyon nem értem rá játszani, de információim szerint több hasonló szándékos keresztbefekvés is történt. (Vagy legalábbis történtek olyan dolgok, amikbe belemagyarázták, hogy szándékosan történtek úgy) Amik miatt a magyar közösséget tömörítő légió nem igazán tündöklik túlságosan jó fényben a vezető légiókat tömörítő kollektíva előtt.

Ennyit a Spatalos szappanopera mai adagjáról. Remélhetőleg a következő évad sokkal inkább fog tündökölni a “szerelemben”, mit “ármányban”.

~ by Menorel on .

Aion

64 Responses to “Ármány és szerelem, 139. rész”

  1. Azért figyelitek micsoda post áradat alakult ki ebböl az egészböl?

    beletelt egy jo orába mire végigolvastam az egészet, de sztem poén, kicsit érzi az ember h valami történik is ebben a játékban.

  2. En nem erzem korrektnek hogy mindenki segit nekik a fortok vegesenel, de ok inkabb nem segitenek mas legioknak hanem hagyjak elveszni a fortokat meg ugy is hogy a vedesbol bejovo medalok 50% at megkaptak volna (HA teljes reszet)

  3. @ Neldos: teljesen egyetertek! tok jo ezeket olvasni!

  4. @Csenky: Valószínűleg. 🙂
    “hogy az LB-nek ígért medálokat _meg sem szerzitek_, ahelyett, hogy a kollektívvel osztozzatok rajta.”
    Ez fordítva is igaz, a Collective meg sem próbált segíteni, hogy egyáltalán szóba kerüljön a medálosztás. 🙂 Olyan dolgot követeltek, ami még nem is létezett 😀
    No mind1, rengeteg érv és ellenérv létezik mindkét oldalon, igazából nagyon egyszerűen megoldást lehetne találni rá, csak pár ember a vezetőségnél (az olyanok akik a leginkább döngetik a mellük, hogy ők az asmo érdekek megtestesült képviselői (igen, mint pl Vaer, csak egyelőre az ő feje kinyújtott nyelvvel seggmagasságban leledzik még)) az önös érdekeket előtérbe helyezve ellentéteket szít.

    Asszem bőven túl van már tárgyalva az egész, a folytatást meg majd meglátjuk mi lesz 🙂

  5. Isendur: szóba került valami nézeteltérés az LB és kollektív között (hosszú volt, nem akarom újra megkeresni, a HA fórumos postban láttam), tehát nekem innen az jött le, hogy ez nem annyira a medalokról szólt, mint az LB-vel való összetűzésről, ami miatt őket ignorálni akarta a kollektív. Viszont mint írták, a HA lehetett volna kollektív tag, és nem csak simán be akarták húzni a medaljaitokat, hanem úgy tudom az utána levő osztozásban is részt kaptak volna, nem csak a saját fortjukból.

    A kollektív elég kommunista szemléleteket vonultat fel így ránézésre, de a jelen esetben bizonyos határok közé szorítva ez nem biztos, hogy rossz. Sőt, az elmúlt hetek alapján baromi jól csinálják!

  6. Azt nem értem, hogy a Halálnak Angyalai hogy nem tudja értékelni, hogy eddig ők profitáltak azokból a fortokból, amiket megszerzett nekik a Collektív. A HA még mindig egy harmadosztályú casual guild, ahogy magukat látják, akkor most hogy akarnak ők világforradalmat csinálni?

  7. Szergely, legalább női segget nyalok XD btw előző hozzászólásodban nagyon igazad volt

  8. @Sajt: ez fordítva is igaz, a Kollektív ugyan úgy profitálhatott volna belőle. De mit mondtak: “hagyjuk vesszen a fenébe, úgyis visszafoglaljuk és akkor miénk lesz az irányítás.” És tudod mit? Nem tudták visszavenni, sőt meglepő módon a Kollektíven kívül mások nem is nagyon mentkek 🙂 Anno ugyan ezt játszotta a Kollektív a Dark Prophecyvel Kysisnél (már említettük páran), a sors iróniája, hogy azóta sem volt asmo kézen Kysis. Mi védtük a Kollektíves erődöket is, ők viszont csak a sajátjukal törődtek, sőt parancsba adták, hogy ne menjenek az x védésre, mert nem Kollektíves. Akkor most ki az önző?!
    Amúgy meg ki beszél itt forradalomról? 🙂
    @Csenky: A Kollektív csak akkor keresett meg inket, amikor volt már erődünk, addig nem volt fontos, hogy tagok legyünk. Vajon miért? S kérdés ha beléptünk volna, meddig lettünk volna fontosak? Mondjuk amíg Roah megvan? Aztán eszem azt nem tudunk kiállítani x létszámú alliancot és megköszönik a segítséget aztán bye-bye? Mindamellett elvesztettük volna a LB bizalmát is, s végül magunk maradtunk volna 🙂

  9. Itt-ott lemaradt egy betű, kihagy a kezem 😀

  10. Azt már látom, hogy Cwenky nem csak az én írásomat nem értette. Sajthuszár: Te már csak tudhatos. 😛
    Vaer kipontozzott írása kapcsán lett volna egy fogadásom, hogy mi volt ott. De mit is váthatna az ember tőle…. :/

  11. Krotan védés ma király volt, jó hogy eljöttetek. Collective észrevette, hogy ma segítetek.

  12. Mi a németeknek (Thor) azt szoktuk válaszolni a Casual kérdéskörre, hogy “bocs, nekem életem van, egyetem, munka, nincs napi 4 órám minden egyes nap játszani”. Ezután általában elkussolnak.
    Medal: Bár csak casual vagyok, de nekem a fortress attk/deff FUN. Nem a medálért megyek, hanem jól akarom érezni magam. Ami általában sikerül is, max csapkodom az asztalt kicsit. De ezért játszunk, nem?

    Kicsit e-penis dolognak érzem ezt az egészet.

  13. Nem vagyok moderátor és nem is szeretnék ezen szerepkörben tetszelegni. Ugyanakkor szabadjon megjegyeznem hogy befejezhetnétek egymás szapulását. Nem ITT és nem ÍGY kéne ezt megbeszélnetek…

  14. Csenky: Szövegértés 1-es. 😛
    Vaer: Tegnap este mi volt a Collective tagokkal? Félnek, hogy ha rődöt foglaltak volna 10-kor, akkor pvp buffot kapnánk?
    Masanko: Hát akkor ne tetszelegj! :]

Comments are closed.