header image
 

Breaking the Silence

Jólvan, tudtam én, hogy egy hét sem kell ahhoz, hogy hülyét csináljak saját magamból. A szemét NCWest jól kicseszett a fantasztikus szülinapi-bezárós bulimmal azzal, hogy becsúsztatták a merge-t egy héttel. Éreztem én, hogy fog itt még történni néhány dolog, amiről búcsúzóul illene hírt adni. Úgyhogy az “én megmondtam, hogy egy hétig sem fogod bírni” zápor mellett néhány infó, amik még az én sziklaszilárdnak(-nem nevezhető) vasakaratomat is képesek voltak a sárba döngölni: (tudjátok a tovább után…)

A névlopási mizériára már Cori leírta az AionHUN-on, hogy mit talált ki az NCWest. Szó-szó, meglátjuk a gyakorlatban. Mindenesetre aki nem követné az eseményeket, a légió átnevezés kapcsán már volt néhány epixfail. Pl. egy 12 fős alt légió 80k contribbal érdemesebbnek találtatott a “Benny Lava” légió névre, mint a nagymúltú és jelenleg ugyan csak 6 aktív taggal és nem mellesleg 150 millió contrib ponttal rendelkező névpárja. Nade lássuk az érdekességeket:

Extended maintenance ideje

Úgynézni az NCWest felfogta, hogy nem poén éjfél és hajnali 7 között remegni a szerver startért és ráugrani a saját neveitekre. Éppen ezért (gondolom nem kis túlórapénzt villantva) megoldotta, hogy EU-ban helyi idő szerint reggel 5-kor indul a maintenance. Tehát holnap reggel 5-től nincs szerver. Aki meg akarja csinálni a szokásos szerdai dupla run-t, az felejtse el. A maintenance a legoptimálisabb becslés szerint 13 órát fog igénybe venni. Tehát helyi idő szerint délután 6-tól lehet remegni a szerverekért. Sok sikert hozzá mindenkinek. (Hansúlyozom, ez tényleg a legjobb eset…)

Merge Achievementek

Senki se lepődjön meg, aki szerdán-csütörtökön belépve azon kapja magát, hogy 5-10 major ancient crown landol nála. Az NCWest (érthetetlen és hihetetlen módon) úgy érezte, hogy csak kéne kompenzálni a népet a merge/transfer szivatás miatt, ezért minden szerveren achievement versenyt hírdet. A verseny célja és jutalma:

  • Alsó abyss elfoglalása: Az a frakció aki először el tudja foglalni teljes alsó abyss-t: minden player a frakcióból kap 1 major ancient crown-t.
  • Felső abyss elfoglalása: Az a frakció aki először el tudja foglalni teljes felső abyss-t: minden player a frakcióból kap 3 major ancient crown-t.
  • Divine Fortress elfoglalása: Az a frakció amely képes először elfoglalni a Divine Fortress-t: minden player a frakcióból kap 5 major ancient crown-t. Továbbá az elfoglaló légió kap egy “Custom Armour Skin”-t.
  • A group, mely először képes legyőzni: Tahabata Pyrelordot: A group minden tagja kap “Premium Weapon Skin”-t.
  • A group, mely először képes legyőzni: Unstable Trioroant (Theobomos Lab): A group minden tagja kap 5 Black Dye-t (festék).
  • A group, mely először képes legyőzni: Lord Lannok-ot: A group minden tagja kap 5 White Dye-t.
  • A group, mely először képes legyőzni: Nochsana General-t: 5 db Black Dye minden playernek a groupban.
  • Menothios the Destroyer kill: A teljes frakció minden playere kap 5 db Major ancient crown. Továbbá a legyőző légió még 5 db major ancient crown.

Mi micsoda:

  • Major Ancient Crown: nem kell bemutatni, instant AP, 9600 AP-ért lehet beválni coreban, alaptáborban meg 6k körül.
  • Black/White Dye: Fekete és Fehér ruhafesték.
  • Premium Weapon/Armour Skin: A játékban eddig soha nem látott (gondolom 2.0-ás) skin, amit “flex” gyanánt magadra ölthetsz.

Végre… Egy évet kellett várni, hogy az üzemeltető cég rájöjjön mit is jelent az “event” szó. Isten tartsa meg a jószokásukat, akkor talán más irányt vesznek a dolgok…

Aki teheti az adja tovább az infókat, remélem hamarosan Cori is kidobja AionHUN-ra, közben már msn-en beszélünk róla.

Aki mondjuk lowlvl tweakkel rá akar hajtan a black dye-ra, az készüljön oda full partyval Nochsanahoz. Sok sikert mindenkinek és sok-sok major ancient crown-t!

update.1: Cori nagy valószínűséggel rájött, hogy mik is ezek a Premium Skin-ek. Itt egy példa: Luke szabjája: Igen ez az a Luke és igen, ez egy fénykard 🙂

Global AD Tags: Aion, Spatalos, Variance Blog, NCSoft, NCSoft West, Tera, AionOnline

Google AdSense hírdetések. Ugrás a commentekhez…

~ by Menorel on .

Aion

80 Responses to “Breaking the Silence”

  1. Yeah!

  2. Csenky da förszt. Jutalmad egy csoki. Valld be hogy RSS-sel csaltál…

  3. Tudtam en, hogy nem kell még törölni a gyakran látogatott honlapok kolzul a blogot 🙂

  4. AionDB valamiért megpusztult, úgyhogy itt egy link Luke féle fénykardhoz aionarmoryról: http://www.aionarmory.com/item.aspx?id=100000879

    ***Kasya: Nagyon nagyot kell ahhoz villantania az NCWestnek, hogy tovább halmozzam eme hülyeségemet… Most megtette, megvolt az a “feeling”.

  5. Igazán fájó ilyet írni, de Nc most 1 csapásra 2 elismerést is érdemel szememben. 1. (ha csak 1 post ereéig is) újra tollfogásra sarkallta Menot 🙂 2. remek “event”-et fabrikált a mergeből
    szívem szerint azt mondanám, hogy havonta beresetelhetnék Abysst és meghírdethetnék ezt a versenyt. ^^ ► pirospont NcW-nek
    Merg, majd meglátjuk… remélem zökkenőmentes lesz. 🙂

  6. Aki esetleg még kíváncsi a többi prémium skinre ezekre keressen rá armoryn:

    Artemana’s Antlers
    Furigno’s Toy
    Letherfis’s Tool
    Limiere’s Candelabra
    Lukea’s Saber
    Mellin’s Treat
    Rolexin’s Timepiece
    Rosetta’s Tablet
    Danton’s Crystal

    A láncfűrész greatsword az lolXD

  7. Hopp, bocsi a dupla postért, a mace lemaradt:

    Sartuan’s Snack

  8. Hehe, wb a blogon (bloggal) és ingame is 😀

  9. Szergely: Jó buli volt, meg kell hagyni. Mi volt a “jelem”? Szivecske vagy koponya?

  10. Koponya, de nagy szeretettel kaptad 😀 Hát… szép kis üdvözlő csapat gyűlt össze XD

  11. http://puceraj.blog.hu/

    Bár nem Meno gyüjteménye és lehet föl se ér hozzá, de megelehet nézni ^^

  12. Az a lézerkard az wtf xD

    Jah és welcome back ^^

  13. “Welcome back”: Ott azért még nem tartunk, ez csak egy pillanatnyi kirohanás volt. Nagyon sokat foglalkoztam a merge mizériával és igy a végére csak illett leírni, hogy a problémák java része csak megoldódott, mégha ugy ahogy is. A kerge-merge kezdetét vette, tessék izgulni. De egyébként köszi.

    lézerkard, stb. : ezek az 1.9ben bekerült event modellek. Az hogy ez most előkerült azt szokás szerint Corinak köszönhetjük, aki manapság az ncwest egyszemélyes kreativ csapatát alkotja.

  14. menorel koszi! bar en soha nem szoltam hozza, azert naponta vagy 5x mindig neztem az oldalt friss infokert. csak igy tovabb!

  15. ja es bocs, hogy itt es bocs, hogy errol, de nagyon erdekelne a kerdesemre valasz :

    Spatalos / Gorgos egyesitese nem lesz egy kicsit overpowered elyos szempontbol?
    Azert kerdem, mert en telemokusos vagyok, de rohadtul proli kozonseget kapunk (castor), es mar most hanyingerem van az osszes onjelolt qqbarbartol akik elleptek a telemachus forumot a sok dramaval.

    szoval roviden a velemenyed/velemenyetek erdekelne spata/gorgos szempontbol!

    koszi

  16. Erre a kérdésre egy hét mulva màr egész jó választ lehet majd adni. A Spataloson eddig jelentős elyos fölény volt. Remélhetőleg ez enyhülni fog, majd elválik. Az biztos, hogy a gorgosi asmók nem szoktak hozzá, hogy el vannak nyomva, ez már egy egész jó alap lehet. A gond viszont az, hogy jónéhány spatalos asmo légió tervezi hogy eltransferel.

  17. Ma reaktiválom én is az accountom , meglesem miujság 🙂
    Meno ez a hajnali 7 ez nagyon nagy :o)

  18. Spatalos asmok legiok diszidálnak? Tudsz esetleg konkrétabbat? :s

  19. Király ez a luke saber. Kár, hogy tahabatát kell érte ölni 😀

  20. Ja, csak hova transferelnek? Mert minden transfer 1 nagy zsákba macska a free transfer miatt jelenleg. Pl én is beszívtam anno, a Telemákos rerollal. Rerollolt a légió kb 80%-a és mire 40-es lett a karakterem, Ely fölény volt a szerón…

    Azért én örülnék, ha írogatnál ide Meno. 🙂

  21. “Felső abyss elfoglalása: Az a frakció aki először el tudja foglalni teljes alsó abyss-t”
    Nem kötözködésből csak először azt hittem kétszer olvastam az első pontot. Hát mit mondjak le a kalappal. Azt hiszem igen érdekes helyzetek tanúi leszünk abyss-ban ahogy a két frakció egymásnak ugrik a rewardok fényében. Hosszú idő után láthatunk rendes pvp-t talán. Azt hiszem ahogy elindulnak a szerverek már hirdetem is a Theo Lab party-t bár a fehér dye-nak jobban örültem volna ugyanakkor ajándék lónak… 😀
    Ezenkívül hozzátenném hogy iszonyatosan tetszik a teljes frakció jutalmazása adott légiók helyett. Viszont kíváncsi leszek hogy vajon vitákat vált e ki Divine Fortress vagy képesek lesznek e eltekinteni a játékosok a némi (48k) ap nyereségtől és a köz javát szem előtt tartani.

    *** Köszi a copy/paste hiba témát. Javítottam (szerk.)***

  22. Jól elfelejtettem begyűjteni az online lvl50esek számát az elmúlt napokból Asmodian oldalon, pedig most kifejezetten érdekelne a növekedés. Este azért megcsinálom, valaki pedig bevállalhatná Elyos oldalon is. A Telemachus+Castor számok is érdekelnének, ha vki tudna onnan adatot írni.

  23. Na jó ráadásul ahogy nézem félre is értettem a dolgot és mindenki kap 48k-t nem csak a légió akik viszik. Megszervezhetnénk egy Theo Lab csapatot már a live status előtt hogy csak be kelljen rongyolni theo-ba a festékért 🙂

  24. zsiroskifli, qqbarbárok mindenhol vannak, ne foglalkozz velük, a fele még gyerek én abban reménykedem, hogy végre lesz élet a játékban nemcsak az a pár ember rohangál, majd abyssban rank9-en aki épp unatkozik és az event, miatt, most lesz egy kis pörgés is, szeretném ha ez meg is maradna. Mindenféleképpen érdekes lesz ez az egész 😛

  25. Még anno start idején mindenféle tét nélkül csaptak össze 80+ fős táborok csak a harc kedvéért. Milyen jó lenne ha ismét lenne ilyesmi és nem Termionon duelezgetnének az emberek.

  26. Telemákost be tom vállalni Zuzmo emo oldalról 😛 (amíg ott tanyázik az assám :D)

  27. vki tudna vmi infot adni arrol h hogyan fog mukodni ez a szerver merge….. nem szeretnek lemaradni rola 🙂

  28. /2010/06/23/julius-7-server-merge-transfer/

  29. Nemtom mennyire figyelitek a szerverek mozgását.
    Ayase is irkál néha néha twitterre.
    De itt láthatóak a szeverek:
    http://www.aionwh.com/

    Most az amerikai szervereket csesztetik, mert eddig azok közül egy sem ment. A perento server már 3 órája zöld.

  30. 12:00 körül minden eu szerver zöld volt login-al együtt aionstatus szerint. Ayase utoljára azt írta hogy “Maintenance is still ongoing, estimated end time is 6 p.m. CEST (that’d be Central European Summer Time)” Tehát várhatóan este 6kor fejezik be közép európai idő szerint. Legyen úgy.

  31. http://kepfeltoltes.hu/100714/Aion0049_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Ha valaki nem tudna időben be logolni és ezáltal elvesztené a nevét akkor july 28ig lépjen kapcsolatba a support csapattal! Végülis amire én voltam kíváncsi arra is választ kaptam hisz ha úgy tartja kedvem akármilyen nevet felvehetek nem csak az eredetit. Mindenkinek meg mog jelenni a name change ticket az inventory-ban full inv esetén egy extra nem látható sloton ami ürítés alkalmával lesz elérhető.

  32. iridescent: ertem, meg tokre igazad is van, de gusztustalan az, amit a castorosok csinalnak. erdemes megnezni a hivatalos forumon azt a sok huszart, aki egesz nap ott veri a nyalat, hogy o mekkora majom ( o szerinte kiraly ) , hogy kit es hogyan alaz le a full 50ap gearrel. es ha nincs 20k killed ( ami tudjuk azert lol mert 1 siege 400 kill) , akkor szar vagy es menj haza. kb. nezegettem a tobbi szerver forumjat, hat messze nincs ennyi omlenges. na mindegy, kicsit hosszu volt, bocs ;]

  33. Mindannyian máshogy állunk a dologhoz úgy néz ki nekem például lételemem mindenkivel összeveszni aki beszéli a nyelvünket. Igazából azt hiszem sokkal élvezetesebb egy olyan játékost agyon csapni aki az egekben hordja az orrát 😀

  34. Sorry hogy erre használom a commenteket de nincs más út 🙂
    Ayase egyenlőre kitart az este 6os kezdésnél.
    So, prepare your keyboard’s.

  35. Zsíroskifli most is csak te sírsz itt 😀 magadba nézz előbb és utánna magyarázd a bizonyítványt

  36. Engem annyira nem hatnak meg a QQHuszárok, minden szerveren vannak Telemachuson is, de nem értem miért kéne foglalkozni velük. Én frakció szinten nézem a dolgokat, az önjelölt hősök nem érdekelnek.

  37. Persze hogy vannak . Rengeteg ember ha megölik már is cheatert kiált , vagy ugy érzi , hogy az ő ruhája , fegyvere a leg jobb.
    Nem szabad felvenni az ilyeneket. Élvezd a játékot , blockold akit szeretnél , és szépen kérlek Zsíroskifli : NE ÁLTALÁNOSÍTS
    Castoron rengeteg normális ember is játszik , akik hidd el szégyenlik magukat az általad említett felhasználók miatt.

  38. Mennek az EU szerverek!

  39. jól rácsesztem..mindenki játszik..nekem meg nincs feltöltve még az aion…és a secure.ncsoft nem megy..és lehet 5 óráig offon lesz :S

  40. Ehh, háát a spataloson beteg tömeg van. De úgy nagyon…

  41. Rövid helyzetjelentés Telemachus Asmo oldalról:
    Pillanatnyilag több, mint 600+ 50-es ember online, mass PvP a shardokon, és rengeteg 2star+ officer, egyenlőre ahogy hallom az infót, több az elyos.
    Beindult az élet.

  42. Login, és gyors számolás, bár még nem sokat jelent : kb. 560 LVL50es Asmodian oldalon most.

  43. MynameisCoro: én is mindjárt átszámolom, de ne gyere inkább Western shardhoz 🙂

  44. Az a vicc hogy a 200 Elyos közül kiszúrtalak(még mielőtt kiterültem volna) … már ment volna az ambush is, de csak a gondolat feléig jutottam 🙂

  45. Itt áll előttem Spartian lvl50 Gladiator 🙁 🙁 Ráadásul Fallenangels légióból ami Spatalos-os volt, ez klasszikus névlopás 🙁

  46. “After listening to your feedback, we’ve incorporated that feedback into an abuse resolution policy. The appeals process of this policy applies to cases where a lower level character claims the name of a more active, higher level character. The process also addresses cases where two active, high-level characters make claims to the same name.”

    Névlopás esetén ticket supportnak.

  47. Coro: úgynézem igen, Spari nevét benyúlták.

    Egyébként most elyos/spatalos lvl50: 756 fő

  48. Siege elött 5 perccel : 700 LVL50 Asmodian, de mivel sorciból 124 a max, így az lehet nem pontos.

  49. Ez az ostrom meredek volt. ilyen lagfestet se láttam még. Viszont ostrom végén Elyos 900+, de nemtudom pontosan megmondani mert cleric, sorci és ranger 124+-os.

  50. Fincsi kis buli volt.
    Viszont az asmo-k iszonyatos fölényben voltak egészen a végéig.
    A kaput pl kevesebb mint egy ally ütötte aztán hírtelen megjelent az elyos zerg is 😀

Comments are closed.