header image
 

Viszlát 2011 – Boldog Új Évet mindenkinek!

Azt hiszem itt lenne az ideje egy új postnak, hiszen az előző után már így is temérdek offtopic komment van és azért illik gondolni a mobilos olvasókra is. Január elsején mi másról lehetne postolni, mint az előző évről. Bár a blog már lassan egy éve passzív módban pörög, de azért az olvasók nagy része csak itt ragadt. Sőt. Meglepő módon a december közepén debütált ‘free2play’ hír óta a blog látogatottsága szinte megduplázódott. Lehet, hogy az Aion tényleg a reneszánszát fogja élni a közeljövőben? Nyilván a pakliban azért ott van a még nagyobb bukta is. Persze ki vagyok én, hogy jósolgassak. Majd elválik mit hoz a jövő az Aionnak. Pont a héten italoztam együtt néhány régi/új ismerősömmel, akikkel alig egy évvel korábban még vérre menő küzdelmeket vívtunk a Spataloson egymás ellen. Ilyen is csak egy MMOban történhet… Na de lássuk mit termelt a blog 2011-ben:

  • A blog idén 78 új posttal gyarapodott, így mára összesen 820 post olvasható a blogon.
  • Közel három ezer komment született a blogon, így immáron a blog megnyitása óta 13,500 comment született.
  • Az oldal kicsit több mint 300ezer látogatást regisztrált, ami bár lényeges visszaesés a 2010-es 1,3 millióhoz képest, de ha belevesszük, hogy lényegében zéró aktivitású az oldal, akkor ez még bőven szép. (Csak összehasonlításképpen, a felfutóban lévő TERA blog hasonló eredményt ért el.)
  • Az oldalmegtekintések igen szép számban más oldalakon található hivatkozásokból születtek, ezek közül természetesen a Variance Network oldalai emelkednek ki igazán, de szintén szép eredményt ért el ezen a téren az sg.hu Aion fóruma, az aionsource.com valamint a hivatalos aiononline oldalak.
  • Leszámítva a gyorstalpaló, hasznos holmik, szintezési guide és hasonló közhasznú lapokat a blog legolvasottabb postjai a következők voltak az idei évben:
    1. Beshmundir Temple – leírás
    2. Aion patch notes 2.5
    3. Aion-KR 3.0 – Hamarosan PTS-en
  • A legaktívabb kommentelők: Finyak, Kouta, Szergely, x3rb, meowie, mzperx, Agrel

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

~ by Menorel on .

Offtopic

107 Responses to “Viszlát 2011 – Boldog Új Évet mindenkinek!”

  1. akinek van banned accja nézzen rá mert a f2p el kapnak 2nd chance-t (http://www.aionsource.com/topic/129828-2nd-chance/)

  2. finyak powa hányszoros túlerővel tér vajon vissza? :Đ

  3. Hát ugy látom mindent elkövetnek h benépesitsék a szervereket ujra,amire szerintem van is esely mert már most kezdek sok régi ismeröst ujra látni játszani akik már ezer éve abbahagyták(és hát nyilván nem pár emberröl van szo),ha ez a forge nem bassza el akkor még sokan fognak maradni is,reméljük a legjobbakat mert most visszamentem offra:) csak a szervereket ne basszak szet,mert ugy hallom ujakat akarnak majd beuzemelni,ami lehet egy kicsit igy korai,mert elsobb a regieket kellene teletenni aztan ujakat nyitni,na de már én is kezdem a hulyeseget h elore ugatok:)

  4. fincsi, a régi szerverek nem maradnak meg sztem (legalábbis ahogy nekem lejött) hanem átraknak egy újra, amin gondolom vmi balance dolgot megporálnak hisz állítolag nem lesz szerver transfer. az uj szerokat meg az uj játékosoknak csinálják akik majd most kezdenek (kérdés ki hova megy majd.)
    A gameforgeról ahogy olvastam aionsourcon akinek tapasztalata volt velük, az nem örül nekik, majd meglátjátok mi lesz, mindenesetre hajrá hajrá

  5. Az ugy megint érdekes lesz,mert ha pl kicsit többen akarnak ujrakezdeni,mint pl amennyit elbir egy szero,akkor az cumivá válhat,mert azert ha azt nezzuk h a playerek kb90% mar abbahagyta aiont,de lehet most sokan visszaneznek,akkor lehet ez.Meg most azt sem vágom,h aki most akar elkezdeni aionozni,az nem mehet akármilyen szerverre,ahol esetleg vannak haverjai?Hát most már engem is izgatnak a részletek,mert infiröl is jönne egy csomo cimbi akik velünk tolnák szal ne baszakodjon itt a forge mert akkor bekaphatjak

  6. Szevasz Cence! Lécci dobj valami forrást is, hogy honnan meríted a tudást. Amúgy meg meglepő módon ismét Finyaknak volt igaza, az AoC egy fos. nem néz ki rosszul, de az kevés. A grafikája semmivel sem jobb, mint az Aioné, max több poligont használ, viszont ami fontosabb, h a világ stílusa sztem messze elmarad az Aiontól. Amúgy meg a nyomi Finyak Aion elején is azon dünnyögött, h full grafon csak 50 fps-el megy neki városban, gépet kellene bővítenie, szóval had tudja már mivel milyen grafon játszott! 🙂

  7. Baszakodni fog , hidd el 😀 Leszarja hogy te éppen mit akarsz

  8. gondlom nem a mostani játékos számra fogják bedobni a szervereket, de legrosszabb esetben vissza jön a sorban állás a szeróra (a kezdetekből még biztos emlékeztek rá :D)
    Ha új kezdő (nem volt köze offhoz ezelött) akkor is biztos mehet a szerverre ahova pl a te karakteredet költöztetik majd, kétlem, hogy ilyen megkötés lenne. de majd meglátjuk, nem sok már és mindenre fényderül

  9. Ettől félek én is ,hogy a régi szerverek nem lesznek olyan népesek csak majd legjobb esetbe egy pici növekedés ,de az is a visszatérőkből és 0% friss vér vagy egy ici-pici. Én viszont újra tuti nem kezdem a nulláról és gondolom ti se ,főleg ilyen ramaty ftp cd-vel. Oké esetleg fizetgetem néha-néha ,de nem lesz ,hogy láncba fizetem csak azért ,hogy szintezzek egy új karit vagy 2-t. Nem beszélve minden munkám 3 szerverre korlátozódik és újra megcsinálni ,hát nem sok kedvem volna,konkrétan semmi.
    Finyak annak örülnék ha sok asmo elárasztaná a telét lol,de sztem ha jön is vki régi szeróra asmonak perento ,telére elynek és spatára pve elynek.

    Ja új szerverek lesznek technikailag, remélem kicsit jobban összedobják őket,viszont a 8 szeró úgy ahogy marad mármint karik,meg minden állapot ami volt és igen a balanceal mit tesznek eleve 8 szétcseszett szervernél.

  10. Ballansz nem lesz soha. Akkor lenne, ha elosztanák a playereket, az inaktívokat, meg a low-otak nem számolva. (már ha a létszám engedné, de nem engedi…) aztán megmondanák, h senki ne hagyja abba a játékot és menjen pvp-zni meg siere, vagy agon lesznek rúgva. Egyébként mi lenne? A összes tejbetök elyos gyökér, aki hozzá van szokva a létszámfölényhez, visítva fogja cancelezni az accountját, mert kb 0 sikerélménye lesz. Szóval a ballansz az olyan pillanatnyi élmény, ami talán sosem lesz.

  11. Pár betű kimaradt. g, y, %… 🙂

  12. ha megtartják a szerver populációt az gáz lesz hisz 1iken sem volt balance anno (nem tudom mennyire változott a helyzet de olvasgatva kb semennyire.) valami drasztikus megoldást kéne alkalmazniuk, hogy valamilyen uton modon balance legyen, bár ez nehéz kérdés. Amennyiben akarják folytatni ezt a fizess h mehess dolgot (transfer) annyiban a fentiek tök feleslegesek.

  13. A létszámmal meg az a baj, h ha kevés az ember, akkor pang a piac, üres az AH, órákig szaladgál az ember a napi questért, ami miatt zerg van a hazai pályán. Ha sokan vannak, akkor meg folyamasan zerg van. Amúgy szerintem javítana a pvp-n, ha az ellenséges területeken is kialakítanának guardpostokat, ahová kiskelni lehet. Mondjuk a Silentera kijárattól windstreammel megközelíthető lenne.

  14. nem rossz ötlet, bár szerintem a falakat elvéve is sokkal jobb lenne, (tehát nincs az mint gelk meg ingissonba h zonákra van bontva a hely és igy kis helyet hagyva a pvp nek.
    Mindenesetre Aionnak most van még esélye ha csipkedik magukat, és a gameforge “hallgat” a pozitiv feedbackre, bár eddig amit a válaszaikbol láttam, az NC West. csak más néven, reméljük nem igy lesz.

  15. Igazábol jah,balance az sosem lesz,kár is eröltetni,ami a lényeg, h sokan legyenek mindket frakciobol,lehessen kit olni,meg legyen kivel ptzni is.kiváncsiféncsi vagyok mi a faszt hoznak ki belöle

  16. Nincs transfer ,legalábbis határozatlan ideig (fél év sztem) . Senki sehova,marad mindenki a seggén,hacsak nem kezded újra 0-ról ,új helyen ofc. Ezt mondta Blackvelvet.

  17. Jaja, sajnos a területek túlságosan tagoltak. Kis létszámnál amúgy nem gáz, meg kicsit követhetőbb is az enemy, viszont a zerg elől így nincs egérút. Jó érzés amikor mögötted a zerg, előtteg meg Ragnarok 🙂 Pont azon gondolkodtam, h L2-nél jóval nagyobb volt a pvp-re alkalmas terület, ezért több lehetőség volt szóló pvp-re. Mondjuk én Inggisonban meg Gelkmarosban a pvp területen levenném a mobok agróját. Teljesen felesleges, csak zavaró tényező. A questet meg nem agró mobokon is meg lehet csinálni. Az elite zónákat is beszüntetném, teljesen felesleges, kutya nem megy oda, csak a pvp-től veszi el a területet. A spy/daily questet pedig külön adnám is fixen. Sőt, lehet, h jobb lenne mondjuk ismételhetőre tenni, 20 kill/quest és a napi questet (helyi v. all region) pedig szóló questre tenni. (partyban nem adja)

  18. Ezen az agrozik a kiba mob miközben pvp-zek hülyeségen gondolkodtam már én is. Simán kéne 1 kapcsoló, hogy amikor pvp-t nyomok magamra, vagy ellen játékos akár csak a közelembe is kerül automata agronélkülivé váljak a moboknak. Persze közvetlen beleütök, sebzek akkor rámagrózzon, de amúgy meg ne foglalkozzon velem. Vagy szimplán az adott területen minden mob legyen alapból neutral, vagy ne is legyenek. Ez megoldható lenne úgy, hogy lenne 2 layer. Egyiken no mobok full pvp. Másikon, meg lenen mob ilyen wow-os pve szerver beütéssel mobokal, ha akarom bekapcsolom a pvp-t, ha meg nem akkor nem.

  19. malachit, zender, ezzel a hozzáállással sosem lesztek ncsoftos kollegák!

    kevesebb ötletelés! több itemshop!

    na tessék szépen újrapróbálni D:::

  20. A gladimmal igazából majdnem mind1 volt az agro a mobokon, mert az első területivel összeszedtem párat, amik ha elitek voltak vagy vmi balaur, még agyon is vertek. Nem beszélve arról a pöcs mobról, ami mellett ha elmész, beagrózod, és miközben az ellenséget üldözöd, vagy a zerg elől futsz, 60 m-ről visszaránt, és mexívtad. Amikor meg a rangerrel megyek, aminek a pdef mint olyan csak álom, 5-6 fine recovery mire eljutok egy pontból a másikba. (nem hosszútávon) Azonkívül egy scout vagy mage mobról el tudom dönteni, h látja-e a hide I-et, vagy sem, de egy ilyen amorf gyökér mobról, meg a másik meghatározhatatlan létformáról hogy a vérbe állapítsam meg besorolás alapján, h észrevesz-e vagy sem?! Törölnék minden agrot pvp területen. …kezdeném Ragnarokkal!!!

  21. ragnaroknak egyáltalán semmi értelme nincs ebben a játékban. egyik legnehezebb boss, a dropja kb SEMMI, és 500m-ről beagróz és letépi a tökeidet úgy hogy nálad meg sem jelenik. :/

    kíváncsi vagyok mikor lesz benne az upcoming patchnotesben a fixed ragnarok sor >.<

  22. meowie, igazából te sem van ncsoftos kollega, ha az lennél már lehuztad volna az ötletüket (amit pl malachit irt) és berakadtad volna item shopba 😉

    zender, inggi második zona a legjobb ilyen téren, ott még fingani sem tudsz mob aggro nélkül (és tudom, hogy te is tapasztaltad)

  23. meowie, 4.5 ben fixálják biztos!

  24. Jaja, szoptam ott eleget a mobokkal. A kiskem felét általában a guardok meg a mobok amortizálták. Egyébként Gelk még úgy ahogy elmegy, legalább is az úton lehet közlekedni, de Inggison az katasztrófa.
    Amúgy azon gondolkodtam, hogy a pvpvel kapcsolatban mi lenne a jó megoldás, de elég nehéz. A struktúrált pvp sem igazán fair a gear különbségek miatt, cserébe egy idő után unalmas. Ez a zerg vs 1 se jó meg az se, hogy zerg keresi az egy szem elyost gelkmarosban. Valami gyűjtögetős q kellene az ellenség, amiből jön a lóvé, mert akkor a pvps kariknak is lenne némi anyagi forrása, meg ösztönözné az embereket az ellenséges területre. Meg nem lenne az, hogy mobolás közben támadnak meg. Pl a heti pve q nem rossz sztem, hogy be kell járni a map egy részét. Lehetne az is ismétlősben és mondjuk 15-20 pont érintésével money rewardal.

  25. Gondolkodtam a guard postokon is. Meg lehetne csinálni sokkal inteligensebbre. Pl vegyünk egy elyos guard postot, nézzük a körülötte lévő 3-500 m zónát, +az elyosok és asmok számát. A guardokat kicsit értelmesebbre kellene csinálni, ne csak 10000000 Hp és 100000 attack, hanem őlhető legyen azért, cc-zzenek, a plates húzzon, legyen healer stb. Így ha 5 asmo támadja megy a guard postot, ahol bent figyel egy elyos, akkor +4-5 guard támadjon. Viszont ha egy grp támad meg egy bent ficergő grp-ot, akkor a guardok ne szóljanak bele a harcba.
    …és még csak 4 óra van, mi a faxt csináljak 5ig?!

  26. Még azt mondja meg nekem valaki, hogy talált-e bármi infót azzal kapcsolatban, h ha a f2p-re jön egy új player, starter accounttal, és befizet egy hónap goldot. Amint lejár, akkor a starterbe kerül vissza, vagy már a veteránba?

  27. na ez jó kérdés,

  28. ha fizettél már érte legalább egy honapot akkor utanna veteran maradsz

  29. Finyak.. Nem ,visszaugrik a starter starterre ,a veterán veteránra. Te azt hiszed ilyen könnyen osztják a veteránt? Akkor rossz üzletember vagy ,ha nem látod a lehetőséget a lehúzásra. Akkor leszel veterán ha veszel most egy Aiont és tolod egy hónapot ptp-be,sőt csak venni kell 1 hónapnyi időt meg game ,pl a collectorsba ugye volt 30 nap ingyé szóval az már 30 nap play ,meg ha az voltál már (hónapokig fizetted =Finyak). Arról amiről te beszélsz ,hogy starterből lehet veterán még semmi konkrét infó nincs,de tuti nem 10 euró azt csá ,az nem üzlet nekik és itt jön be még te ingyenélőztél… Akkor mindenki aki új ingyenélőzne és 0 bevétel,max shop ,de sokan azt se fogják pengetni ,ha nem fizetnek. Vannak ilyen ftp sportemberek akik soha semmiért pénz és ez nagy %. Persze ott a függő faktor is aki fizet,de akkor is túl easy lenne.

  30. agrel, baromságokat mesélsz.

    a veteranhoz már jár a 8 karakter slot, a starterben 2 van.

    szóval ha veteranozol mondjuk 10 hónapig, és véletlenül épp úgy adódik, hogy nem tudsz játszani 1-2 hónapot akkor majd visszaredukálják 2-re, és hat karid megy a levesbe? @[email protected]

  31. ráadásul oda is van írva hogy:

    Veteran
    (former subscriber)

    Requirement: former subscriber
    Duration: permanent

  32. Te felrántassz 2+ karakter 1 hónap alatt? Hogyan is? Tuti nem 1 hónap premium , ilyenek csak a mesében vannak. Nem azért jó lenne pl. tesómnak megúszná 10 euróból és még meg se kéne vennie ,mert ha most venné 20 Dolcsi a steamen pl a Balaurea. Azt még el is szállt a jó kis huf-unk.
    Csak valahogy hihetetlen én meg fizettem 1,5 évig és ugyanazt a lófaszt kapom mint xy infinite Aionról átjőve. Akkor viszont Szergelyt idézve “CASH SHOOOP”.
    Amúgy meg az nem veterán hanem premium amit mondassz. 10 hónap premium ,de szarterként jöttél és visszabasszák a 8 slotodat 2-re úgy érted, nem ,de én azt mondom 1 -szeri premium után minden kis majom veterán lesz-e. Nem azt ,hogy 8-10 hónap után lesz-e ,mert egyértelmű ,hogy az lesz. Veterán voltál alapból akkor meg nem basszák vissza ha lejár a prémium, csak veteránra.

    “Can I be promoted from a Starter to a Veteran?
    Yes. We will explain the criteria for doing this as soon as the changeover is complete.(Nincs még info ,majd a changeover után az meg még nem ma van) Existing accounts automatically receive Veteran status.”

    “What does Veteran mean?
    If you took out an Aion subscription before (!!!) the changeover, you receive “Veteran” status. It does not matter whether your subscription is still active or expired some time ago.
    As a Veteran all game options are open to you, just as with a subscription. In addition, there is no time limit to this status. Once you are a Veteran, you remain one!”

    Az is elképesztő sg-n egyesek milyen baromságokat hordanak össze pl ,hogy törölnek minket ,mert csak Fro,UK meg Németbe lesz ftp. Úristen.

  33. És majd nézik az ip-t és mi meg fizethetünk tovább! ^^ Fincsi ha olvasod annak a csillá[email protected]áma Beato gyereknek üzenem ( ezért nem regelek sg-re) ,hogy se összevonás ,se transfer nem lesz pláne nem ingyébe. Nem tudom és ilyenek fognak jönni törtről? Így simán sikerül túl szárnyalni majd még a görög spata playereket is. .. meg illuminati tardáltakat. Logikáról meg ne beszéljen ,mert az köszönő viszonyban nincs ővele.
    Volt egy másik aki meg magyarázta oroszba nem lesz ftp csak… de ott már RÉG http://FTP.,azért is jött át sok orosz Spatára pl Garry is orosz meg a Blue Wolves klán ha jól tudom. Rage átjövés volt a ptp hívei ugye elmenekültek ide.

  34. agrel, nézd el nekik, ez lesz a színvonal, én csak azért nem írtam oda, mert jó volt látni, hogy egy fogyi, akinek angol tudása 0, emellé még a szövegértése is, elkezd baromságokat nyomatni, és a sok hülye meg még be is kajálja…

  35. Köszönöm Agrel ez volt a helyes válasz:
    ‘Can I be promoted from a Starter to a Veteran?
    Yes. We will explain the criteria for doing this as soon as the changeover is complete.(Nincs még info ,majd a changeover után az meg még nem ma van) Existing accounts automatically receive Veteran status.’

    Tehát premiumról starterbe dob vissza. Különben nem lenne ilyen opció és csak símán azt írták volna, h vegyél premiumot, és majd utána veterán leszel…

  36. Ja, Finyak, ha tényleg lesz ez a 2nd chance, akkor neked lesz pár accountod! 😀

  37. egyet banoltak,de nemhinnem h sokra mennek egy zold geares 40es sorcival..meg amugy sem emlekszem mar a jelszora sem szal tokmindegy

  38. találkoztam lobotomizerrel,szerencsére hideban voltam éppen..:D faszom szivesen nekimentem volna fanbol legalább,de olyan gearje van h meg sem karcoltam volna.remélem 3.0ban ezek az uj statok kicsit visszab veszik majd a sorcit,ma eddig 3szor fordult elö,h le egyhiteltek,ez azert is erdekes,mert ennyiszer az elmult 2 ev alatt osszesen nem volt:D vki tudja milyen stat lesz a magic cancelation? mert ugye a magic def az egyertelmu,de most ezt azert nemertem,mert ha vkinek fent van buffban +200magic cancellation,akkor azt nehezebben tudjak le cancelezni vagy nemvagom,mert akkor ez ugye egyedul smek ellen lenne jo,mivel egyedul nekik van canceljuk,de csak miattuk egy uj stat bevezetni…meg mondjuk esetleg a mobok ellen..bár a skill nem azt mondja,h magic cancellation RESIST,hanem csak h magic cancellation

  39. ergo sorcinak lesz egy olyan buffja,h +200 varázslat törlés-leszedés…ehez én hülye vagyok belecsavarodtam a dologba vki magyarazza mar el ezt a statot faszom:) amugy ma reggel coreban olyan kibaszott fasza pvp volt h beszaras,kar h egyedul voltam es azt is keves ideig,de olyan jo volt megint ujra bunyozni offon:) kár h minden 2odik kari faszrazo op sorci es amikor eppen az 5star officer gladinak maradt olyan 2 lovenyi hpja nekem meg majdnem fullon volt meg es hatulrol az egyik le 1hitelt majdnem lekapartam a monitorrol az uveget,foleg h ezt 3szor is eljatszottak velem de sebaj alig buktam apt es egesszen jokat bunyoztam:D fel ora alatt volt izgalom boven:)

  40. 🙂 Mert coreba csak kb a sorcik járnak gankelni. Amúgy meg jó lesz az az account, mert veterános lesz sztem. 🙂 password emlékeztetőt meg tudsz kérni.

  41. csak ugy mondom,h emlékeztetöhöz kéri a két biztonsági kérdést is, szerinted honnan a pücsümböl tudjam h 2.5 évvel ezelööt mit adtam meg?a másiknak persze tudom de a reginek nem,eleve meg a felhasznalonevet sem tudom semmit,ennyi ido alatt elfelejtettem,meg azt sem tudom mi volt a karim neve:)

  42. A kari neved meg tom mondani, amúgy meg akkor még asszem nem volt biztonsági kérdés. De nem is kell, mert ha a supportnak elküldöd a serialt meg írsz egy szívhezszóló levelet, kiresetelik a passwordot és elküldik a mail címedre, amit annó regeltél.

  43. Magic Cancel az az magic boost-ját csökkenti az ellennek. Ledegradálja az esélyt ,hogy beléd basz jó nagyot. Aka clerickeknek szopás van. Sorcinak nincs szopás ,mert nekik lesz eleve a legnagyobb magic cancel haha szóval cleric ezután még meg se fogja karcolni őket. Van passzív meg aktív is passzívot kapod ,mint pl a hp,block meg ilyenek ameg van még ruhákon. Ja nincs magic boost cap 3.0-ba lol. az képen 3610 mvje van a pidgeon-nak. Nem is tudom Akssi magyarázta aion source fórumba mi ez. Áá meg is van. Használd egézséggel. Nobody foglalta össze.

    http://www.aionsource.com/topic/129420-the-new-magic-block-stat/

    http://www.aionsource.com/topic/129487-magic-cancel-chart/ Itt is qq-znak.

  44. http://www.aionsource.com/topic/129787-aion-f2p-feb-2012/page__st__580 Topik teteje Ectoo is február 12-őt mond ,ezek tudnak vmi amit mi nem? Vagy a hülyeség terjed az is lehet.

    When will Aion GF start? 12th february
    How exactly will the change happen? Servers go down, we’re told wait 4 hours, we wait 8, servers go back up.
    What items in store? Snap

  45. Csak megint ugye azt basztak el,h nem a megfelelo classnak adnak ilyen statokat passivba:/ mert ugye ezek a scoutoknak kellenenek,mert azok a mage ellenes classok,erre kap a sorci meg az sm meg a chanter…komolyan mondom a pofam leszakad,sorcik egymasra igy is alig sebeznek mar,mert ott van a fasztudja mekkora resistjuk mindenre,fasz buffban asszem 300 van vagy 400…plussz meg nekik lesz az h mdef….de ki a faszom kivancsi arra h 2 sorci hogyan viaskodik egymassal,az lenne a cel h vegre lenne olyan class ami rendesen megtudja olni a sorcikat mert jelenleg nincsen.fogadni merek h a ruhakba beepitett magical defens stat is a clotokon lesz a legtobb

  46. Hát így jártunk…kár is ezen idegbetegeskedni.

  47. Amugy kivancsi lennek h koreaban hogyan nez ki egy olyan forum,ami pl a balancerol,pvprol meg classokrol szol,h meg is ki mit mond,min kellene valtoztani,h ott milyen lehet a felfogas,h nem veszik eszre magukat.persze ez meg jo iranyba is elsulhet,majd meglatjuk az uj rucik milyenek lesznek,miket lehet kihozni veluk

  48. a koreaiak nem nagyon pvp fanok, inkább a pvet szeretik (tehát a pvp ritka mégha van is, és ugylátszik nekik megfelel) de a pve eröltetést lehet látni is a játékon.

  49. Szolganépek azok! Csicskáim mind! 😀

  50. Na gyerekek felraktam pachelés minden faxom már ezredjére és akkor elindítom csak teszt kép és csak utánna aktiválom a gamet majd ha jó (de xar) ,de ahol a news-nak kéne lenni semmi sincs. Tippem szerint nem találja a szerót.. Találkozott már vki vmi hasonlóval? Volt vmi log in file amit anno is át kellett írni,hogy kimenjen és csatlakozzon ,de már nem emlékszek ,hogy volt.

Comments are closed.