header image
 

Skill cooldown trick

Valószínűleg sokaknak nem mondok ezzel újat, de ha az Aion-ban logoffolsz, akkor az összes skilled CD-je resetelődik. Beleértve a 4K DP-s skilleket is, amiknek ugye egy órás CD-jük van. Különösen a sorcererek és a clericek szeretik ezt a “módszert” előszeretettel használni, de persze láttunk már nem egyszer olyan gladiatort is, aki gyanúsan sokszor nyomta el ennek a kis trükknek köszönhetően a 4K DP-s képességét. Ugye ez a trükk különösképpen mondjuk Core-ban és pl. Dreadgionban okozhat nagy meglepetéseket. Core-ban szinte percenként lehet feltölteni a 4K DP-t, hiszen pl. a fortress körüli guardok közel 500 DP-t adnak killenként. Dreadgionba pedig megcsinálható, hogy bemész 4K DP-vel, majd egyszer töltesz kajából 4K DP-t, majd még az instance vége előtt a mobokból összehozol mégegyszer 4K-t. Amióta az Aion létezik, ez a “hiba” benne van. A leleményes játékosok persze folyamatosan ki is használják ezt. Mindezt megelégelte az egyik játékos, aki az aionsource-on hangot adott a nemtetszésének ezzel kapcsolatban. Minek vannak a skill CD-k, ha lehet őket resetelni egy pillanat alatt. A dolog szépsége, hogy Ayase nem átallott reagálni a felvetésre:

Ha jól sejtem akkor ennek a javításához nem kell módosítani a kliens oldalt. Továbbítom a felvetést kivizsgálásra.

Nos igen… Keni vágja a témát…

Egy kis limonádé…

Azt hiszem az alábbi videó azok arcára is mosolyt fog tudni csalni, akik már nagyon régen nem tudnak nevetni szinte semmin az Aion kapcsán…

Reménysugár avagy csak random?

Titkon reméltem, hogy az 1.5.1.10-es patch (a semmitmondó patchnotes ellenére) töb dolgot is tartalmaz, amiről szokás szerint elfelejtettek szólni. Nos történt néhány érdekes dolog most délután a Spataloson. Egyrészt szerda délután 16:00-kor foglalhatóvá vált Miren, ami magában még nem nagy érdekesség, előfordult már máskor is. Viszont néhány perccel később meg is jelent a Dreadgion balaur carrier és neki is ment Mirennek. Persze az elfoglalásnak mégcsak a közelébe sem jutott, de legalább megpróbálta és időben volt ott. Lehetséges, hogy ez csak a véletlennek köszönhető? Végülis 2 hónapja talán ha egyszer fordult elő ez, most meg egyből patch után. Nos meglátjuk…

Viszont, ami sokkal érdekesebb az a grafikai engine változása. Eddig ugye az volt, hogy ostromokon (1 FPS mellett) minden full texturákban ment és amikor már kiakadt az grafikai engine, akkor mindennek csak a körvonala látszott kékkel kitöltött texturákkal. Plusz volt egy olyan állapot, hogy a textúrák kicsit fakóbbak voltak. Ehhez képest a 16:00 órási ostromon érdekes változásokat tapasztaltam. Hogy mit is? Nézzük az alábbi két screenshotot:

Távoli objektumok...

Ugyanazok az objektumok a közelben.

Az első képen látható, hogy a modelleken csak az alap fehérnemű modell van, nemcsak nincs textúra, de a ruhák poligonjai sincsennek betöltve. A dolog a második képen (ugyanazok a playerek közelből) sokkal látványosabb. Balról jobbra haladva látszik, hogy az első player full gearben látszik, szines, fényes, effektes. A második és harmadik playeren még mindíg létszik a teljes gear és a szinek is többé kevésbé, de már a glowing effektek nem. A negyedik-ötödik távolabbi megjelölt modellen még látszik a teljes gear, viszont már minden szűrke, nincsennek szinek. Nagyon érdekes, hogy ahogy távolodok a karakterektől úgy tünnek el előbb a színek, majd a ruha is átvállt egy bizonyos távolság és terheltség után fehérnemű texturára.

Talán emlékeztek még, hogy valamikor október körül már irtam ezekről a grafikai engine változásokról. A lényeg, hogy a játék automatikusan manageli a látótávolságot. És a távolban lévő objektumoknál nincs sem textúra, sem ruhamodell, csak alap fehérnemű, ami még érdekesebb, hogy elvileg a távoli objektumok esetén csak és kizárólag az látszik, hogy “harcol/mozog/repül”. Ez szintén felismerhető volt a mai patchben, legalábbis egyértelműen láttam azt hogy pl a távolban lévő objektumok pl. egyhelyben futottak. Miért jó mindez? Nos ennek köszönhetően elvileg drasztikus FPS növekedés várható. Sajnos a tesztelésnél a notebookon aksiról futott, úgyhogy alapból is nulla FPS mellett teszteltem a dolgot, de majd az esti ostromoknál megvizsgálom a változást.

Nos, azt gondolom a ma esti ostromok izgalmasak lesznek… reméljük több dolog is beigazolódik, letisztul…

Sötét napok jönnek #2

Előzmények: Sötét napok jönnek #1

Aki a post olvasása közben esetleg “kapcsol”, az tegye meg, hogy nem lövi le a poént a többieknek… Még nagyon messze van a történek vége…

A történetet ott hagytam abba, hogy a 2007 május hetedikén postázott különös levelet, amelyet egy bizonyos “Baráttól” kaptak nagyon sokan, elég komoly felzúdulás követett. Sokan persze azt mondták, hogy nem kell ezzel foglalkozni, mi ez a hülyeség. Biztos valami készülő és talán soha meg sem jelenő játék promóciós e-mailje. Néhányan még azzal is bepróbálkoztak, hogy ez csak egy vicc, amivel a “Duke Nukem: Forever”-t próbálják promótálni, akkor még sokan hitték, hogy valaha lesz abból valami. Ám a levelet megkapók egy csoportja, akik a későbbiekben “nyomozóknak” hívták magukat, megértették a rejtett gondolatokat. A nyomozók egy közösségi fórumon gyülekeztek össze és elkezdték puhatolni, hogy vajon mit is akar pontosan jelenteni a levél, a dokumentum és a jelek. De ha már a jelekről van szó. Összesen négy jel volt látható a versikéből összerakható urleken. Mind a négy jel egy-egy fura ábrát tartalmazott és egy-egy szót, amelyeken sokan latinnak véltek. Az ábrák kígyókat, fegyvereket, sárkányokat ábrázoltak, de egyik sem volt elég egyértelmű, hogy bármire is következtetni lehessen belőlük. A négy szó: ERA, KARD, SAYD és MICONG.

Alig telt egy egy rövid idő és a nyomozók újabb nyomokra bukkantak. Egy honlapon különös képeket találtak a világ három nagyvárosáról. A dolog érdekessége az volt, hogy mindenki annak a városnak a képét láthatta, amelyhez az IP címe alapján legközelebb volt. A három város: New York, London és Sanghai.

Nos ha érdekelnek a képek és hogy mi történt ezekkel, akkor klikk a továbbra… ismét figyelmeztetés: tartós addikció garantált és a sötét napok már tényleg nagyon közel vannak…

Continue reading ‘Sötét napok jönnek #2’

Karbantartás és 1.5.1.10-es patch

Szokásos időpontban, szokásos körülmények között, ma délben karbantartás lesz. Várhatóan három órát vesz igénybe, bár olyan még nem volt, hogy addig tartott volna, mint amit előre becsültek. A legtöbb esetben lényegesen hamarabb befejezték. A mai karbantartás során a szerverekre felkerül az 1.5.1.10-es patch, mely egyben kliens update-t is jelent. Ahogy Tamat írta, a patch számos hibát orvosol, ezek:

  • Divine Fortress (Core) foglalhatóságának timerét levettél 120 percről 110 percre, ezzel orvosolva, hogy az utolsó pillanatban bevitt foglalások esetén ne postázódjon duplán a medál. Korábban volt erről nagy örömködés, hogy duplán kapták meg a medálokat. Na ezt javították ezzel a bámulatos csavarral.
  • Javítva lett valami bug a Advanced Greater Stigma Slot növelése kapcsán.
  • Fixálva lett a Mail Systemben egy hiba, ami miatt bizonyos régiókban (nyelv) nem sikerült a levelek kézbesítése.

... about money

Naszóval ez mind szép és jó. Jól látszik, hogy ha Koreában előkerül egy hiba, akkor napok alatt fixálják azt és 1-2 hét múlva hozzánk is elér. De mi a WTF van már a Dreadgion timerrel? Ezt nem gondolhatják komolyan. Ha tudnám, hogy bármi értelme is lenne, akkor írnék egy levelet ezeknek a drága community manágereinknek, de mivel ezek még azt sem tudják, hogy mi a különbség a dreadgion carrier és a dreadgion instance között, ezért ennek vajmi kevés értelme lenne. Már lassan egy hónap eltelt ama híres-neves Focus group téma kapcsán…

update.1: Tamat már előre mosakodik a twitteren:  “Folyamatosan nézzük át a múlt heti – fortress timerrel kapcsolatos – kérdőív eredményeit. Nem szeretnék egyenlőre spekulációkba bocsájtkozni a kapott adatok alapján, de annyit el tudok mondani, hogy hamarosan több infót fogunk tudni megosztani veletek.

Komolyan mondom ez már vicc. Csináltak egy kérdőívet, ami egy kérdés volt, lezárult a kérdőív és kaptak egy eredményt, mondjuk: 20% fél óra, 25% egy óra, 45% más-fél óra és 10% két óra. Ezen az eredményen mi a tökömet kell értékelni meg vizsgálni? Legalább annyi eszük lehetne, hogy nem néznek hülyének bennünket. “hamarosan”. Ezek a drága emberkék kicsit sokat használják a “soon” szót… Vajon ha egy picit visszatekerném a postokat, mennyi olyan témát találnék, amit “hamarosan” megoldanak és még mindig nincs sehol a megoldás. Kezdem feladni…

Ancient Relic share rendszer…

Egy korábbi cikkben már bemutatára került egy érdekes lootolási rendszer az inner-circle (Krotan, Miren, Kysis) fortressek instance-aira. Ezen instanceok jellegzetessége,hogy egy kb fél órás balaur írtás után jutsz el a főbosshoz, akinél választhatsz, hogy lvl45-ös vagy lvl50-es módba akarod ölni. (alapból lvl50-es, de ha szétvered előtte az artifactot, akkor lvl45-ös lesz). A boss mögött egy csomó láda van üvegfal mögé rejtve. A bossfight 4. percétől kezdődően elkeznekek a ládák eltűnni. Minél gyorsabban ölitek meg  boss-t, annál több láda marad. lvl50-es módban történő ölése esetén egy extra treasure roomba is be lehet menni, ahol egy plusz láda van. A plusz ládában kvázi fixen van 1 gold és 1 silver medál, jópár ancient relic és ritkán egy-egy epix (sárga) gyűrű. A gond csak az, hogy a ládák a boss halála után is tűnnek el, ezért a legtöbb esetben ilyenkor mi szokott történni? Őrült kapkodás és persze free-loot mindenre. Pedig ennek nem felétlenül kell így lennie. Az alábbi módszerhez nem kell fix csapat, nem kell előre lebeszélt heti-napi loot rota és semmi olyasmi ami gondot jelenthetne, percek alatt megértethető a lényege még egy pug csapattal is, de a random összeverbuválódott légiós csapatoknál is nagy segítség lehet ez a módszer. Nézzük mi is ez:

  • Ahogy a boss meghal, balról indulva ki kell nyitni az első ajtót, ahol még van láda. Ki kell nyitni a ládát, majd a többiek rohanjanak a többi ládához, sorban. (Ez eddig a standard menet)
  • A láda kinyitásakor azonnal ki kell belőle venni a pénzt, a questitemeket, a medálokat és ha van benne kék loot, akkor azt is, majd kilépni a ládából, benne hagyni az ancient reliceket és tovább rohanni.
  • A nyitott láda (tehát amit kinyitottál már és nyitva áll) egészen addig nem fog despawnoli, amíg egyetlen ancient relic is van benne. (Ez az amit nagyon sokan nem tudnak, tévesen tudnak). Azt viszont látni kell, hogy amint kipakolod a ládát és már nincs benne több relic, akkor a láda automatikusan despawnol, függetlenül attól, hogy üres, avagy van benne még pénz + akármi egyéb, ami nem relic. Tehát nagyon fontos, hogy ezeket még az elején ki kell pakolni.
  • Ha mindent jól csináltál, akkor elvileg van (sebességtől függően) 7-8 ládád nyitva, benne kb 15-20 random Ancient Relic. Nos ez után jön a módszer lényege.
  • A sorrend igen egyszerű, a legmagasabb gradetől lefelé lootoltok. Tehát: crown > goblet > seal > icon. Valamint : major > greater > semmi > lesser
  • Az első itemnél mindenki needeli az itemet. Majd jön a második item, itt az az illető, aki előzőleg nyert, az már passzol. Így tovább egészen a 6. Ancient Relicig, melyre ugye már csak egy ember fog rollolni, ezután újabb kör következik egészen addig ismételve amíg el nem fogy minden relic.

Miért jobb ez a rendszer mint a sima rollolás:

  • A free rollos rendszer nagy hátránya, hogy vannak nagy vesztesek. Közel 15 relicnek végig nézni a rollját úgy,hogy egy darabot sem viszel az elég demoralizáló, plána, ha egy másik játékosnak akkora szerencséje volt, hogy akár 6-7-et is elvitt.
  • A shared rollos megoldás ezzel szemben azt garantálja, hogy majd minden tag közel ugyanannyi relicet fog vinni, és egyben az is garantált, hogy legalább egy relatív értékeset is el fog vinni mindenki. Ezzel együtt persze megmarad a roll élvezete is, hiszen nem mindegy hogy ki nyeri a Major Ancient Crown-t….

Egyszerű és frappáns megoldás, amiben senki nem érezheti magát örök vesztesnek, ráadásul talán ha 2-3 perccel növeli meg a lootolási időt, kell hozzá persze egy kis logisztikázás, de ha valakinek ez magas, akkor csókolom.

A Nap kérdése!

Vajon melyik lehet az a “mob” az Aionban, aminek a megöléséért potom egy millió XP-t és 81 ezer Abyss Pointot lehet kapni?

A válasz a tovább után…

Continue reading ‘A Nap kérdése!’

Sötét napok jönnek #1

Aki a post olvasása közben esetleg “kapcsol”, az tegye meg, hogy nem lövi le a poént a többieknek… Még nagyon messze van a történek vége…

Az egész valamikor 2007 májusában kezdődött, amikor is – feltehetően, bár ez sosem bizonyosodott be – Ragnar Tornquist (úgy érzem, érdemes lesz ezt a nevet jól megjegyeznünk…) egy misztikusnak szánt levelet postázott szét a nagyvilágba. Nézzük mi is szerepel a levélben…

Feladó: Hide Seek
Subject: Az Igazság

Szia, Te nem ismerhetsz engem és bár félve merném magamat “barátnak” nevezni, de ezt most mégis megengedem magamnak.
A nevedet egy fórumon találtam, és látva, hogy miket írtál úgy éreztem, hogy kapcsolatba kellene veled lépnem. Felfedeztem valamit, ami nagyon aggaszt és szeretném ezt kibeszélni magamból még mielőtt túl késő lenne. Azt gondolod, hogy őrült vagyok, nos igen. Korábban én is őrültnek gondoltam volna magam, de az eltelt idő engem igazol. Nos, jelenleg csak annyit tehetek, hogy kibeszélem magamból a dolgot és reménykedem, hogy valaki valahol meghallgat. Nem te vagy az egyetlen akivel a mai napon kapcsolatba próbálok lépni és ha te nem tudsz/akarsz nekem segíteni, hát majd más megteszi – biztos vagyok benne. Bár a forrás kilétét titokban kell tartanom, de hozzám került egy potenciálisan nagyon veszélyes dokumentum. Azt is elmagyarázom hamarosan, hogy miért érint ez téged, de szeretném,ha előbb saját szemeddel látnád ezt a dokumentumot.

Természetesen eredeti. Ez egy digitális kivonata azon eredeti dokumentumnak, amelyet egy nagyhatalmú ember birtokolt és próbált rejtve tartani az egész világ elől. Kérlek ne kérdezd, hogy én hogy jutottam hozzá, nem árulhatom el. Különben pórul járnék. Ez egy globális összeesküvés, amely mindannyiunkat érint és ez évezredekre (vagy akár tíz ezer évekre) vezethető vissza. Ráadásul ezen dokumentum CSAK egy apró darabkája annak a hatalmas tudásnak, amit ez az ember tud és tervez.

De természeten nem ez az amiért írok neked. Megtudtam, hogy mások is rátalátak ezekre a titkokra és azt tervezik hogy – haszonszerzés céljából – egy virtuális világot próbálnak felépíteni ezen titkokra alapozva. Félek, hogy ez meggondolatlanság és nagyon veszélyes. Vannak dolgok, amiknek rejtve kell maradniuk, ez is egy azok közül. Ezek az emberek meggondolatlanok. Azáltal, hogy létrehoznak egy játékot ezen információk alapján, egyértelműen kinyitják Pandóra Szelencéjét. Nos ki kell mondanunk a szót: “MOST” – Meg kell, hogy akadályozzuk őket, hogy túl mélyre ássanak és biztosítanunk kell, hogy a dolgok rejtve maradjanak egészen addig amíg a világ nem készül fel az Igazságra.

Tudom, hogy az tervezik, hogy ezen ősi dokumentum segítségével próbálják promótálni és terjeszteni a játékukat. Kérlek, barátom, szükségem van a segítségedre és mindazok segítségére is, akik hallgatnak rád. Fel kell fednünk a terveiket, mielőtt még több bajt okoznak. És meg kell értetnünk velük, hogy a tűzzel játszanak – márpedig ez a tűz mindannyiunkat meg fog égetni.

Tudom, hogy mindez abszurdnak hangozhat számodra. Mégis egy játék hogyan lehet VESZÉLYES? Ha tudhatnád amit én tudok, ha láthattad volna mindazt  ami én láttam… ezt nem kérdeznéd. A tudás fegyver, és rossz kezekben a tudás mindannyiunkat elpusztíthat.

Kérlek szépen, terjeszd amit most tőlem megtudtál. Fedd fel ezeket az embereket és terveiket. Ha mást nem, legalább annyit elérünk, hogy az mindenki megérti, ez nem csak egy játék, hanem a sötét és veszélyes igazság, ami közeleg.

Még nincs túl keső, de valamit tennünk kell MOST!

A grim, odd arcane sky.
Any god, I mark sacred.
A masked cry adoring.
A dreamy, sick dragon.

Nos, innentől kezdve mindenkinek CSAK saját felelőségére ajánlom a nyomozás folytatását… Iszonyatosan addiktív más maga a story is. Tovább után néhány okfejtés, ami eddig kiderült ezen titokzatos és veszélyes igazság után. Tényleg csak az mélyedjen bele, aki képes még három (3,+++,HÁROM) évet kibírni… (2012. december 21. déli 12 óra 00 perc.)

Continue reading ‘Sötét napok jönnek #1’

Az igazi “Eye of Community”

Még szerencse, hogy a NCWest ann

... about Tamat

yira szereti az ilyen web2-es izéket, mint pl a Twitter. Néha sok-sok érdekességet lehet ám ezekben találni. Most éppen Tamat tegnapi magyarázkodását szúrtam ki. Érdekes, hogy a heti “Eye of Community” miért nem ilyenekről szól, az a sok blődség helyett, amivel teletömik. Nézzük akkor az elején:

Travis “kitsune23” Kolesar: Tamat, tudnál adni néhány valódi információt arról, hogy merre is tart a játék, folyamatosan veszítjük el az embereket mint a légiónkból, mind a szövetségeink közül.

Travis “kitsune23” Kolesar: Én tényleg szeretnék találni egy jó okot, amiért megtartsam az előfizetésem és szóljak a barátaimnak, hogy jöjjenek vissza.

Andrew “tamat” Beegle: kitsune23, Üdv. Megértem a frusztrációdat és értékelem az Aion iránti lojalitásod. Viszont jelenleg még semmilyen konkrét dolgot nem tudok mondani.

Picivel később Tamat érezte, hogy ez így talán kevés lesz, úgyhogy gyorsan hozzácsapott még két gondolatot:

Tamat: “Azt tudnod kell, hogy mi tényleg nagyon keményen gondolunk néhány nagyon “cool” tartalmi bővítésen, amik még az év vége előtt várhatók.  Ja és persze tervezünk több frankó ingame eventet is.” Picivel később kiegészítette: “Végre vége ennek nagyon sűrű napnak, amin megterveztük az első saját GM eventünket. Sárcok, ezt nagyon fogjátok évezni!

Komolyan gondolom, hogy ennek az embernek, inkább nem kéne beszélnie semmit. Januárban közli velünk, hogy még az év vége előtt (!!!) várhatunk valami nagyon cool content upgrade-t. A legnagyobb vicc, hogy a content kérdésre a legkevésbé sincs valójában ráhatása, mivel ez az NCSoft Koreatól jön, de azért jó, hogy ő “tervezi” a dolgokat…

Az érem másik oldala…

Nos csak eljött a Január hónap vége is. Ezzel bedingelte a “4 hónapja talpon az EU-ban” achievementet. Sajnos a szerverek populációjáról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, ezzel ellentétben viszont a játék egy nagyon jó eszköz nyújt arra, hogy megállapítsuk mennyi a játék utánpótlás készlete. A beépített player kereső panellel elég jól lehet követni azt, hogy lvl50 alatt mennyi online player van. Persze ezen playereknek talán ha a fele lehet “friss hús”, de ebből a szempontból az alt karakter ugyanúgy utánpótlás, hiszen az is részt fog venni ugyanúgy a játék körforgásában. A múlt hét folyamán szétnéztem néhány szerveren, ahol már amúgy is volt karakterem és azt kell mondjam, hogy napi átlagban 700-800 körüli “utánpótlás” nevelkedik (ez ugye csak az egyik frakció adata, hiszen nem tudok mindkét oldalon létrehozni karaktert), ez a hétvégi csúcsszezonban felment közel 1400 főre is. Felesleges ebből persze nagy általánosításokat levonni, de mindenesetre pozitív, hogy van utánpótlás. (Ugyanezt támasztja egyébként alá a “Constance” menedéklégiónk is,  ahol még mindig heti 3-4 fő jelenik akik, teljesen zöldmezősen ugrottak bele a játékba.)

Tovább után némi “emo”-s kitekintést adok arról, hogy én hogy látom az érem másik oldalát. Fogyasztás csak saját felelősségre…

Continue reading ‘Az érem másik oldala…’