header image
 

Rövid hírek – 2009. 08. 18.

Ma a szokásosnál is csendesebb volt a community. Látszik, hogy vége lett a CBT-nek és mindenki görcsösen várja a nagy bejelentést, az open beta kapcsán. (Ezeddig nem történt meg, csak Ayase riogat bennünket továbbra is, hogy hamarosan jönnek az infók). Nézzük az érdekesebb dolgokat:

  • Kiderült, hogy az EU szerver start nem érinti az összes EU országot. Még korán reggel pattant ki a hír, hogy Litvániát hozzácsapták az Orosz régióhoz és onnan majd csak az orosz szervereken lehet játszani. Közben kiderült, hogy ennek a fő oka, hogy az orosz régiót nem az NCSoft fogja vinni, hanem eladták a jogokat az “Innova Group”-nak. Valószínűleg az alku része volt, hogy az orosz piac mellett megkapják Litvániát is. Az Orosz lokalizáció még sehogy nem áll, és nem is fog szeptemberre kész lenni. Ráadásul sokak szerint az Orosz régióban csak oroszul lehet játszani a játékkal, márpedig a Litván fiatalok nagy része már nem tud oroszul. A fő problémát természetesen nem az jelenti, hogy melyik régióba tartoznak; hanem az, hogy Litvániából IP blockolás lesz az EU szerverek felé (gondolom az Innova Group jól felfogott üzleti érdekei miatt). forrás: http://artojas.blogas.lt/open-letter-to-ncsoft-please-allow-europeans-to-european-servers-of-aion-903.html
  • A dolog napközben tovább gyűrűzött és kiderült, hogy az alku részét nem csak Litvánia képezi, hanem több keleti/balkán ország is, így: Észtország, Letország, Horvátország és Törökország. Elég necces a dolog lássuk be, majdhogy nem mi is belekerültünk a dologba… forrás: http://www.mmorpg.com/discussion2.cfm/thread/247295 Az érintett országok játékosai petíciókat írogatnak és hivatalos választ várnak arra, hogy Európai országként (pláne EU tagként) mégis milyen alapon zárják ki őket az EU szerverekről. Hivatalos válasz még várat magára. Gondolom ezt nem lesz egyszerű lekommunikálni.
  • Régóta megy az anyázás, hogy a Légiók neve miért csak max 10 karakter hosszú lehet. Ayase megerősítette, hogy a live startra megoldják ezt és növelik a méretet. (http://www.aionsource.com/forum/786458-post.html)

Continue reading ‘Rövid hírek – 2009. 08. 18.’

Folyamatos PvPvE közvetítés (LiveStream)

Találtam egy LiveStreamet (Utopian Knights légió), ahol egy kis csapat folyamatosan közvetíti a kínai szervereken elkövetett tetteiket. lvl42-45 közötti csapat, mindenhova full partyval mennek. Általában este 7 és éjfél között van közvetítés. Amikor éppen nincs élő közvetítés, akkor is érdemes ellátogatni ide, ugyanis közel 100 órányi rögzített felvétel vár mindenkit. Maga a csapat Elyos oldalon játszik, de úgy tudom, hogy live-on asmo lesz az Utopian Knights légió. A srác (Tez) folyamatosan commenálja a történéseket, elég kellemes hangvételben. Nem az az ordibálós “JŐNNEK AZ ASMOK. JÖJJÖN A HEAL, MORE DOTS MORE DOTS, FCKING 50 DKP MINUS!!!” kategóriás. A legtöbb videón vagy az van, hogy ők mennek Riftezni és ölik az asmokat, vagy az. hogy a Riften átjött asmokat ölik Elisea-n.  A stream közben a srác éli az életét, jókat belekajál a streambe, időnként belefulad a piába, stb. Van a streamhez chat is; Tez folyamatosan válaszolgat is a kérdésekre. Egyébként Templarral játszik, jó példa ez a stream arra, hogy mekkora overpower a Templar 🙂

A streamet fogyasszátok egészséggel: http://www.livestream.com/aiontez

Rövid hírek – 2009. 08. 17.

Tegnap kimaradt a rövidhírek “rovat”, mivel egyrészt nagyon semmi nem történt, másrészt meg… na ezt inkább hagyjuk. Talán egyetlen komolyabb érdekesség az volt, hogy a CBT#6-ra behírdetett és Z által két napja megjósolt “World Event”-ek lementek rendre. Mivel mindannyiunk kedvenc kommunikációs manágere tegnap átruccant Angliába, majd tovább Németországba; ezért nem az ő tolmácsolásában kaphattunk infót a World Eventekről, hanem aion_xaen (Brian Knox) twitterén keresztül. Az Asmo eventekről nem tudok semmit, de Elyos oldalon előbb Verteron Citadelt és környékét lepték el a lvl19-es Krall mobok, amit egy lvl29-es Balaur odaspawnoltatása követett;  majd kicsivel később Eltnen Fortress-t lepték el a Balaurok és egy hatalmas sárkány, aki persze mindenkit kinyírt. Mondhatnám persze, hogy eredeti meg minden, dehát ugyebár nem az. Láttunk már ilyet nemegyszer pl. WoW-ban, amikor a beta eventek végén a GM-ek mindenféle vicces szörnyikéket spawnoltattak poénból. Jó-jó, ettől még lehet eredeti… De térjük rá a mai napra:

Continue reading ‘Rövid hírek – 2009. 08. 17.’

Bossok level 40-ig

Bizonyára mindenki előszeretettel irtja akár loot akár pénzszerzés céljából a Bossokat amelyek instákon kivül találhatóak Aion világában.
Szóljon ez a post azoknak, akik minimum napi 1 boss kört futnak mikor Kina alszik 🙂

Alapvető igazság hogy rengeteg ember tudja hol vannak , keresi és célirányosan irtja őket, sőt láttam botokat is természetesen a spawn point közelében futkosni körben, mert az milyen jó kis szivás a többi értelmes játékosnak…

Második dolog, amiért alapvetően mindenki öli őket, a drop. Minél nagyobb a szintkülönbség a party legmagasabb szintű karaktere és a boss közt annál kevesebb %ban dropol a kedves ellenfél. Ez elég egyértelmű és nagyon jó megoldás, hogy ha valaki kinő egy bosst, a többieknek is legyen esélye legyilkolni.

Fontos tudni, hogy nem minden boss spawnol minden serveren, aionarmory database-ből szedi az infot, nem ingame infoik vannak, igy lehet hogy van amit sosem fogsz megtalálni (pl én még sosem láttam Heironon Melita Poisonthorn-t, sőt cuccot sem ami lootol brokerben, igy valószinüleg nálunk ő nincs).

Aki nem nagyon találkozott még velük, az se féljen egyet sem, soloban is ölhető a nagyja ami nem elite boss. Tehát Tursinok, Kisharok és haverjaik kizárva, de pl a 39es Depie könnyü falat már 35ön is, bár a lootjával csak a Cloth cuccokat hordók érnek bármit, azok is csak 40től.

Mapok a klikk után, dropokat Aionarmoryról meglesheti akit érdekel, bemásolja a nevét a bossnak, amit keres.

u.i.: Eltnent csináltam először, ne kössetek bele hogy fehér a betű 🙂 Meg másba se 😛   Ha valakinek van javitani vagy hozzáadnivaloja, jöhet hszbe és javitom! Ha ki szeretnétek rakni valahova, nyugodtan, saját készités, nem érdekel mi történik vele. Köszi.

Jó gyilkolászást!

Edit1: Theobomost is kihagytam, tegnap Topazgyűjtés közben jöttem rá, felrakta, a legelejére került, remélem senkit nem zavar nagyon.

Continue reading ‘Bossok level 40-ig’

Kímélje egerét / billentyűit Macrokkal!

Sokak számára bizonyára nem újdonság a Macrok létezése az Aion kezelőfelületén, de ha valaki nem ismerné, annak sokat segithet az alábbi post. Elsősorban azon kasztok számára fontos, akiknek chainjei nem változnak sokat, ugyanazon gombokat nyomkodják sorban (lowlevel cleric, %os esélyű skillek megjelenéséig a chanter, stb).
Ezen kivül leadereknek commandokban sokat segithet, petes classoknak target váltásnál, assistnál és még rengeteg variációt kihozhatunk, ahogy az majd az alábbiakból kiderül.
Continue reading ‘Kímélje egerét / billentyűit Macrokkal!’

Rejtett falu Sanctum alatt

Aionsource fórumán jelent meg a post, amely szerint egy játékosnak sikerült lerepülnie a Sanctum alatti területre. A módszer nem túl bonyolult, van Sanctum alatt nagyon sok szikla, kis gyakorlással simán ki lehet ezeket tapasztalni és le”glide”-olni. Néhányszor meg kell állni és újratölteni a repülést, de végül zuhanás nélkül le lehet érni. Odalent néhány érdekes dolog várja a játékosokat. Adott egy normál Elyos falu, amiben egy szál NPC sincs, található itt még néhány illesztési hibás modell (pl. egy víztorony, aminek a kerítése a levegőben lóg. Ami sokkal érdekesebb az egy közeli vár”szerűség”, ami szintén tele van modell hibákkal és rossz illesztésekkel, viszont a játékban eddig nem találkoztam ezekkel a modellekkel. Valószínűleg ez a hely a Dev-eknek lehet a játszótere, ahol a modelleket, textúrákat, stb. tudják tesztelgetni.

“Hivatalosan” ide nem lehet lepottyanni, hiszen kb 10 másodperc szabadesés után automatikusan meghalsz. Gideolással is sok-sok percig tart ide lejutni. Éppen ezért nem nagyon javaslom senkinek, hogy ezt kipróbálja, nem kizárt, hogy akár ban is járhat érte. Az összes kép megtalálható az aionsource fórum postban.

Biztos ami biztos, alább néhány kép, hátha leszedetik az aionsourceról ezeket a képeket:

Continue reading ‘Rejtett falu Sanctum alatt’

Abyss: Behind the scenes [promo]

Ez a post a készülő Abyss bemutató sorozat lezáró részének promója. (Bár nem kizárt, hogy lesz még folytatása, függően a beáramló infóktól). A korábbi cikkekben bemutatásra került már, hogy hogyan tudunk közlekedni Abysson, összefoglalásra került az Abyss PvPvE egyedi rangok szerepe és működése; készült egy rövid összefoglaló az alsó (base) Abyssi Fortressekről és környékükről; összegzésre került sok (de koránt sem minden) hasznos információ Fortress ostromokkal kapcsolatban, majd -eddigi- utolsó felvonásként egy részletes összefoglaló készült a Siege Weapon-ök működéséről és az elkészítésükről. Ezen postok után bárki elmondhatja magáról, hogy kellő lexikális tudással rendelkezik Abyss kapcsán. Azonban ez a lexikális tudás számtalan gyakorlati kérdést vet fel, ha az alábbi kérdések benned is felmerültek már, vagy nem tudsz rájuk így kapásból válaszolni; akkor érdemes lesz – kicsit – türelmesen várni az “Abyss bemutató#6” cikkre…

  • Hogyan és hol tudok aktiválni egy artifactot?
  • Mikor válik elfoglalhatóvá egy Erőd? Győzelem után mennyi ideig kap védelmet a Fortress?
  • Hogy is működik a Devanion Mist?
  • Hogy működik a gyakorlatban a kapu védelme és hogyan/meddig lehet gyógyítani azt Restoration Stone-okkal?
  • Kik és mi alapján részesülnek gold és silver medalokkal a sikeres Erőd foglalás után ?
  • Mikor és milyen módon avatkoznak bele a Balaurok az éppen zajló Fortress csatákba?
  • Pontosan mi a szerepe a Fortressek körüli védelmi objektumoknak (őrtornyok, sentinelek, mineok, platformok), mit csinálnak, mennyit sebeznek?
  • Mennyire képes megvédeni az erődöt Aetheric Field? Át lehet rajta jutni valahogy, hogyan kell megvédeni az Aetheric Fieldet?
  • Milyen “pozitív” hatása van annak, ha a frakciód nem áll túl fényesen Abyssban?

Ezek és ehhez hasonló kérdésekre sikerült választ találnom, melyet hamarosan kis is fogok postolni (valamikor a napokban). Néhány kérdésre még várom a visszejelzéseket/megerősítéseket. Amint minden tiszta, akkor jön a tényfeltáró post. Ha esetleg vannak megválaszolatlan kérdések (amiket nem tisztáznak a fentiek), akkor írj egy commentet és hozzácsapom azt is a listához.

Login Screen Tippek

moonlightthief küldte be az alábbi login screen tip listát. Ezek a hasznosnak tűnő tippek olvashatók a töltő képernyőn. Velem gyakran előfordult, hogy odapillantva elkezdtem olvasni egy ilyen tippet, de mire végig olvastam már el is űünt. Ez ugye három dolgot jelenthet a) lassan olvasok; b) nagyon gyors a gépem; c) mindkettő.

Tény, hogy ezen tooltipek nagy része a legtöbb játékos számára hasztalan, ismert információk. Mégis van benne több olyan pont is, ami még nekem is újdonság volt, pl:

  • Logoffolás után 5 percig még megmarad az addig összegyűjtött Divine Power.
  • Ha rosszul áll a frakciód Abyssban (Influence Ratio), akkor PVP-ben boostot kapsz.
  • Shift+F12-vel el lehet rejteni a textboxokat a karakterek feje felől, így nem tudnak mindent szétspammelni a Private Store-osok…  a playereket, így a rengeteg skin/textúra nem lassítja az amúgy is lassabb gépeket. Tipikusan jól jöhet pl. a fővárosban.

Szóval a lista:

Continue reading ‘Login Screen Tippek’

OT: Windows gomb kinyírása

Totálisan offtopic, de talán mégis sokaknak nagy segítséget nyújthat. Az Aion elég szép ahhoz, hogy fullscreenben játsz vele, mégis zavaró lehet, ha a windows gomb lenyomása esetén (alt helyett) visszavált a “tálcára”. Akinek nincs Logitech G11,15,19 keyboardja (vagy bármi olyan keyboard ami támogatja a “Windows” billentyű kikapcsolását), annak alább a megoldás. Nézzük milyen lehetőségeink vannak a probléma orvoslására:

1., A régi jól bevált módszer, garantált hatás:

 

 

2., Szoftveresen kikapcsoljuk a Windows – és ha szükséges akkor a CAPSLOCK – gombokat. Erre megoldást találhattok az alábbi URL-en: “Disable Windows Key

Szintezési érdekességek

AionSource-on egy srác (Sickbrain) postolt két érdekes grafikont. Az első azt mutatja, hogy melyik szinten mennyi XP kell, a második pedig egy olyan grafikon, ami azt mutatja, hogy az előző szinthez képest mennyi XP kell az új szinthez. Először a két grafikon, utána a konklúzió:

XP req / level graph - source Sickbrain@AionSource

XP req / level graph - source [email protected]

XP req from prev. level - source: Sickbrain@AionSource

XP req from prev. level - source: [email protected]

A második grafikon elég látványosan mutatja az első grafikon “apróbb” egyenetlenségeit. Látszik, hogy pl. 34-ről 35-re van egy elég látványos ugrás, ami ott biztos fájni fog. Sokkal érdekesebb, hogy bár lvl37-ról 38-ra van egy brutális ugrás, de ez bőven visszakompenzálódik lvl39-re. Hogy pontosan mi az oka ezeknek az egyenetlenségeknek a nem tiszta, de mindenesetre érdekes.