Úgy néz ki az Aion közösség egy újabb fontos és hasznos eszköztől búcsúzhat az abyssrank.com személyében. Hivatalos infó nincs, de az a tény magáért beszél, hogy 6 napja már “detailed scan in progress” felirattal elérhetetlen az egész oldal. A oldal készítője már március óta nem reagál semmit sem twitteren, sem aionsourceon. Ráadásul a légiója (Benny Lava – amely ugye top légió volt márciusig; úgy értem top1 és nem csak a szerverén, hanem úgy a teljes nyugati felén a világnak) szintén megpusztult, jelenleg 6 tagja van a légiónak, akik már teljesen inaktívak.
Az 1.9-es updatenél az oldal 2-3 napon keresztül nulla pontot regisztrált három német szerverre is, ez miatt is volt az, hogy az első héten nem volt kiemelkedő a különbség a termelt AP-ban. Akkor azt valaki vagy megfixálta,vagy magától megfixálódott, de úgy néz ki július elselyéven végleg feladta az engine a küzdelmet. Nem tartom kizártnak, hogy egy kis rugdosás után talán újra működőképes lehetne az oldal, de a szerver merge után a jelenlegi formájában ígyis-úgyis jelentősen módosítani kellene az egész kódot (szerverek szünnek meg, és a meglévő szerveren új ID-t kapnak ugyanazok a karakterek, akik megszűntek, nemkizárt, hogy a szervereket is új ID-kat fognak kapni).
A blogon megjelent postok mellett egy év alatt közel 30 olyan post születt, ami valamilyen okból kifolyólag a kukában landolt. Ezek vagy nem lettek készen időre, vagy a post irása közben elment az ihlet, vagy egyszerűen csak nem ütötte meg a post azt a bizonyos szintet. Most viszont így a szülinap alkalmából vicces végig nézni a kukában landolt “papírgalacsinokat”. Vicces végig olvasni ezeket a postokat. Megosztanám ezeket veletek is: Continue reading ‘Szülinap#4: Kukabuvárkodás’
Eredetileg ezt a postot szét akartam bontani több darabra, majd úgy döntöttem, hogy így egyben a “Best Ever” cím alatt sokkal kerekebb lenne a történet. A post célja: A szülinapi event kapcsán szeretném a magam szubjektív szempontjából kiosztani a pozitív és negatív legjobb díjakat. Pont ez lesz a blog 560. postja (valójában 561, mivel közben befutott a “brékingnyúz” post), úgyhogy 559 postnyi alapanyagot próbálok most feldolgozni. Picit talán fura lehet, hogy az egy éves születésnap alkalmából már “minden idők legjobb” díjakat osztogatunk, dehát ki tudja mit hoz a jövő. Különben is a születésnapok kapcsán, hajlamosak az emberek túlkapásokba bonyolódni. A tovább után a kategóriák és a győztesek
Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, mivel az “Aki kapja marja – Server Merge “Name Conflict” című postban tévesen jelent meg az alábbi információ: “Névütközés esetén mindkét karaktert átnevezik úgy, hogy a karakternév végére odarakják a forrás szerver két betűjét“. A félreértelmezés abból fakadt, hogy az NCWestes post egyrészt eléggé lezserül fogalmaz, másrészt meg feltételeztem, hogy az NCWest legalább annyit hajlandó beleprogramozni a “merge scriptbe”, hogy megvizsgálják a name conflict helyzeteket. Nos a mai napon Ayase volt oly rendszer és a hivatalos fórumon megerősítette: “Nem csak az ütköző nevek kerülnek átnevezésre, hanem az ÖSSZES karakter név“. Tehát abban az esetben is átnevezésre kerül a karaktered “karakternév + forrás server név első két betű” formátumra, ha a merge során egyébként nem lépne fel név ütközés. Különösebb indoklás nem született, de a válasz mi más lenne az NCWest részéről mint, hogy: “Nekünk így a legegyszerűbb”… Ez van…
Az elmúlt egy évben tényleg kapott hideget és meleget is az NCWest. Az esetek nagy részében persze teljesen jogosan, bár tény, hogy egyszer kétszer én is mellé fogtam. Egy dolog viszont biztos: olyan a pofon mint az ajándék: jobb adni, mind kapni. Egy jó hete pont Corival beszélgettem arról a lehangoló helyzetről, hogy nincs egyáltalán semmilyen event, pedig minimális befektetésekkel sokkal érdekesebbé tudná az NCWest tenni a játékot. Cori fellelkesült, hogy nemrégiben egy régóta hajtogatott ötlete talált végre megértő fülekre az NCWestnél és remélhetőleg az NCWest (Cori ötlete után szabadon) végre valami tényleg hasznossal fogja meglepni a játékos közösséget. Naszóval ezen lendülettől vezérelve állt össze az a gondolat, hogy mi lenne ha megpróbálnánk segíteni néhány egyszerű és frappáns gondolattal a kreativitásban bizonyítottan impotens NCWest csapatának. Itt az ideje, hogy a hazai közösség megmutassa, nem csak kritizálni tud, hanem bizony segíteni is ha kell. Alább két ötlet, amik még korábban kerültek elő, hasonlókat várnánk tőletek. A lényeg: Az event legyen izgalmas, legalább 10-20 percre tudja lekötni az embereket, rendelkezzen kellő motiválóerővel, hogy a magas rangúak is bevállalják, lehessen megoldani a jelenlegi játékrendszerbe, csak minimálisan kelljen hozzá módosítani a játékot. Corival és Z-vel (ha addig előkerül) közösen fogjuk átnéni a javaslatokat és a legjobbakat lefordítjuk és eljuttatjuk az NCWesthez. Ha mást nem, legalább annyit elérünk, hogy tiszta lelkiismerettel olthatjuk tovább az NCWestet…
Eléggé aggasztó információkkal lepett meg tegnap az NCWest. Annyira tetszhetett a közösségnek ez a sok infó, hogy azóta elérhetetlen az összes NCWest site, persze biztos nincs összefüggés.
Egyrészt egy héttel elhalasztották a Merge-t, így az júli 7 helyett júli 14-én lesz. Tehát 3 nappal a Variance Blog szülinapi event után… Ezzel együtt kitolták a free transfer idejét is Aug 28-ra és bár ezt külön nem láttam leírva, de a free transfer továbbra is egy nappal a server merge után indul, tehát júli 15-én.
Ez már magában is felháborodásra adhatna okot, hiszen látványos bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy a júli 7-ei dátum csak egy közösség nyomása alatt kipréselt “best-case” dátum volt. Reméljük legalább a júli 14-et képesek lesznek tartani. De a rossz hírek még itt nem érnek véget. Folytatást csak erős idegzetűeknek…
Júni 18-án készítettem el az első reprezentatívnak tekithető kimutatást az 1.9-es patch pozitív hatásairól. Az akkori postból kiderült, hogy az Aion egyetemes aktivitás mérőszáma (contribution point) alapján a patch nagyon jó hatással volt az aktivitásra. A patch megjelenéséig termelt mérőszámok közel megduplázódtak. Az 1.9-es patch óta eltelt egy hónap, így érdemes újra rápillantani a grafikonra:
A tovább után megpróbálom szövegesen értelmezni, hogy én mit olvasok ki ebből a grafikonból…
Személyes jellegű bejegyzés következik. Ez a bejegyzést még június közepén írtam meg, és szándékosan queueban tartottam a mai napig, hogy alaposan át tudjam gondolni a döntést. Akik rendszeresen olvasták a blogot azok tudják, hogy az utóbbi időben nagyon leredukálódott a játékra fordítható időm. Márpedig az Aion nem az a játék, ami megengedné azt a luxust, hogy csak casualul heti néhány alkalommal egy-egy órát bent töltsek. Ennek megfelelően bizonytalan időre a fogasra akasztom az Aion előfizetésemet. (Már canceleztem is, amikor olvassátok ezt a postot már nem is lesz aktív az előfizetésem).
Méghogy az oroszoknak nincs humoruk. "Octulhu" nevű Astral Boss. H.P.Lovecraft vajon mit szólna ehhez. Hogy mi ez? Részletek a tovább után...
Egyre inkább itt a nyakunkon a Júli 11. Úgyhogy ideje rákapcsolni az event warmupjára. Elsőként egy egyszerű kérdés: Neked melyik, melyek voltak a blogon olvasott postok közül a legkedvesebbek, legizgalmasabbak, legjobbak? Vicces lenne most csinálni és majd 560 elemű szavazást, úgyhogy kategóriákra bontottam a megjelent tartalmakat. Csak egyet választhatsz, úgyhogy jól fontold meg.. Ha esetleg van konkrét kedvenc postod, akkor a címe jöhet commentben…
Tegnap este szólt rám Koni, hogy mér-mér nem postoltam ki, hogy megvolt a Spatalos/HUN first Tahabata kill. Nos a kritika teljesen jogos, mentségemre szolgáljon, hogy nem tudtam róla. De ha már ez a kritika ért, akkor alaposan utána néztem és megtudtam, hogy a Spatalos Asmo oldalon Júni közepén (Júni 15 talán?) tényleg megvolt a server first Tahataba kill, amit egyrészt a Chronic Insanity légió könyvelt el és a screenshot szerint bizony ott volt a killen (mit ott volt, egyedül élte túl!) Crazy is.
Akinek esetleg nem lenne tiszta, hogy mi is ez: Tahabata a Dark Poeta nevű instance legerősebb bossa. A leggyőzéséhez előzetesen teljesíteni kell az “S” grade követelményeit, mely már magában is nagyon durva pörgős, odafigyelős és koncentrálós játékmenetet igényel. Ezek után még jön a boss, amely kétség kivül az Aion PVE contentjének csúcsa.
Még anno január közepén nagyon készültem egy hasonló postra, amikor a “mikutyánkkölykei” NicoRobin, Adren és még néhány BeHappy-s már nagyon közel volt (30% körül) a killel, de az akkor sajnos nem jött össze.
Nos úgy néz ki, hogy a post mégsem marad el és büszkék lehetünk rá, hogy egy magyar player ott volt a server first kill-en. Szóval hatalmas gratuláció a blog szerkesztősége részéről is a hatalmas teljesítményhez.
Ahogy azt Crazy megfogalmazta, köszönhetően az 1.9-es fantasztikus droprate növelésnek a szokásos fehér manastone helyett egy kék pajzs lett a jutalmuk a győzelemért.