header image
 

Az Aion története (A Variance Blog szemszögéből)

Talán a blog történetének egyik legnagyobb feladatába vágok most bele ezzel a posttal. A post célja, hogy a Variance Blog első és talán egyetlen életévében megjelent postok segítségével bemutassam az Aion történelmét. Természetesen a Blog megnyitása előtt már jóval megkezdődött az Aion történelem; és persze az elkerülhetetlenül közeledő  “Blog has been closed…” üzenet után is még – remélhetőleg – nagyon sokáig létezni fog az amit mi mindannyian csak “Aion”-nak nevezünk. Hogy kinek készül ez a post? Mindazoknak akik bármikor-bármilyen okból úgy döntenek, hogy egy picit visszatekintenek: honnan is indultunk és hova érkeztünk. Jelen post nagyjából idén májusig próbálja feldolgozni az Aion történetét. Ezt követően kicsit én is kiestem a napi rutinból és igazából komoly dolgok nem is történtek azóta. Bár nehéz lesz lavírozni a postban, hogy csak az Aion szempontjából releváns dolgokra emlékezzek meg, de azért megpróbálom minimalizálni a Spatalos/Variance témákat, azokról talán majd egyszer fog születni egy másik post. (Bár valószínűbb, hogy ez már nem fog soha elkészülni…)

Nos lássuk az “Aion történetét”…

CN-Aion tapasztalatok és élmények. A nagyon kezdet…

Mint az már oly sok postban elhangzott a blog 2009. július 11-én nyitott ki. Ekkor a blog “legénysége” két főből állt. Az egyik tag Nikit0 volt, régi barátom, a másik pedig jómagam. Nikit0 nevéhez bár nem sok post fűződik, de annál inkább nyújtott segítséget a bloghoz kapcsolódó anyagok kutatómunkája kapcsán. Többek között neki köszönhetjük a blog fejlécében lévő grafikát is, melyet bár bárki képes lett volna megcsinálni egy sima mspainttel is, de ezt konkrétan ő csinálta (márhogy nem azt amit most láttok, hanem azt ami egy éven keresztül kint volt…). Az elmúlt egy évben sokan ajánlották fel csinálnak egy új logót, de ezek valahogy soha nem készültek el. No nem baj, ha egy évig jó volt, akkor jó lesz ez az örökké valóságig is… vagy legalábbis addig amíg a wordpress.com-mal együtt el nem süllyed a felejtés mocsarába.  Nade itt nem a blogról van szó, hanem ugye az Aionról. Lássuk hát a visszaemlékezést.

Délen a napos Elysea, északon a sötét Asmodea, a külső peremen pedig Balaurea; középen pedig a torony megmaradt darabjai. Szólhatna erről is ez a post... de nem erről fog 🙂

A blog beköszöntő postja jól mutatja, hogy nem teljesen “zöldfülűen” kezdtük el a blogot. Egyébként a blog elindulása előtt egy jó hónappal került a látóterünkbe az Aion egy sajnálatos “incidens” során, amikor három napra kibanoltak bennünket az addigi MMO-nból. Több sem kellett nekünk… Szóval, mint az talán a postból is kiderül, számunkra az Aion a Észak-kínai Aspel szerveren kezdődött, ahol a EU CBT#1-ből kiexportált félig-meddig kész angol nyelvi file-val megtrükközött kínai kliens segítségével játszottunk a gyakran 800-1000 millisec-es latency és a félig angol/félig kínai kliens segítségével. A blog első nagyobb projektje mi más lehetett volna, mint a “kínai aion szerverek elérésének gyorsítása“. Egy nagysebességű proxy szerveren keresztül már képesek voltunk 300-400 millisecre szorítani a játék válaszidejét, ami már-már játszhatónak volt nevezhető. Természetesen a blogon hamar elindultak a kalandozásaim beszámolásai. Egyből belekezdtem a “szintezési tapasztalatok” megosztásába és persze a Gathering (mai nevén: tapping) tapasztalatok megosztásába is. Az első néhány nap szinte csak a gathering és a szintezés bemutatásáról szól. Akkor még hatalmas szó volt (legalábbis nekem), hogy hogyan is kell 99-ről 100-ra fejleszteni a gatheringet. Ahogy elkezdett összeállni a csapat a kínai szerveren és minden fontosabb post betöltésre került, belevetettük magunkat az outdoor elit világba. Ezen élményeket mutatta be a “Kall és a haverok” sorozat első és második része.

Július 16-a fontos nap volt számomra. Először ért számomra elérhető távolságba Abyss, hiszen bedingeltem a lvl25-öt és belekezdhettem az – akkori szemmel igen nehéznek tűnő – Abyss entrance quest chainbe. Mai fejjel viccesek ezek a jó tanácsok: “Ahogy megdingeled a lvl25-ös, nehogy leadj bármilyen questet is, sőt törekedj, hogy minél kevesebb EXP-vel lépd meg a lvl25-öt. Kb 20k Kínahba kerül a lepottyanások utáni Soul Heal Eltnenben a repkedős quest miatt, mivel voltam olyan okos és még az Abyss questchain előtt leadtam 2 questet.” Ezt követően jó néhány post szólt az “abyssba vezető útról” és az első tapasztalatokról. Ide kapcsolódott az első komolyabb felismerés is: “Abyssban bizony jobban gyűlik a DP” 🙂 Így utólagosan bármennyire is viccesnek tűnnek eze ka postok, számomra az az időszak volt az Aion legszedd időszaka. Tudatlanul rohanni bele a játékba, felfedezni azt és beszámolni arról mindazoknak, akik számára még a játék elérhetetlennek tűnt. Mámorító volt az ismeretlen felfedezése. A játék képes is volt ezt az érzést nyújtani még egy darabig… de sajnos nem elég sokáig…

EU Closed Beta időszak

Bár a EU CBT-ktől függetlenül még nagyon is játszottunk a Kínai szervereken (nem csoda, jó ha havi 3-4 napon ment a CBT nálunk), de a blog szempontjából a CBT hadjárat és vele együtt az EU/USA közösség megismerése ekkor kezdődött el. Jómagam először a CBT#3-ban játszottam, az első post pedig a CBT#4 előtt nem sokkal készült. A CBT#4 kapcsán ismerkedtem meg először a EU/USA közösség nagy óhajaival-sóhajaival. Utólagosan végigfutva a listát azt kell mondjam elég sok minden elkészült végül is az elmúlt egy évben ezekből, de persze sok “must have” a mai napig várat magára, sőt igazából már mindenki megszokta és elfogadta. Ennek a postnak a kvázi folytatása volt a “Play Aion, not World of Aion” post, ami egyébként egy betaboardos cikk fordítása volt és arról szólt, hogy nem feltétlenül kell elvárni egy funkciót az Aiontól csak azért, mert van olyan a WoW-ban. A post legfőbb érdekessége az volt, hogy (6 nappal a blog indulása után) ekkor születtek meg az első commentek, ekkor kezdett el kialakulni a blog aktív közössége. Persze az is igaz, hogy az ekkor kommentelők nagy része mára már nagyon mással foglalkozik… A CBT#4 kapcsán sok visszajelzést mi is közzé adtunk, akkoriban még nagyon sokan harcoltak, hogy legyenek majdan PVE szerverek (nincs rift, abyssban meg ki/be kapcsolható PVP flag)  is, lássuk be a mai tudásunkkal csak nevetni lehet az ilyesmiken. A CBT#4 kapcsán volt szerencsénk alaposabban is felfedezni Theobomost és annak az elit állatvilágát, de persze az olyan “keményebb” témákat is megpróbáltuk kitárgyalni, hogy vajon mi a franc az az Influence Ratio és hogyan is működik.

A CBT#4 után levezetésképpen még bogarásztam akkoriban a betaboardot és olyan magasztos postokat sikerült megszülnöm, mint pl: “Valóban nehéz a szintezés az AION-ban?” Talán ez volt az első post ahol mindenáron meg akartam magyarázni, hogy miért is jó az, hogy az Aion már lowlvl szinten is hátráltatja az embereket a szintezéssel és grindelésre kényszerít. A CBT#4 után “csapásként” ért bennünket, hogy Kínában hamarosan patchelni fogják az 1.0-ás szervereket 1.2-re. Ez ugye főleg azért volt csapás, mert az 1.2-höz nem volt angol nyelvi fileunk, ezért kérdéses volt, hogy egyáltalán fogunk-e tudni még játszani a kínai realmeken. Nos a patchelés a Kínai kb 13. régióban időben eltolva szakaszosan történt, a mi régiónk (észak-kínai 1.) az utolsók között kapta meg a patch-et és akkorra már rég ki volt dolgozva/tesztelve a módszer az “angolosításra”. Ezzel párhuzamosan kezdtem bele a blog első cikksorozatába is, mely az “Abyss bemutató” nevet kapta, a sorozat teljes egészében a saját tapasztalataim alapján készült, ahogy “belesodródtam” Abyssba, úgy készült a sorozat is. A sorozat elemei:

Közben persze az Aion egyéb témáiba is elkezdtem beleásni magam, így ismerkedtem a Morph Substance-szal (1) (2) és a craftolás rejtelmeivel (2) is (Alchemy, Alchemy(2), Weaponsmith, Cooking) . Mivel nagyon nem volt mit csinálnunk és nem nagyon akartuk tovább húzni a karaktereket a kínai szervereken, ezért nekifogtunk riftezni és felfedezni a játék outdoor PVE contentjét (pl. Lava cave of Taran). Ezekhez az időkhöz kapcsolódik természetesen az első world boss ölésünk is “King Zugog” személyében. Ha emlékeim nem csalnak több mint fél óráig tartott a küzdelem, amit végig egy chanter tankolt és a lvl27 Hero nameplates boss-t egyébként 5-en próbáltuk leölni átlag lvl25-ös szintten, amiből az egyetlen komoly DPS-t képviselő spiritmaster kb a harc felénél kifagyott. Epikus csapata volt és ami hihetetlen, a boss KÉK up lootot dobott a manastone mellé, mai fejjel hihetetlen mákunk volt, hogy egyáltalán dobott valamit 🙂

Július 24 körül kezdtek el szállingózni az infók a CBT#5-ről és ezzel együtt a plaync twitterén ekkor lettünk figyelmesek egy apró üzenetre: Open beta indul augusztusban. Ekkor már nagyban spekulálgattunk, hogy vajon a CBT#5 után egyből jön-e az Open Beta. (néhány nappal később kiderül Ayase tollából, hogy csak lesz azért egy CBT#6 és utána indul csak az OBT) De spekulálgattunk eközben másról is, pl. arról, hogy “A PVE vajon megöli a PVP-t?” A téma mi más lehetet volna: A koreai playerek feedbackje az 1.5 kapcsán, ahol ugye nagyon durván előtérbe került a PVE a PVP rovására. A PVP-s szárnypróbálgatásokhoz kapcsolódik a “PVP Radar” című post is, amelyhez a mellékelt screenshotok jól mutatják, hogy hogyan kell betámadni egy templar-t, elszórakozni vele 5 percig, felfogni, hogy “te ezt nem tudom megölni”, majd eliszkolni a helyszínről.   Nos igen, a problémák azóta sem igazán oldódtak meg. Közben felfedeztük, hogy mennyire is nem éri meg meghalni az Aion-ban szintezés közben, a post másik fontos célja az volt, hogy kiderítsük, mik is a fizikai határai a karakteralkotásnál a női mellek méretének.

Július végén indult el a második önálló cikksorozat “MythBuster” néven. Az Aion jellegzetessége volt, hogy a játék mechanizmusról nagyon kevés infó állt rendelkezésre (nem csak nálunk, koreában is), ezért nagyon sok téma kapcsán születtek legendák. Ezeket próbáltam a sorozattal eloszlatni, empirikus úton bizonyítani/cáfolni)

Mindeközben javában készülődtünk már a CBT#6-ra, amiről tudtuk, hogy ez az utolsó CBT, ez után karakter wipe lesz, majd indul augusztus közepén az OBT. Ekkor persze még mindenki abban a hiú ábrándban élt, hogy az OBT azért OBT, mert mindenki ki fogja tudni próbálni a játékot. Augusztus elején merészeltük feltenni az első kérdést az olvasótábornak az egyik AionSourceos szavazás alapján: “Fogsz kivenni szabadságot az Aion megjelenésére?“. A válaszokban számomra leginkább az volt a meglepő, hogy rövid idő alatt 113 szavazat érkezett, ami azt sugallta, hogy a blogot már tényleg ennyire követik. A CBT#6-től kezdődően egyre inkább elkezdtem fókuszálni a nyugati kommunikációs csapat megnyilvánulásaira (bár ne tettem volna…), elsők között sikerült értelmes infókat szerezni a Pre-Selectionről és a Head-Startról, ahogy az Aion Cinematics Intro-ról is.

Augusztus 12-én jött el a napja, hogy felnyissuk a szemünket, ekkor született meg az “Aion – A véres valóság – End-Game Interview“. Sok száraz és kiábrándító tény az Aionról egy Koreai szervereken játszó magyar sráctól, aki ekkorra már látta, hogy miről is szól ez a játék. Persze senki – én sem – nem akart hinni neki… Augusztus 12 persze más miatt is fontos volt, ezen a napon csatlakozott a bloggerek közé Z, aki a mai napig rengeteg cikksorozatot hozott már össze és többek között ő kezdte el a “Rövid hírek” sorozatot, ami azóta már átkeresztelődött többször volt már “Napi WTF” és mostanában egyszerűen csak “Napi Rövid…” név alatt tartom karban hol én, hol Z. Igazából a sorozat azon információk gyűjtőhelye lett, amelyek nem érdemeltek külön postot. Bár nem akarom a dolgot Z nyakába kenni, de az ő sajátos stílusa sokban formálta mind a blogot, mind az olvasótábort, hogy kialakuljon a speciális szimbiózis közöttünk és a EU/NA community team között. 🙂 Viszont ekkor tudtuk meg, hogy a dobozos játékokban már 1.5-ös Aion telepítő lesz, így nem kell gigás patcheket letölteni a játékhoz (milyen naivak voltunk…), megtudtuk azt is, hogy az NCSoft 10 euróért upgradeli a standard csomagot collectorsra (digitális), ez nagy segíség volt sokaknak a szárny miatt. Sokan spekuláltunk azon is, hogy vajon mennyire gondolja komolyan azt az NCWest, hogy EU-ban 22-én, USA-ban 20-án indul a Head-Start és ez mennyire unfair. Z-nek köszönhetően megtudtuk, hogy ez utólagosan átgondolták és természetesen mindkét kontinensen egyszerre 20-án indul a Head-Start.

Mint azt fentebb írtam is, eléggé frusztrált az “Véres valóság” post végkifejlete, ezért mindent megtettem, hogy találjak valakit, aki szintén játszik Koreában, ráadásul van 1.5-ös tapasztalata és lehetőleg pozitívan is áll a dolgokhoz. Szerencsémre találtam is egy srácot CHOB személyében, aki volt oly kedves és egy nagyon bőséges interjúban megosztotta tapasztalatait “Élet az 1.5 patch után – Beszélgetés Chob-bal“. Apró érdekesség, hogy Chob nagyon pozitív véleménye után, valamikor november körül dobta be a törülközőt és azóta már csak azért jár Aionsourcera, hogy mindenhol elsírja bánatát: “NCSoft Failed!!! Aion Sux… too late to change… shit happens”.

Valamikor augusztus közepén csatlakozott a “szerkesztőséghez” moonlightthief is, bár az első postját még csak nekem küldte el és én adtam ki: “Login Screen Tippek“. Nem sokkal ezután megjelent Moon első saját postja is: “Kímélje egerét / billentyűit Macrokkal!” címmel. Szintén Moon munkája volt a “Bossok level 40-ig” post is, amely benne van a top10 postok között, amit a mai napig a google-n keresztül megtalál boldog-boldogtalan. Ekkoriban fedeztem fel a Sanctum alatt elterülő “halott várost“.

Aion - Hidden Village under Sanctum - from: Chase [email protected] 005

Augusztus 18 sötét nap volt a blog életében, ha jól rémlik, akkor ezen a napon került először a szemünk elé “Brian Knox” azaz “aion_xaen”. Sok fejfájást okozott a játék akkori producere mindenkinek… Ezen a napon derült ki az is, hogy az Aion EU start bizony nem fog érinteni jó néhány Európai országot és EU tagállamot, mivel azokat egy kalap alá akarják csapni az Orosz terjesztéssel. Lettország és Litvánia mellett olyan országok is tiltó listára kerültek volna mint pl: Horvátország. Végül a nagy IP Blockból semmi nem lett, a mai napig rengeteg Orosz játszik az EU szervereken.

GamesCom 2009!

2009. augusztus 19. vette kezdetét a GamesCom rendezvény látogatói szekciója, ahol az NCWest kitett magáért. Egész nap Aion 1.5 és GuildWars2 promók mentek. Az igazi érdekességeket a második nap tartogatta, 18 frissítést élt meg aznap az a post. Javában folyt még a GamesCom, amikor legnagyobb örömömre végre megtörtént az Észak-Kínai Aion régióban is az 1.2-es patchelés és végre én is kipróbálhattam az 1.2-es patch újdonságait kerek egy hónappal a EU/USA Aion indulás előtt.  Ekkor találkoztam először “élőben” a Energy of Repose-sal, a manastoneok szintlimitálásával (egészen eddig a pillanatig simán bele lehetett rakni (iszonyatosan kicsi eséllyel) a lvl20-as craftolt fegyverekbe a +12 crites köveket, emlékszem Nikit0 2 millió kinahért vett egy lvl20-as +10-re enchantolt craftolt dagger-t, amiben ott figyelt 3 vagy 4 +12 crites kavics). Augusztus 21-én a GamesCom harmadik napja szintén nem volt unalmas. Ezen a napon tudtuk meg, hogy az Open Beta bejelentés a GamesCom után várható; szintén ezen a napon zajlott le Brian Knox nagysikerü interjúja, ahol ilyen mellébeszélések hangzottak el: “Vizsgálják az addon-ok lehetőségét” (ja azóta is jól vizsgálják), “PVP balance: szerintük ez meg van oldva, de ha kell, majd finomíthatnak.” (haha!!!). A Knox interjú legérdekesebb része az volt, amikor Knox egyértelműen kimondta: “Open Beta indul a következő héten”. Még aznap Ayase helyreigazított, valójában jövő héten még csak a közlemény fog róla megszületni. (Na igen, valahol itt kezdődött a lejtő…). A blog egyik mentorának köszönhetően aug 21-én jelent meg az abyss bemutató cikksorozat záró epizódja, amiben részletesen kivesézésre került abyss működése. Ekkor tudtuk meg, hogy: Hogyan is kell aktiválni egy artifactot, kik aktiválhatják az artifactot, mekkora az artifact hatótávolsága, mikor lehet támadni egy fortresst, hogyan működik a kapu gyógyítása, kik kapnak az ostrom végén jutalmakat, mire jók a medálok, mikor jön a dreadgion, hogyan működik az aetheric field, és még sok-sok kérdés. Ezekre a kérdésekre ma már bárki tud válaszolni, de a post megjelenésekor ezek a kérdések aranyat értek az információéhségben szenvedő és a startra váró játékosoknak.

A negyedik napra is tartogatott meglepetéseket a GamesCom. Ekkor zajlott le Liv és Knox között egy interjú, amiből újabb fantasztikus dolgokat tudhattunk meg, csak egy példa:

Liz: Milyen változtatásokkal oldjátok meg, hogy a nyugatiak számára könnyebb, kényelmesebb legyen a játék?
Knox: Több változtatást is eszközöltünk,ilyen pl. a bal egérgombos forgás.

Nos igen, kissé pikért megközelítéssel ezzel kb felsorolásra is került mindaz, amit “westernisation” alatt kaptunk. Alig lett vége a GamesComnak, de máris jött a következő nagy hír:

EU/NA Open Beta

Az Open-Beta már 1.5-ös patch-csel fog indulni. Ekkorra már nagyon elege volt mindenkinek abból, hogy mind a 6 CBT-n csak 1.0-ás verzióval tudtuk tesztelni és csak beszélni tudtunk arról, hogy hú milyen “westernizált” lesz az 1.5, de valójában konkrétumokat csak a koreai forrásokra támaszkodva tudunk mondani. Másnap (aug 24.) kitörő örömmel adtam hírt a meghosszabbodó (extendable) fegyverek létezéséről és működéséről. Azt tudtam, hogy ha egyszer végre elindul a EU-Aion, akkor nekem fog kellene egy ilyen; szerencsémre a clericcel jól beleválasztottam. Z egyből rákontrázott a cikkre, és a PowerBookból kigyűjtötte a meghosszabbodó fegyverek képeit, ezzel elkezdve a “Képeskönyv” rovatot, megy összességében a blog legnagyobb és minden kétség nélkül mondhatom, hogy leghasznosabb rovata lett.

Még augusztus végén jelent meg az “It’s Alive!! Muhahaa” című post Z gondozásában. A postban van egy elgondolkodtató mondat: “Azoknak akik inkább csak a hír oldalakat követik lehet nem annyira feltűnő a dolog de valójában így kevesebb mint egy hónappal a start előtt elég gyatra a közösség felé a kommunikáció.” Így majd egy évvel a post után kijelenthető, hogy ezen a fronton talán csak egy dolog változott: Azóta ezt kénytelenek voltunk megszokni. Aug 27-én esett le a tantusz, hogy az Open beta nem is lesz annyira Open beta. Persze mai fejjel már én sem értem, hogy ezen akkor mi volt annyira meglepő. Miközben javában vártunk az Open Beta bejelentésre, mi sem tétlenkedtünk, a Kínai szerveren tovább toltuk a karaktereinket, ekkor már legtöbben túl voltunk a lvl30-on és az 1.2-nek köszönhetően találkoztunk az első “set itemekkel”. (1.2-ig nem volt az Aionban setbonus rendszer). Aug 27-én történt meg a nagy Open-Beta bejelentés, megtudtuk, hogy szept 6 és 13 között fog elkezdődni az “Open Beta”.

Még augusztus legvégén fedeztem fel és szerettem bele Eracus Underground Temple-be. A mai napig az egyik leghangulatosabb és általam legkedveltebb helynek tartom a játékba. A hónap legvégére Moonlightthief is tartogatott egy meglepetés: az ekkor már lvl40-es karakterével szétnézett nekünk Heironban és bemutatta annak elit állatvilágát. Azt hihetnénk, hogy ennyire már elég lehetett volna augusztus végére, de nem. Még az utolsó nap nagy örömmel számoltam be, hogy a Kínai szerverünkön kiesett egy legendary world drop kard. (Mai nevén: Fable besorolású)

Fura módon a kínai szerverünkön csak Catának több sárga és kék world drop loot esett lvl34-ig, mind az EU Spataloson az egész légiónak összesen a teljes év alatt...

Bár ez már tényleg jó pillanat lett volna, hogy lezárjuk az augusztust, de NEM. Z is elkészült aznak a Képeskönyv sorozat második epizódjával, amiben a fortress instanceokba adott egy kis bepillantást.

Beköszöntött a szeptember. Már csak 6 nap volt az OBT-ig és alig 20 nap a Head-Startig. Addig is az 1.5-ös content boncolgatásával kezdtük elütni az időt. Megtudtuk, hogy mennyi AP is jár a fortress instanceokból potyogó ancient relicekért, megtudhattuk, hogy a változatosság mennyire is tud gyönyörködtetni, és persze azt is megtudtuk, hogy az OBT fedőnevű zárt béta időszakra boldog-boldogtalan osztogat kulcsokat. Szeptember másodikán tudatosult bennünk, hogy az NCWest bizony nem kér a blogokból, az ő szemükben a blogon nem fansiteok és elmehetünk a sunyiba; nos így is tettünk, az elmúlt egy évben azt hiszem alaposan megmutattuk, hogy milyen az amikor egy blog nem fansite. Két nappal később jelent meg a PowerWikin az Open Beta patch notes (ami ugye valójában az 1.5-ös angol patch notes volt), nos ezt is alaposan szétcincáltuk.

Még aznak jelent meg – több hetes kutatómunka után – Z gondozásában a Képeskönyv harmadik fejezet, amely az 1.5-ös PVE content csúcsát képező Dark Poeta instance-t mutatta be. A mai napig nem találtam sehol ennél részletesebb és teljesebb leírást DP-ről. A blog top olvasott postjai között van ez a leírás és a mai napig megtalálják a googlen keresztül. A translatorozott oldalak között minden bizonnyal az első helyen van a post.

Az OBT-ről és az OBT-s élményekről szeptember elején nagyon sok post készült. Csak néhány az érdekesebbek közül: egy, kettő, három, négy. Nagyon izgalmas időszak volt ez mindannyiunknak, ez volt a Variance légió “főpróbája”; de ez az összefoglaló, most ugye nem a Variance légióról szól. Azonban bemutatásra került az Aion akkori legnagyobb rákfenéjeként definiált “GameGuard” probléma halmaz is. Jó volt az a GameGuard, csak kár, hogy miatta egy átlag gépen ki kellett kapcsolni mindent, hogy működni is tudjon az. (UAC, firewall, spyware, minden; a GG mindennek összeakadt amivel csak össze lehetett).

Szeptember 13-án véget ért az OBT és egy összefoglaló posttal zártuk a neves eseményt.

Persze Z is készített az OBT végére egy grandiózus postot, melyben képeskönyv formájában hódolt kedvenc elfoglaltságának: az explorationnek. Csodálatos képek a játék azon helyeiről, ahova normál körülmények között soha nem jut el senki.

Szeptember 16-án egy kövér patchet kapott a koreai teszt szerver, amely később 1.6-os patch néven híresült el (nálunk 1.5.1-es néven jelent meg valamikor karácsony körül). A patch sok-sok apróság mellett elhozta a sokak által várt és követelt repülő SM peteket is. Másnap csatlakozott a szerkesztőséghez Ajsz, ami ugyan a Variance blogon nem sokat aktívkodott (egy postjáról tudok: Ranger Sux? – low-lvl tapasztalatok címmel), viszont a Paradox blogon igen aktív volt.

Paradox helyzet…

Szeptember 16-től beindult ám az igazi gépezet. Felpörgött a közösség és felpörgött a community is. Szeptember 18-án elindult a Pre-Selection, ahol a szerencsésebbek le tudták foglalni a neveiket, majd 20-ától indult a Head-Start és kezdetét vette az EU-Aion! Az EU-Aionnal együtt a Variance és a Paradigma blogok összeolvadtak és közösen Paradox néven folytatták ténykedésüket egészen 2010 januárjáig, amikor is úgy döntöttem Z-vel egyetemben, hogy akkor mi most inkább mégis visszatérnénk a saját kis fészkünkbe a Variance Blogra. Bár ez a történet nem ide tartozik. Nézzük milyen emlékek maradtak meg a grandiózus EU-Aion startból és az első négy hónapból:

  • A magam módján zökkenőmentesen zajlott le a Pre-Selection és a Head-Start is. Bár már a Head-Start alatt is “picit” fura volt, hogy queue-k vannak. Na az éles indulásnál jöttek is a 4000-es queue-k és a 7-8 órás várakozások. A Queue még egy jó darabig téma volt, egészen addig amíg magától meg nem szűnt.
  • Bemutatásra kerültek az Eracus Temple-hez kapcsolódó normál és campaign questek is.
  • Kalandozásaink során megannyi fortress-t foglaltunk el, megannyi asmo hadat öltünk halomra (és tették ezt ők is velünk) és persze megannyi szörnyeteggel is összekerültünk kalandos utazásunk (szintezés) ideje alatt, így bukott pl. Behemót is.
  • Október végén megünnepeltük az első EU/NA lvl50-es karaktert és megünnepeltük azt is, hogy hosszú hónapos terrorizálás és kedvszegés után végre az NCWest hajlandó tenni valamit a goldspammerek és botok ellen.
  • Közeledve a lvl50-hez jómagam is leírta a szintezéssel kapcsolatos tapasztalataimat. Egy dolog biztos, a mai állapotokhoz képest piszok nehéz volt a szintezés még az 1.5-ben is.
  • Október legvégétől kezdődően örvendeztünk, hogy a végre nem csak a fortress foglalásért, de a fortress védésért is fog medál járni.
  • November elején nagy várakozással lendültünk bele az Aion első world eventjébe, mely ugye a szüreti mulattsághoz kapcsolódott. Az eredmény mi is volt? Zéró event és 5 napon keresztül 5 künöbző ingame candy. Mi is volt a konklúzió? ÓÓÓ semmi gond, nehéz kezdés, majd lesz jobb is. Háát lássuk be, nem lett 🙂
  • Szintén még november elején írtam le a tapasztaltaimat a Xenophon quest chainnel kapcsolatban. “ingyen epix lvl41”-en, csábító, persze azért annyira talán mégsem volt ingyen, de kétség kívül megérte.
  • A MythBuster rovatot felélesztve utána jártunk, hogy mi alapján is történik a medálok osztása Fortress ostrom ideje alatt. Megtudtuk, hogy a kulcs az egységben van, azaz az AP sharelődik ha groupban vagy allianceban vagy és az alapján kapod a medált, hogy effektív mennyi termelt cotrib jut rád.
  • November 8-án nagy örömmel fogadtuk, hogy végre megkaptunk az 1.5.1-es patchet és benne pl. a védésért járó medál rendszer, sok egyéb abyss és fortress fejlesztéssel együtt.
  • November 24. volt a napja, amikor az NCSoft KOR megajándékozta a közösséget a “Vision Movie”-val, ami bepillantást ad a játék tervezett fejlesztéseiről.
  • Alaposan kitárgyaltuk, hogy vajon az Elyos oldal játékosai hogyan tudnak eljutni Draupnir Cave-be.
  • Ha már Draupnir, akkor természetesen készült egy cikk Indraturól is, beleértve a bossokkat, a láthatatlan hidakkal és persze Idratu Fortressel.
  • Kicsivel karácsony előtt kaptuk ajándékba, hogy hetente banoltak ki 10-20k embert botozásért. Ezen időszak után kezdett el normalizálódni a bot helyzet a legtöbb szerveren.
  • December 18-án kezdetét vette az Dupla XP hétvégézés. Kereken fél évig majd minden második hétvégén volt dupla XP hétvége. Azon kevés jó cselekedet egyike volt ez, amelyeket képes volt az NCWest saját erőből megtenni a játékért.
  • Pont karácsonykor volt lehetőségem gyönyörködni a Black Dye (festék) gyönyörűségében…
  • Kicsivel karácsony után megtudtuk, hogy miközben nálunk még a Dark Poeta A gradek is komoly kihívást jelentenek, aközben Koreában már az unatkozó clericek azzal szórakoznak, hogy solozzák a bossokat. Az is megtudtuk, hogy hosszas szerveződés után végre elindult az Orosz területen is az Aion (nem kis botrányok által kürölvéve…)
  • Év végére sikerült megszerezni az NCWest 2010-es feladatlistáját: (Ezeddig tökéletesen tartják is magukat az ütemtervhez)

Vissza a Variancera!

A Paradox blog sajnos mégsem sikerült annyira jól, mint az terveztük. Ennek köszönhetően Z-vel közösen visszaköltöztünk január legelején a jó öreg Variance blogra és onnantól itt folytattuk az “Aion krónikáját”. Rögtön január elején pattant ki az “1.8-as fake patchnotes” mizéria. A patch notes több szempontból is gyanús volt, sok olyan dolog szerepelt benne, ami életszerű lehetett volna és néhány abból már azóta tényleg be is került a játéba. Olyan szinten tűnt hihetőnek az 1.8-as történet, hogy még külön postok is születtek a patch lehetséges hatásairól Abyssra. De persze 1.8-as Aion patch soha nem jelent meg.

Egyből az évet az NCWest egy “gazdasági élénkítő csomaggal” kezdte, a szunnyadó gazdaságú Aspel/NA szerver kapott egy 34 trillió kinah-s csomagot egy fortress bugnak köszönhetően. A pontos történetről a gazdasági hatásról és az NCWest erőlködéséről, hogy helyrerakja a szervert Z írt egy terjedelmes összefoglalót. Január legelején lett jó mulattság, hogy az unatkozó PVP játékosok berepülnek az ellenfél bázisára és ott kiszedik az AFKoló StarOfficereket, a történetnek persze ezzel még koránt sem volt vége, mára már tudjuk, hogy ebből akkora divat lett (mi is éltünk vele…), hogy az 1.9-es patchben megszüntették ennek a lehetőségét is. Nemsokkal később megfejtettük azt is, hogy hogyan is kéne hogy működjön az AutoReportHunting funkció. Kár, hogy ekkor már semmi tétje nem volt és kár, hogy az NCWest rögtön a játék indulásakor nem hívta fel a figyelmet, hogy mi is ennek a célja és az értelme, pedig hasznos lett volna tudni, hogy tényleg van értelme is…

A blog egyik olvasója (Dvine) készített a légió fórumán egy részletes leírást a Miragent quest chainről, amelyeket természetesen a blogon is közre adtunk. Dvine postjai előtt még én is írtam egy gyenge próbálkozást a témáról. Dvine beszámolójának első felvonása, majd a második felvonása is megjelent a blogon még februárig, akinek valaha is meggyűlik a baja a miragenttel, annak csak ajánlani tudom ezeket a leírásokat. Megfejtettük azt is, hogy nagy valószínűséggel az Aionban a legmagasabb szintű enchantment stone az L190-es. De ha már enchantment stone, akkor készült egy post az enchant stoneokról is, ami arra mutatott rá, hogy milyen típusú fegyverekből milyen és mennyi stone keletkezik.

Január hónap egyik legnagyobb projektre számomra a “[HOWTO] Abyss point gyűjtés” projekt volt. Megpróbáltam egy nagy postban összegyűjteni az összes módszert, amivel AP-t lehet gyüjteni és nincs köze a direkt PVP-hez. Ha már Abyss Point, akkor szó esett a Ancient Reliceken keresztüli Abyss Point raktárazásról és arról, hogy hogyan is kell egy nap alatt szerezni fél millió AP-t azzal, hogy beváltod az összekuporgatott Reliceket. Január végén és februárban sokat foglalkoztunk a fortress instanceokkal és az ancient relicek igazságos elosztási rendszerével.

Akik a decembert és a januárt javarészt a fortress instanceokban töltötte, azok minden bizonnyal nagyon örültek a trükknek, hogy a Kisys instance végén jelentkező kifagyást lehetett orvosolni a kliens németre történő kapcsolásával. Szerencsére ezt követően nem sokkal egyébként fixálták magát a hibát is.

Bár már hónapok óta játszottunk az Aion endgame-jével, mégis időről-időre sikerült felfedezni valami újabb apróságot a játékban, így volt ez azzal pl, hogy a fehér itemeket is lehet disenchantolni, vagy hogy pl. mennyire is hasznosan a Crystalok a félóránkénti instance HP/mana töltéssel. Hasonló nagy meglepetést okozott sokaknak a kívánságok kútja is az abyssi alaptáboroknál. A post után sokan félkarú rablóként használták a kutat és vagyonokat dobáltak bele.

Január végén esett le a tantusz, hogy az NCWestet vagy elhagyta Lance – az addigi Aion producer- vagy átkerült egy másik projektre, mindenesetre a Januári Community Address-t már Tamat írta. Innentől kezdte egy jó ideig kérdéses volt, hogy egyáltalán ki lesz az új producer, hiszen a kommunikációs csapat nevesített arcai egyre fogytak. Ekkora már elbúcsúztunk Liv-től, Brian Knoxtól és ugye ekkor Lancetől is. Szintén január végéhez tartozik a nagy ingame felmérés, amelynek eredményeként a játékosok megszavazták, hogy az 1.5.1.7-es (karácsonyi) patchben behozott 30 perces siege timer-t csak húzzák már fel egy órára, hiszen mi itt az EU-ban bénák vagyunk… A konstruktivitás jegyében megjelent egy post, ami abban nyújtott segítséget, hogy a macrok segítségével hogyan lehet az Aion nonpersistent channeljeit fél-automata módon használni.

A Február hónap igen depressziósra sikeredet a blog szempontjából. Ekkora értünk el oda, hogy nagyon kezdett az egész játék átmenni álló pocsolyává, semmi nem akart történni; az NCWest sem igyekezett ezen javítani és az 1.9, 2.0 hype sem indult el még ekkor. Az egész közösség elkezdett lázadozni, hogy valami mostmár tényleg legyen. Tamat akkor azt ígérte, hogy húúú hatalmas GM eventek várható, igazából azóta is várjuk ezeket. Persze február 19-én azért csak kierőszakoltak magukból valami event féleséget, aminek a lényege annyi volt, hogy “GM vagyok, jól elbújtam, keressél meg és akkor kapsz csokit“… Ayase is bebizonyította, hogy mennyire képben van azzal kapcsolatban, hogy milyen változtatások igényelnek vagy nem igényelnek kód módosítást, twitteren bizonygatta, hogy szerinte a logoff miatti skill CD resetelődés javításához nem kell kódot módosítani.

Január utolsó napján bombaként robbant a közösségben egy NCSoftKOR-os twitter bejegyzés, amelybe az az infó jelent meg egy koreai játékos kérdésére reagálva, hogy a 2.0ás patch még az első félévben meg fog jelenni. Bár később ezt többször is cáfolták és elnézést is kértek a bugyuta koreai CM félreértelmezhető twitter postjáért, de végül is neki lett igaza, Koreában tényleg megjelent még az első félévben a 2.0.

1.9, 2.0, 3.0 patch spekulációk

Az Aion történetének meghatározó részét fogja mindíg is képezni a 2010 első fél éves update kommunikáció. A fő gondot ugye a Vision trailer okozta és az azt követő össze-vissza kommunikáció. A kommunikációs bukfenceket némileg ellensúlyozta, hogy sikerült kiadni néhány olyan patchet csak tovább rontottak az amúgy is kétes játékélményen. Mindezek árnyékában február 15-én adtuk hírül, hogy megtörtént a nyugati világfél első Tahabata Pyrelord killje az amerikai Ariel szerveren.

Még a nagy patch variálás előtt erősödött fel a “mergelni kéne a szervereket” téma, akkor titokzatos NCSoft kapcsolataimon keresztül megkérdeztem erről Ayase-t is, aki annyit válaszolt, hogy: “Minek az? Ez most nem téma…”

A február végén megjelent közösségnek címzett szösszenetet már Kinslon írta, aki ekkor már mint a játék producere jelentkezett. Becsületére váljék, hogy ezen post írásának pillanatáig ebben a pozícióban van, amivel kiérdemelte a “leghosszabb ideig a produceri székben” feliratú serleget. Egyébként a Community Address nem tartalmazott sok érdekességet, megtudtuk belőle, hogy nagyon zavarja őket is, hogy sok accountot nyúlnak le, persze ennek ellenére eszükbe sem jutott a mai napig behozni az NCSoft OTP-t (token); azt is megtudtuk, hogy látják ők is, hogy mennyire kiábrándítók az ingame eventek és majd jól megcsinálják azokat is a jövőben. Becsületükre vállják, hogy azóta nem nagyon volt event, szóval még az is lehet, hogyha lett volna, akkor jobb lett volna; dehát akkor sem volt… (leszámítva ugye a McGreedy eventet)

Február 25-től kezdődően indult be a nagy bejelentés dömping az 1.9 és a 2.0 kapcsán. Ebből természetesen kivette a részét a NCWest is egy teaser formájában. A nagy bejelentések közepette limonádéként dobtam be egy postot a debuffok szinéről, mi mit jelent.

Március 3-án egy grandiózus prezentációban adta hírül az NCSoftKOR a terveit. Megtudtuk, hogy mi lesz az 1.9-ben és mi várható a 2.0-ban. Hamarosan – nálunk elők között – kikerült a teljes angol nyelvű 1.9-es patch notes is. Megtudtuk, hogy az NCSoft hallgatott a játékosok visszajelzéseire és az 1.9-es patchben könnyítenek a miragent craft questen egy picit, amin oly sok jó játékos vérzett el. Márciusban kellemes időtöltést adott az 1.9 utáni kutakodás, mindennapos program volt a koreai test server notesok olvasgatása, az inven/gamecosun és a hivatalos plaync fórumok nézegetése. Így tudtunk beszámolni pl. a könnyített szintezésről, a játék mechanizmus változásokról és az új funkciókról, a napi questekről, a dredgion instance és abyss változásairól,  a stigma shopról és még rengeteg apróságról.

Március vége óta mi is történt a mai napig? Ígérgetés, halasztás, delay, mellébeszélés, stb. Akik rászánták magukat arra, hogy idáig elolvassák ezt a postot, azoknak minden bizonnyal nem kell bemutatni az Aion elmúlt 2-3 hónapját. Ezen idő alatt vajmi kevés dolog történt a nyugati Aionban, megkaptuk június 2-án az 1.9-es patchet. Senkinek nem kell bemutatni, hogy milyen körülmények között. Előtte egy hónappal megkaptuk a test szervert, és a mai napig a server merge várunk. Hogy mit hoz a jövő? Természetesen egy Aion 2.0-át valamikor szeptember körül, de az még nagyon messze van. Pláne abból a szempontból, hogy Koreában a 2.0 már május vége óta liveon van. Érdekesség lehet, hogy koreában a 2.0 kiadása óta megállt az élet. Nincs semmi infó semmiről, a test serverrel felkerül egy-egy kisebb patch. Hogy mit csinálhatnak? Azt majd talán egyszer kiderül. Egy dolog biztos: A nyugati Aion első éve arról szólt, hogy a veteránok kitapossák a játék rögös útját és átadják a helyüket a másodvonalas csapatnak, akik már egy szebb és jobb világban nönek fel, és akiket valószínűleg a legkevésbé sem érdekel az, hogy milyen az NCWest és milyen a CM-ek. Így egy év után csak egy dolgot sajnálok: Azt, hogy nem most csöppenek bele az Aion világába. Jó lenne teljesen ismeretlenül idetévedni és server merge után, felhúzni a karakteremet 1-2 hónap alatt, majd friss 50-esként szeptember végén megkapni a 2.0-ás patch-et. Jó lenne…

De még mielőtt lezárnám a postot, lássuk csak a március vége óta közzétett fontosabb ténykedéseket, amelyek nem kapcsolódnak az updatekhez:

  • Április közepén kibuktak a Kínai Aion játékosok és úgy döntöttek, hogy a saját kezükbe veszik a goldsellerek elleni harcot.
  • A EU-Suthran szerver április végén már nagyon közel álltak, hogy behúzzák Divine Fortress-t. Április 25-én végül sikerült is behúzniuk. Még jó egy hónappal az 1.9 megjelenése előtt. Nagy siker volt ez az egész közösségnek. A koreai játékok már hónapok óta “röhögtek” a béna EU/USA játékosokon, amiért itt senki nem tudja elfoglalni Divine-t az 1.9 előtt.
  • Bosszantólag hatott sok-sok PVP aktív játékosra az AP farm ellen bevezetett védelem, ami limitálta időben a megszerezhető AP-t. Ez sok fair játékos életét is megkeserítette.
  • Április 22-én kaptunk egy közleményt, amiben sok egyéb dolog mellett elhangzik, hogy hamarosan jön a Character Transfer. Nos azóta is várjuk. talán jövő hét csütörtökön (júli 15.) tényleg elérhetővé válik ez is.
  • Április 29-én elindult a 2.0 Koreában a teszt szervereken. Május 24-én elindult élesben is a 2.0, melyet követően 19 órán belül megvolt az első lvl55-ös karakter.

Május 7-én kezdett bele Z a “Képeskönyv – Ötödik fejezet” cikksorozatba, amiben alaposan bemutatta a 2.0 várható érdekességeit, beleértve az instanceokat, a fegyverseteket, az outdoor bossokat és az igazgalmasabb quest chaineket. Talán egyetlen fejezet nem készült el a mai napig, az pedig Beshmundir Temple bemutatása. Ott áll félig készen a post a queue-ban… Ha jól sejtem, szeptembertől Z postjai kincset fognak érni, amikor villámcsapásként fog érni mindenkit a 2.0-ás Aion megjelenése.

THE END

Global AD Tags: Aion, Spatalos, Variance Blog, NCSoft, NCSoft West, Tera, AionOnline

Google AdSense hírdetések. Ugrás a commentekhez…

~ by Menorel on .

Aion

5 Responses to “Az Aion története (A Variance Blog szemszögéből)”

  1. szép kis post,gz hozzá!:)

  2. Gratula a post-hoz és Divine elfoglalásához is. 🙂

  3. Élmény volt olvasni.. Imádom az ilyen posztokat! 🙂 Grat

  4. Nagyon szar…
    Már úgy értve, hogy visszatekinteni milyen régen is voltak ezek a dolgok, mennyi álom, élmény, remek közösség verődött össze. Visszaolvasni néhány korábbi postot és commentet… 8h+ query, első 50es, “eventek”, miragent beszámoló, több trilliós kinah happening… :”)
    “Hol a francba van Tutty???” “Flame swordos questhez nincs vkinek fehér kardja? Miből kell kiütni?” “Minden lvl25+ asap jöjjön gyorsan abyssba, Eskimo rámegy a fortra!!!” Első Variance fort, Siel. Első Vari lvl50 Lamek – gladi. (vmikor éjjel ding lvl50 🙂 )
    :”) :”( :”) :”( :”) :”( :”) :”( :”) :”( :”) :”( :”) :”( :”) :”(

  5. Nagyon élvezetes volt végigolvasni!
    Én még a Closed bétában kezdtem Veletek, majd a megjelenés után abbahagytam durván 3 hónappal. Nemrég, kb március környékén befizettem 1 hónapra a játékot, egészen élveztem kb lvl 30ig, amikoris már olyan grindfestbe fordult a játék, hogy egyszerűen nem fizettem be a következő hónapra.
    Minden tiszeteletem azoknak, akik még mindig játszanak vele a megjelenés óta 🙂
    Üdv: Silgrond

Comments are closed.